Esztergom és Vidéke, 1907

1907-03-14 / 21.szám

lyozták az embert legfőbb emberi kötelességének teljesítésében, a közös szabadságban, az egyenlőség és testvériség szent eszméjének cultusában. Azon senki sem csodálkozhatik, hogy dacára az ész intelmeinek, a hagyományok emlékeinek, mégis oly nehezen bírtuk a célt megközelíteni, ezért most már a társadalomnak kell sorompóba lépni, hogy kényszerítse a habozókat ama kötelességnek teljesítésére, a mellyel hazájuknak tartoznak. S ha ez ige testté lesz, akkor nem fogunk panaszkodni arról, hogy nincsen magyar közszellem, nincsen igazi magyar társadalom, nincs igazi közvélemény, mely hangot adna, az állami gépezet minden helyére nem találjuk meg a kellő elemet, a nagy alkotmányos keretet nem tudjuk teljesen betölteni, a nagy nemzeti aktiók hidegen hagyják a nemzet nagy tömkelegét s a legmodernebb áramlatok is csak kis hullám gyűrűkben tudnak elterjedni, mig a nép milliók nagytengere lomha, mozdulatlan, közömbös marad. Hogy nemzetünk szellemileg is nagy, müveit és magyar legyen, ez a magasztos cél mindazoknak buzgó törekvését igényli, a kik a célt elérni óhajtják és a kik szellemi és anyagi erejüknél fogva a cél érdekében másokra hatást gyakorolni képesek. Nagy igazság van abban az angol közmondásban, hogy minden lánc, csak olyan erős, mint a legerősebb szeme, és vájjon ki tudja, hogy annak az erős láncnak, mely nemzetünket összefűzi, egyszer nem kell-e véletlenül ott legjobban feszülnie, hol annak egy szemét nem forrasztottuk össze eléggé a honszeretet tüzében. Türelemmel, szeretettel, lelkes Istenem, de szeretnék a lelkébe látni e fiatal nyomorultnak! Talán azt számítgatja, hogy a drága ^csipke ára, mely egy alsószoknyán pompázik, hány hétig volna elég kenyérre . . . ? Kenyérre ? . . . Nem, Ez még gondolatnak is prózai ... ha még oly nyomorék- is. Nem. Ő most bizonyára elképzeli, hogy ő megy olt, bájosan, kecsesen, gondtalanul, csupán azért, hogy bámultassa magát . . . Alig tudom megállni, hogy meg ne szólítsam. Közeledem feléje : — Szép, ugy-e ? kérdem, de ő még el van foglalva gondolataival és nem felel.. . De arcát egy sötét gondolat felhője borítja el; keze, melyre eddig fejét támasztotta, megcsuklik és lehanyatlik ölébe . . . feje pedig lehajlik, mint a tört ág . . . és hiába igyekszik szabadulni gondolataitól. . . azok megragadják és viszik magukkal. Beszélni akar, de könyáradat borítja el korán hervadt szép arcát. Én pedig meghatottan állok és azon tűnődöm, mint lehet az, hogy e szép, ragyogó tavaszi napon boldogtalan is van a világon, amikor én úgy tele vagyok a derű és mámor özönével. Miközben megilletődve vártam, hogy e letört tavaszi virág fájdalma lecsillapodjon, elhatároztam, hogy veszek neki egy ilyen heliotrop szinű ruhát. odaadással kell annak az aprólékosnak látszó, mégis magasztos munkának lenni, melyet a nemzeti közművelődés feladatainak ezer meg ezer részleteiben a hazafias társadalom kifejt. Sikerben, dicsőségben, alkotásai nagyságában ám szárnyaljon tul bennünket a jövő nemzedék, féltékenység nélkül, őszintén kimondom és reménylem csak egyben nem fogjuk magunkat a legszerencsésebb, a legdicsőségesebb nemzedék által elhomályosittatni, a hazaszeretetben, mert nem szűnünk megemlékezni s nem szűnünk meg imádkozni azok emlékénél, kiknek köszönhetjük a szabadság, egyenlőség és testvériség szent háromságát. Lévay Sándor. Pénzintézeteink beszámolói. ii. Esztergomi Takarékpénztár Részvénytársaság közgyűlése. Mint a múltban, úgy ezúttal is helyi pénzpiacunk szerveiről, városunk pénzintézeteiről külön-külön beszámolván, évi közgyűlésük sorrendjében a második, de erőben, tevékenységben első intézetünk, az Esztergomi Takarékpénztár következik sorra. Az Esztergomi Takarékpénztár Részvénytársaság immár 62. üzletévet zárta le. Az általános pénzügyi tekintet az elmúlt 1906. évre azt mutatja, hogy ez év az általános pénzdrágaság jegyében folyt le és kivált annak utolsó harmadában a pénz ára jelentékenyen felszökött. A bő termés az őstermeléssel foglalkozó közönség gazdasági megerősödését eredményezte és ez a megerősödés élénkitőleg hatott közgazdaságunk egyéb ágaira is. Ausztriával való viszonyaink rendezetlensége gazdasági életünk zavartalan fejlődését még mindig hátrálVégré* letörli könyeit és szól: — Ah, asszonyom, két tavasz mult el azóta, hogy eltemettem boldogságomat, üdvömet. Két bus tavasz, asszonyom ! .. . Azóta meghalt a tavasz számomra . . . Menyasszonya voltam annak, akit nagyon szerettem ... És boldog voltam, mert nagyon szeretett és büszke volt rám . . . Nem voltam akkor ily nyomorék. Üde voltam. Szép. Sokszor hallom, hogy a -házbeliek még ma is suttogva beszélnek volt szépségemről . . . Bennem pedig ébredezett az emlékezés. Hiszen én őt ismertem. Ő az az örökké fehérruhás leányka, kit nem is hívtunk máskép, mint a tavasz lányának. Ruhája fehér volt, mint a virágzó akác. Arca egyszerű, ártatlan. O, az a tavasz szebb volt ennél! A fecskék szebben csevegtek, a fák ágai virágzóbbak voltak. És akkor még oly boldog volt. Boldog, mert csak két hét választotta el lakodalmától . . . Két hét múlva megesküsznek, akkor igen, mert a fiu állást kap, jó állást, mit már pár hónap óta vár. Igaz, hogy már mindenből kipusztult a hosszú várakozás alatt. A lány is odaadta neki szép, értékes láncát, mit bérmáláskor kapott, de majd vesz ő neki akkor szebbet! ... Nem igy történt. A nélkülözésektől megtört férfi megbetegedett, kórágyba dőlt. S egy kegyetlen márciusi nap minden reménynek végét szegte. tatja ugyan, de belpolitikai viszonyaink az év legnagyobb részében nyugodtabbak és tisztázottabbak voltak s ezen körülmény elősegítette a pénzintézeti üzletágak fejlesztését. A külföldi pénzpiacok hatásaként az elmúlt, év legnagyobb részében, a kamatláb hazánkban is magasabb volt, s igy nemcsak az ipari és mezőgazdasági konjunktúrákkal szoros kereskedelmiek, hanem főkép a kamatlábviszonyok képezték azokat a tényezőket, melyeken a pénzintézetek lefolyt évének perspektívája nyugszik. Az Esztergomi Takarékpénztár is ily országos viszonyok hatása alatt indíttatva érezte, hogy tekintélyes öszszegű betéteinek 3*6 °/o-os kamatláb mellett javadalmazott részét is a mult év elején az általános 4°/°-ra emelje, mely kamatoztatás mellett a betéti tőke után járó 10 %-os kamatadót az intézet sajátjából fizetvén, ekként a betétek után 4*40 %-os kamatot számolt el. Dacára e súlyos megterhelési többletnek, kölcsönei jövedelmeztetésénél fedezetet nem nyert, mert az általános, de főként a mindent összpontosító főváros versenyével karöltve, kölcsöneinek kamatlábát is leszállítani volt kénytelen. Jövedelmének ily módon való csökkenését ellensúlyozta azonban az üzletkörök fokozatos emelése és kiterjesztése; úgy, hogy ez irányban kifejtett éberséget, dacára a viszonyoknak, kellő siker koronázta. Számadatokkal illusztrálva a lefolyt év következőleg jelentkezik: á pénztár forgalma: 25.163,577 korona volt, betéteinek állaga 10.786,665 korona, a mult 1905. évről 10,613,202 koronához viszonyítva 173,463 korona emelkedést mutat. Kölcsönök elhelyezése: jelzálogos kötvényre 601,230 kor., váltóra 713,375 kor., előlegként (zálog) 54,657 korona a multi évhez képest 497,818 korona emelkedést jelez. A társaság vagyona 12,821,380 korona. 1906. évi tiszta jövedelme 148,391 korona volt, melyből rész— Kegyetlen tavaszi nap volt az, asszonyom ! Nem maradt más, mint annak a napnak, mely épp oly szép volt, mint a mai ... keserű emléke . . . Azután, hogy őt eltemettük, nem volt nyugalmam többé. Szemem nem látott mást, mint egy koporsót, telisteli ilyen szinű virággal, mert kedvenc szine volt a heliotrop . . . Gondolatokba merülve naphosszat bolyongtam és nem figyeltem, nem hallgattam az utca zajára, nem hallottam a villanyos csengetését ... és késő lett volna visszatartani . . . Azután nem emlékszem, de ugy mondják, nagybeteg voltam. A lábamat is 'elvették. S mire még egy tavasz nyílott, a kezembe nyomták ezt ni, szólt mankójára mutatva s felkelve helyéről, búcsúpillantást vetett rám és eltávozott. Lelkemben mélyen megrendülve, szánakozó tekintettel követtem, mig a nyüzsgő emberáradat el nem tüntette szemeim elől. Én pedig elfeledkezve a tavaszi nap sugárral kötött szerelmemről, a fák, virágok részegítő illatáról, a szellő leheletéről, mely még mindig pajzánkodott velem, elfeledkezve mindenről, csupán e boldogtalan teremtésről nem, kinek szavait mélyen a szivembe véstem, — hazafelé indultam és mentem némán, lecsüggesztett fejjel, mintha temetésről jöttem volna . . . vényenkint 190 koronát számítva 114,000 korona osztalékot fizet ki; jótékony célra pedig 5,791 koronát fordít. Az Esztergomi Takarékpénztár Részvénytársaság 62. üzlet évét tárgyaló rendes évi közgyűlését f. hó 10-én d. e. 10 órakor nyitotta meg Vimmer Imre polgármester közgyűlési elnök. Megnyitójában üdvözölte az uj igazgatót és a vezetőséget és abbeli véleményének adott kifejezést, hogy az elmúlt év élénk bizonyságot szolgáltatott arra, hogy a társulat a lehető legjobb kezekbe tette le az ügyek vezetőségének kormányát és kívánja, hogy a jövőben is ezen vezéreszméket tartsa szem előtt, mint egyedüli biztos alapját a társaságnak. Az igazgatósági jelentés tárgyalása során a közzétett mérleg letárgyaltatván, a 190 K. részvényenkinti osztalék megállapitatott és az igazgatóságnak, mint a felügyelőbizottságnak a felmentvény megadatott. Az intézet beléletében előfordult változások bejelentésének során jóváhagyólag vette tudomásul a közgyűlés Rudolf István pénztárnoknak, titkárrá és cégjegyzővé, Brenner Ferenc II. könyvvezetőnek pénztárossá történt megválasztását, továbbá azt, hogy az igy megüresedett állásokba fokozatos előléptetés során Etter Ödön, Berán Károly, Reusz Ferenc és Einczinger Ferenc könyvvezetőket előléptette az Igazgatóság, végül az üresedésbe jött gyakornoki állásra Müller Gyulát választotta meg. Közmegelégedéssel hagyta jóvá a közgyűlés az igazgatóság abbeli határozatát, hogy a tisztviselők részére 200 korona drágasági pótlékot utalt ki, továbbá, hogy az első 200 K.-ás korpólték elnyeréséhez szükséges időt 10 évről 5 évre szállította le, azzal a hozzáadással, hogy ezen korpótlékot sem a fizetés emelés, sem az előléptetés jövőben nem fogja érinteni. Személyi ügyek során határozattá emeltetett, hogy a felügyelő bizottsági tagok tiszteletdija egyenkint 200 K.-ban állapíttatott meg. Az igazgatósági jelentés őszinte kegyelettel, emlékezett meg 4 kiváló és jeles tagjának elhunytáról. Kollár Mihály 45 évig volt az intézet választmányának, utóbb igazgatóságának tagja, Vörös Józsefet ifjú éveiben a társaság iránti ragaszkodásával ragadta el a halál, Maiina Lajos, mint helyettes ügyész és mint igazgató-tanácsos, az intézetnek évtizeden át kiválóan hasznos szolgálatokat tett, végül dr. Feichtinger Sándor kir. tanácsosban az utolsó alapitót tisztelte és gyászolta az intézetemért a jelenlegi részvényeseknévsorában már csak egyedül ő volt azok közül, kik 63 év előtt a társaság alapításával a késői utódokat hálára kötelezték. Dr. Feichtinger Sándor nemcsak alapitója, hanem hosszú éveken keresztül, nevezetesen 1844-től haláláig állandóan tagja volt a választmány, a felügyelő bizottság, majd az igazgatóságnak. A 4 érdemdús igazgatósági tag elhunyta feletti őszinte részvétét és kegyeletes háláját jegyzőkönyvbe iktatni határozta a közgyűlés. A közgyűlés utolsó pontját képezte az igazgatóságból kilépő tagok és megüresedett tagságok választása.