Esztergom és Vidéke, 1907

1907-08-04 / 60.szám

A nagyváradi átirat. Esztergom aug. 1. Százakat, ezreket tett már tönkre a játékszenvedély, juttatott koldusbotra. Családok boldogságát dúlta fel, bűnre vezető gondolatokat érlelt meg, aminek utolsó actusa aztán a forgópisztoly, vagy a börtön. S mégis ime mit látunk ? Hogy sok esetben maga az állam, mely hivatva van alkotó elemeinek boldogulását előmozdítani, nyújt segédkezet, ad alkalmat és ingerel a könnyű módon való vagyonszerzés sikamlós útjára lépni. Érzi ezt ő maga is, érzi ezt a társadalom s mig annak nehezére esik lemondani a könnyen szerzett milliókról, a társadalomnak nincs módjában a hatályos védekezés. Számtalan esetben történtek már kísérletek a megfékezésre, a sajtónak úgyszólván kedvenc és hálás thémája ez, az ország érdekeit szivén viselő honatyák sorában nem egyszer halottunk elitélő, kemény szavakat a legilletékesebb helyen, eredményt azonban egyiknek sem sikerült elérnie. A harcot ujabban Nagyvárad város törvényhatósága vette fel s inVihar után tisztul a táj. Az iskolázatlan, de azért remek szép bariton hang bekószálja a faluvégi gyümölcsösöket, átbujkál a lombok között a Támár uram udvarán. Az udvaron van épen Marcsa, a büszke Támár világszép lánya; fehér kötényéből köleskását hint a kis csibék közé, mig a kotló hálás kotkotkot-kotkotkot-tal tipegi körül, köszönetet bólintgatva bóbitás fejével. A dalra félbeszakad a csibék etetése és kipirult arccal, lehajtott fejjel figyel a lány, magába szívja a hanghullámokat. Formás testét meg olyan reszketés fogja el, mint a rezgőnyárfát, mikor lombjai között buvósdit játszik a tavaszi szellő. Ajkai félig kinyílnak, keble zihál, tengerkék szemeit befutja a köny. — Ez a Sándor hangja — susogja, majd megriad, kezei önkénytelen mozdulattal eleresztik a kötény, két sarkát, melyből kiömlik a köleskása, az aranysárga szemek leperegnek a földre, a csibék örömriadással szaladnak rá. Marcsa megfordul, határozatlan léptekkel, mint az alvajáró, tér a házba; a pitvarban eléje .toppan Kató néne, ki a hadit országos mozgalmat a börze játék, a lóversenyek, az osztálysorsjáték és a kártyajáték káros kinövéseinek megnyirbálására. Az eszme mit Nagyvárad törvényhatósága megpendített nem uj keletű, csak szaporítja a hasoncélu és tárgyú feliratok számát. Komoly és hisszük, hogy következményeiben nem minden eredmény nélküli felszóllalás történt országgyűlési képviselőnk, dr. Kmety Károly részéről az őszi lóversenyek idején az ország házában, a törvényhozás csarnokában, midőn országgyűlési képviselőnk erélyes kézzel nyúlt a darázsfészekbe. A totalizatőr, az osztálysorsjáték, a tőzsde s általában a szerencsejátékokról interpellált, abból indulván ki, hogy minden állam talpköve az erkölcs, mely ha megdől, Róma eldől és rabigába görnyed. Szókimondóan vetette oda, hogy az államhatalom ahelyett, hogy szembeszállana az erkölcs ellen intézett merényletekkel, támogatja, sőt előmozdítja a szerencse játékokat. Nagyvárad város törvényhatósága említettünk határozatában ugyan csak állást foglal a szerencsejátékok ellen, különösen azok ellen, zat vezeti, mióta édesanyja elhalt, annak a nyakába borul és elkezd zokogni. — Kató néne . . . Kató néne. . . — No, mi baj, aranyos gerlicém ? — Kiömlött a köleskása. . . — Ejnye, ejnye, édes lelkem, ne légy hát olyan nagy gyerek, hiszen nem vész kárba, rúgja meg a kakas azt a köleskását. Marcsa csak zokog, aztán egyszerre kiszakítja magát nénje öleléséből és szobájába tér. Még sokáig hallik fuldokló sírása, mig elcsendesül végre, szepegve, mint a megvert gyermek. Kató néne meredten, mint Lóth felesége, marad állva a cifratányéros pitvar közepén. — Ennek a gyereknek valami nagy baja van, valami nyomja a szivét, szerelmes szűzanyám, mintha csak kicserélték volna. Mit ér az a sok szép piros kláris, az a sok szép. hajba való selyem pántlika, az a gyönyörűséges, ezüsttel kirakott gyöngyös párta, az a sok selyem viganó, patyolatujju pruszlik, az az apró piros topán, ha a sziv beteg, ha a sziv sajog. Marcsa nem a régi vig lány többé, csak lézeng a háznál, zajtalan, csendes, mint az árnyék, pedig nem régiben csengő kacagásától visszhangzott az udvar, vig danájával majd felverte a házat. melyek mintegy állami támogatás, fedezet, a törvény véd pajzsa alatt szedik áldozataikat, csökkentik a közvagyonosodást. Első helyen emliti fel az átirat, helyesebben felirat a börzejátékot. Szóll a papiros búzáról, melynek a mezőgazdazági őstermeléshez semmi köze nincs, de amely mégis azzal hozatik látszatilag kapcsolatba, mely a termelő és fogyasztó közötti viszonyt befolyásolva, oktalan árhullámzásokat, emeléseket idéz elő ép annál az élelmiszernél, melyre a legszegényebb embernek úgy, de sőt nagyobb mértékben van szüksége, mint a gazdagnak, mert az érzi legjobban a liszt, a mindennapi kenyér drágulását. Szóll a felirat az országos lóversenyekről, melyek a tömegben példátlan módon keltik fel és fokozzák a játékszenvedélyt, úgy, hogy ma a sikkasztásoknak és az öngyilkosságoknak buján termő talaja a lóversenytér. Szóll a felirat a lottójáték utódáról, az osztálysorsjátékról és a kártyáról, a kártyajáték üzelmeinek túlhajtásáról. A kártyajátékra nézve elismeri a felirat, hogy a játékszenvedély korlátozása és mérsékApja, a mogorva, büszke kurta nemes, a gazdaságán kivül e világon mivel sem törőde. Támár nem vesz észre semmit; ott van Kató néne, ha a lánynak valami baja van, forduljon hozzá. De ezen a bajon nem segit ám Kató néne, nem segit doktor, patika, se javasasszony, a szívvel nem lehet tréfálni. Régen szereti már a két fiatal egymást, Tamási Sándor és Marcsa. Mikor még a tiszteletes úrhoz konfirmációra jártak, akkor szemet vetettek egymásra. Sándor zsellérember gyermeke volt, apja az öreg Tamási Gábor, ha nem is' duskálkodott a vagyonban, de szegény sem volt. Egy negyedrész földje a harangodi dűlőben, kis háza és szőlője volt. Négy fia között Sándor volt a legfiatalabb, szép sugárnövésü, izmos, barnafürtü legény, kinek széles mellén megfeszült a kékposztó dolmány, ha vasárnap magára öltötte s a kinek hamiskás, csinos bajuszára irigykedve néztek a legények. Sándor szivét is megvette a bánat, mióta megtudta, hogy szerelme reménytelen. Káros, az esküdt, a Tamásiék szomszédja beszélt az öreg Támárral künn a tengeri felezésnél és megemlítette neki a Marcsa eladó korát is. — Bizony öcsém a nyakamra nőtt, na de hál' Istennek, nincs mit aggódnom. Marcsa egyetlen gyermekem, van mit aplésére az államnak nem igen állanak rendelkezésére eszközök, s igy a társadalomnak, a társadalmi egyesületeknek kötelessége fékezni a játékszenvedélyt. Az átirat, melynek különösen két első része bir közgazdasági szempontból nagy fontossággal, a megye törvényhatósági bizottságának legközelebbi ülésén kerül napirendre. A vármegyei ügyrend a törvényhatóságok megkereséseit a napirend végére tűzi ki tárgyalandónak. Hiszszük azonban, hogy Nagyvárad átirata megíelelő helyen tog a napirendbe felvétetni és nem kételkedünk, hogy állandó választmányunk fog találni ujabb érveket a felirat hathatós támogatására. — n. A rendőrségi helyiségek mizériája. Hogy a rendőrség a városi közigazgatás szervezetében mostoha fiú, azt legfényesebben látjuk igazolva a költségvetés tárgyalásánál. Ahol és amit lehet, nyirbálják és vesznek el tőle, avagy ha már ez nem lehet, adni nem adnak neki semmit, de azért megkövetelik tőle, hogy hivatásának, rendeltetésének mindenben megfeleljen. ritanunk a tejbe és derék, jó gazdaszszonyt nevelt belőle Kató néne. — Szegény édesanyja, Isten nyugasztalja, hogyha megláthatná, olyan volt a gyerek, mint az öklöm itt ni, a mikor itt hagyta. Káros szóba hozta, ugy odavetőleg Tamási Sándort is, hanem alig hallotta meg Támár, hogy mit kerülget," éktelen indulatba jött. — Ugyan, ugyan öcsém, hogy gondolhat olyan lehetetlenséget, az én lányom, az én Marcsám, a ki husz • kérő között válogathat a javából, egy olyan vén huncut mihaszna kamaszára, hogy nézne rá ; na meg akár igy, akár ugy, de az én lányom soh'se lesz olyan rongyongyült menye, mint az a vén kujon Tamási. — Inkább a teritőn lássam. Káros nem. feszegette a dolgot. Sajnálta végtelenül azt a derék, szemrevaló, dolgos fiút, de tudta ő is, a mit az egész falu tudott, hogy a két öreg halálos ellensége egymásnak. Kevesen tudják már az igaz okát, hogy miért, a kik tudják, azok is megtoldvafoldva, mert bizony régen történt, mikor a két nyakas ember összekülönbözött; ennyi igaz belőle : Ezelőtt harminc esztendővel Vékei Juliska volt a falu legszebb lánya, aranyos, jókedvű, tűzről pattant teremtés, a ki után csak ugy bomlott a falu fiatalsága. „Eszterp és Vidéke" tárcái a