Esztergom és Vidéke, 1907

1907-09-05 / 68.szám

AZ ESZTERGOMI HAJÓS EGYLET KÖZLEMÉNYEI. Értesítés. Az egylet igazgatósága közzéteszi, hogy a váci evezősök háziversenye miatt elha­lasztott visegrádi kirándulását f. hó 8-án vasárnap tartja meg. Indulás: A beosztott működő tagok délután 2 órakor a sportcsónakokon in­dulnak a Kósik uszodától. A nem csó­nakon résztvevők a 3 órakor induló csa­vargőzössel és a fél 4 órakor Kovácspa­takból induló vonattal mennek Nagyma­rosra, ahonnan csavargőzösön érnek Vi­segrádra. Találkozás a csavargőzös állomá­sánál. Özsonna a Mátyás forrásnál, együtt a váci evezősökkel. Indulás vissza a Nagymarosról fél 10 órakor induló, Esztergomba 11 órakor érkező személyhajóval. Az igazgatóság felkéri az e. tagjait és az egylet iránt érdeklődőket, hogy a ki­ránduláson minél számosabban vegye­nek részt. F. hó 1-én egyletünk számos tagja lá­togatott le a váci. evezősök házi verse­nyére. Reggel 1 Í2 7 órakor dr. Mattya­sóvszky igazgató vezetése alatt indult a négyes és a két pairoar, délután pedig többen vonattal utaztak le. A csónakok fél kilenckor kikötöttek Nagymaroson, a honnan a reggeli után fél tizkor folytat­ták utjokat és fél tizenegy órakor értek le Vácra. A leevezett csónakokat a vá­ciak rendelkezésére bocsájtották. — Az ebédnél dr. Göndör Sándor a váci sport­egylet elnöke szives szavakban emléke­zett meg a két szomszédegylet' barátsá­gos viszonyáról. Délután 4 órakor vette kezdetét a verseny, a melynek arányai szinte felülmúlták egy ifjú vidéki evezős egylet háziversenyének mértékét. Az in­duló csónakok egy race-skiff., 3 pairoar, 2 kormányos doublo és két verseny-négyes. Legérdekesebb volt a 3 pairoar versenye amelyben egyébként egyletünk becézett nyéket huliatolt honfitársainak szomorú sorsa felett. Az egyház hű fiai is egész odaadással teszik le mindig a haza oltárára az ész és sziv, a munka és lemondás áldozatait. Elválaszthatlanul forr össze lelkükben Isten és a haza, az oltár és a tűzhely eszméje. Örömmel hordozzák az Úr igáját és szívesen viselik a közterhek súlyát. Áhí­tattal keresik fel isteni Mesterüket a temp­lomban és készségesen lépnek nyomdo­kaiba a műhelyben. Buzgóan tisztelik a bold. Szüzet és hűségesen teljesítenek minden polgári, minden honfiúi köteles­séget. A küzdelmek zajában és a béke csend­jében egyenlő tevékenységet fejtenek ki, hogy előmozdítsák a haza virulását, nagyságát és nyugalmát. A sinai-hegy kőtábláinak parancsait sürgetve, gondoskodnak végül az egyház tanai a személy és vagyonbiztonságról. Őrködnek a családi szentély, a gyermeki hála, a hirnév és becsület felett. Gátakat emelnek azon erkölcsi pusztí­tások ellen, amelyeket a kebel alacsony szenvedélyei, nemtelen hajlamai okozhat­nak. Az a természetfölötti áram, amelyet az egyház tanai ily módon a lelkekbe önte­nek, az igazság és lelkiismeretesség, a jog és kötelesség, a szeretet és munka áldásait varázsolja az élet összes viszo­nyaiba. Meggyökerezteti a szivek talajá­ban mindazokat az erélyes tulajdonokat, amelyek a társadalmi rend és béke fenn­állását biztosítják. Az államot erőssé, virágzóvá, hatalmassá tehetik. hajója, az I. pairoar futott be elsőnek persze Hufnagel, a váciak győztes ver­senystrokmanje és Hübschl Kálmán ha­talmas csapásai folytán. Igen originális volt még a váci halászok versenye is. A verseny alkalmából este táncmulat­ság volt. F. hó 6-án 9 órakor rendes havi igaz­gatósági ülés van a Kaszinó helyiségében. HÍREK. — A Hercegprímás itthon. Szombaton délután jött a Hercegprímás városunkba, hogy beváltsa ama igére tét, hogy mi­helyt* a körülmények engedik, huzamo­sabb időre székvárosába jön. Már a dél­előtti gyorsvonattal kellett volna megér­keznie, jövetele azonban elmaradt, sőt délutánra kiállításba helyezett érkezése is bizonytalannak lett jelezve. A Hercegprí­más jó színben van és kitűnően érzi ma­gát, ami nagyban járult hozzá azon elha­tározásához, hogy huzamosabb időre szék­városába jö, nem kevésbbé azon körül­mény is, miszerént a Hercegprímás házi­orvosa Jordán, aki ő Eminenciája jövete­lét megelőzőleg városunkban járt, hogy az itteni egészségügyi viszonyokat szemé­tyesen tanulmányozza, meggyőződött arról, hogy a város egészségügyi viszonyai jók. Polgármesterünk hétfőn tisztelgett a Her­cegprímásnál. Sok mindenről esett szó, a többek között Ő Eminenciája látogatásáról, illetve városunkbani tartózkodásáról, melyre nézve annyit mondott, hogy Budapest püs­pök nélkül a fővárost elképzelni nem tudja. Hogy meddig marad székvárosában, arra nézve nem nyilatkozott. Környezetéből kiszivárgott hírek szerént egy, esetleg két hónapig. Ő Eminenciájának az e hó 12-én a fővárosban tartandó püspöki kon­ferencián jelen kell lennie, s igy valószínű, hogy csak addig marad székvárosában. Ő Eminentiája melegen érdeklődött a város ügyei iránt. — Aranylakodalom és esküvő. Kaan János az iparbank igazgatója és neje, Nélküle megszűnik minden magasabb felfogás. Elcsenevész minden nemesebb érzelem. Elveszti iránytűjét a tudomány. Az érzékiség alacsonyságába hanyatlik a művészet. Az önzés fertőjébe sülyed a törekvés. Ingadozik az alattvalók hűsége. Gyöngül a törvények ereje. Szenved a népek jóléte. Tünedezik az országok nyu­galma. Joggal vizhangoztatjuk ennélfogva Gui­zot megszívlelésre méltó szavait: „Nincs a társadalomnak oka félni a hit uralmá­tól. Hagyjátok minden irányban szaba­don kifejteni jótékony uralmát. Gyako­rolja természetes hatalmát. Bizonyosan több békét, mint háborút; több nyugal­mat, mint zavart fog okozni." . - * Megbecsülhetlen értékű, szingazdag mo­zaik az a kép melyet sz. István élete szemeink elé tár. Ragyogó erényeinek drága kövei között különösen vakító fénnyel tündöklik az a hűség, amellyel emberi és fejedelmi kö­telességeit teljesítette. Szerencsésen evezett át az élet tenge­rén. Kikerülte azoknak a zátonyoknak és szirteknek veszélyeit, amelyek közé a dicsőség és hatalom, a fény és gazdag­ság hullámai ragadni szoktak. Nyugodtan mondhatta magáról a Zsoltáros szavaival: „Megtartom parancsaidat. Minden utam szined előtt vagyon-" Királyi széke kevés örömmel gyönyör­ködtette. Nem volt a hatalom szent Ist­vánra nézve párna, amelyen gondtalan kényelemben pihenhetett volna. született: Majorcsik Terézia kedden ülték meg egybekelésük ötven éves évforduló­ját. Az áldást a házaspárra a háznál Brühl József kanonok adta Eit?ier Elemér főszékesegyházi suCcentor segédkezése mellett, minek megtörténte után az egész család és a násznép a főszékesegyházba vonult, hol a Bakácskápolnában vezette oltárhoz az aranylakodalmas szülők uno­káját, Csukássy Erzsikét Vavrecska Rezső. Az egyházi áldást ugyancsak Brühl József p. kanonok adta az ifjú párra, akikhez remek beszédet intézett. Az arany­lakodalmas szülőket a család s barátai és ismerősei valóságos özönnel árasztották el. — Szabadságról- Dr. Hiüényi Győző vármegyei tiszti főügyész üdüléséből ha­zaérkezve, átvette hivatalának vezetését. — Kitüntetés. Szölgyémy Ferenc, gyön­gyösi áll. főgimnáziumi igazgató, a király engedélyével a bubapesti II. ker. Ferenc József intézet kormányzatával bízatott meg. Jóleső örömmel közöljük a hirt, mely városunk jeles szülöttének kitüntetéséről számol be. — Az Oltáregyesület nyilvános isten­tiszteletét folyó hó 8-án tartja a vízivá­rosi zárda templomában. Előtte való na­pon délután 5 órakor litánia van, mely alatt a hivek a sz. gyónást végezhetik. Az imádási napon pedig Va7, 8, 9 és x / 2 10 órakor szent mise, délután 5 órakor sz. beszéd és litánia. — A takarékpénztár gyógyfürdőtelep alapítása. Folyó hó 2-án nagyszámú ér­dekeltség mellett tartotta igazgatósági ülé­sét az esztergomi takarékpénztár, hogy folytatólagosan alapját vesse azon nagy­szabású terveinek, melyeket Bleszl Fe­renc igazgató javaslatára a-hidegvizgyógy­intézet létesitése, a város és messze kör­nyék közönsége érdekében folyamatba tett. Elnöklő igazgató előterjesztette, hogy mi­vel a már megvásárolt Rochlitz-féle ingat­lan a tervbe vett gyógyintézet létesíté­sére kis területét tekintve még nem alkal­mas, a hozzá létesítendő park és sétányra igen alkalmasnak kínálkozott a szomszé­dos káptalani fáskert telke, mely ezidő­szerint Singer és Leimdörfer cég által bé­Alattvalóinak nyugtalankodásai és csel­szövései szomorúságokkal keserítették. Külső ellenségeinek sűrű támadásai ko­moly aggodalmakkal búsították. Vigasztalta azonban a tudat, hogy ha­záját keresztény egyeduralommá tette. Jö­vőjét az egyház meghonosítása és befo­lyásának érvényesítése által szilárd ala­pokra fektette. E megnyugvásból fakadt az a hő óhaja, hogy országának védő bástyáit mindig az egyház tanai és törvényei képezzék. Meghatóan csendülnek meg nemes szi^ vének ez érzelmei, midőn az egyházat fiának, sz. Imrének pártfogásába ajánlja. „Országunkban — igy szól — az egy­ház újnak, fiatalnak mondható. Azért is éberebb, biztosabb védőkre van szüksége, hogy az a jó amit az isteni kegyesség véghetlen könyörületében nekünk érde­metleneknek ajándékozott, el ne rontassék meg ne semmisitessék." Áhítatos lelkének e bölcs óhaja kegyele­tesen őrizett hagyománya maradt a nem­zetnek. Erőssége lőn, amelynek sziklafalait so­hasem ingathatták meg azok a viharok, amelyeknek pusztító szelei rombolva zúg­tak végig más országok és birodalmak hatarai felett. Emeljük azért is az ég azúrja felé es­deklő fohászainkat. * Kérjük nemzetünk hatalmas pártfogó­ját, első apostoli királyát, sz. Istvánt, hogy enyészetet nem ismerő szent jobbjának erejével tartsa meg unokáit az ősök val­lásos buzgóságában, a koronás fejedelem rajongó tiszteletében és a drága haza ál­dozatkész szeretetében. reltetik. A főkáptalannal történt megálla­podás értelmében miniszteri jóváhagyás­tól függőben 22,500 korona vételárban az alku megtörtént. E vásárlással egy ujabb nagyszabású és városunk kultúrájában lé­nyeges szerepet játszani hivatott eszme vetett gyökeret aZzal, hogy a takarékpénz­tár azon uj ingatlanából 100 • ölnyi te­rületet a szini bizottság elnökével, dr. Földváry Istvánnal megejtett tárgyalások során a létesítendő Esztergomi színkör cél­jaira 25 évre felajánlott ugy, hogy a rajt építendő színházi épület, akkor, mikor nincs színészek által elfoglalva, egyéb kultur célokra, esetleg mulatságok, kiál­lítások, kongresszusok céljaira alkalmaz­ható legyen. Mivel azonban a káptalani telekbe a Lindtner János tulajdonát ké­pező kert oly módon szögelik be, hogy azzal egy szabályos négyszöget képez, feltette a kérdést, hogy az ingatlan meg­vásárlása iránt szintén ne tegyenek e lé­péseket Farkas Tivadar örömmel üdvö­zölte az indítványokat és elfogadásra aján­lotta. Etter Gyula ig. tag aggodalmát fe­jezte ki a nagy arányú befektetésekkel szemben az iránt, hogy mint pénzintézet fog-e tudni eredményt elérni a jövedelem tekintetében. Dr. Földváry István ig. tan. tag rá mutatott arra, hog}'' a takarékpénz­tárnak a létesítendő gyógyfürdő telepéhez már most kell gondoskodni kellő és elég­séges területről. Vimmer Imre polgármes* ter ig. tag szintén pártolta az indítványo­kat, mert szerinte annak idején, mikor már égető szükség lesz a további terjesz­kedésre, minden talpalattnyi földet arany­nyal kell megfizetni. A megejtett szava­zás folytán 24 szavazattal 2 ellenében az indítványok nagy lelkesedéssel elfogadtat­tak ugy, hogy a káptalani fáskert megvásároltnak jelentetett ki, a Lindtner félére vonatkozólag pedig az igazgatóta­nácsnak teljes jogú felhatalmazás adatott a tárgyalások folytatására és a vétel meg­kötésére. — Halálozás. Mint részvéttel, értesülünk Lukács Béla muzslai kir. aljárásbirót sú­lyos csapás érte, amennyiben anyja, özv. Lőwy. Samuné ötvenkilenc éves korában Győrött elhalálozott. — Beiratások a vízivárosi zárdában. A vízivárosi érseki felsőb nőnevelő inté­zetben levő elemi és polgári leányiskolá­ban a beiratások f. hó 2-án vették kez­detüket és 5-ig tartanak, mely napokon d. e. 8—12 óráig lehet beiratkozni. Jelzett napokon d. u. 2—3 óráig a felvételi és pótvizsgák tartatnak. Az ünnepi „Veni Sancte" szept. 7-én lesz, mig a rendes előadások 9-én veszik kezdetüket Az in­tézetben van 6 osztályú elemi és 4 osz­tályú polgári iskola. Beiratáskor minden tanuló 3 korona beiratás- és 1 korona könyvtár dijat fizet. Tandíj a polg. isko­lában havonta 5 korona. A zongora és cimbalom tanitásdija havonta, heti 3 egész óra mellett 12 korona, mindkét zene heti 3 félóráért, havonkint 6 korona. Rajz ha­vonkint 2, festés 3 korona. Francia és angol nyelv havonta 2—2 korona. Ezen külön órák úgy a belnövendékek, mint a városiak számára egyaránt adatnak. A bennlakók eltartási dija havonkint 36 korona. — Hányan iratkoztak be a reálisko­lába? Reáliskolánk látogatottságát, illető­leg arról az örvendetes hirről veszünk ér­tesítést, hogy • tegnap reggelig 231 tanuló iratkozott be, kik közül az első osztályba 80 tanuló, ami nemcsak a mellett bizo­nyít, hogy a reális pályák keresettebbek kezdenek lenni,, hanem bátran lehet ezen számból reáliskolánk jövő látogatottságára következtetni. Az ujjonan nyitott ötödik osztályba tegnap reggelig 23-an iratkoztak be, ami a reáliskola fejlesztése meliett eléggé nyomós érv. — Kórházbizottsági Ülés. A kórházbi­zottsag ma d. u. 5 órakor ülést tart, me­lyen a kórház jövő évi ruhanemű szük-

Next

/
Thumbnails
Contents