Esztergom és Vidéke, 1907
1907-03-07 / 19.szám
Reflexiek a vasárnapi népgyülésröl. Esztergom, március 5. A vasárnap lefolyt nemzetközi szociál demokrata munkás párt népgyűlésen elhangzottakra vonatkozólag, nem ugyan a magam gyönyörűségére, nem is e lap olvasóközönsége gyönyörködtetésére, de sőt még csak Ács Kálmán „szervezett" busásan fizetett előadó úrnak megtérítésére sem irom megjegyzéseimet, következtetéseimet, hanem kizárólag Esztergom népe iránti szeretetből, talán fajszeretetből, de mindenesetre igaz magyar lélekből és legfőképen azért, mert ráakarom vezetni népünket a — tisztánlátásra. Az előadó úr hosszú bevezetés után rámutatott a népnyomorra. Hát kérem ezt a nyomorgó jobban érzi és tudja, mint az, akit a munkások nehéz filléreiből küldenek Esztergomba, s mint már volt rá példa — ajkán a nyomort hangoztatva -— reggelig dőzsöltek, sőt megtörtént tény, hogy 3 koronás butéllás borral telt poharajcat emelgetve magasra, „kenyeret és jogot a „Esztergom és Vidéke" tárcája Dal a lápról . . . felélek visz gyors képzetemnek szárnya, kefétek ók, ti nádas tengerek: Ott jár a lelkem habzó vizeteken, . . . 3j[ot a faun z en ß tündérénekei. J2áfatok vagyok Boldog. Önfeledten hallgatom titkos, búgó ajkatok, j£ nádat, a sást, ameIlyet oly bűvösen, Oly andalítón z en 3 el ^ dalotok. J£eresem, mint a madár puha fészkét, j^ZÍ a helyet, hol csónakom feküdt: . . . 3£ol a sirály sirt, a gém hosszan bömbölt, B£a a homály a tájon elfeküdt. JQresem azt a holdas szép estéket, ... S nem találom;. . . 9$tost, dúl a förgeteg . Szer örvény fes polyp karjaival, . . . j£ láp menydörög vészes éneket. ... 9$iegyek, megyek! J^köny hullik szememből, '[sien veled, te bús, síró vidék: Jfogy hűtlenné tessz, m ^ a tányka, kivel Csónakáztam, óh, ilyent nem hívék! Lovas Károly. népnek 11 hangos rikkantások mellett mulattak. Meg van elégedve a munkás helyzetével? Kérdezte. Miért nem tetszett a t. előadó urnák azt a kérdést feltenni a hallgató földmives munkásokhoz, megvolnátok elégedve kedves munkás testvéreim, ha ti is oly munkabért kapnátok, mint a nyomdász, kőmives, ács vagy bármely iparos munkás! Biztosithatom róla, hogy ez a józan magyarnép teljesen meg volna elégedve. Miért elégedetlen tehát mégis az iparosmunkás ? Amint az iparosmunkás emeli munkabérét, úgy emelkedik az általa készített cikknek ára, mivel pedig ezen cikkre a közönségnek szüksége van, emelkedett árak mellett is megveszi s igy módja van annak a munkaadónak, hogy ki tudja elégiteni a munkások követelését, de már ezen a téren is határozott visszaesés tapasztalható. Vegyük csak a tényeket! Ma már csak az építtet, a kinek feltétlenül kell, mert retteg a felcsigázott áraktól. Az építőmester csak nagy tartózkodva vállal munkát, mert kivan téve annak, hogy mire elvállalja, addig úgy az anyag, mint a munka árát fölemelik. Egy előkelő ÉVek multáp. Irta : Gamma. Kicsordult egy könycsep a szemén, utána egy másik . . . aztán nekiindult a sápadt lány-arcon lefelé mind a kettő, — jött utána több is. — A ruhája ujját végighúzta az arcán, hogy ne csiklandozza az a forró áradat, aztán odanyújtotta a fiúnak a kezét. Nagyon nehéz volt a melle tája, ugy összeszorult az a kis dalos tüdeje, hogy nem fért ki rajta a szó. A fiu, •—- olyan nyurga gyerek, — két kézre fogta a feléje nyújtott kezet, mintha soha sem akarná elengedni többé. — Az egyik kezével fogta, a másikkal simogatta a lány parányi kacsóját nagyon gyöngéden, nagyon félénken; — a kézfogása is teli volt avval a hódolattal, a mely az egész lényét eltöltötte. A nap az utolsó sugarait eregette széjjel. Egy fénykéve belecsapódott a lányka vörös napernyőjébe, és lilára festette alatta a haját. Tüneményesen szép, kívánatos az ajka tája, igy, a feje, az egész lány. - A nyári alkonyat üditő szellőt hozott feléjük. Amint belecsapott a fiu lelkébe, ijedten gondolt rá, hogy esteledik, hogy válniok kell, — ma utoljára. . . legutoljára. szabó cég főnöke karácsony előtt arról panaszkodott, hogy alig van munkája, holott máskor segédmunkásokat kellett tartania ezen idényre. S miért ez? Mert felsrófolták a munka árát, magasabb lett a nyers anyag ára is és bizony a viszonyok nem olyanok, hogy nagyon lehessen dobálódzni a pénzzel, hát bizony mindenki addig hordja gúnyáját, amig lehet s e mellett pompásan prosperálnak a készruha üzletek, a melyek pedig igazán munka uzsorával dolgoznak. A mint már emiitettem, az iparost legalább némileg kártalanítja a vevő közönség, de kifogja kártalanítani az esztergomi kis gazdát? Megkapja-e a 30 koronás boráért az 50 koronát mert magas a napszám ? A gabona kereskedő ad-e a kisgazdának 24 koronát búzájáért, mert magas a napszám ? Vájjon nem lármáznának-e azok a t. szocialista asszonyságok, a kik oly lelkesen éljenezték az előadót, ha — mert drága a napszám — 5—7 kor. volna egy zsák burgonya ára? Hát szegény jámbor magyarom, ha ilyen árakkal akarsz a piacra menni, végy magadnak sofőr szemüveget, mert a harcias szociáldemokrata menyecskék kivágják a szemedet. Hogy Az a két fiatal, egymásért epedő szerelmes sziv megtelt minden bánattal. — Annyira egymásba forrt ez a két lény, hogy őszintén érezte mind a kettő, hogy nem birja, hogy nem bírhatja a másik nélkül a létet. . Tudták, hogy néhány pillanat múlva elszakadnak mindentől, a mit parányi létükben szépnek, vonzónak találtak eddig. — A kölcsönös megértetés minden gyönyörűsége, a lelkek rokonsága, gyöngéd szeretete köddé válik, szerte foszlik, — nem marad utána semmi, csak az a nagy üresség a lelkükben, a hová — ugy érezték — soha sem kerül senki, semmi ! Ki pótolhatná az el nem ért ideált ?. . . Senki, semmi ! — Válunk, édes, hogy ne találkozzunk többé soha ! . . . Itt nagyot nyelt a fiu, tán a könnyét fojtotta vele vissza ő is. Kitört az a sok szeretet belőle, nem birt magával, nem birt a lelkével. Minden vércsepp az agyába tódult, majdnem elvakulva rántotta magához a .lányt, szenvedélyesen, félőrülten csókolta, a hol érte: az ajkát, a szemét, az arcát. . . Drágám ! Szerelmem ! Édes, egyetlen virágom! És a lányka hagyta, tűrte a csókot minden kacérság nélkül, — csak tűrte, várta a többit, várta a véget, várta a felzúdulna egyszerre a vörös tábor s biztositalak róla, mindjárt nem volnál „kedves kis gazda — munkás testvér". Hogyne zúgolódnék a magas árak miatt az, aki nem vörös szocialista, mikor az a „munkástestvér" sem akar téged kártalanítani. Hát a t. előadó ur beszédének nem is az volt a célja, hogy a kisgazdát kártalanítsa, hanem az, hogy nemzetietlenné, világpolgárrá tegyen, megfosszon magyar jelleged, jellemedtől, mert meghallották a vörös táborban, hogy innét többen Amerikába mentek s igy azt hitték, hogy rögtön beállsz 10 filléres darabnak és segíted Izrael és Veltner urak uraskodását. Azt mondja a t. előadó úr, hogy ők nem véres, hanem tudományos forradalmat akarnak, mely átalakítja a mai társadalmat. Ez helyes, mert magam is szocialista vagyok, csakhogy nekem vezéremegy megnem ingató elv s nem Bokányi ur. Beszédjének későbbi fejezetében azt állítja, hogy az egész világ munkássága nemzetközileg van szervezkedve, tehát egy jelszó, egy kötelező elvvel és mégis azt mondja, hogy nékik nem orosz forradalom kell. Álljunk csak meg egy keveset: A nemzetközi megsemmisülést — ebben a boldogságos, végtelenül szomorú pillanatban. . . Aztán elváltak, hogy ne találkozzanak többé soha. Gyermekszerelem volt. Ugy indult, mint a többi. Két lény az első találkozáskor egymásba szeret, majdnem ismeretlenül, a kíváncsiságtól, az ösztöntől, vagy ki tudja, mitől hajtva. — A mikor rájöttek arra, hogy egy a lelkük, hogy minden gondolatuk közös, hogy az az ő boldogságuk kell, hogy más, hogy nagyobb legyen minden más lényénél, mert hisz egyek ők minden parányukban, —• — eltiltották egymástól a két gyereket. Mégis találkoztak. A lelkük még közelebb jutott egymáshoz, — csak egy lelkük volt már, a mikor oda jutottak, hogy elszakadjanak egymástól. A tükör előtt megsimította a bajuszát, egy pillanatig nézte magát, aztán elmosolyodott. — Szamárság! Minek is megyek én arra a mulatságra!. . . Az az asszony. . . ? ! Nem érdemes. . . Valami undor formát érzett, a mikor rágondolt. Elkomolyodolt. Előkereste az utcai kabátját, a tárcáját kivette belőle,
