Esztergom és Vidéke, 1908
1908-05-21 / 41.szám
Negyven év. Szép, lélekemelő ünnepély színhelye volt megyénk egyik virágzó községe, Bajna, kedden. Ünnepi köntöst öltött a falu kicsije, nagyja, hogy tanúja legyen annak az ünnepeltetésnek, melyben érdemes és a közpályán immár negyven évet meghaladó, eredményes munkássággal magának, annak jegyzője, Nóvák János kiérdemelt. A jegyző nemcsak tolla, de irányitója, vezetője, főtényezője a község anyagi és szellemi felvirágozásának, boldogulásának. Ha a jegyző egyetért népével, fel fogja annak helyzetét, ez áldás a községre, aminek hasznát nemcsak annak lakossága, de a jegyző is veszi. Nóvák János egyike azoknak a jegyzőknek, akik megértve a nép baját, annak nyelvén tudnak beszélni, cselekedni, aki felfogva hivatását, annak él, aki békés egyetértéssel, kitartó munkássággal nem csak a község lakosságának, de feljebbvalóinak is kiérdemelte elismerését, becsülését. Erdemeit méltán ecsetelték azok az elhangzott szavak, melyek nem csak a vármegye tisztikara és kartársai részéről, de a nép nevében is keresetlen, őszinte szavakban el„Esztergom és Vidéke" tárcája Uj akkordok. (Mara könyvébe.) Hívogatón, mely suttogott, regélt, Én gyűlölöm a rejtelmes, vak éjt, Utálom a homályt, ködöt, árnyat, Ha fekete szárnyon földre szállnak És sötétbe vész a fű, fa, lomb virág, A dal, az egész gyönyörű világ ! Mint tébolyodott, vad átokba kezdek, Minden csepp vérem föllázad, forr, reszket. S biborsugaras hajnalra vágyva Belesikoltok az éjszakába : Jöjjön a fény, a rózsás virradat, Hogy az árnyak mind szétoszoljanak, Hogy amikor ölelni vágy' karom: Szemitől-szembe lássalak angyalom, Lássam, amikor csókom hevitül Kipirul, lángol, liheg, részegül Patyolat tested — vonaglik, remeg, S lehunyva égó' mámoros szemed, Mosolygós álom bűvöl, babonáz — Ah, mily gyönyör a fojtott hév, a láz, hangzottak, és az idők hosszú folyamáig íogjág tanúsítani azok az emlékek, melyekkel az ünnepeltnek kedveskedtek. Örömmel hajtjuk meg mi is az elismerés zászlaját az ünnepeit férfiú előtt, és osztozunk községe népének örömében az ünnepeltetés alkalmából és kívánjuk Bajna érdemes jegyzőjének, hogy a község népének szeretetétől és becsülésétől övezve, megelégedettségben, boldogságban, még évek soráig legyen hasznára a községnek, a hazának. —n. A konkurrencia. Ami a társadalmi életben a protekció, az a kereskedelemben a konkurrencia. Amit csak emberi furfang és lelemény kitalálhat, azt mind szorgalmasan felhasználják az élelmes üzérek, hogy értéktelen portékájuknak minél nagyobb forgalmat teremthessenek. Ugy a vidéken, mint a fővárosban akárhány üzlet van, mely normális állapotok mellett virágzó megélhetési forrássá fejlődhetne, de elpusztul, mert nem képes kiállani a konkurrense tisztességtelen üzérkedéseivel .a versenyt. Most azonban ugyancsak. rájuk jár a rud a magyar kereskedelem Mikor a látás fénybe, tűzbe mélyed . Óh, gyűlölöm az árnyas, ködös éjet! Tuba Károly. Igazság. Irta: Kállay Ede dr. A vasúti állomás fedett peronján egy legény sétáltatott egy leányt a karján. Bérczy Béla volt, a menyasszonyával, a sárvári bérlő Gita leányával. A fiu prémes fekete zekét, a leány szürke uti ruhát hordott. Majdnem olyan magas volt a leány, mint a fiú. Az utasok kíváncsian fürkészték az egymáshoz bujt két embert, és valamennyi szemén meglátszott, hogy helybenhagyják mind a kettő választását. Az egyik asszony elég halhatóan oda is szólt az urához: — csinos pár ... és szeretik egymást! . . . Bérczy Béla magához szorította mátkája karját, ez meg hozzátapadt, mintha felkínálná, hogy: szoríts, ölelj — nem bánom hisz ugy is a tied vagyok — te édes ! A vágányok felöl havat kavart be a szél, s lesöpörte a padok alá, a bőröndök mellé. A gázlángok meglobogtak, s a eme kabzsi elemeire, akik már eddig is kiszámíthatatlan károkat okoztak a szoüd és tisztességes kereskedőknek. Csak nemrég dolgozták ki a tisztességtelen versenyről szóló törvényjavaslatot, s a kereskedelemügyi miniszter már is szigorú rendszabályokat bocsátott ki, hogy a kártékony konkurrencia veszedelmes tovaterjedését megakadályozza. Szükségességét és hasznosságát készséggel elismerjük a konkurrencia megfékezésére szolgáló intézkedéseknek, de a voltaképeni ok, amiért e kérdéssel foglalkozunk, az ezen intézkedésekből keletkezett sok félreértés. A túlszigorúság mindenkor megbosszulja magát és talán semmi sem oly káros, mint a szélsőség következményei. A miniszteri rendeletet végrehajtó hatósági közegek néhol szintén ilyen szélsőségbe estek.- Elismerjük, hogy buzgólkodásukban a legőszintébb jóakarat vezette őket, midőn elvül tűzték ki, hogy a legszigorúbban megbüntetik azokat, akik a tisztességtelen verseny eszközeit használják fel üzleti érdekük előmozdítására, de még sem helyeselhetjük azt, hogy ezen elvszerű szigor a gyakorlati életben következetesen alkalmaztassák. A túlságos szigorúsággal karöltve jár az elfogultság, ahonnan már csak egy rövid lépésnyire van az igazságtalanság. Ilyen igazságtalanság érné a magyar kereskedőket akkor, ha a hivatalos intézkedések hideg köddel — szürke szomorúság lepte el a peront. — Az utasok behúzódtak a várótermekbe, leltürték a kabátjuk gallérját, s a nagy párás ablakok mögül nézték a tolató gőzkocsit, a didergő vasúti szolgákat, meg a csomagot hajigáló két postást. Bérczy egyedül maradt a menyasszonyával. Majdnem szótlanul jártak — egymáshoz tapadva. — A beszédük minden szava egy-egy fogadalom volt. — Türelmes lesz! Várni fog! ...Szeret! jobban mint eddig . . . több lemondással, több bizalommal vágyódik hozzám, ugy-e? . . . — Jó legyen ! ... Ne csaljon meg ! .. Édes kis uram, szeressen ! A leány keze, a fiú kezében remegett. — Ez meg görcsösen fogta, mintha attól tartana, hogy elszakítják tőle a lányt! — Jó legyen ! . . . kérte nagyon behizelgőn, nagyon szerelmesen, nagyon féltékenyen a leány a fiút ... És befészkelte magát a fiú két karja közé. Szoro san egymás mellett, egymással szemben áltak. — Lehet az.rossz, akinek ilyen drága kincse van, mint amilyen te vagy ?! . . . A lány átkulcsolta a férfi nyakát, ez meg a lány fejét fogta — a nyaka fölött, szigora elriasztaná őket az újsághirdetések használatától. Csak nemrégiben sikerült ugy a sajtót, mint a kereskedő világot a hirdetési illeték terhei alól felszabadítani, ami elsősorban kétségtelenül a kereskedelem felvirágoztatásának az érdekében történt és annál inkább félszeg eljárás volna most egy más, az anyaginál sokkal súlyosabb terhet, a hatóság felügyeletét helyezni a kereskedők vállaira. Már eddig is több kereskedő panaszkodott, hogy olyan szövegű hirdetésért bírságolták meg, amelynek közzétételénél esze ágában sem volt, hogy azzal bárkinek csak a legkisebb kárt is okozza, s szerinte nem is okozott senkinek. Azokról a jelmondatos hirdetésekről van szó, melyek rendszerint valami olyanféle mondattal, vagy szóval kezdődnek, mely alkalmas arra, hogy az olvasó közönség figyelmét a hirdetés iránt felköltse. Mi ebben semmi tisztességtelenséget nem látunk, feltéve, ha maga az az állítás, melyet a hirdetés az eladásra kínált portékáról állit, a valóságnak mindenben megfelel. Az, hogy a kereskedő azon igyekszik, hogy drága pénzen közzé tett hirdetését a fogyasztó közönség a hirdetések tömkelegében észre vegye, még nem tisztességtelen eszköz, sőt a józan és praktikus gazdálkodásnak egyenes következménye. A művelt nyugati államokban, ahol pedig a tisztességtelen versenyt — mintha meg akarná fojtani. A szemük egymásba mélyedt s a lány pupilláján fényes, tüzes csikók rajzolódtak ki. A mikor az ajkához ért a férfi ajka, lecsukta selymes szempilláját, elbágyadt, mintha azt mondaná a lénye, hogy jó volna meghalni. — Az ajkát nyitva tartotta, és beszívta a férfi ajkát. . . Tüzes, forró, hosszú csók volt, — mély szerelmes, mint a milyet csak olyan emberek váltanak, akik nagyon szeretik egymást, s nagyon vágyódnak egymás után. Nekitámaszkodtam, az egyik vasoszlopnak, s onnan néztem ezt a két összeölelkezett lényt. A férfit ismertem, a leányról csak sejtettem, hogy kicsoda. A férfiről tudtam, hogy kezdő fiskális itt a vidéken, és tudtam azt is, hogy olyan titkos mátkaságot tart a Rohonczy lánnyal. A lányról különben azt mondták, hogy csúnya — én szépnek találtam. Irigyeltem a fiskálistól azt a lányt. Egy kicsit el is ítéltem mind a kettőt, hogy egyedül láttam őket, és hogy ennyi nembánomsággal kezelik a körülöttük levőket, ügyet sem vetnek arra, hogy az emberek léha kalandnak nézik a lázas ölelkezésüket, de aztán a dolgom után láttam. Megváltottam a jegyemet Pestig, s beültem az egyik szakaszba. Hallottam, hogy a ka-