Esztergom és Vidéke, 1908

1908-08-15 / 66.szám

Ünnepünk. A csütörtöki hajnal bibor uszálylyal jő Napkeletről és ünnepet hoz. Ünnepre ébred a véres Vértes alján ez a legendás város, amelynek utcasorán örömujjongással tombol Góg és Magóg népe. A hajnali szellő a háromszínű zászlók ezredeit diadalmasan lengeti. A völgyben torpadó város fölött, a bástyafokon vastüdejű mozsárágyúk bariton bömbölése riad az égnek. Ébred álmából a távoli falvak fekete népe : csoportodba verődnek; áhitatos ajkukról zengő himnuszok erednek és mennek arra, amerre a Bazilika kéklik. Hová, hová, te ájtatos sereg ? Oda, ahol ünnepét tartja Hunnia. Oda. ahol ünnepet ül a Mult fölött a Jelen, És hangos lesz a város. Az idegenek fürkésző szeme rajtunk. S a mi arcunkon a régi dicsőség pírja dereng. S mikor ezt látjuk, a zsidó históriából egy grandiózus példa áll előttünk. A pálmás Júdeában, mikor közeledett a zsidók húsvétja, minden zsidó férfinak vándorbotot kellett Uj Versek. Patyolat hegyeken. Hallottátok az uj imát, Hajnalleső bús daltitánok, Szomorú dalják? Eljövendő isteneknek Patyolat hegyeken zengem, hogy Kevesen hallják. Csak ti értitek meg, büszke, Sziklaszóró, szent hérosz-fiúk, Vig dal-bolondok, Mikor legendás szivemből Csengő kacagás között könnyet És imát ontok. Még a Tegnap bibor-vérét Az ég arcáról le sem mosta Sugárzivatar: Már itt a Ma lángpallóssal, Hahotával, könnyel, dallal. Csak Tudnám; mit akar? Hacsak azért jött, mert izzón, Lobogón, merészen szeret, hát Meg akar Ölni: Jól lette, hogy jött. Ily büszkén, kezébe vennie és a hit parancsolata szerint Jeruzsálembe kellett zarándokolnia a húsvéti ünnepekre. Milyen érzés lehetett az, midőn a mérföldekről gyalogló előtt feltűnt opál ködök között a száztornyú város. . . És megtelt Jeruzsálem idegenekkel. És rövid idő alatt Kelet legvirágzóbb városa lett a kis Jeruzsálem. Avagy mi virágoztatta föl Mekkát ? Kizárólag azon faktum, hogy minden igazhivő muzulmánnak a nagy próféta parancsa szerint: életében legalább egyszer el kellett zarándokolnia Kaába kövéhez. Hát annak a híres magyar nemzeti hitnek ne lenne ilyen energiája? Hiszen azt mondja ránk Nyugat, hogy mi magyarok soviniszták vagyunk. Mintha bizony szégyen lenne a sovinizmus. Hát nem érzi ez a magyarság azt az édes preszszióját a múltnak, hogy menj éskönynyeiddel szenteld meg életedben legalább egyszer azt a helyet, ahol az első magyar király s az utolsó apostol született? Hát nem sarkalja őt útnak dacosan az az érzés, mit úgy hivnak: hazaszeretet? Mikor a Vereczkei szoroson bejött a három hegy és négy folyó országába az a párducos, kacagáMint én, nem fog soha senki a Semmibe dőlni. De hátha azért jött, hogy uj, Nagy, zengő csodáknak, tűznek, Dalnak zavarjon ? Hogy elrabolja a multam S lelkem mélyen ezer új, merész Almot kavarjon ? Hogy babonákkal gyötörje, A nótás lelkű, lantimádó Fakó leventét ? Hogy ne tudja megcsodálni A borostyán-hajnalt s az izzó, Bús naplementét? Akkor dolgozom örökké Maja szent homlokára való Fehér koszorún Es izzó imára gyújtok Fönn, a Patyolat hegyek csúcsán Zengőn, szomorún. Csak ti értitek meg, büszke, Sziklaszóró, szent hérosz-fiúk, Vig dal-bolondok, Ha könny veri szemem És elfakult, ó imával új Életnek rontok. Drozdy Győző. nyos, kócsagos, fekete apró nomádnép: kulturállan volt ő maga, de kulturátlan volt az ország is. Esztergom volt az a város, ahol Nyugat vallása a friss kereszténység tüze lobogott. Az itt lángoló hit, az itt ébredő kultúra vetette az első reflexeket ki a Kárpátok alá, a Királyhágó mögé s arra a nagy síkságra, mit oly merészen locsol a két folyó. Városunk tradíciója az egész nemzeté. Városunk múltja a nemzet múltja. Legyen hát ünnepe is a nemzeté. Ünnepeljen az egész ország, mikor ünnepre ébred az első magyar király városa. S mi esztergomiak, kövessünk el mindent, hogy jól érezzék magukat nálunk vendégeink. Vegyük föl a versenyt Budapest és Pannonhalma Szt. István-ünnepeivel. Mert hiszen annak tartására a legilletékesebb a mi városunk., Lehet, hogy egy-két év múlva, majdha a kormány jobb szemmel tekint városunkra, félárú vasúti jegyek engedélyezésével segítségünkre lesz. S egy-két évtized múlva városunk lesz a magyarság legnagyobb ünnepinek székhelye. D. Gy. Irodalom és politika a XIX. század első felében. Irta: Hesperus. „Szomorú a magyar nóta, háromszáz esztendő óta". Ez a népdal egyszerű szava, mégis oly hűen jellemzi háromszáz éves irodalmunk történetét, mely nálunk magyaroknál — mint sehol máshol — oly szorosan össze Van kötve a nemzet politikai történelmével. Költészetünk eszméi folyton hatottak a politikára s viszont a politikai eszmék nagy befolyással voltak költészetünk fejlődésére. Habár tulajdonképeni politikai irodalmunk nagyon szegény, mindazonáltal litteraturánk a nemzet fejlődésére oly nagy befolyással volt, mint egyik kulturállamban sem, Provence dalnokai a szerelemről zengik a legszebb és legédesebb énekeiket; a méltósággal hömpölygő zsidó nyelv poétái ajakáról a vallás dicsőítésére zeng a képekben bámulatosan gazdag ének ; az uj arab költők a rettenthetetlen vitézségről, de leginkább a „szép asszonyról, jóról, jójáratú lóról,, zengik ünnepi fényben ragyogó dalaikat; Hans Sachs dicsőséges gárdájába tartozó mesterdalnokok (Meistersänger) a nyárspolgár elégültségéről, naiv tréfájáról pengetik a lantot; mig a mi költészetünkben a vezérhang a hazaFELHÍVÁS! Nemzeti ünnepünk. Esztergom szab. kir. város közönsége áthatva a primási székváros ezeréves múltjából merített hazafias érzelmektől Szent Istvánnak, az első magyar apostoli királynak, a magyar államiság és alkotmány megalkotójának emlékét hálás kegyelettel megőrizni és ápolni kívánja. Evégből a nagy király szülőhelyének és székvárosának ősi falai között /. évi augusztus hó igén és 20-án kegyeletes és hazafias ünnepségeket rendez, melyek alkalmából az ünneprendező bizottság nevében felkérem a vármegye méltóságos főispánját, tisztikarát, a szab. kir. város közönségét, képviselőtestületét és tisztikarát, testületeit és minden egyes polgárát, hogy az ünnepségen résztvenni szíveskedjenek. A háztulajdonos urakat felkérem, hogy házaikat az ünnep napjaiban fellobogózni, a kereskedő urakat pedig, hogy szt. István napján az ünnep nagy jelentőségének kifejezésére üzleteiket egész nap zárva tartani szíveskedjenek. Az ünnepség sorrendje a következő; augusztus hó 19-én, azaz szerdán este 8 órakor a várfok kivilágítása és toronyzene a bástyafokon. Ugyanaznap d. e. 10—H-ig a székesegyházi kincstár, a szent István kápolna és a sírboltok, 11 fiság. Többnyire fájdalmas és panaszos ez a hang. Nemzeti létünket századok ota komoly veszély fenyegeti s ennek nyomokat .kellett hagyni a költészetben is. Valahányszor édes hazánkat a végenyészet fenyegette, mindig megszólaltak a hozsannák, a szunnyadó lelkesedés föllobogott, a nemzeti vágyak, eszmék, érzelmek belekerültek a buzdító, lelkesítő hadi-dalokba. S bár egy-egy nótában kevés a poézis, mégis feledhetetlenné válik a százados viharok között, „Ne higyj magyar a németnek Akár mivel hitegetnek''. Bizony e kis nóta a sokszor csalódott magyarnak még századok multával is oly erőt kölcsönöz, hogy a bátor honfiak örömmel, önként mennek a zászló alá s készek őszinte lelkesedésükben a hazáért utolsó csép vérükig is harcolni. Ifjú irodalmunkban mindenütt van nyoma a politikai költészetnek, de sehol akkora, mint a XIX. század elsőfelének 1825 tői 1848-ig tartó részében. Az akkori irodadalom szálai vissza visznek bennünket egészen Mária Teréziáig. Mária Terézia a nők gyengédségének, finom tapintatának s népeit szerető szivének óriási hatalmával annyira elidegenité a magyarságtól nemzetünknek épen vezérszerepre hivatott tagjait s oly közö-