Esztergom és Vidéke, 1908

1908-05-21 / 41.szám

már régóta igen szigorúan üldözik, nem csak hogy nem korlátozzák az újsághirdetések szövegezését, hanem majd az ipari és kereskedelmi ha­tóság is tűz ki gyakran pályáza­tokat, melyeken ügyes és feltűnést keltő szövegű hirdetéseket jutalom­ban részesít. Innen van azután, hogy ugy a francia és német, mint az angol lapok tele vannak sokszor igen szellemes hirdetésekkel, melye­ket csak olyan érdeklődéssel olvas a közönség, mint akár a legszen­zációsabb napi esemény leírását. És ilyen olvasottság mellett termé­szetesen jelentékenyebb a megren­delések száma is külföldön, melye­ket a közzé tett hirdetései utján kap a kereskedő, mint az, amit a magyar kereskedő átlapozott érdek­telen hirdetései után szerez. Sok más, sokkal veszedelmesebb kinövése is van a konkurrenciának, mint a feltűnő hirdetési reklám, azo­kat kell tehát előbb eltávolítani, ebből nem lesz egyhamar kára, csak legföljebb haszna a kereske­delemnek. Az önkéntes tűzoltóegylet köz­gyűlése. Városi tűzoltó egyletünk Vimmer Imre polgármester elnöklete alatt vasárnap dél­előtt tartotta meg évi rendes közgyűlését a városháza nagytermében a tagok ösz­szessége, a választmány és jelentékeny számú érdeklődő részvétele mellett. A polgármester rövid megnyitó beszéde után Osváth Andor titkári jelentése követ­kezett. Ezen jelentés legelső sorban is tu­domására hozta a közgyűlésnek, hogy Dóczy Ferenc főparancsnok 25 éves pa­rancsnoki és 36 éves önkéntes tűzoltói jubileuma bekövetkezett. (Nagy éljenzés.) Kiemeli azután Dóczy Ferenc érdemeit, aki ezelőtt 25 évvel halottaiból ébresztette új és tevékeny életre a város tűzoltó in­tézményét. Markáns vonásokban ismerteti Dóczy emberszeretettől áthatott folytonos működését, amelyet a felületes, elfogult birálat sohasem lankasztott. Felsorolja azon alkotásokat, amelyek segélyével a lauzzal beszél. valamit a férfi, s aztán fel­szállnak mind a ketten. — Éjnek idején egyedül utaznak — hm ! És tovább fűztem a gondolatot olyas­féle járt az eszemben, hogy hogyha az én leányommal bánna igy ez az úrfi, nem igen válogatnám, hogy hogyan viselked­jek vele szemben. A mig végig járták a kocsit, kiformálódott a véleményem felő­lük. Üres volt mind a szakasz — egyik­be sem telepedtek le, az enyémbe jöttek. •— Hát még sem keresik az alkalmat — gondoltam, a mig egymás mellé ültek a fülke sarkába. Egymáshoz lapultak, ösz­szefonodott a karjuk, s csendes mozdu­latlanságban ültek, a mig el nem indult a vonat. A lány beszédes szeme, a fiú­éba kulcsolódott. Olyan volt a tekintetük, hogy magamban bocsánatot kértem tőlük, hogy azt mertem hinni, hogy érzéki ka­land hajtja kettőjüket valamerre. A lány tiszta, átszellemült tekintet e, a fiu simo­gató, mosolygó szeme, a szerelmük nagy fehérségét bizonyította. Alig beszéltek, — abból a néhány szó­ból, mely a fülemhez ért, megállapítot­tam, hogy a lány csak a pályaudvarra kisérte a fiút, s csak az utolsó pillanat­ban szánta rá magát, hogy elmegy vele. Önkéntelen rokonszenvet éreztem most már velük szemben, s ha formáját tudom, tán meg is mondom és megkérem őket, hogy bízzanak bennem, hogy a kezükre járok. A lány a férfi vállán nyugtatta a fejét, tűzoltóság állandó otthont, modern felsze­relést, a város előnyös tűzvédelmet nyert. Közben leteszi a közgyűlés elnökének ke­zébe az Országos Tűzoltó szövetség ál­tal Dóczy Ferenc részére három évtizedet meghaladott tűzoltói szolgálata elismeré­séül küldött sisak diszes koszorúzott ér­demjelet, melyet az elnök a jubilánsnak nyomban átadott. A titkári jelentés ezt követőleg beszá­molt arról, hogy 1906-ban 13 és 1907­ben 9 tűzeset volt, s hogy ezek között több mily kiszámíthatatlan veszéllyel járt volna, hogyha a tűzoltóság gyors és biz­tos beavatkozása nem történik. Különösen kiemelte a szénkéneg raktári robbanást, ahol 190 métermázsa szénkéneg felrob­banása járt volna végzetes következmény­nyel a városra nézve. A tagmozgalomról is megemlékezvén, jelentette, hogy az egye­sület működő csapata — sajnos — 36 tagból áll. Jelentette továbbá, hogy a sor­katonaság tűzoltói kiképzése az egylet állandó gondját képezte. Végül elismerő­leg emlékezett meg Országh Kálmán szer­tárnokról, aki józansága ; teljes jártassága által érdemes alkalmazottja az egyesület­nek. Kitzinger József pénztárnok jelentette, hogy az egyesület 1906. évi számadása bevételekben 7185 K 49 fii., kiadásokban 6807 K 28 fii., pénztári maradványa pe­dig 378 K 22 fii. volt, mig az 1907. évi számadásnál a bevételek 8341 K 78 fii., a kiadások 7511 K 75 fii. rúgtak s a pénztári maradvány 830 K 63 fillér. Az egylet 1909. évi költségvetése sze­rint a bevételek 1921 K-át, a kiadások 8007 K 15 ft. tesznek ki, az egylet tehát a jövő évre 7086 K 15 fii. hozzájárulást — az ideinél 372 K 67 f. kevesebbet — kér a várostól. Ezután Dóczy Ferenc főparancsnok kért szót. Amit tett, szive szerint "tette. Az emberszeretet törvényének rendelke­zése szerint cselekedett, midőn a tűzol­tás ügyének zászlóját kezébe vette. Kö­szöni az ovációt, mint olyat, amely az egyesület meleg elismerésének forrásából fakad. Ezt követőleg indítványozta, hogy az egyesület Osváth Andor főjegyzőt az intézmény fejlesztése körül tanúsított buzgó működése elismeréséül tiszteletbeli parancsnokul válassza meg. A közgyűlés s lehunyta a pilláját. Nagyon nyugodt le­hetett a lelkiismerete, mert a pihegésén látszott, hogy elaludt. A férfi óvatosan az ölébe vonta a fejét s félkézzel a lányra vetette a kabátját, — aztán mozdulatla­nul nézte a lány rózsás, félig nyitott aj­kát . . . • * • A sárvási vashidat átadta a főispán a községnek, s az egybegyűlt megyei ha­talmasságok tiszteletére bankett volt az „Arany bárány"-ban. — Én a vadászte­rületet béreltem akkoriban a szomszédos Káloson, és ott felelőssé tettek valami duvad okozta kárért. . . Ezt igazítottam el akkoriban és Friccs szolgabíró felcipelt a bankettre. — Bemutatott egy csomó idegen urnák, és maga mellé telepített az asztalhoz. — A terem fényesen ki volt világítva, és a karzatról a városka összes asszonya szemmel tartotta a kiruccanó urukat. — Derűs, jókedvű volt az egész terem attól a sok mosolygó asszony-szem­pártól. — A karzatról dirigálták a ci­gányt. — Egyszerre hárman parancsoltak neki: Rudi ezt huzd! Rudi azt muzsi­káld ! . . . Éppen az asszony anekdotába fogott Friccs biró, a mikor leintette a ci­gányt valaki. — Tószt! — gondoltam. — Majd csak megérjük a végét! Felé sem fordítottam a fejem, de a szó­nak hangja szinte csiklandozta a fülem. Olyan rekedt baritonja volt, mint a mi­lyenen kivénült operett buffók danolják a az indítványt egész lelkesedéssel elfo­gadta. Ezután a szolgálati érmek kiosztása következett s azzal a közgyűlés az elnök és Dóczy Ferenc éltetésével véget ért. HÍREK. — Negyven éves szolgálati jubileum. Kedden volt negyven éve annak, hogy Bajna község jegyzője, Nóvák János a közpályán eltöltött szolgálati idejének negy­venedik évfordulóját töltötte be. Az év­forduló alkalmából a jegyzői kar ünne­pélyt rendezett, melynek lefolyását tudó­sítónk a következőkben adja. Az ünne­pély reggel 8 órakor hálaadó isteni tisz­lettel vette kezdetét, melyen Bajna köz­ség képviselőtestülete testületileg vett részt. Délelőtt 11 órakor díszközgyűlés volt a községházán, melyet dr. Szilárd Béla tb. főbíró-vezetett. A közönség nevében Her­mann József plébános üdvözölte az ünne­peltet, majd szavainak befejeztével lelep­lezte és átadta a közönség ajándékát, az az ünnepeltnek életnagyságú festett mell­képét. A képviselőtestület megbízásából jfózsa István méltatta az ünnepelt érde­meit, átadva a képviselőtestület emléktár­gyát, egy ezüst tinta tartót és tollat. A tintatartóban a képviselőtestület összes tagjainak neve van bevésve. A jegyzői kar nevében Benedek József dorogi kör­jegyző tolmácsolta a kartársak jó kivánatait, átnyújtva az elismerés ezüst babér koszo­rúját. ' A tűzoltó egyesület parancsnoka, az egyesület lelkes elnökét üdvözölte az ünnepeltben, végül pedig Gogola Rezső csévi jegyző a volt tanítványok nevé­ben szóllalt fel, azok nevében, akik, mint segédjegyzők működtek az ünnepeltnél. Ezután az ünnepelt köszönte meg hálás szavakkal az őt ért ovációt. Déli 1 órakor a Metternich-féle palotában díszebéd volt, melyen a vármegye tisztikara nevében dr. Frey Vilmos mondott tósztot az ünne­peltre és családjára. Gősi György süttői jegyző a jegyzők nevében éltette Nová­kot, Hermann József esperes plébános méltatta ezután az ünnepelt férfi érde­meit. A bankettozók, akik között hölgyek is voltak, az esti órákban táncra perdül­tek, s járták az éjféli órákig vigan. kupléikat. — A hangja, az arca is olyan ismerős. . . — Ki ez ? — Bérczy Béla dr. ügyvéd! Nem is­mered ? ! — Hogyne ismerném! . . . Rohonczy leány a felesége ! — Az ! . . . Négy éve, hogy meghá­zasodott, s most lesz ötödik hete, hogy együtt él a feleségével! — Nem tudsz róla ! ? — Nem én ! — De azt tudod, hogy négy eszten­deje megszöktette a feleségét! ... No persze, akkor nem volt még a felesége! . . Pestre vitte ... elő volt készítve minden bizonyítványok, dispenzáció, tanuk, sőt szülői beleegyezés is volt a leány részé­ről —• fene tudja, hogy csinálták —> szó­val megesküdtek, és haza vitte a felesé­gét. Alig volt két napja nála az asszony, délbe haza jön az irodájából — a szobák üresek ... — keresi a feleségét — nincs ! Talált azután egy irást, amelyben az apósa tudtára adja, hogy a lány, az ő lánya, azt el nem viheti az ő beleegyezése nél­kül senki fia — hát visszavitte! Ez az ember könyörgött, majd fenyegetődzött, követelte az asszonyt, a feleségét! . Nem adták ! Ugy vigyáztak az asszonyra, hogy egyetlen levele sem érkezett az urához! . . '. Most aztán kípörolte a fe­leségét .". . Olyan kriminális pört akasz­tott személyes szabadság megsértése cí­— Szanatóriumi bizottság megalaku­lása. A József kir. herceg szanatórium kiküldöttének sikerült az esztergomi fiók megalakítására városunkban annyi tagot gyűjteni, hogy ma d. u. 4 órakor a vár­megyeháza nagytermében a helyi bizott­ságot megalakítsák. — Térzene. A nyári évad beálltával katonai parancsnokságunk elhatározta, hogy a szigeten levő primási (nagy Duna melletti) kertben a kioszk előtt minden szerdán d. u. 5 órától a katonai zene­karral térzenét ad. Az első térzene tegnap volt. Az általános közóhajt tolmácsoljuk sorainkban, midőn felemlítjük, hogy kö­zönségünk elismeréssel adóznék a parancs­nokságnak azért is, ha — miként már volt az előző években arra eset — itt-ott a zenekar a Kovácspatakban tartana tér­zenét. —* Nagy idők tanúja. Prikkel Gáspár 1848—49-iki honvéd tizedes f. hó 15-én 84 éves korában elhunyt. Cipész munká­val kereste kenyerét, midőn a szabadság­harc kiütött, melyet vitézül végigküzdött s öreg napjaiban a csekély évi 88 frt hon­véd nyugdíjból élt. — Női anyakönyvvezető. A Budapesti Hirlap irja. Esztergomból táviratozzák ne­künk : Gyapay Pál főispán Bajóth község­ben helyettes anyakönyvvezetővé az ottani jegyző feleségét nevezte ki s megbízta érvényes polgári házasságok kötésével is. A bajóthi jegyző felesége tehát az első női anyakönyvvezető Magyarországon. — Adomány a reáliskolának. Kitzinger József egy, két lóerejű gőzgép-mintát ado­mányozott a reáliskolának. — A gazdasági egyesület évi rendes közgyűlését f. hó 27-én d. u. 3 órakor tartja a városház tanácstermében. Tár­gyai: 1. Elnöki megnyitó. 2. 1907. évi pénztári számadás felülvizsgálatáról jelen­tés. 3. 1908. évi költségelőirányzat tár­gyalása. 4. Kilépő 12 választmányi tag helyett uj tagok választása. 5. Allatdija­zásokhoz biráló bizottsági tagok válasz­tása. 6. 1907. évről titkári jelentés. 7. Esetleges indítványok. — Képviselőtestületi ÜléS. Esztergom város képviselőtestülete ma délután 4 órakor rendes közgyűlést tart, az alábbi tárgysorozattal: Elnöki jelentés arról, hogy dr. Csernoch János csanádi püspök mén az apósa nyakába hogy . . . Cso­dálkozol ?! Pedig igy van, Bérczy dr.-nak karhatalommal adták ki a feleségét: Friccs szolgabíró nyelve megoldódott az italtól és a mig beszélt, én kikaparásztam a régi emlékeim közül annak a pihegő lánykának a*képét, a kivel együtt utaztam négy esztendeje ! Jobban megnéztem Bér­czy Béla arcát, most már egész biztosra vettem, hogy az én régi rokonszenves is­merősöm. — Eltökéltem, hogy most ha törik-szakad elmondom neki azt, a mit négy év előtt a vasúti kocsiban nagyon szerettem volna már elmondani, hogy én őszinte, jó barátja szeretnék lenni neki is, meg a feleségének is. A mikor a pezsgőt kezdték durrogtatni, megindult a búcsújárás az asztalok körül. Ugy gondoltam, hogy most hozzá kocin­tom a poharamat az övéhez . . . keres­tem — nem találtam sehol. — A pincér­től kérdeztem, hogy hova lett. — Fölmu­tatott a karzatra. — Egy szőke asszonyra segítette fel éppen a kabátját — haza ké­szülődtek. — Az asszony tekintete végig simogatta még a termet, s a karzat dra­périája mögött eltűntek mind a ketten. Az a rózsás, félig nyitott ajkú, szőke lány volt — egy kicsit megasszonyoso­dott azóta . . . Abban a pillanatban meg tudtam volna békülni a végzettel, szinte hálásan vettem, hogy igy egymáshoz kerítette ezt a két embert — csak azt sajnálom, hogy máig sem mondhattam el nekik.

Next

/
Thumbnails
Contents