Esztergom és Vidéke, 1908
1908-01-30 / 9.szám
— Cserebogár veszedelem. A föídmivelésügyi miniszter a törvényhatóságokhoz rendeletet intézett, amelyben aggódva figyelmezteti a gazdákat, hogy ez év tavaszán előreláthatólag nagy számban fognak a cserebogarak mindent ellepni. Útmutatásként a rendelet azt irja elő, hogy félig vizzel telt, belül mázos fazekakban kell összegyűjteni a cserebogarakat, hol pedig nagyobb mennyiségben találtatnak, gödrökbe gyűjtendők és forró vizzel leforrázandók és aztán beföidelendők. Azt is irja a tájékoztató rendelet, hogy kilo után legjobb fizetni a cserebogár gyűjtésével foglalkozókat. Egy kilóra 1060 drb. megy rá. A cserebogarat hasznosítani is lehet, valamint a földben található lárváját is, a pajorokat. Kis mennyiségben jó eledel a baromfinak, nagy mennyiségben pedig kitűnő trágya. — Megszüntetik a közbirtokosságot. Az igazságügyminiszterium jelenleg azzal a tervvel íoglalkozik, hogy a közbirtokossági, volt úrbéres és hasonló jellegű erdő legelő és bányaközségekben lévő osztatlan illetőségek vagy arányjogok összevásárlásánál előforduló visszaélések miatt eme közösségek jogviszonyait a törvényhozás utján, uj jogalapon rendezi. Emiatt a napokban a miniszter rendeletet intézett valamennyi törvényhatósághoz, hogy a területén lévő birtokközöségeket írassák össze és azok viszonyairól tegyenek jelentést. — A csendőrlegénység fizetésjavitása. A belügyi tárca jelentékeny összeget irányzott elő a csendőrlegénység illetményeinek felemelésére. Az illetmények 1908. évi augusztus hó elsejével a következőkép módosulnak. Zsold: őrmester évi 1300 kor., őrsvezető 1100 kor., csendőr 900, próbacsendőr 800 kor. Ehhez járul a szolgálati pótdíj 3 évi tényleges szolgálat után 100 kor., 4 év után 200 kor., 8 év után 300 kor., 12 év után 400 kor., 16 év után 500 kor. Ruhaátalány, vezényleti pótdíj évenkint 200—250 korona lesz. — Mivel a megélhetés ezzel a csendőrségnél is biztosítva van, tömegesebb belépések várhatók. — Uj pénzek forgalombahozatala. Az 1907. XLVII. t.-c. alapján a király megkoronáztatása negyvenedik évfordulója alkalmából vert száz koronás arany- és öt koronás ezüst emlékérmeket, valamint az ugyanazon t.-c. alapján vert száz koronás arany értékérmeket a pénzügyminiszter 144,336/197. sz. rendeletével forgalomba helyezte. A száz koronás emiékés értékérmek a m. kir. központi állampénztárból, az ötkoronás emlékérmek pedig az osztrák-magyar banktól és magyarországi fiókintézetei utján szerezhetők meg a rendelkezésre álló készlet erejéig. — A hadsereg új egyenruhája. A közös hadsereg gyalogsága tudvalevőleg uj kékesszürke egyenruhát kap. A hadügyminisztérium rendeletére valamennyi gyalogezrednek egyszínű hajtókát adnak. Az uj terv szerint a gyalogság megy vörös, a vadászcsapat fűzöld, az utász sötétzöld és az élelmezési csapat kék hajtókát kap. Hogy az ezredeket mégis megkülönböztessék, a zubbony vállszallagjára és esetleg a sapka oldalára felvarják az ezred számát. A gyalogsági tiszt egyenruháját is megváltoztatják. A bakatiszt a legénységhez hasonló szürke sapkát arany rózsával, szürke zubbonyt és nadrágot és sárga bőrkamaslit kap. A sárgarojtos tábori őv helyett sima bőrövet és a fényes sima nikkeles kard helyett feketére befuttatott rövid kardot rendszeresítenek. A hadügyminiszter az uj tervezetet a király elé terjesztette. = Korona BÍOSZkop. Állandó mozgó fénykép színház a Korona szálloda színházzá alakított nagytermében. Naponta érdekfeszítő és tanulságos előadás változatos műsorral. Minden szerdán és szombaton teljesen uj műsor.- Az előadások esti 7 és 8 es fél órakor tartatnak = KIADÓ LAKÁSOK. A kispiacon a város legforgalmasabb helyén, két emeleti lakás minden órán kiadó. Az egyik udvari, áll 3 szoba, konyha, padlás, pinee és kamarából, a másik utcai, áll: 5 szoba, konyha, padlás, pince és kamarából. Felvilágosítást a kiadóhivatal ad. Messaline Radium Louisine Selyem és ,,Henneberg"selyem 75 kr.-tól feljebb, bérmentve és vámmentesen. Minta postafordultával. Megrendelések bármely nyelven intézendők : an Seidenfabrikt. Henneberg in Zürich. KOHOGES! Aki szereti egészségét, az vigyáz arra ! C^24-R Í e SY z- hitelesített bizonyitvány igazolja az eredmény teljességét. = A KAISER-féle mell-karamellák a 3 fenyővel. Orvosilag kipróbálva és ajánlva, köhögés, rekedtség, katarus, elnyálkásodás és torokkatarus, továbbá görcsös köhögés és sza—"—• már hurut ellen. •• Csomagja 20 és *0 fii., dobozban 80 fii. R0CHLITZ ARTHUR hercegprimási udv. és vármegyei gyógytárában a „Sasihoz DOBOS GYULA drnguistánál Esztergomban. ROGRÜN EDE gyógytárában Párkányban. Régi szelencék megvétetnek. Tudakozódhatni = a kiadóhivatalban. nagyban és kicsinyben kaphatók Brenner Józsefnél, Esztergom. 0 e e e 13 E E LAISZKY JÁNOS I KÖNYVNYOMDA * KÖNYVKÖTÉSZET |~ Simor János utca PQ7TFÍ? Cvf} A/\ Simor János utca 18-20. szám. = LÜ JL, I LI \V>Vy I " 1. == 18—20. szám. m M El EJ El El El Ajánlja a mai kor igényeihez mérten választékos Ízléssel villamerőre berendezett könyvnyomdáját, hol minden nyomdai munkák és pedig: művek, körlevelek kimutatások, árjegyzékek, étlapok, számlák, rovatolt táblázatok, levélpapír és boríték cégnyomattal, meghívó-, belépő- és látogatójegyek, táncrendek és falragaszok, gyászjelentések stb különféle színben és nagyságban, tisztán és Ízlésesen a leggyorsabban és legméltányosabb árban készíthetők. Továbbá ajánlja a legújabb segédgépekkel felszerelt Sä könyvkötészetét hol bármilyen kiállítású munkák a legjutányosabban, gyorsan és pontosan teljesíttetnek. Jegyzők részére kész = nyomtatványok = raktáron tartatnak. Koszorú szalagok nyomása elfogadtatik. Kitüntetve: Bpest, 1885. E El