Esztergom és Vidéke, 1907

1907-12-29 / 100.szám

A katonai barakk tábor ügye, A katonai barakk tábor ügye hol­nap, hétfőn kerül a város képvise­lőtestületének döntése alá, midőn is a felett íog majd a képviselőtestü­let határozni, vájjon az eléje ter­jesztett bérszerződési tervezetet elfo­gadja-e, avagy nem? A szerződési tervezetet a rendelkezésre álló ada­tok, a bizottsági értekezések és meg­állapodások alapján a főügyész ké­szítette, melyet a pénzügyi bizott­ság és a tanács is meghányt ve­tett, s igy semmi kétség, hogy a város érdekei biztosítva, megőva vannak. Azonban a több szem töb­bet lát elvénél fogva, de a kérdés­nek nagy fontosságánál fogva is, kiválólag hívjuk fel képviselőink figyelmét az ülésen való megjele­nésre. Évtizedekre szóló kötelezett­ségeket vállal a város magára, vi­szont azonban évtizedekre szóló előnyöket, jogokat, anyagi hasznot biztosit magának s igy méltán el­várja a város közönsége, hogy ezen nagy horderejű ügy tárgyalásánál azok, akiket bizalmára érdemesített, részt vegyenek. De nemcsak ezen, hanem azon körülmény is indokolja a képvise­Yéli éjszaka. — Irta: Juhai Ahó. — Hozott az Isten újra, téli éjszaka, te rég várt félhomály, hűséges, nyugalmat szerző barátom. Mert bizonyára szép vagy, te, Észak nyara, te nap, amely soha alá nem szál­lasz, melyet minden madár dalával dicsőit. Te öltözteted lombdiszbe a fákat, tőled virul a. virág és sárgul a kalász. Te is barátom vagy, ép olyan szép, a milyen áldást hozó. De nagyon is tolakodó vagy, nagyon is pajtáskodó, soha se hagysz magamra. Mindig magadra akarsz emlékeztetni, kény­szeríteni akarsz, hogy a te fényedben lás­sak mindent, eget és földet, havat és er­dőt, tengerpartot, szántóföldet és réteket. Mindnek a te fényedben kell előtűnnie, mintegy varázsvesszőtől előidézve. Egész nyáron át nemcsak a nappalt, de az éj­szakát is uralmad alá akarod hajtani, kényszeríteni akarod az egész világot, hogy a lábaidhoz boruljon. A pacsirtának a kéklő magasságban a te dicséretedet kell zen­gedeznie s amint alá merültél, ott a füle­lők megjelenését, hogy a képvise­let határozhasson, mert a katonai hatóság a szerződés megkötését sür­geti, amennyiben már a nyár fo­lyamán a tábort be szándékozik né­pesíteni. A kérdés megoldása égetően sür­gős és a városra nagyfontosságú. Az esztergomi Kaszinó Az esztergomi Kaszinó vezető­sége, karácsony másodnapján szá­molt be a kaszinó hatvanharma­dik évi tevékenységéről. Hatvanhárom év is szép idő az emberi életben, de az egyesületi élet térén oly magas kor, mellyel kevés társadalmi egyesület dicseked­hetik. Hogy kaszinónk ezen magas kort eltudta érni, jele ez annak, hogy alapjai, melyekre fektetve lőn, szilárdak. Egyetértés, összetartás, kölcsönös szeretet, tisztelet és be­csülés vezették elődeinket ezen má­sodik otthon megteremtésében, mely minden utógondolat, önös cél nél­kül állott szolgálatára a társada­lomnak. • Hazánk nagy fiának nemesítő szelleme hatotta át akkar tájt az embereket, mely nem ismert feleke­zetiséget, rangot, módot, csupán: a társadalom szolgálatát. Azóta azon­ban nagyot fordult a világ. A ke­müle, hogy folytassa. Tégedet dicsér a kakukk madár is éjjel és nappal, a dél hevében s a hüs éjjeli órákban. Azért fárasztasz ki annyira s keltesz bennem vágyat, hogy tőled megszaba­duljak, S azért üdvözlöm örömmel visszatérte­det, csendes téli félhomály, te ikertestvére a tavaszi napnak, hallgatag, nyugalmat szerző barátom. Nesztelenül szálsz alá erdőre, mezőre, láthatatlan szárnyaid árnyékát borítva ablakomra, mint az anya, ki óvatosan hozza össze gyermeke bölcsőjének füg­gönyeit, s lábujjhegyen lopodzkodik ki a szobából. Eltűnik előlem ilyenkor a külső világ, elfelejtem szilánkokra töredezett érdekeit s ezerféle törekvéseit. Semmi sem késztet semmi se fáraszt ki. Ugy tetszik, mintha a szabadság óráját hallanám ütni, amint a nyári-napnak vége s a téli éjszaka kezdődik. Szabadon szárnyalhat a gondo­lat a saját berkeiben s az érzelem uj utakon jár, melyet senki se zárhat el előle. A formák nem erőszakolhatják rám magokat, de sőt én magam formálhatom a saját világomat. Kinyitom és becsukom és lapozgatok benne, mint egy könyvben —egy magam által irt könyvben. A va­rázsvesszőt a kezembem érzem s egész környezetem csak annyiban van jelen s nyéririgység, a feltűnni vágyás, az énnek túlbecsülése, a szereplési viszketegség társadalmi rendet, egyetértést bomlasztó átka szállta meg az elméket, melynek káros eredménye, a társadalmi széttagolt­ság. ^ Kétségbevonhatatlan tény, hogy kaszinónk városunk társadalmi éle­tében hézagot pótol s mégis azt látjuk, hogy az érdeklődés, a pár­tolás nem az, amelynek lenni kel­lene, amelyet a Kaszinó megérde­melne, aminek hibája nem a Kaszi­nóban, hanem a fennebb jeleztünk kóros állapotokban keresendő. A Kaszinó közgyűlésének lefo­lyását az alábbiakban adjuk. Az ülést Niedermann Pál kir. tanácsos, elnök betegsége folytán, mit sajnálattal vettek a jelenvoltak tudomásul, Istvánffy Elemér igazgató nyitotta meg, ki miután a szép számbán megjelenteket üdvözölte, felkérte a titkárt, jelentésének előadására. Dr. Brenner Antal jelentésének beve­zetésében elődének, Einczinger Ferencnek a titkári állásról évközben történt lemon­dásával foglalkozva, annak érdemeit so­rolta fel, kinek nemcsak a fényesen sike­rült amatőr kiállítást, hanem a társas élet előmozdítását célzó összejövetelek egész so­rozatát köszönheti, amiért azt indítvá­nyozta, hogy érdemei elismeréséül, sza­vazzon Einczingernek a közgyűlés jkvi kö­szönetet. ugy él, a mint én magam azt a lelkem elé varázsolom. ' S én tele bűvölöm az erdőt a saját alakjaimmal, benépesítem az utakat, a lejtőket és mezőket a saját ismerőseim­mel, akiket senki más fel nem fedezhet s akikre senki más rájuk nem ismer, csak én; s ezt az én országrészemet olyan széppé teszem, amilyenné a kedvem tartja s mindez az enyém s nálam nélkül nin­csen semmi. A saját viharom az, mely ab­lakom előtt a fenyőt rázza; enyimek a hullámok, melyek a part szikláit verdesik a mikor a vihar tombol s az erdő zúg, én vagyok az, aki az érzelmeimnek sza­bad folyást engedek. Csak nekem ragyog­nak a csillagok, nekem fénylik a hold, lövelli szét tűz-kévéjét az Északfény, csak nekem és senki másnak. Kimegyek a téli éjszakába s hallom a nyírfák be­szédet s a fenyők suttogását s ugy tetszik, mintha csak rám vártak volna s titkos jelekkel adnák egymásnak tudtára : „Itt jön ő, a barátunk! Nem látjátok? Kisérjétek őt! Társalogjatok vele. Fától fához megyek s a fenyő-csemete óriási szálfává válik, az égerfa tölggyé magasul s a boróka hatalmas fává s va­lamennyien egyforma nagyok s egy­formán álomszerűén szépek. A láp virá­gos rétté változik át szemem előtt, ala­csony hegyhát égbe nyúló sziklarommá. A kaszinó volt igazgatója iránti kegye­letét, az alábbi szavakban rótta le: Mindnyájunkat megrendített annak ide­jén a váratlan hir, hogy Büttner Róbert meghalt. Véle sirba szállt az Esztergomi Kaszinó egyik lelkes, oszlopos tagja, mig a tisztikar szeretett igazgatóját, egyik fá­radhatatlan, tevékeny tisztviselőjét vesz-* tette el. Habár a választmány annak ide­jén a nagy veszteség fölött érzett őszinte részvétének igaz jeleit megfelelő módon kifejezésre is juttatta, mégis most, midőn társadalmi egyesületünk rendes évi köz­gyűlését tartja, kötelességemnek tartom róla megemlékezni. Messze idegenben domboruló sirja fölött gondolatban álljunk meg egy pillanatig, s tegyük le az örök emlékezés koszorúját porladó hamvai fölé. Áldozzunk emlékének egy pár percet, neki, aki Kaszinónknak és a műkedvelő társaságnak oly sokat tett. Indítványo­zom, hogy a közgyűlés emlékét, érde­meit jegyzőkönyvében örökítse meg és el­hunyta fölött érzett mély részvétének adjon jegyzőkönyvi kifejezést. Megemlékezve azokról, kiket a halál ragadott el a kaszinó soraiból, jelentését igy folytatta: Eltérve jelentésemnek e szomorú pont­járól, Kaszinói társas életünk viszonyai­ról teszek röviden említést. Összehason­lítva az elmúlt évek történetét e legutóbb lezajlott esztendő eseményeivel, őszintén mondhatom, van okunk reménnyel nézni a jövőbe és bizalommal lenni önmagunk iránt. Igaz ugyan, hogy azok az aggasztó jelenségek, melyek a társadalom mun­Haza botorkálok megint, ahol már min­denki nyugalomra tért s világosság csak az .én ablakomból árad. Nappal befüggö­nyözöm ezeket az ablakokat, de éjszakára ismét felvonom s engedem, hogy a fél­homály bevilágítson hozzám. S ugy tet­szik, mintha egy mérhetetlen mély tenger síkját látnám, ami azonban nem borzaszt el, sőt békét csepegtet keblembe s a nagy mélységek harmóniáját kelti lelkem­ben. S a nagy homály hangszekrénnyé változik át, mely a suttogásomat ezer­szeres erővel veri vissza: a legfutólago­sabb gondolat, a legyöngédebb érzelem mely félénken kerüli a világosságot s rej­tőzik a nap elől, felfedező utazásokra vál­lalkozik s nagyként és öntudatosan tér vissza, hogy szavakba öltözködjék. Üdvözöllek hát, őszi alkonyat, üdvözöl­lek pompás téli éjszaka, te észak ho­málya, mely kigyullasztod a csillagokat a menny boltozatján, hevet öntesz az észak fény sugarába, engemet felszabadítasz a nap aprólékos gondjai alól s vissza adsz önön magamnak ! Csendes örömmel üd­vözöllek bizalmas vendégem gyanánt és sajnálattal válok meg tőled, majd a ta­vasz hajnal-hasadtával. Máté Pál

Next

/
Thumbnails
Contents