Esztergom és Vidéke, 1907

1907-01-06 / 2.szám

vakított magyar munkástestvéreink érdeke Igen, mi fogunk szervezkedni, hogy erősek legyünk, hogy kötelmeinknek megbír junk felelni, igen, mi szervezkedni fogunk, mert szervezkednünk kell: Hazánkért, érettük és önmagunkért. Úram! nem üres jelszavak, nem irói viszketeg adta kezembe a tollat, hanem mert lelkem mélyéből meggyőződésem, hogy a kulimániás cikk nem alkalmas arra, hogy csillapítson, de igenis alkalmas arra, hogy izgasson. Jöjjenek Uraim segélyünkre, fennebb kifejtett nemes intencióinkban, de ne lövöldözzenek felénk szappanbuborékokkal, melyeket a könnyen hivő ellentábor tüzetszóró bombáknak hajlandó nézni, mert az igaz ügynek sokat ártanak akkor, mikor a közjónak mit sem használtak. Jancsó Kálmán. Bach Bemigia főnöknő. (1836-1907.) A nőnevelés magasztos szolgálatában szerzett nagy érdemek fölé domborult az a sirhalom, amelyet folyó hó 3-án délután hantoltak fel a szentgyörgymezei temetőben. Szülőföldjétől messze, szerető testvéreitől, rokonaitól távol, idegen földben nyugszik Remigia főnöknő. Biró László néhai szathmári püspök pártfogása mellett jött 43 év előtt Magyarországba és a szathmári irgalmas nővérek rendjébe lépett. Tanulmányait Schvvájczban, a híres ingenbohli intézetben végezte és mint felsőbb iskolai tanítónő hagyta el falait. Alig egy évet töltött Szathmáron, midőn 1865-ben a Scitovszky János bibornok által akkor megalapított vízivárosi zárdába küldetett. Egyike volt tehát annak a tiz nővérnek, akik 1865. évi október 15-én az intézetet elfoglalták. Tiz évig működött városunkban, mint a modern idegen nyelvek tanítónője, midőn tekintettel nagy szellemi tehetségeire, fáradhatlan munkásságára és lelkes buzgóságára fönöknővé neveztetett ící. Sok gonddal és munkával összekapcsolt hivatalát lelkiismeretes pontossággal és kitartó odaadással töltötte be. Nemes vajból oly lelkesen, mint győzelmi harsona ? Hol egy kicsit szélesebb az utca, összeverődött egy-két száz proletár s ihletett ajakkal fújják a rebillisek szent énekét, a forradalmi indulót, a Marseillaisse-t. A komédia folyik tovább. Sőt ez volt még csak a lever de rideau. A többi: falak között. . . A szereplők legnagyobb része ott cécózik, mig csak a nap frissen szőtt aranypalástján nem járhat. És mindez a rendőrség asszisztálása mellett történik, Még csak egy rendőrutasitást sem hallani az egész éj alatt. Annál tőbb zsebmetszés, még bolond hecc faragódik. Pl. hogy a katonának a nagy tömegben kihúzzák hüvelyéből a kardját s valamelyik kapuba szúrva, elnyűtt cipőt tűznek rá, vagy felrozmaringozzák. Hát ilyen komédiás nép ez a német. Naivságában annyira merész, hogy ilyesmit is megenged magának. Nem tud penészes, romlott, elfajult szokásaiból kivetkőzni. Neki tetszenek az ilyen szamárságok. Nem respektálják sem a kultúrát, sem a morált, sem az egézségi szempontokat. Pedig ez hátramaradottságról tanúskodik. A morál-bakterek könyveket Írhatnának a züllés lejtőjéről. De még az egészségére sem ügyel ez a nép. Lecsókolja egymás ajkáról a legkülönfélébb, legborzasztóbb fertőzőbetegségeket. Mindegy: mert mulat az árán. S itt az a fő. Verje el a gabonát a jég, csak szalma legyen, amin aludhatunk! ügyekezeteinek sikerült is olyan hírnevet biztosítani az intézet számára, hogy az ország legtávolabbi vidékeiről is érkeztek növendékek falai közé. Növendékeinek nemcsak értelmi fejlesztésére törekedett, hanem különösen nagy gondot forditott arra, hogy fogékony sziveikben meggyö kereztesse az őszinte vallásosságot és mindazokat az erényeket, amelyek a hazafiságot, munkaszeretetet, háziasságot és takarékosságot biztosítják és gyümölcsözővé varázsolják. Alapos pedagógiai készültségénél fogva gondos figyelmet forditott arra, hogy az intézet berendezése, a tantermek célszerűsége, megfelelő felszerelése és a taneszközök gyűjteményének gazdagítása által is eleget tegyen a kor követelményeinek. Az intézet temploma is sokat köszön buzgólkodásának. Az áldozatkész közönség nemesszivü támogatása mellett kifestette a templomot ; oltárokat emelt ; szószéket készíttetett ; orgonát álittatott; különféle szent edényeket szerzett és egyházi ruhákról gondoskodott. Sokoldalú érdemeinek elismerése gyanánt 1891-ben, midőn fogadalma letételének 25 éves jubileuma volt, az egyházi hatóság részéről kitüntető oklevelet kapott, ő Felsége pedig a koronás arany érdemkereszttel díszítette fel. Fáradságot nem ismerő buzgalma, a növendékek iránt tanúsított anyai szeretete, mindenre kiterjedő gondossága, szivjósága és kedélyének derültsége folytán átalános tiszteletnek, szeretetnek, becsülésnek örvendett. Munkásságának ezen szép és megnyugtató tudatában ritka türelemmel és Isten akaratán való megnyugvással viselte hoszszas szenvedéseit és egészen csendesen zárta le szemeit folyó hó 2-án az örök álomra. Elhunyta általános, mély részvétet keltett városunk falai között. Diszes ravatala, amelyen sok szép koszorú tanúsította a szeretetteljes kegyeletet, a zárda templomában volt felállítva. Könyes szemekkel állották azt körül mindazok, akik a boldogult szivét, lelkét, munkásságát ismerték. A gyászmisét, amely alatt a papnevelő intézet énekkara kiváló szabatossággal énekelt, folyó hó 3-án reggeli 9 órakor dr. Rajner Lajos püspök, ált. érs. helynök végezte. A templom zsúfolásig megtelt. Képviselve láttuk ott a város közönségének minden rétegét. Temetése délután 3 órakor igen nagy részvét mellett folyt le. A szertartásokat szintén az ált. érs. helynök végezte. Az áhítatot nagyon fokozták az énekek, amelyeket a tanítótestületek tagjai meghatóan énekeltek. Jelen voltak a boldogult végtisztességén a város összes előkelőségei. Testületileg kivonultak az Oltáregyesület tagjai, a főgimnázium, az érs. tanítóképezde, a reáliskola, az óvóké pezde és az elemi iskolák növendékei. Már sötétedni kezdett, midőn a hosszú menet, a szertartásokat végző pöspökkel együtt a főszékesegyház Mária harangjának mélabús zenéje mellett a sirkertbe érkezett, ahol a beszentelés után meghatott kebellel fohászkodtak a jelenlevők a boldogult nemes lelkének nyugalmáért. A vízivárosi zárda, szeretett volt főnöknőjének halálát az alábbi gyászjelentésben tudatta: „Az esztergom-vizivárosi irgalmas nővérek mély fájdalommal tudatják, hogy a szeretett főnöknő, Bach M. Remigia életének 70., szerzetesi működésének 42. évében folyó évi január 2-án, éjjel fél 3 órakor, a haldoklók szentségének ájtatos felvétele után, Isten akaratán megnyugodva jobblétre szenderült. A boldogultat folyó hó 3-án délután 3 órakor a szentgyörgymezei róm. kath. temetőben helyezzük örök nyugalomra. Az engesztelő szent mise-áldozat megelőzőleg ugyanazon napon reggel 9 órakor lesz bemutatva. Esztergom, 1907. január 2-án. Nyugodjék békében!" A kultnr-krajcár Az elmúlt század elején mindent ^elkö vettek a magyar kultúra fejlesztéseért küzdő elődeink, hogy az irodalomnak a fővárosban országos központot teremtsenek s megalkotva a nagy centralizációt, a magukra hagyott erőket egyesítsék, a kölcsönhatást előmozdítsák és az egyesek érvényesülését megkönnyítsék. A törekvés elérte célját. Hatalmas központot kaptunk az ország fővárosában, hatalmassabbat, mint a milyent óhajtottunk. Szomorú, de tény, hogy ma már csak egy irodalmi csatamező van: a főváros, ahol az érvényesülés nehézsége miatt ma már nem vállvetett munka folyik, hanem minden egyesnek ádáz harca, valamennyi ellen. A vidék nem számit. Vidéken megjelent könyv, vidéken előadott darab nem irodalmi grádus. És ha itt-ott sikerült egy vidéki talentumnak figyelmet kelteni, azt jóakarói siettek felhozni a fővárosba, hogy odakint el ne kallódjék. A legtöbben azután a fővárosban kallódnak el, mert itt, ahol ugyanarra a pontra küzdők százai törnek, a győztesek már a dolog természeténél fogva is kevesen lehetnek. Szomorú elgondolni azt is, hogy menynyire ki van szolgáltatva a szellemi táplálék tekintetében a vidék a fővárosnak. Olvasmányt, színdarabot csak innen kap. Előre megszabott, sokszor nemzetietlen divatnak kénytelen hódolni s eleve le kell mondania minden önnállóságáról. A főváros irányzatai diktálnak midenben. Sokszor helyes ez, de sokszor kimondhatatlanul karós, amint azt színházi és irodalmi életünkben nem egyszer volt alkalmunk tapasztalni. Ily esetekben nemzeti szempontból felette kívánatos volna ha a vidéki nagy városok — ugyszólva — irodalmi és művészeti rostákká változnának át. E szerepet azonban csak ugy tölthetik be, ha a nemzeti kultúrának számottevő emporiumai lesznek. A küzdőterek megsokszorositását jelenté ez az állapot és orvoslását az eddig fenálló bajoknak. Amily nagy érdekünk volt ezelőtt, hogy egy központunk legyen, ép oly kívánatos ma az, hogy minden egyes nagyobb vidéki város kulturális g ócponttá alakitatván át, belevonattassék a lüktető, az egézséges irodalmi és niűvészeti életbe. Az „Országos Irodalmi és Közművelődési Szövetség" régi törekvése ennek a nagy decentralizációnak a keresztülvitele. Már alakulásának magvát is jórészben ez a gondolat képezte, melynek szükséges voltát mindenkinek be kell látni, aki a magyar irodalom és művészi élet legutóbbi fejlődésének korszakán keresztül pillant. A legteljesebb elismeréssel kell fogadnunk — saját jólfelfogott érdekünk szerint is— a Szövetség törekvését s annak a hdtur-krajcárformájában megnyilvánuló első, nagy horderejű gyakorlati jelét. A Szövetség a vidéki szinház-igazgatók legnagyobb részével megállapodott arra nézve, hogy az 1 kor 20 filléren felüli jegyek ára 2—2 fillérrel felemeltessék. Az igy befolyó összegből viszont a Szövetség nagyobb összegű pályadijakat tűz ki magyar tárgyú s a vidéki színházak számára irandó darabokra, egy-egy vidéki színházi rendező és iró, hírlapíró utazására és egyéb irodalmi, művészeti törekvések támogatására. Mindezen pályadijak felett egy külön bizottság határoz, amely a Szövetség 10 kiváló tagjából, a mozgalomhoz csatlakozott szinügyi választmányok s színigazgatók képviselőiből, valamint a V. H. O. Sz. és a Vidéki Hírlapírók Szakszervezetének bejelentett küldötteiből áll. A terv igen érdekes s megvalósulása a vidéki városok kulturális életében fontos fordulópontot jelent. Elfogadása annál inkáb kívánatos, mert a mégsem érezhető áldozattal nagy, nemzeti ügyet támogat közönségünk: a magyar kulturális élet emelését, a tisztult izlés diadalát. Tervezet a kultur-krajcár intézményének behozatalához. 1. A szövetség minden évben három kettőezer koronás pályadijat tűz ki magyar tárgyú daljáték, illetve vígjáték vagy drámai műfajú darabra, melynek bemu-, tató előadása minden évben más vidéki színházban folyik le. Kétezer koronás utazási ösztöndijat ad minden évben egy színházi rendezőnek és külön egy vidéki iró vagy hírlapírónak. 2. A pályanyertes művek bemutató előadásán több tagjával képviselteti magát a szövetség, igyekezvén azi országos kulturális ünnepséggé tenni. 3. A fentjeizett pályadíjnyertes darabokat, valamint a dicséretet nyert műveket ingyenesen kapják meg mindazon színházak, amelyek behozzák a szövetség nagyfontosságú'kulturális és magyarosító munkásságának támogatására szolgáló kulturkrajcár intézményét, minden 1 korona 20 fillértől kezdődő jegynél 2 fillérrel felemelvén a jegyek árát. 4. Az igy befolyt összegek mindenkor a külön-külön létesítendő s megfelelőleg elnevezett alapok jövedelmeként kezeltetnek. 5. A pályaműveket a szövetség részéről választott 10 tag és a mozgalomhoz csatlakozott szinügyi választmányok küldötteiből, a színigazgatókból, a Vidéki Hírlapírók Országos Szövetsége és a Vidéki Hírlapírók Szakszervezetének küldötteiből álló bizottság bírálja felül. Ugyanezen bizottság intézkedik az utazási ösztöndíjak kiadása tárgyában is. 6. Az intézményt 1907. évi január 1ével óhajtja éleibeléptetni a szövetség, ugyanezen évben tűzvén ki a pályadijakai is. HÍREK. farsangi naptáp. Január 12-én A Kaszinó táncestélye. (Saját helyiségében.) „ 12-én Az ipartestület táncestélye a Fürdőszálloda nagytermében. „ 19-én A helyőrség tisztikarának tánccal egybekötött simfonia hangversenye a Fürdő szálloda nagytermében. ,, 26-án A Szt. Erzsébet nőegylet tánccal egybekötött jótékonycélú zeneestélye a. Fürdő szálloda nagytermében. Febr. 2-án Az Esztergomi Kath. Legényegylet szinielőadással egybekötött táncestélye a Fürdő szálloda nagytermében. „ 3-án A kereskedő ifjak hangversennyel és szinielőadással egybekötött táncestélye a Fürdő szálloda nagytermében. ,. 7-én A helyőrség tisztikarának tánccal egybekötött sziniestélye a Fürdő szálloda nagytermében. — A hercegprímás köszönete, a Hercegprímás a város közönségének az újév alkalmából hozzá intézett üdvözlő soraira a következőkben válaszolt. „Nagyságos Polgármester Ur! Az uj év alkalmából szives volt engem Esztergom szab. kir. város és székvárosom t. közönsége nevében üdvözölni és jókivanataikat tolmácsolni. Midőn ezen irántam tanúsított kitüntető figyelmeért és küldött jó kivánatukért ugy Nagyságodnak, mind Esztergom székvárosom t. Tanácsának és tisztviselő karának nemkülönben közönségének hálás köszönetet mondok, egyúttal én is a legjobb kivánatokat viszonozva kérem az Istent, hogy törekvésük, jóakaratú igyekezetük és munkásságuk, melyek Eszter-