Esztergom és Vidéke, 1907

1907-01-06 / 2.szám

Frey Ferenc. Lapunk legutóbbi számának zár­takor értesültünk a kitüntetésről, melyben Frey Ferenc részesült, t. i. hogy ő Felsége a vaskoronarenddel tüntette ki. Akkor csak röviden em­lékeztünk meg az örömhírről, je­lezve, hogy arra még visszatérünk. Mindenkor örömmel tölti el a város közönségét, ha annak fiai. bármi té­ren és módon érdemesitik magukat arra, hogy törekvéseik, fáradozásaik, különösen pedig ha a közérdek te­rén kifejtett munkálkodásuk elisme­réseként részesülnek kitüntetésben. Köztudomású, miszerint Frey Fe­renc kedvező vagyoni viszonyai da­cára, mint kereskedő mindenkor nagy tevékenységet fejtett ki a kereske­dői érdekek érvényesülése, megvé­delmezese terén, mely törekvésében tág tere nyilott és hatalmas segitő társa lett a képviselői mandátum, mi módot és alkalmat nyújtott neki arra, hogy kereskedői fényes tehet­ségeit, tágabb, országos körben ér­vényesítse a kereskedelem javára, a mit Frey Ferenc nagy ambícióval, buzgó hévvel meg is tett, mert látta, hogy főleg napjainkban van nagy szükség a kereskedelem és ipari ér­SzilVeszteréj Bécsben. Irta: Drozdy Győző. No végre menhelyre leltünk. A hosszú röhejek után letelepedünk a nagy Ring egyik kávéházában. S nevetjük tovább ezt a bolond Bécset. Mely még annyira naiv és bohó. Jókedvű és konzervatív. Bigott és istentelen. Reggel három óra. A fiuk nótáznak sárga sör mellett. Én meg irok az okos magyaroknak a pszihiatrikus Bécsről. Hát ilyesmit is csak Bécs engedhet meg magának: mint ez a Szilveszteré]. Igaz, a nagy, kultur német városok is ily naivan züllenek ezen az éjen. De abban van valami modorosság és modernség. Hanem a bécsi komédián ott bélyegeske­dik a rozsdás óság. A komédia színhelye a Kärntnerstrasse. Személyei; csibészek, grófok, szocialisták, cselédek — mamzellek, inasok, urak, hi­vatalszolgák — hivatalnokok. Szóval az utca és a palota. Kibékülve, ölelkezve egymással. Százados szokás ez már. Hiába küzd ellene az Esz. Csatát vészit. Beletelik tán egy évszázad is, mig leszokik róla Bécs. dekek megvédelmezésére, midőn azt nemcsak kül, de belellenség is veszé­lyezteti. Önzetlen törekvései már akkor találtak országos elismerésre, midőn az elmúlt évben a fővárosban meg­tartott országos vas és fémipar ki­állítás elnöki díszes és megtisztelő állásra az országos bizalom őt vá­lasztotta, mely bizalom megnyilvá­nulása nagy, de megérdemelt ki­tüntetés volt, amire mi esztergomiak büszkék is voltunk. Az országos bizalom nem is csalódott Frey Ferencben, mert benne a kereskedelmek oly tevé­keny, gazdag tapasztalatokkal és ügyszeretettel bíró apostolára ta­lált, ki minden tudását, idejét, fá­radhatlan buzgalommal szentelte a hazai ügy szolgálatának. Ismételjük, a kitüntetés már ak­kor érte Frey Ferencet, mely méltó elismerésre a legfelsőbb helyen most talált. Örömmel üdvözöljük városunk fiát a királyi elismerés megnyilvá­nulása alkalmából. Viselje annak jelvényét azon tudatban, hogy arra méltán szerzett érdemeket, de vi­selje azt azon tudattal, hogy hazai kereskedelmünknek és iparunknak Mert azt mondják a gondolkodók, hogy mindenről oly hosszú ideig szokhatunk csak le, mint rászoktunk. Tán halványan lefesthetem azt a bősz cécót, mellyel Bécs fogadja az újévet. Szilveszter estén Bécs- népe ott várja a 12. órát a szűkes Kärntnerstrassen. Lesik a Szent István-templom óráját. Mikor az első percnyi útat megteszi a mutató az új kerülőre, százezer torokból felhangzik egy rettenetes üvöltésbén : Prosit Neu­jahr ! Aztán kezdetét veszi a komédia. Meg­indul a röhej, vihogás, kacagás, ordítozás, kurjongatás, pisszegés, trüsszögés, orfuvás, jajgatás, lökdösés, tolakodás, tyukszem­tiprás, káromkodás, sirás, bámulás, kéz­fogás, ölelkezés, csókolódzás, kergetődzés, bömbölés, trombitálás, sípolás, kolompo­lás, durrogás, giganteszk, hömpölygő, po­koli áradatban. Egyformán játszik e ko­médiában a canaille és az arisztokrata. Pirulás nélkül csókolódzik ott az inassal a selyemlebernyeges madame. A képvise­lővel a vöröskendős cseléd. Aki csak ott van, az mind csókolódzik. Az idegen leghelyesebben cselekszik, ha egy kapuszögletben meghúzódik, hol biztosítja magát a megpukkadás ellen. Mert a nevetőgörcsök az ajkára ülnek s pimaszul ott szemtelenkednek az ötórás komédia végéig. Ám igaz, hogy ebben a oly férfiakra szüksége van és ezen tudat sarkalja őt arra, hogy annak érdekeit továbbra is hordja azon­képen szivén, miként azt eddig tette. a. Kulimánia. — Felelet Cseörgeő árnak. — Uram ! az Istenért! Ön meg van ijedve ? vagy talán minket ijeszt ? minket, kik a dolog mélyét látjuk, a cikkel meg nem ijeszt, sőt megvallom, reám oly hatást tett, mint mikor valaki 100 kl. lőpor fel­robbantásával szappanbuborékot röpit az ellen gránit várára. Nem is féltem ily lö­vegektől várunkat, hanem féltem a táma­dók katonáit az elvérzéstől, féltem ezeket az ártatlan, elvakított, félrevezetett magyar munkásokat. Uram ! Ön tüzet jött oltani — olajjal. • A munkás mozgalom aggasztó az or­szágra, aggasztó a gazdákra, de legaggasz­tóbb és legvégzetszerűbb lesz a nemzet­közi, hazátlan izgatóktól elvakított magyar munkásokra. Nem Uram ! Az égre nem! Mi nem vagyunk inhumanusak. Mi megtettünk, mi megteszünk és a jövőben is meg fo­gunk tenni mindent, ami elcsigázott erőnk­ből csak telik. De Uram! nem tudja, vagy nem akarja tudni, hogy a „3000 család" nyakán a pénz zsarnok hitele ül ? Ki ültette oda ? a vétkes, dologtalan pa­helyzetében meg agyoncsókolja a szép­nem. Mert ilyenkor a csókfaló leányok telhetetlenek. Néha lemondana az ember elsőszülöttségi jogáról, hogy meg ne csó­kolja valami 30 és 90 év között virágzó hajadon. De, mint a gummiarabikum, úgy oda tapad a biborvérű, ifjú ajakhoz a jégszáj. Melyből több illat árad*, mint él­vezet. Különösen pálinkaillat. No mert minden ház előtt áll valaki, ki boldog­boldogtalannak beerőszakolja az ő kis pohár krampampuliját. Lincseljenek meg, ha nem igaz. Rettenetesen különös ez az éj. Száz­ezer ember tolakodik egymással. A lányok nagy papirzsákokból zizegő konfettit szór­nak a férfiakra. A férfiak közül meg a bolondabbak különös maszkot öltenek. Az egyik feketére festett, szerecsen-uniformis­ban didereg a nagy hidegben. A másik világitó-tornyot rögtönöz az orrából. Amennyiben egy kaucsuk-tokmányt illeszt orrára, melyből villamos-körte szór pazar fényt. A harmadik meg mindenáron kakas szeretne lenni. Magára ölt kakas kosztü­möt s kukorékol veszettül. Akadnak az­tán ilyen macska, kutya és disznó imitá­torok. Oly nevetséges, mikor az ilyen disznó azt röhögi: Prosit! Prosit ! Minden ajak ezt sikoltja, kiáltja. Olyan az utca, mint egy örökké búgó orgona, amint zarlás-e! a vagy a sok balkezű, címzetes nemzetgazda ? a vagy mindkettő és még sok más ? Nem várok reá feleletet. De kérdezem, miért nem jöttek Önök, kik most is salakkal dobálnak felénk, pén­zes zacskóikkal segélyünkre ? vagy ha nem jöttek már a múltban, miért nem sietnek tenni ezt a jelenben ? A vagy miért használták fel pénzüket a kivándorlás megkönnyitésére ? Uj irányú hajók építésére ? társulatok szervezésére ? Miért szervezték és növelték naggyá a hazátlan szocializmust? Hát Uram! két okból : tette a pénz el­vakult szűkkeblűségtől — nyerészkedés­ből — s mert „Ő Felsége" a pénz ugy is nemzetközi uralkodó, ő segíthette lelki­furdalás nélkül a nemzetközieket, más­részt tette a konccal szelídített boldogta­lanul kimúlt politika Bécs járszallagán ve­zetve : mert ha mi nem vettük észre, ők tudatában voltak, hogy nehéz a vértől duzzadó erőteljes nemzettel birni, előbb tehát vérét kell venni, gerincét meg kell törni. S most pedig mind ezt tudva, vagy ta­lán nem tudva, Önök kiáltják felénk: „Urak az Istenért! mit csinálnak ? nem bántja az Önök lelkiismeretét egy elnép­telenedő ország siralmas látványa ? A lassú elvérzés Önöknek nem halál ?" Igen, mi fogunk szervezkedni, nemcsak a hercegprímás megyéjében — de az egész országban. Igen, mi fogunk szervezkedni, mert követeli tőlünk nemzeti létünk, kö­veteli tőlünk magyar Hazánk, de követeli tőlünk a lelketlen, gonosz jelszavakkal el­a viharzó szelek orgonálnak, amint egy káoszba öszebúg a millió „proszit" kiáltás. A voce sola zúgják a proletárok és nota­bilisek. Most egy postakocsi vetődik véletlenül az utcába. E percben rajt üli, vihog egy­más hátán a sok suhanc. Diadalmas pro­sit-harsona száll ajkukról, mint mikor a várfalra felér a győzők első csoportja. Az emeletes házak ablakai nyitva. Mosolyra gyúlt ajkak proszitja száll le onnét. Nagy üvöltéssel viszonozza az utca. A magas­ból eget elfedő felhőkben hull a tarka konfetti. Fehér leányok integetnek a kivi­lágított ablakokból seprővel, zsebkendők­kel és széles ágylepedőkkel. Szinte fél az ember, hogy ráhull valami apró ugró, jó­szág. Ni, ott meg élő, metszően sikoltó kis malacot mutatnak az ablakon. Egy hatalmas kacaj, mint Balaton jegén a ria­nás, végig hömpölyög a tömegen. Tetszik nekik a malacos ötlet. Lenn egymás hátára ülnek cylinderes urak s úgy futkosnak. Aztán százan meg­fogják egymás kabátját s mennek kigyó­vonalban. Becsavarnak egy nagy tömeget. Összeszorítják. S kit sikerül, lerántják lá­báról. Csak ugy reng beléje az ember ve­séje az izomba lökdösések közepette. De az ember nem szóllhat érte, mert ki meg löki, rendesen meg is csókolja. De mi hangok árja csendül ki a zsi­Esztergom és Vidéke" tárcája

Next

/
Thumbnails
Contents