Esztergom és Vidéke, 1907

1907-09-19 / 72.szám

Ünnep ntán. Hiába keresnénk kutatnánk végig bármiféle naptárt is, annak, hogy mostanában miféle ünnep volt, nyomára ugyan nem akadnánk. Sem egyházi, sem világi naptárban az ünnepnek nyoma nincs, de van szivünkben, bensőnkben. Esztergom város közönsége szivében ülte az ünnepet, hol a közelmúlt napokban kettős oltárt emelt, melyen a hálás és kegyeletes megemlékezésnek, majd tisztelete és elismerése jeléül azoknak áldozott, akik a haza boldogulásának nagy munkáján fáradozva, kétszer huszonnégy órára a mi szívesen látott .vendégeink voltak. A szabadságharc messze kimagasló alakja, a nagyságos fejedelem legvitézebb, elrettenthetlen vezére, vak Bottyán dicsfénnyel övezett emlékének gyújtott örök szövétneket városunk közönsége, hogy annak fényénél a késő utódok is bámulva nézzék a honszeretet példányképét s merítsenek erőt .arra a küzdelemre, mely hazája szabadságának megőrzésénél, a magyarnak osztályrésze. A véletlen akarta úgy, hogy az egész ország tanuja legyen városunk hazafias felbuzdulásának, hogy épp akkor kellett annak megtörténnie, midőn az ország rendezett tanácsú városainak polgármestereit látta vendégekül ősi falai között, kiknek megjelenése, kettős ünneppé avatta a küzdelmes élet szürke hétköznapiasságát. Városunk kettős ünnepéről szóló tudósításunk a következő. Szeptember 14-én. Polgármesterek megérkezése. Ismerkedési estély. A rendezett tanácsú városok polgármestereinek II. országos nagygyűlésére városunkba sereglett polgármesterek nagyrésze (53-an) 14-én délután, majd az esti órákban jött meg. A vasúti állomásoknál, a hajó és csavargőzös állomásnál a város tisztikara várta és fogadta polgármesterünkkel élén az érkező vendégeket, kik szállásukra hajtattak. A kongresszusra érkező, vendégek magánházakban voltak elszállásolva. Összesen 68 polgármester jött a kongresszusra. Esti 8 órakor ismerkedési estély volt a Magyar Királyban, hol a kongresszus tagjai, majd többen szállásadóííTközül jelentek meg. Ott volt a város tisztikara és a polgárság közül számosan. Mintegy kétszázan lehettek. A vacsora elköltése közben Vimmer Imre polgármester emelkedett szólásra, üdvözölve az idegenből jött vendégeket, mire Majerszky Béla nyíregyházi polgármester, társai nevében megköszönte azt a szives fogadtatást, melyben részük volt. Majd ugyancsak Majerszky a kongreszszus jegyzőjét, O'sváth Andort éltette, köszönetet mondva neki folytonos, kitartó és eredményes tevékenységeért, általa és kartársai által mindenkor támogatott munkásságához sikert kívánván, kifejezésre juttatta szónok azon meggyőződését, hogy őt, t. i. O'sváthot méltán nevezheti valamennyié közös nótáriusának. Basilides Gusztáv jolsvai polgármester a vendégszerető város közönségét éltette. O'sváth Andor tanács- és kongreszszusi jegyző, köszönetet mondott azon ovációért, melyben része volt, s szavait a polgármesterek éltetésével végezte. Számos felköszöntő hangzott még ezután el. Kedélyes és kitűnő jó hangulatban az éjféli órákig maradt együtt a társaság s ezután a Koronába és a Központiba ment. Felemiitjük e helyütt, hogy Meizler János kitűnő konyhája, figyelmes és előzékeny kiszolgálása nemcsak, hogy hozzájárult a kedélyes hangulat emeléséhez, hanem általános elismeréssel is találkozott. ! Szeptember 15-én. Díszközgyűlés. A város nevezetességeinek megtekintése. A kongresszus végrehajtó bizottsága vasárnap reggel 9 órakor tartotta ülését a városházán, hogy előkészítse a nagygyűlés napirendjére kitűzött tárgyakat. A délelőtt folyamán a vidékről jött vendégek a város nevezetességeit, különösen pedig a főszékesegyházat, a kincstárt tekintették meg, hol őket Maszlaghy Ferenc kincstárőr gyengélkedése folytán dr. Walter Gyula p. kanonok kalauzolta, akiről a legnagyobb elismeréssel emlékeztek meg vendégeink, dicsérvén annak kedves modorát, tanulságos előadását, ismertetését. Vak Bottyán képének leleplezése. Délelőtt 11 órakor tartotta a város képviselőtestülete díszközgyűlését, melyben Bottyán Jánosnak a közgyűlési terem részére festett képét leplezték le. Zsúfolva telt meg a képviselőtestület tagjaival, a nagyközönséggel a közgyűlési terem, melynek zöld posztóval bevont patkó-alaku asztala, a vendégek részére volt fenntartva, akik a körül foglaltak helyet. A város tisztikara, tanácsa diszmagyarban az emelvényen foglalt helyet. Ugyanott ült a polgármester jobbján dr. Szentpáli István miskolci polgármester, a kongresszus elnöke. A díszközgyűlés napirendje két. pontból állott. A kongresszusra jött polgármesterek üdvözlése a polgármester által és a Bottyán arcképének leleplezése. Üdvözölvén polgármesterünk a megjelenteket s megnyitván a díszközgyűlést, áttért a napirend első tárgyára, a nagygyűlésre érkezett polgármesterek üdvözlésére mi így hangzott: - Tekintetes Képviselőtestület! A mai napra egybehívott díszközgyűlésünk egyik kedves tárgya és feladata, hogy a rendezett tanácsú városok igen tisztelt polgármestereinek képviselőtestületünk szives meghívására városunkban egybegyűlt kongresszusát üdvözöljük ; örömmel és szivünk egész melegével tesszük ezt, mert érdeme szerint méltatjuk a feladat nagy horderejét, melyet e szövetkezés maga elé tűzött. E faladat nagyságát igazságosan méltatva el kell ismernünk, hogy az még a városok összességének jogos érdekeiben sem merül ki, hanem kiterjed a hazai közérdeknek mindennél magasabban álló komplexumára ; annál jólesőbb lelki elégtétellel emlékezhetünk vissza az immár ténnyé vált szövetség szerény kiinduló pontjára, mely a városok tisztviselői tarthatatlan anyagi helyzetének felsegélésére irányuló célzattal épen városunkban mozdult meg; örömmel konstatáljuk, hogy az elvetett szerény magból a városok vezetői fát neveltek, amelynek termést igérő hajtásait ma vendéglátó városunk elismerésétől környezve ápolják. Hogy a városok polgármestereinek, s általuk a város érdekképviseletének szövetkezése eminens hazai közérdeket szolgál, annak igazolására nem mondanék eleget azzal, hogy minden rész erősítése egészének is erősbitésére s előnyére válik ; hanem közelebb jutok az igazsághoz, ha a városokat oszlopokhoz hasonlítom, melyeken a hazai kultúra fenséges épületének kívánatos biztosság és fejlődő képessége súlyának igen jelentékeny részével nyugszik. Minden vitatáson felül áll ugyanis az, hogy állam és nemzet erőinek alkalmas gyűjtőhelyei és ezeknek centrifugális vonzó és szétárasztó hatása nélkül nem fejlődhetnek. Nagy közületekben az egyéni törekvés magára hagyatva elzsibbad, vagy posványos talajon erőlködve kifárad; csak a tényleges gyakorta'i élet erős gyűjtőpontjaiban van biztos talaja a folytonos fejlődésnek. Fokozott mértékben is érvényesül ezen igazság hazánkban, hol a nemzeti erőnek izmait támadó ellenhatásokkal is küzdenie kell; s hol a nemzeti ideál a létért folytatott korszakos mérkőzés tusai közt nem haladhat előre a tömeg oly zárt falanxainak fedezete alatt, mint azon szerencsésebb országokban, melyek az egynyelvűségből táplálkozó nemzeti önérzet és állameszme védelmezésének közbeeső kátyúi nélkül haladhatnak nagy céljaik felé. A városok missziójának túlbecsülhetetlen fontosságát a nagy küzdelemben és fejlődésben senki meg nem tagadhatja, ha magát a dolgok logikus igazságával ellentétbe helyezni nem törekszik. Igen, — de ha vezető erők tömörülése nélkül nincs és nem lehet kívánatos haladás a fejlődés nagy utjain, a történelmi multu birtokos középosztály vezető képességének gyöngültével, hogy ne mondjuk letört ével, hol van az intellektuális és közgazdasági hajtó erőnek állandó és tömörült találkozása, ha nem a városokban ? Vagy képesek az alkotó életnek és gyakorlatnak a városok forgalmában naponta megújuló mozgékonyságát és képező cselekvő erejét más intézmények, alkalmi egyesülések, vagy akár szervezett s állandó álladalmi vagy társulati szövetkezések pótolni ? Bizonyára nem — és sohasem. Honnét táplálkozzék tehát állandóan és életerősen a kultúra erkölcsi erejével ható nemzeti Géniusz, ha nem a hazafias irányban fejlesztett közművelődés és közforgalom nagy gyűjtő helyeiből és erős váraiból, a hazai közélet nagy gyakorlati képző műhelyeiből — a városokból ? Csakhogy a városok ilyen missziója erejüket meghaladó béklók ellenhatása alatt nemcsak hogy kívánatos érvényre nem juthat, sőt saját polgáraiknak méltán igényelhető közjóléte is áldozatul esik; többet vagy kevesebbet ugyanis az érintettem béklók szorítása mellett is kénytelenek áldozni a városias jelleg s a vidéknek ettől el nem utasítható igényei érdekében ; de ha erre is csak pótadókkal való túlerőltetésük árán képesek, kulturális hivatásuk követelményei és saját jobb létük megszorított jogos igénye között szárnyszegetten kimerülnek. Kisebb vagy nagyobb sebekkel ezen circulus vitiósusban vesztegelnek városaink, s ha kérdjük, hogy miért — az okokat főkép két anachronismusban találhatjuk fel. Az egyik az, hogy az egykori városi feladatokhoz mért közjövedelmek, melyek a fokozott igényekhez aránylag fejleszthetők nem voltak, messze mögötte maradnak a mai szükségletnek; a fokozott igények közé tartozik első sorban azon sok állami érdekű teendő, mely miatt a városok oly nagy létszámú tisztikart kénytelenek fentartani, amelynek költségeihez ha csak a legelutasithatatlanabb kulturigényeket számítjuk, összehasonlitólag a kötelesség és teljesítés oly torzképéhez jutunk, mintha például az állam valamely városnak egykorhoz képest megsokszorosodott posta forgalmát, melyet valamikor két alkalmazott látott el s mely ma 25 egyént foglalkoztat, ugyanazon költséggel akarná végeztetni, amennyibe az akkor került, mikor még 'két alkalmazott is meggyőzhette ; vagy mintha az iskolák raj módjára megszaporodott gyermek népét ma 22 tanitó által kell is tanitattni s neveltetni, több költség rendelkezésünkre