Esztergom és Vidéke, 1908

1908-01-26 / 8.szám

Az ígéret földje. Esztergom, jan. 24. (a) Nem az első eset, hogy ajkainkról panaszos szavak hangzanak él amiatt a mostoha bánásmód és mellőzés miatt, mely városunknak évek hosszú sora, sőt évtizedek óta osztályrésze. Addig, amig volt mit vinni, szabad zsákmánynak tekintették intézményeinket, melyektől költött, áljogcimeken fosztottak meg, s midőn a lelkiismeretfurdalás megállj-t kiáltott és panaszos szavaink viszhangot keltettek, az ígéretek terére léptek. Fűt-fát Ígértek már minekünk, melyeknek ha csak fele valóra vált volna, boldognak éreznénk magunkat, de íájdalom, az Ígéretek csak puszta ígéretek maradtak. Hogy ez alkalommal ismét panaszos hangokra nyilnak ajkaink, annak oka az a leirat, melyet a a\ földmivelésügyi miniszter Komárom városához irt, melyben értesiti azt, hogy sok százezer koronára menő munkálatok fognak ott a közel jövőben eszközöltetni. Nem vagyunk irigyek az igazságszolgáltatás révén szomszédos viszonyba jött Komárom városára, Sötét percek. i. Hogy vagyok, már tudom, érzem Szaporodik ellenségem. Hejh, még ti is jó barátok: Gúnyos, irigy arcot vágtok, Gúnyos, irigy arcot vágtok ! De én ezzel mit se vesztek, Ha leszólni igyekeztek; Adott a sors hozzá jogot, — Ilyen fájni nem is szokott, Ilyen fájni nem is szokott! Lelkemnek ha kinja tombol : Szárnya nő a fájdalomból. Bú, szenvedés bárha verdes : Föl emel az istenekhez, Fölemel az Istenekhez. Könyem s panaszom a dalban Magasztos, szent, halhatatlan ; Ele nem gyötör a nyilnak : Sebeimből rózsák nyilnak, Sebeimből rózsák nyilnak. II. Mikor ía nagy Élet piacára léptem: Be erős volt hitem, be sok a reményem! Ujjongott a lelkem, büszkén szállni vágyott, Jó, igaznak hittem az egész világot. mert mindenkor örömünkre szolgál a vidéki emporiumok emelkedése, anyagi felvirágzása s hogy mégis tollúnkra vesszük, tesszük az eszme társítás folytán, annak okából, hogy sorainkra az impulzust a hivatkozott leirat adta meg. Két éve mintegy, hogy az ínséges munkálatok keretében kis Duna szabályozást, téli kikötőt, hegyi vizek szabályozását, s ki tudja mi mindent kaptunk papiroson, de az ígéretek oly határozott formájában, hogy az egyszer a megvalósulásban kételkedni, a multak dacára okunk nem volt. Az évek multak és sajnosán látjuk, hogy azon Ígéretek beváltása, melyek megvalósítása a város evidens, elsőrendű anyagi, egészségügyi és kulturális érdeke, háttérbe szorul akkor, midőn más városok másod, harmad rangú érdekei kielégítést nyernek. Hol itt az osztó igazság ? Avagy talán az Ígéretek földjének sorsára van kárhoztatva, jobb sorsra érdemes városunk ? Ezek láttára, ezek hallatára, tenni kell, a cselekvés terére kell lépni. Kopogtassunk, ehhez jogunk van, hogy meghallgattassunk ott, hol Emberek közt jártam, hideg átjárt, fázom . . . Valót kerestem a tünő délibábon, Szemembe kacagtak, gyalázkodtak, téptek : — Mit keres közöttünk ez a bohó lélek ? Tülekedő önzés, rút kérkedés járja. Az erény, az erkölcs cifra cégér, lárma, A becsület s jellem a réginek korcsa, Olyan a sziv, mint egy bűntől hangzó korcsma. Lelkemet a kétség árnyai meglepik . . . Napsugaras égen felhő kerekedik, Lobog a lidércfény, megborzadok . . . fázom — Mara, simulj hozzám én édes virágom ? ! Tuba Károly. SirVirágok. — Max Folticineano. — Az öreg temetőcsősz magánkívül volt a haragtól. Egy sir mellett állt és oly cifrán káromkodott, mint egykor régen, káplár korában. — ... „Teringettét, nyomorult fickó lehetett ez, ez a . . . hitvány !" Ami az öreg embert ilyen indulatba hozta, tényleg rendkívüli, minden fogalmat felülmúló dolog volt. Közel 30 esztendeje járta körül a sírokat a jól ápolt szép kis temetőben. Mikor mint rokkantnak ott kellett hagynia a katonai szolgámeghallgattatásunk erkölcsi kötelesség. Farsang és a jótékonyság. A mulató és báltermek megnyíltak. Karnevál herceg uralkodása újra beköszöntött. Bálok, táncvigalmak, estélyek, műkedvelői előadásoknak se vége, se hossza. Bár a farsangnak ma már nincs az a jelentősége, mint a letűnt vallásosabb korszakban, a mikor úgyszólván csak farsangban lehetett mulatni, házasodni, lakodalmaskodni, a szabadongondolkodás a farsang nimbuszán is rést ütött, azért mégis marad elég vígság a mai farsangokra is. Talán mindez közömbös dolog és nem is ebből a szempontból irunk a íarsangi mulatságokról, hanem egész más miatt. Farsangkor a humanitás, az emberszeretet jobban megnyilatkozik, a jótékonyság bőségszarui sűrűbben szórják az adományokat. Csaknem minden mulatság jótékonycélu; valami nemes célra szánják a jövedelem egy részét. A didergő emberiségnek jut pár meleg sugár a fényes báltermek balzsamos levegőjéből, jut egy atom a báli éjszaka végtelen vigságából, a pajzán kacajból. A báltermek csillárjainak meleg fénye közvetve eljut a kunyhók szalmafödelei alá. latot, ide került temetőcsősznek. Egyedül álló ember volt, barátok nélkül s örömtelen magánosságban teltek napjai. Lassankint megszerette a sírokat és ugy tekintette őket, mint tulajdonait; minden kereszt föliratát kívülről tudta s valósággal boldognak érezte magát közöttük. Most azonban boldogsága oda volt. — Csendes nyugalma feldúlva, mióta azt a szomorú felfedezést csinálta, hogy a sírokat valaki meglopja. A művészileg vésett vagy kovácsolt emlékek ugyan sértetlenek maradtak^ azonban mihelyt valamely síron egy virágocska kibontakozott, sirrabló gonosz kezek azonnal kitépték gyökerestől, a legszánalmasabb pusztítást hagyva hátra ott, hol a virágocska színpompája az élet derűsebb hangulatát árasztotta maga körül a rideg környezetben. Összeszorított ököllel állt az öreg egy ilyen letarolt sir előtt s nem tudta szemeit le/enni róla. Tegnap még teljes díszében pompázott. Valóságos kertecske, mely derűs színeivel majdnem feledtette, hogy egy elköltözött lélek nyugvó helyét díszíti. De micsoda szörnyű pusztítás történt azóta! Valami gonosz kéz a pompás rózsabokort kitépte helyéből, megszentségtelenítette a sírt, és elpusztította a kertet. • Az öreg homlokán kidagadtak az erek a fölindulástól s viharedzet sötét arcán Szenet, ingyen tejet, kenyeret, jó meleg ruhát és efféle jókat táncolnak farsangkor Össze a jótékony mulatózok. Aztán jönnek a magasabb,, a szellemi célra való jótékonyságok. Emlékszobor, emléktábla, egyesületek íelsegitése, népkönyvtárak, népkörök, kaszinók stb. létesítése vagy anyagi eszközeik gyarapítása. Cél, jogcím a jótékony mulatságokra van száz és száz. Most, midőn már a farsang a legjobb auspiciumok közt indult meg, s előre láthatólag a jótékony mulatságoknak egész sora fog még a hosszú farsangban következni, mintegy tüntetőleg a sok jogos panasz ellen, hogy a felebaráti szeretet, a humanitás, a jótékonyság ma már kivesző félben vannak, most, mikor a farsangi vig kacaj, a fényes báltermek dallamos zenéje felhangzik, soknak támad közülünk az a gondolata, hogy jótékonyság-e, vagy egoizmus-e, mikor a jótékonyság cége alatt nagy dáridót csapunk, mikor a bevételek csak egy nevetséges kis része jut a bevallott célra? Jótékonyság-e az, mikor pl. Szegszárd hölgyei százakat érő toalettekben fényes, káprázatos báltermet népesítenek be, hogy a nagy Garay költő nyomorban sínylődő leányának egy-két koronát juttassanak ? Nem gondolt senkise arra, hogy a fényes öltözetek árából ankét könnycsepp gördült végig. De azután mintegy szegyeivé fölindulását, öklével mellét verte s újra kezdte a káromkodást. A lopás aljassága teljesen megzavarta az egyszerű ember gondolkozását s egyre csak azt hajtotta: „Ha megcsípem a gonosztevőt, akkop, akkor . . .!" Nem végezte be a mondatot, az öklét rázva fenyegette az ismeretlent. Botjával dühösen csapkodott jobbra-balra, hogy az ut kavicsai is ijedten gurultak félre. Azután újra kezdte, sétáját s. gondolatainak refrain je gyanánt egyre azt hajtogatta : „Teringettét, nyomorult fickónak kell lennie!" '. Az ut egyik kanyarulatánál egy kis leánykát látott az öreg tipegni. Szörnyű hiányosan volt öltözve a kicsike. Ruhácskája rongyokban lógott róla s a szakadáson keresztül sovány lábszárakat lehetett látni. A szoknyára vastag piszokréteg tapadt, ugy hogy a ruha szegélye minden lépésnél odaütődött lábaszárához. Mezítelen lábait egy kőbe ütötte s a fájdalom hangos jajt csalt ajkaira. Majd nyugtalanul körültekintve tipegett tovább. Az öreg csősz távolról követte. „Valószínűleg egyike azoknak a kis kora érett koldusoknak, akik a temetőben csavarognak", gondolta. „Egyike azoknak a kis mihasznáknak, akiket szülei kiok-