Esztergom és Vidéke, 1907

1907-07-25 / 57.szám

A két tanfolyam. Esztergom, július 22. A huszadilf század embernevelé­sében mindinkább előbbre nyomul a néptanító. A társadalom majd min­den osztálya, rétege az ő munkás­ságára helyezi törekvéseinek bázisát. Innen van, hogy a fokozódó igé­nyekkel párhuzamban mindnagyobb terheket ró vállaira nem ok nélkül gondolván, hogy az emberanyag megidomitására hajlandóság tekinte­tében is legkiválóbb anyag a gyer­mek. Az emberboldogitás nemes és nem­telen törekvői ugyancsak éles har­cot folytatnak a tanitók birtoklásáért. Mind hatalmi érdekkörébe akarja vonni, szentül meg lévén arról győ­ződve, hogy csak az igaz és célra vezető, amit ő akar. A népnevelés mesterségének mi­kénti üzésében ma oly chaos előtt állunk, minő aligha volt akár a po­gány, akár a kereszténység reform korában. Az ember tradícióját az ellenfelek két főirányban érvényesitik. Az egyik felemelkedik egy magasabb eszményi körbe, mely a végcélt egy termé­szetfölöttivel hozza kapcsolatba ; a Tulipánék fürdőn. Tulipán Antal úr elhatározta, hogy az idén fürdőre mennek. Teheti, hál' Istennek van miből. Eddig beérték holmi vasárnapi kirándu­lásokkal, de azokkal mindig baj van: hol az eső esik, hol a vonatról késik le az ember s mégis csak egészen más az, ha az ember fürdőre megy, mint hogyha Bu­da-Őrsre vagy Török-Bálintra rándul ki. Mikor elmegy is az ember, mikor vissza­tér is, legalább egy hétig beszélhet róla a polgári körben, ahol elnök s ahol tekin­télyének növelésére szolgál. — Most megyünk fürdőbe . . . most jöttünk haza a fürdőről. S az a szemtelen fráter, a fiatal Asza­Iay, aki minden kirándulásnál ott lábat­lankodik az asszony körül, az nem jöhet utánuk. Annak nem telik miből. Minthogy azonban az ilyen érdemes polgárember, aki maga szerezte vagyonát nem szereti hiába pocsékolni a pénzét, hát kiválasztja, hogy melyik az olcsó fürdő, ahol jutányos áron kap ózondús levegőt, előkelő társaságot és tápláló kosz­tot. másik az életet állati tengődésnek vallván, akként óhajtja társadalmi qerendezkedését amint és aminő­nek arra individualitásánál fogva ké­pesnek tartja. Mindkét félnek megvannak a maga alárendelt változatai. Egyik finomabb, másik durvább árnyalattal. A finomabb árnyalatú fő és al­ellenfelek között a találkozást: a munkára való képzés és nevelés szükségességében találja. Munkára nevelni, a munka szere­tetét természetévé tenni a gyermek­nek, bármily célzattal is, kétség ki­vül az embernevelés legszebb fel­adata. A munka elfoglal bennünket, biz­tosítja földi vándorlásunk jólétét bár­mely irányzatnak követésére, erősít és mi tagadás benne, bármely alant, tehát az állati tengődés felé gravitá­cióban bizonyos tekintetekből neme­sit. S ha nemesit, fegyelmez ben­nünket. A munka szeretetére való nevelés effektuálását célozza a népiskolában kötelezően elrendelt kézimunka ta­nítása. És mondhatom igen helyesen. A huszadik század népiskolájával teljesen be kell illeszkedni a cse­Mindezt megígéri neki a rozgony-fü­redi prospektus, azonfölül kitűnő hatású gyógyvizet, mely minden kigondolható be­tegség ellen hasznos. — Na, oda megyünk! határozta el Tu­lipán úr. De csak augusztus elején mehettek, mert addig valami adókivetési, vagy adófelszó­lamlási, vagy Isten tudja miféle bizottság ülésezett s Tulipán úr nem akarta elvesz­teni 3 korona napidiját, ami jól esik az embernek, ha két nagy háza van is, mert a polgári kötelesség jutalma min­dig jól esik. A polgári kötelesség e hű teljesítése maga után vonta azt is, hogy élvezni fogják a 25°/o-os árkedvezményt, melyet a prospektus augusztus 15-étől kezdve igért. Okos ember nem szokta megvetni az árkedvezményt. Bevárni azonban mégsem lehetett azt az augusztus 15-ikét, mert a fiatal asz­szonyka már nagyon nyugtalankodott. — Mikor megyünk már? Mégsem me­gyünk ? Akkor megyünk, mikor már más ember visszajön. Menni kellett tehát. Magukkal vitték az asszonynak összes ruháit. — Csak hozd el, Juliska, — nógatta az ura, — hozd el mind. Hiszen azért veszi az ember a ruhát, hogy lássák. lekvő munka azon áramlatába, mely az embert minden irányban képesiti a megélhetésre. Minden izében fel kell váltani azon alapelvet, hogy az­ért élünk, hogy dolgozzunk, s azért dolgozunk, hogy éljünk. És e tekintet­ben az esztergomi r. kath. tanitói kör adta talán az első követendő impul­zust, mikor a mult évi közgyűlésének határozatából kifolyólag a jelen év ta­vaszi közgyűlésén behatóan foglal­kozott azzal, osztatlan tetszéssel fo­gadván az előadó Klinda Károly e tárgyban való érdekes és minden részben figyelmet keltő felolvasását. Osztatlan megnyilatkozással fogadta el azon határozatot, amellyel egy tanfolyam rendezésének kérelmezését határozta el. A határozat érvényesí­tésére azonban nem került a sor, mert előadó közvetlen összeköttetés­ben lévén tanárával, Guttenberggel, az esztergom-vidéki egyesület tevé­keny elnökével, Fehér Gyula dr. bel­városi plébánossal és a főegyházme­gye főtanfelügyelőjével, valamint a vármegye kir. tanfelügyelőjével, nem­különben a város polgármesterével egyetértőleg — magyarán mondva — nyélbe ütötték a dolgot. Kiváló el­ismeréssel kell, hogy adózzunk a főtanfelügyelő ama intézkedéséért, Rengeteg málhával érkeztek meg Tuli­pánok a fürdőbe s Tulipán úr meglehe­tett elégedve: mindenki megbámulta a sok koffert, ruhakosarat és skatulyát. Két szolga alig birta berakni a kis szobács­kába. — Talán nagyobb szobát méltóztatik parancsolni, nagyságos uram ? — kérdezte a fürdőgondnok, aki levett kalappal ki­sérte lakásukra. — Köszönöm, — szólt Tulipán Antal röviden és elutasítón. Mikor elment a fürdőgondnok, Tulipán úr kifejezte a véleményét: — Nem szeretem a tolakodást, ha na­gyobb szobát akarok, magam is tudok szólni. — Hiszen csak udvariasságból mondta — mentegette a fürdőgondnokot Tuli­pánné. — Mindegy — válaszolt Tulipán úr szigorúan, — nekem ne célozgasson, hogy nem tetszik-e nagyobb szoba. Láttam én a képén, hogy mit akar. Nem tűröm, hogy velem valaki packázzon. Én tekintélyes fővárosi polgár vagyok s eleget fizetek igy is. A vacsoránál ismét ugy tapasztalta Tulipán úr, hogy nem adják meg neki a kellő tiszteletet. A pincér hátul az ajtó mellett mutatott neki asztalt: — Ide méltóztassék. hogy lehetővé tette a szerzetes ta­nítónők részvételét is, kiknek ellátá­sáról a vízivárosi zárda főnöknője gondoskodik. A mult szombaton tekintettem be a tanfolyamba. Valóban a legnagyobb elragadtatással szóllhatok a tapasztal­tak felől. Mennyi lelkesedés, mennyi akarat, buzgalom, ügyszeretet a nép­nevelők között! Mind, mind élő bi­zonyítékai azon, a hivatás felismerésé­ből vett tudatnak, mely a tanítót, a tanítónőt, legyen az egyházi, vagy világi, népnevelői kötelezettségének teljesítéséhez köti. Hangya szorga­lomra vall a bevégzett anyag és a produktumok sokasága. Érdemes a megtekintésre. Többet mondok, kö­telező a megtekintésre, hogy min­den szülő kézzel foghatólag tapasz­talja, mit mivel a tanitó, hogy a nép jólétének, nemesbülésének javára mivelhessen. És ennek lehetővé té­telére nem szabad az alkalmat el­mulasztani, ha másként nem, fal­ragaszokkal kell a közönség figyel­mét felhívni, hogy lássa, győződjék meg nemcsak a tanitók helyes mun­kásságáról, hanem azon célról is, amely a tanitó e tekintetben való munkásságán van lefektetve. Ez a tanfolyam a belvárosi leány­De Tulipán ur nem akart odaülni, ő elől akart asztalt. Hiába hivatkozott a pincér arra, hogy azok az asztalok már el vannak foglalva. — Fogja be a száját! — utasította rendre Tulipán úr. A főpincér is odajött. — De kérem afassan nagyságos uram. — Ne locsogjon, —• szakította félbe Tulipán úr. A felesége is meghúzta kabátját s a fü­lébe súgta: — Tóni! — De nem használt. Tulipán úr nem hagyta a tekintélyét. A pincérek morog­tak. Bejött maga a vendéglős : — Terítsenek a nagyságos úrnak oda­kint, ahol a grófok vacsorálnak. No ez már valami volt. Ahol a gróf­nék vacsorálnak. Evvel már megelégedett Tulipán úr. Fölteritettek hát nekik is egy asztalt ott kint az étterem előtt, ahol tele lett a tá­nyérjuk mindenféle bogárral s a sok szú­nyogot és éjjeli lepkét alig győzték ma­guktól elhajtani: de büszkék lehettek, mert a szomszéd asztalnál két grófné va­csorált több előkelő úriemberrel. Igaz, hogy azok asztala fölött egy ernyő is ki volt feszítve s abból már nem jutott Tu­lipánoknak, de az mindegy, mégis ott va­csoráltak ők is, ahol a grófnék. .Esztergom és Vidéke" tárcája

Next

/
Thumbnails
Contents