Esztergom és Vidéke, 1907

1907-09-05 / 68.szám

alapon népe és hazája megálljon mindenha. Ezer esztendeje, hogy e honfog­laló hős megtért atyáihoz, szent örökét népe erős lelkére, bátor szi­vére és harcokat kibiró karjára bíz­ván. Ezer esztendő a halandóknak nagy idő, de csak egy pillanat a hallhatatlanok időszámításában, kik­nek életidejét tetteik és alkotásaik nagyságával mérik. Honszerző Árpád fejedelem ezer­éves halotti álma egy haza és egy nemzet ezer éves életét jelenti. Nem­zetek, országok enyésztek el ez idő alatt, de Árpád népe ma is él, or­szága ma is áll, mert a jog és al­kotmány sziklájára van alapozva. Ezen alkotmány ott született a szeri pusztán, mely véres hadiza­jok és bölcs államtanácskozások helye volt, és amelyen ma, első fe­jedelmünknek, hon- és alkotmány­szerző Árpádnak szobra áll. E helyre már évek óta vonják el­lenállhatatlanul hazafias érzések a magyart, hogy az ősök emléké­nek, a mélabús táján lelki elboron­gással adózzék. Ápoljuk szivünkben a magyar érzéseket! Nehéz idők viharos fel­hői kóvályogtak nemzetünk felett. Ősi alkotmányunk szent sinai he­gyén gyűljünk össze most, Árpád fejedelem megdicsőülésének ezredik esztendejében, erőt meríteni az ős­apákra való hálás visszaemlékezés­ből. Teljék meg lelkünk ősi nagysá­gunk fényevei és dicsőítsük az ezeréves halott fejedelmet ott, hol országa és népe örök életének biz­tosítékait megteremtette. A szeri sí­kon szerzett alkotmány védte meg nemzetünket hadvészes századok zajlásai alatt és védi ma is, 'keserű megpróbáltatások vészes forgatai­ban. Ezen a helyen buzog fel a ha­lyek és hajlamok veszedelmes megnyilat­kozásainak leküzdésére 'képesít. Meggyőződése volt, hogy alattvalóinak lelkületét hő kívánsága szerint átalakíta­nia, birodalmát szilárdan felépítenie, azon a megingathatlan alapon fog legbiztosab­ban sikerülni, amelyről sz. Pál apostol mondotta: „Más alapot senkisem vethet azon kivül, amely vettetett, amely Krisz­tus Jézus." Bölcsen átlátta, hogy az állam és az egyház törekvései és munkálkodása kö­zött öszhangnak és egyetértésnek kell uralkodnia. Közös ügy ékezettel, kölcsö­nös támogatással kell az államnak és az egyháznak a társadalmi rend és béke, a haladás és jólét előmozditására, biztosi­fására törekednie. Legüdvösebbnek tartotta, hogy ha az államot — mint az ó-szövetségi Bölcs mondja — az egyház „vezeti cselekede­teiben és megőrzi hatalmasságában". Uralkodását az egyház áldásával kez­dette. Hatalmát törvényei értelmében gya­korolta. Kardját a seregek Urának segít­ségébe helyezett bizalommal forgatta. Kor­mánypálcáját alattvalóinak igazságos és szeretetteljes irányítására használta. Tör­vényeinek forrásait a hit igazságaiban ke­reste. Biztosítékait az egyház tanaitól köl­csönözte. Mély vallásosságából származó egyik legfőbb törekvése volt, hogy az egyhá­zat terjessze és védelmezze. Győzelmei ennélfogva az egyháznak is diadalai. Hó­dításai az egyháznak is térfoglalásai vol­tak. Sikeres működésének könnyítése te­kintetéből biztosította minden irányú sza­badságát. Szigorította törvényeinek vég­1 zaszeretet soha ki nem apadó for­rása, melyből reményt, kitartást, erőt merit á multak fényén és nagy­ságán elmerengő lélek. Ez a hely az, hol a régi dicsőség emléke min­ket, kései utódokat az emberi mű­velődés nagy munkájában való de­rekas helytállásra serkent. Ez a hely az, ahol a haza Jiszta és szent szerelmének oltára, Árpác fejedelem emléke, a fölöttünk élő hatalmas Isten szabad ege alatt áll. Ez oltárhoz elzarándokolni ne kés­setek magyar hazánk Polgárai! A pusztaszeri országos Árpád-ünnep sorrendje: 1. Ünnepi istentisztelet. A szent mi­sét Várhelyi József szeged rókusi plébá­nos végzi, ugyan ő tartja a szent beszé­det is. Az énekeket részben Zsák Lajos, szegedfelsőtanyai tanitó, részben a szegedi egyesült dalárdák éneklik Erdélyi Sándor karmester vezetése alatt. 2. Karének. A „Hymnus". Előadják a szegedi egyesült dalárdák. 3. Megnyitó beszéd s a küldöttségek üdvözlése. Dr. Keleme?i Béla Csongrád vár­megye és Szeged szab. kir. város főis­pánja, rendezőbizottsági elnök által. 4. Az ünneplő közönség üdvözlése, a Szegeden székelő „Pusztaszeri Árpád Egye­sület" nevében dr. Becsey Károly ország­gyűlési képviselő, rendezőbizottsági alel­nök által. 5. „Árpád siri álma". (Az ozmáni kor­ból). Költemény. Irta: Miskolczy' Kovács Gyula. Szavalja : Bakó László, a „Nem­zeti Színház" színművésze. 6. Karének. „Szentelt hantok". Szöve­gét irta Komócsy József ; zenéjét szerzé ; Mosonyi Mihály. Éneklik : a szegedi egye­sült dalárdák. 7. Ünnepi beszéd. Tartja: dr. Barabás Béla országgyűlési képviselő. 8. „Pusztaszeren". Költemény. Irta és szavalja: Szalay Károly, főgimn. tanár rendezőbizottsági titkár. 9. Záróbeszéd. Tartja: dr. Cicatricis rehajtását. Kiváltságokkal tüntette ki. Ado­mányokkal gazdagította. Az állam és az egyház e szoros kap­csolata áldásos eredményeket gyümöl­csözött. Alkotások létesültek, amelyek a vallás és erkölcsiség, a kormányzás és igazság­szolgáltatás érdekeinek előmozditására szolgáltak. Intézmények keletkeztek, ame­lyek a tudomány és művészet fejleszté­sének rugói ; az ipar és kereskedelem, a közgazdaság és nemzeti erő izmosodásá­nak emeltyűi gyanánt tekinthetők. Álláspontja, amelyet az állam és az egyház viszonyára nézve elfoglalni és meghonosítani jónak látott, utánzandó példa gyanánt szolgálhat. A társadalom jólétének legszilárdabb biztositéka a trón és az oltár benső egyet­értése, szigorú Öszhangja. Valamint a világhírű salamoni templom hatalmas előcsarnokának összes súlyát két támasz hordozta: akként nyugszik a társadalom épülete a trón és az oltár kettős oszlopán. Valamint két Cherub szárnyai nyúltak ki védőleg a választott nép frigyszekrénye fölé: akként őrködik a trón és az oltár az emberiség legma­gasztosabb érdekeinek drága kincsei fölött. Államokká tömörültek a családok, hogy értelmi fejlődésüket, erkölcsi tökéletese­désüket, anyagi jólétüket közös munkás­sággal, kölcsönös segítséggel minél sike­resebben eszközölhessék, minél biztosab­ban remélhessék. A kormányzó hatalom feladata, hogy az államtest tagjait ezen nemes célok és törekvések megvalósítása körül üdvös irá­nyításban, hathatós támogatásban és ál­Lajos, kir tanácsos, Csongrá dvármegye alispánja, rendezőbizottsági alelnök. 10. Szózat. Énekli a szegedi egyesült dalárdák vezetésével az ünneplő közön­ség. 11. A millenáris emlékmű megkoszo­rúzása a kütdöttségek által. Az ünnepély végeztével közös ebéd, a küldöttségek és jelentkezők részére fen­tartott sátorban. Délután 3 órakor népünnepély. Kelt Budapesten, ä Pusztaszeri Orszá­gos Árpád-ünnep Rendezőbizottság ülésén, 1907. augusztus 11-én Szalay Károly, Dr. Kelemen Béla, titkár. elnök. Fontos tudnivalók! Utazás az ünnepély színhelyére. Pusz­taszer a magyar államvasutak Budapest — Szeged közti vonalán érhető el legal­kalmasabbat Legközelebbi vasútállomása Kistelek, honnan kocsin háromnegyed óra alatt érhető el. Szegedről kocsin két és fél óra alatt lehet Pusztaszerre eljutni. A kereskedelemügyi m. kir. Miniszter a MÁV. összes vonalain, a helyi érdekű vasutak s a szomszédos forgalmi viszony­latok kivételével szeptember 8-tól 22-ig érvényes féláru menettérti jegyek kiada­tását engedélyezte az országos ünnepély alkalmából, mely jegyek személy- és gyors­vonatokra egyaránt érvényesek. És pedig az 1. és II. kocsiosztályban a használt vonatnemnek megfelelően váltott közvet­len alsóbb kocsiosztályu menetdíj kétsze­reséért ; a III. kocsiosztályban pedig egy második osztályú rendes menetjegy egy­szeres áráért oda és visszautazásra szol­gálnak. E kedvezmény a Szeged és Kis­telek között indítandó külön vonatokra is kiterjed. E vasúti kedvezmény igénybevehetésére jogosító igazolványokat a „Pusztaszeri Országos Árpádünnep Rendezőbizottságá­nak központi irodája (Budapest, IX., Ló­nyay u. 4/c) egy tiz filléres postabélyeg beküldése mellett mindenkinek megküld szeptember 12-éig. Általában ide intézen­landó védelemben részesítse. Oda kell az államnak törekednie, hogy alattvalóit az igazság és jog elvei szabályozzák. A sza­badság és béke áldásai boldogítsák. A magasztos és felelősségteljes hivatás szerencsés betöltésének titkait nem nehéz felfedezni. Azokban az örök igazságokban rejle­nek, amelyeknek sugarait Isten a földre lövelte, hogy megvilágítsák és kidombo­rítsák a halandó szemei előtt kötelessé­geinek és törekvéseinek eszményeit. Felismerésüket nem gátolják elhárithat­lan akadályok. Valamint Noé bárkájában rnegőrzé az. Ür mindazokat a lényeket, amelyek a víz özön által elpusztított föld benépesítésére voltak hivatva: akként bizta egyházára azokat az igazságokat, amelyek a társa­dalom célirányos kiépítésére ; szellemi és anyagi érdekeinek önzetlen előmozdítá­sára ; nyugodt és virágzó fennállásának biztosítására szolgálnak. Az egyház ennélfogva igen fontos té­nyező a társadalom életében. Szükséges, mint a természet nagy bi­rodalmában az a vonzó erő, amely min­dent fentart. Nélkülözhetlen, mint a nö­vény gyökerére nézve a nedv, amely el­száradásának óvszere. Pótolhatlan, mint az emberi szervezetben a vér, amely nélkül gyöngülésnek, satnyulásnak indul. Igazságai és törvényei, tanításai és pa­rancsai az egek magassága felé irányíta­nak ugyan, mindazáltal megbízhatóan ka­lauzolnak azon feladatok megoldására és kötelességek teljesítésére nézve is, ame­lyek a föld zarándokának vállaira nehe­zednek. dők mindennemű bejelentések és tudakozó­dások. A Szegedről Pusztaszerre szeptember 15-én kocsin menni szándékozók reggeli 5 órakor indulnak a Szegedi Kaszinó elől (Vörösmarty-utca 5.) Kistelek vasúti állomástól Pusztaszerre és vissza kocsik állanak az ünneplők ren­delkezésére. A viteldíj oda és vissza 1 személyre 4 korona, mely összeg a je­lentkezők által fenti irodánkba szeptember 10-éig postautalványon beküldendő. Hivatalos küldöttségek és képviselők szállítása díjtalanul eszközöltetik előleges bejelentés mellett. Elszállásolás. A Szegedre szeptember 14-én érkező vendégek részint szállodákba részint magánházakba szállásoltatnak el. Az elszállásolás dija napi 2 és 8 korona közt váltakozik. Jelentkezések szeptember 10-éig eszközlendők. Ellátás és élelmezés. Pusztaszeren a közönségnek az időjárás ellen való vé­delmére vízhatlan ponyvákból kellő számú sátrak állnak rendelkezésre. Ételről és italról, hatósági ellenőrzés mellett, vendég­lősök gondoskodnak. Öltözet. Tekintettel a homokos uton való utazásra s az esetleges meleg idő­járásra, díszmagyar ruha nem szükséges. Könnyű utazó ruha, esetleg fekete kabát viselése megfelelő. A diszmagyarban meg­jelenni kívánók -részére az ünnepély szín­helyén külön sátor állíttatik fel átöltözkö­dés céljából. Koszorúk. A millenáris emlékmű meg­koszorúzására részint Budapesten, részint Szegeden megrendeléseket szívesen köz­vetít fentirt központi irodánk, a koszorúra szánt összegeknek szeptember 12-éig való beküldése mellett. A megrendelt koszorúk elszállíttatásáról Kistelek vasúti állomásra, megbízatás esetén szintén gondoskodunk a megrendelést teljesítő cég utján. A ko­szorú szallagjára való felírást legkésőbb szeptember 12-éig közölni kérjük. Az el­szállítás dija a koszorú árába beszámit­tatik. Küldöttségek bejelentését a kellő intézke­dések megtehetése végett, mielőbb kérjük. A hatalom isteni eredetét hirdetvén, be­csepegtetik a szivekbe a tekintély tiszte­letét, az engedelmesség szükségességét, a kötelesség tudatát, a hűség érzetét. Sohasem szűnnek meg hangoztatni az isteni Megváltó szavait: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré és Istennek, ami az Istené." A nemzetek Apostolának szavaival fi­gyelmeztetik a híveket, hogy: „A feje­delmeknek és hatalmasságoknak alattva­lói legyenek. Parancsaiknak engedelmes­kedjenek. Minden jó tettre készek le­gyenek." Szünet nélkül ismételik: „Adjátok meg mindenkinek, amivel tartoztok. Akinek adóval, adót. Akinek félelemmel, félelmet. Akinek tisztelettel, tiszteletet." . Védelmükben részesitik .viszont az alatt­valókat és pártfogásukba veszik jogaikat. Hangsúlyozzák a hatalom birtokosai előtt, hogy igazságszeretetük, bölcseségük és üdvös törvényeik által „a nép támasza­ivá", lenni ügyekezzenek. Nagyságukat és dicsőségüket ne a fényben és pompában, hanem alattvalóik szükségleteinek kielé­gítésében, érdekeik előmozdításában és jólétük biztosításában keressék. Hathatósan ápolják és szilárdítják az egyház tanai azokat a nemes érzelme­ket, amelyek a haza áldott hantjai iránt a bölcsőtől kezdve élnek az emberi ke­belben. Krisztus Urunk hazájának szentelte egész életét. Határai között ragyogtatta isteni tanításának fényét. Ott művelte mindenhatóságának csodálatos tetteit. Iránta tanúsította részvétét, midőn, köny-

Next

/
Thumbnails
Contents