Esztergom és Vidéke, 1907

1907-07-21 / 56.szám

maga e tekintetben nagyon uzsorás bármely 100%-ra dolgozó pénzhiénánál. A nyilvánosság előtt egy kevésbbé jól öltözött, különben tisztességes munkás, jóravaló emberrel kezet fogni nagy kellemetlenség, sőt szégyen is az előkelőség látszatában sütkérezőknek, bizony olykor annak köszöntését is igen óvatosan viszonozza amaz és csak, ha már előbb meggyőződött arról, hogy előkelő ismerősei e compromittáló ismerettséget észre nem veszik. Csak sétáljunk végig egyszer a kis városi posolás és feltűnési gyakorló iskola parquettjén, a kisvárosi korzókon s meggyőződhetünk a most elmondottak igazságáról. Látjuk ágaskodó ifjú óriásainkat, a mint egy kevésbbé jól öltözött, különben igen tiszteletre méltó leányra anyja társaságában gúnyos tekintetet vetnek, mig a szegény leány fájdalmas szégyenpírral forditja el arcát s a jóérzésű szegény anya szomorúan gondol a mindennapi kenyérért küzdő férjre, ki többet nem költhet reájuk. Jaj annak a szegény szülőnek, ki családját olykor valamelyes szórakozó helyre viszi s ruháik talán nem a legutolsó divat szerint valók. Becsületes kézzel vezeti őket oda, becsületes lelkével szerényen visszahúzódik az előkelők társaságától, de mily csalódottan, mily keserűséggel kell távozniuk a tapasztalt mellőzés és kicsinylések után. Vagy talán azt hiszik a szerencsésebb helyzetben levők, hogy kielégíthetik a nehezebb életsor osztályosait, ha nagy kegyesen megengedik, hogy kifejtett pompájuknak és élvezeteiknek tisztes távolból hódolatteljes bámulói legyenek ? Az emberi gyarlóság a kulturszázadok rohamos degeneraló hatása alatt nagyot haladt, de idáig talán mégsem jutottunk. — Tessék csak kevesebb igényeket támasztani az iránt, hogy valaki a társaságban lehessen s ennek quaüficatiojaként nem nagy részt a költekezés képességét, a szezónszerű életet, a nagy háztartást tartani. Aki teheti az tegye meg, de tegye lelkének nemességével akként, hogy ezáltal senvan itt egy üveg jó bor. Nesze. Ezt is alig birtam elrejteni. Három kanál is nálam maradt. Gondolom meg ér 1 frtot. Hát te Lujzka, mit hoztál ?" „Én azt csíptem el, amit az a bolond visszakapott a pénzéből és ott felejtette az asztalon. Nesze." „Derék lány vagy. Apád lái^a. Gyere ide, hagy csókollak meg." „Köszönöm, nem kérek belőle. Itt a mama, ha tetszik." „Hát van-e kilátás valamire anyjuk ? kérdé a „férj" az idős „hölgyet." „Ugy hiszem beveszi a maszlagot az úrfi. Máris nyakig, — akarom mondani — fülig szerelmes a „jónevelésű árvába". Ha! ha! ha! Olyan szende is tud lenni ez a kópé, hogy senkisem nézné ki belőle ellenkezőjét.-Csak te el ne rontsd a dolgot és ne légy itthon soha, ha jön. És tarts távol másokat is . . . Érted . . . A barátaid egy darabig elmaradhatnának . . ." Jó, jó ! Csak okosan. Elbeszélték neki a többi tervet is rész^ letesen s aztán ki-ki lenyugodott s álmodozott a maga módja szerint. Szegény Fekete Antal ezt azonban nem hallotta. Nem tudott semmit, csak azt, hogy a leány szép és hogy ő szereti. Nevét suttogta lefekvéskor is. Nem volt ő nagyvárosi fiú. Évekkel ezkit ne bántson s arra nem képeset az existenciát veszélyeztető mimelésekbe ugrasszon. Hát ennek bizony onnan felülről kell kiindulni, hogy több legyen az okosság és kevesebb a szerencsétlenség. S aztán itt már vége volna a calamitásoknak ? Legkevésbbé sincs vége. Az egy társadalmi színvonalon állók közt is a széthúzás tünetei észlelhetők. Felekezeti f

velleitásokat már az unalmasság netovábbja volna felhozni. Az fénykorát éli a kisvárosokban és a vidéken. Ha egynéhány jóravaló, okos fejű és tapasztalt ember nem hatna mérséklőleg, könnyen elfelednénk, hogy immár nagy keservesen a XX. századba zökkentünk. Minden tartózkodás nélkül el kell ismernünk, hogy e téren az úgynevezett aranyifjúság vezet. Vannak ezek között akik aggódó gondossággal vizsgálják állandóan környezetüket, hogy valamikép egy kevésbé előkelőnek közeiléte az úgyvélt nimbusoknak ne árthasson s elviselhetlennek tartják, hogy olyan kevés magukhoz méltó társaságbeli emberre találnak. Amig az emberi hiúságnak ennj'i megnyilatkozását maga a társadalom dédelgeti, addig ne kívánjuk, hogy predicatióink, melyek idáig nagyon is tévesen a tömeghez voltak intézve, — ez állapotokat megváltoztassák. Amig a kis ember a közterhek viselésében az első, addig kár lesz csak őket leckéztetni. Nem népszerű s nem is sok kellemetességgel kecsegtető vakmerőség ugyan a társaság intim dolgainak bírálatába elegyedni, de legalább a hallgatás ne tessék továbbra is a létező állapotokkal való alázatos megelégedésnek. Ma még talán elég idő van okkal-móddal megnyirbálni egy pár gonosz kinövést s más irányba terelni állapotaink beteges fejlődését. Ne méltóztassék azonban nagyon megharagudni, ha azon nézetünknek adunk kifejezést, hogy a társadalmi dölyf, a felekezeti exclusivitás ezen virágzó renaissancea a legnagyobb tanitó mester, a história útmutatása szerint rendesen csak előszele oly nagyobb zavaroknak, melyek eddig még mindig az ügyelőit került ide. Nem ismerte annyira a viszonyokat, mint aki ott születik. Másnap ismét beállított. Kissé sápadt volt. Nagyon szívesen fogadták. Hogy, hogynem ismét ő lett a vacsora fizető,, de más helyet ajánlottak neki, mert á tegnapi vendéglőben „kissé savanyú volt a bor." Amint a néni mondta. Mentek hát máshova. Ott is a tegnapihoz hasonló módon mult el az idő, azzal a külömbséggel, hogy Fekete úr még szerelmesebb lön. Igy ment ez két hétig. Takarékkönyvvéből az egyik ezer koronás már ki volt véve s vége felé járt. Komoly lépésre szánta el magát. Akkor már egész bizalmas viszonyban volt a „leánykával és nénijével". „Lujzkám édes, már közel 3 hete, hogy ismerjük egymást. Kiismerhettél. Én tehát azt gondolnám tűzzük ki az esküvő napját. Akadály részemről nincs. Minél hamarább óhajtanálak nőmmé tenni. Ami a pénzt illeti, van 2500 koronám, amiből szépen berendezkedünk. A te pénzed csak hagy kamatozzék. Van azonkívül jó fizetésem is. Akarod ? A leány némán nyújtá oda kezét: „Ha a nénike is akarja, nem bánom". „Én nem bánom kedvesem. Sőt óhajtom is már befejezni . . . szeretnélek titeket boldogságban úszva látni. De Fekete nevezett alsóbb rétegek számára hoztak üde és friss levegőt. A szocializmus héjaszemekkel les úgyis a társadalom elégedetlen elemeire, hogy őket érdekszövetségébe vonja ; a kisértés elég nagy s az úgynevezett exclusivek egyesült erővel űzik őket a radikális demokrataság karjaiba. —r. ÁZ ESZTERGOMI HAJÓS EGTLET HIVATALOS KÖZLEMÉNYEI. Miként e lap mult vasárnapi számában és a körözvényben jeleztük, Herceg László, a váci evezősök trainere eljött vasárnap tanítani. A tanitás tanulságait rövidesen összefoglalva, itt csak annyit említünk, hogy teljesen a nálunk gyakorolt módszer szerint tanított — azonban mindent sokkal erősebben, gyorsabban és nagyobb méretben kivánt. A leghosszabbnál is hoszszabb — lapos csapást, legalább félderékszögnyi hátradőlést, a karok mellig húzását és igen gyors karkilökést kivánt főleg. Csak a pairoar gyakorolt, még pedig délelőtt és délután másfél-másfél órát. Kár, hogy az eső miatt csak kevesen jelentek meg. Ilyen alkalommal az eső nem lehet akadály, ha tekintjük, hogy gyakran versenyt is tartanak esőben. Herceg kijelentette, hogy a másik pairoár augusztus 1-én föltétlenül itt lesz ; augusztusban több napi tanítást fog tartani. Szerdán a Fürdő-beli összejövetelen 15 működő jelent meg és bizony a kitűnő jókedvben eltöltött mulatság után nem egy gyönyörködött a napfelkelte szépségeiben. Elhatároztatott, hogy a férfiak szerdájára a pártoló tagok is meghivassanak, hogy a két teljesen egyenlő paioárral szeptemberben házi versenyt tartunk, végül hogy a mai vasárnapra tervezett szigeti kirándulást a bizonytalan vízállás miatt egyelőre elhalasztjuk. Csütörtökön Grósz, Marosi, Mattyasóvszky, Matus és Szilárd délután 5 órakor a négyesben Visegrádra indultak kirándulásra. Ez azonban' inkább viharpróbának volna mondható. Az eső és nagy szelek miatt Visegrád mellőzésével 3

A 7 órakor Nagy-Maroson kötött ki a csónak, honnan az esti hajóval érkezett vissza. úr, — Jézuskám! — kedves fiam mit is mondott előbb, magának van pénze, 2500 korona és az üres lakásban tartja a könyvét ? Hisz oda minden percben betörhetnek s elrabolhatják azt. Maga gondatlan egy ember! Lássa a Lujzka könyvét én jól elzárva tartom s ha elmegyek hazulról magamhoz veszem. Akarja látni ? Nem ! No jó. De lássa maga is igy tehetne. Mert sok pénz ám az a mai világban." „Köszönöm a tanácsot, hát majd én is úgy teszek. Teljesen igaz." „Legjobb lesz, ha az én fölügyeletemre bizza-. No ne ijedjen meg, hisz csak tréfáltam. Ugye Lujzka? !" „Óh kérem az én édes szerelmemre és nénikéjére a lelkem is rábíznám. Holnap hozom. Következő napon délután el is hozta a könyvet. A néni kiment vele az előszobába „No most ugy el van téve, hogy nincs az a tolvaj, aki rátaláljon". Persze, mert odakint már a férfi leste őt. „Itt a könyv, hamar vedd ki a pénzt s jöjj vissza" — ezt súgta neki. Odabent Fekete úr alig hallotta a néni szavait, mert még mindig az első csók égette ajkait, amit előbb kapott. A leány feje most is ott nyugodott a mellén. „Édes kicsikém ! Szerelmes angyalom j Csak még egyet . . . te drágám" s újra összeért a két ajak. HÍREK. — Szabadságon. Schvetz Vilmos kir. tanfelügyelő hat hétre terjedő szabadságát megkezdette, melyet külföldön tölt. Szabadságidejének tartamára Pongrácz Kázmér vármegyei főjegyző helyettesíti. — Lndovika akadémisták búcsúzója. A Ludovika Akadémia növendékei egy heti tartózkodás után tegnap délután a hajóval visszautaztak a fővárosba. Mindössze hat napot töltöttek nálunk, melynek nagy része gyakorlatozással folyt le. Búcsúzóul pénteken este a Fürdő vendéglő kerthelyiségében egy rögtönzött mulatságot rendeztek, mely amily rögtönzött volt, oly kitűnően sikerült. Pénteken délelőtt terjesztették a hirt szájról-szájra, minden külön meghívó, előkészület nélkül és esti nyolc órára oly szép közönség — köztük elég nagy számban hölgyek — kereste fel a Fürdő kertet, hogy akár egy jól látogatott farsangi mulatságnak is beillett volna. A katona zene bevezetőül néhány hallgató nótát játszott, melyet azonban nem soká hallgattak az extrába vágott vig kedélyű akadémikusok, hanem megostromolták szépeinket egy kis csárdásért, miből aztán heted hétországra szólló olyan cécó lett, hogy nehéz volt a búcsúzás.. — Helyi iparunk támogatása. Jeleztük annak idején, hogy városunk hatósága felirt a kereskedelemügyi , miniszterhez, kérve őt arra, hogy a helyi ipart venné pártfogásába és hatna oda, hogy városunk iparának fejlesztése valamely állami támogatásban részesittetnék. A miniszter legnagyobb sajnálatunkra most arról értesít, hogy nem áll módjában a város iparának fejlesztését anyagi támogatással előmozdítani, azt azonban kilátásba helyezi és igéri, hogy a gyáralapítók figyelmét fel fogja hivni városunkra. — Megjöttek a vadászok, A 19-ík számú vadászzászlóalj Komáromból tegnap délután városunkba érkezett, melyet a barakkokban szállásoltak el. A vadászok jövő hó másodikán távoznak körünkből. A zászlóaljjal megjöttek természetesen az abba beosztott, mondjuk a mi önkénteseink is, minek hallatára nem egy szivecske dobbant hevesebben. — A csavargőzős kikötőjének kalamitása. Pénteken az esti órákban egy, tűzifával megrakott hajó, mely az érseki uradalom A néni meg csendesen odaszólt. „Gyerekek csak a határok között." S kisuhant a szobából. Félóra múlva megérkezett a „férj." „Megvan ?" „Meg!" ' „Jó, akkor csak tégy úgy, ahogy megbeszéltük. Ide vele, mert még eliszod. Várj ott, tudod már ..." Aztán újra belépett a szobába. Feketével madarat lehetett volna fogatni oly boldogan nézett menyasszonyára." „De egy pohár borocska nem fog ártani a fiataloknak sem, nekem sem'' monda a néni mosolyogva. S előszedett egy üveg bort. Koccingattak, beszélgettek. A jövőről legtöbbet. Fekete ma különösen sokat ivott. Egyszerre csak lehunyta pilláit s minden átmenet nélkül mélyen elaludt, fejét az asztalra hajtva . . . Rázták, szólították,, mindhiába. Ekkor a két nő, még egy búcsúpillantást vetve a szobára sietve eltávozott . . . Fekete másnap dél felé ébredt föl. Feje kábult volt. Órája, gyűrűi, pénze hiányzott, „A jónevelésű, szőke Lujzka" teljesen kifosztotta. Walter György.