Esztergom és Vidéke, 1907

1907-08-15 / 63.szám

Nagyasszony napja. Esztergom, aug. 15. (B.) Történeti jelentőségén kivül elnevezése teszi oly kegyeletessé az ünnep megtartását. Nagyasszony ! Van ebben a szó­ban egy oly fenséges és tiszteletre inditó mélységes érzelem, amely minden igaz magyar szivében osz­tatlanul megnyilvánul. Ez a tiszteletgerjesztő érzés több a szeretetnél, jóformán a szeretetnek édes gyümölcse, melynek élvezése erősit a hitben, a bizalomban, fel­tárva a remény andalgó gyermekét azzal a biztatással: ne félj, veled leszek, őrködöm fölötted! A szeplőtelenül fogantatott Bol­dogságos Szűz menybemenetelének napja van ma. Az én hitem vilá­gánál a nő megdicsőülésének leg­szebb napja; az én ősi magyar voltom tudatában egy édes dallamú, költői, zengő gerjedelem ebben a könyörgésben : Nagyasszonyunk, hazánk reménye, Bús nemzeted zokogva esd. Nyújtsd irgalom jobbod feléje, Botlásiért oh ! meg ne vesd ! Mi lesz belőlünk, ha Te elhagysz ?! Ha árvaságunk sirba hervaszt! ? Minden reményünk csak Te vagy : Ó Szűz Anyánk, oh el ne hagyj !. M ar a kÖnyVe. Bús legényszobámból kirepült a bánat. Ringó rózsaszálam itt vagy közelemben, SzinrŐI-szinre látlak. Pompásan mulatok reggeltől napestig: Gondolataimat az álom-tündérek Oly szépen kifestik. Tűzben ég a szemed, rám mosolyg az ajkad. Oh, minden, de minden mámorító, édes Gyönyörűség rajtad. Nézlek ábrándozva, méla áhítattal S nagy merengésemben nincs ami megnyugtat, Nincs, ami vigasztal. Arcképedre búsan ráborulva kérdlek : Titkos valóságban mikor szoríthatlak Kebelemre téged ? Tuba Károly. A csók. Feleljetek, ábrándos leánykák, fiatal asszonyok, akiknek ajkáról egykor valami haszontalan férfiember ellopta az első csókot, az elsőt, az édeset, a tiltottat, a mitől megremegett a lelketek, nagyot dob­bant bohó kis szivecskétek s aminek a hevétől pirosra gyúlt hamvas orcátok, — feleljetek, gondoltatok-e arra a történeti, No mondjátok, hogy csak én ér­zek igy. Ne mondjátok, hogy csak mi érzünk igy katholikus magyarok. Ne ... ne mondjátok. Egyet ér­zünk mi mindnyájan osztatlanul. Osztatlanul abból az Ősi kegyelet­ből, melynek forrása az összes eré­nyekben tündöklő nő iránti szeretet, tisztelet és mélységes bizalom, mely a veszély pillanatában önkénytele­nül megnyilatkozik, mikor felkiál­tunk: Jézus! Mária! Az első az élő hit, a második az oltalomért való esdés, mint mi­kor a gyermek édes anyjához si­mulva, kérő tekintettel segítségért, oltalomért esedezik. A Nagyasszony iránt viseltető tiszteletünkben, bizalmunkban az oltalom reménye csillámlik fel, amely­ben a költői érzelem, az erkölcsi érzelemmel ölelkezik, mint amely érzelmek nemcsak az ősi kegyelet értékei, hanem egy szebb jövőnek zálogai is. Zálogát pedig a megdi­csőülésben birja, ami őt kiválasz­totta'és a nők eszményévé, a ma­gyarok nagyasszonyává, oltáraink ékességévé tették. A magyar vészben, viharaiban ezer éven át győzelmet, gyógy irt talált ne­vében. Ezért fohászkodik igy hozzá: jogi és orvosi alapon tárgyalt értekezésre, amit világgá bocsájtott jó doktor utriusque Silicius, Vindobona városában? Ugy-e, hogy nem ! S nem is kívánható tőletek, hogy ebben az édes pillanatban másra is gondoljatok, mint arra a selymes bajuszra, amely az orcátokat simogatja, arra az ajakra, amely a tiéteken izzik, arra a csattanásra, amely a csók nyomán kél. .. Pedig a jó doktor ebben a stúdiumában a csókról értekezik. Igen. Képzeljétek el, amint nagy pápaszemével fölfegyverkezve beletemetkezik a foliánsaiba és nagy réz­veretü csattos ódon könyveiből kiböngészi az ő nevének nagyobb dicsőségére, hogy hol és mikor csókolták meg egymás or­rát a régi kinaiak, miképen és mely kö­rülmények közt jutott a bolyongó Odisz­szeusz arra a bohó gondolatra, hogy csó­kot leheljen a Kalipszo nimfa finom aj­kaira, ott az oszlopos barlangban, ahol nem hallatszott más, mint az örökké morgó, zugó hullámok zaja és édes, csi­lingelő kacagása annak a bohókás nim­fának . . . Ezt böngészi az öreg s mintha lát­nám szegényt, hogy mint csapja össze ijedt arccal szúette könyveit, látva annak a leányseregnek gúnyos mosolygását, amely értesül az ő nagy munkájáról. Mert, hogy is meri egy öreg ur pertrak­tálni azt a tárgyat! Tekints kegyes szívvel és irgal­mas szemmel a mi szent eleink kérelmére. Jöjj örökségednek, rettegő népednek, jöjj kérünk oh anyánk védelmére! Mig bennünk egy ér mozdul vagy csép vér. Téged hí­ven fogunk mi tisztelni, kegyes jó­voltodat emlegetni. Nemzeti ünnepünk sorrendje. Esztergom szab. kir. város kö­zönsége áthatva a primási székvá­ros ezeréves múltjából mentett ha­zafias érzelmektől Szent Istvánnak, az első apostoli magyar királynak, a magyar államiság és alkotmány megalkotójának emlékét hálás ke­gyelettel megőrizni és ápolni kí­vánja. Evégből a nagy király szülőhe­lyének és székvárosának ősi falai között f. évi augusztus hó 19-én és 20-án kegyeletes és hazafias ünnep­ségeket rendez, melyek alkalmából az ünnep rendező-bizottság nevé­ben felkérem a vármegye méltósá­gos főispánját, tisztikarát, a szab. kir. város közönségét és képviselő­testület, tisztikarát, testületeit és minden egyes polgárát, hogy az ün­nepségen résztvenni kegyeskedje­nek. Azon kezdi, hogy a csók feltalálója is­meretlen. Abba a kérdésbe nem mer be­lemenni a jó doktor, hogy férfi volt-e a feltaláló, vagy nőszemély; annyi bizo­nyos, hogy világraszóló, zseniális volt a találmánya. Valószínűnek tartja, hogy a galamboktól tanulta el a csókolódzást az emberiség. Bármint van a dolog, annyi bizonyos, hogy a régi rómaiak, görögök, zsidók már ismerték a csókot; Salamon, a bölcs király ezt mondja : „Csókolj meg engem a te ajkaidnak csókjával" és a világ szép poémáinak legszebbike, az Énekek Éneke csak ugy csattog a csó­koktól. Homérosz megírta Odysseájában, hogy az Artimeszhez hasonló szép Pe­nelope megcsókolta kedves Telemakhus fiának orcáját s csillogó két szemét. A zsidók, ugy mint perzsák nagy tisz­telet jelének tartották a csókot, csak ugy mint a görögök és rómaik, akik még is­teneik szobrait is megcsókolták a szertar­tás alatt. A pontifex maximus csókra nyúj­totta kezét és a márciusi összeesküvők megcsókolták Caesar kezét, arcát és mel­lét, mielőtt beledöfték tőreiket. Diocleti­anus divattá tette a lábcsókot. A római pápánál az volt a szokás, hogy cárok az ajkát, bibornokok a jobbkezét, püspökök a térdét, közönséges emberek a lábát, zsidók és pogányok azonban csakis a földet csókolhatták meg, amely elég A háztulajdonos urakat felkérem, hogy házaikat az ünnep napjaiban fellobogózni, a kereskedő urakat pe­dig, hogy Szt. István napján az ün­nep jelentőségének kifejezésére üz­leteiket egész nap zárva tartani szí­veskedjenek. Az ünnepség sorrendje a követ­kező. augusztus hó 19-én, azaz hétfőn délelőtt 10—11-ig a székesegyházi kincstár, a szt. István kápolna és a sírboltok; 11 órától 1 óráig a pri­mási képtár megtekintése. Este 8 órakor a várfok kivilágítása és to­ronyzene a bástyafokon. Aug. 20-án, azaz sz. István napján. A kora reggeli órákban mozsár­lövések jelzik az ünnep kezdetét. Reggel fél 8 órakor a vármegye meghívott küldöttsége, a város kép­viselőtestülete és tisztikara a vá­rosház tanácstermében; az egyesü­letek, társulatok, a helybeli és vi­déki körmenetek és a nagyközön­ség a Széchenyi-téren gyülekeznek. Innen 8 órakor a város zászlajának elővite'le mellett felvonulás a főszé­kesegyházba. Az ünnepi nagymise 9 órakor és a szent beszéd. Az ünnepi szent beszédet dr. Walter Gyula praelátus kanonok ur mondja. Az ünnepi istentisztelet után szt. István király születési helyének szerencsés, hogy a római pápát viselhesse méltatlan szinén. A kézcsók régi időben vallásos szokás volt. A pogány népek ujjaik hegyét meg­csókolva üdvözölték a kelő és lenyugvó napot, holdat és csillagokat. A rómaiak csak későn fogadták be a kézcsókot és még Cato idejében furcsának találták volna, ha katonák kezet csókolnak a hadvezér­nek, mig később nagy kegy volt, ha va­lakinek megengedték, hogy kezet csókol­jon a konzulnak, vagy a tribunusnak. Hogy mennyire emberies, mintegy velünk született dolog a csók, bizonyítja az, hogy mikor Cortez az amerikai partokra szállott a vadak, akik közé aligha jutott annak­előtte európai civilizáció, kézcsókkal fejez­ték ki tiszteletüket. Odisszeusz s Agamemnon megcsókol­ták a földet, a mint hazájuk területére léptek, valamint, hogy ismeretes a földet, mint anyát megcsókoló Junius Brutus esete is. A középkor békét kötő fejedelmei is megcsókolták egymást, kelletlenül ugyan, de azért ennek is csók volt a neve. Igy ir és beszél jó doktor Silicius, aki oly alapos histori co-medicó-juridikus ta­nulmányt szerzett vala a csókról, anélkül, hogy valaha része lett volna abban. Szegény doktor! „Esztergom és Vile" tárcája

Next

/
Thumbnails
Contents