Esztergom és Vidéke, 1907

1907-07-21 / 56.szám

Hagyar név. Esztergom, július 18. Nem lehet vitatni, hogy a névmagyarosítás a magyar állami eszme kiépítésének egyik igen jelentékeny tényezője. Az egységes, Magyarország gyönyörű házához, amint a magyar ipar, kereskedelem és gazdaság az erős fundamentumot, a követ és téglát szállítja, úgy adja meg az erőteljes ékességet a magyar név. És az az egyszerű, átlátszó idea, rengeteg akadállyal állt és áll még ma is szemben. Elfogultság, kényelmi szempont, családi gőg dolgozik még ma is ellene. A kereskedelmi és ipari világ tulajdonosait, akik tiszteletre méltó nevet vivtak ki és akik idegen nevükkel széles nagy ismerős kört láncoltak magukhoz, még megtudjuk érteni, hogy névmagyarosításuk nehézségekbe ütközik, viszont a szellemi munkásoknál is elfogadható, ám nem leküzdhető akadálya az a körülmény a névmagyarosításnak. Hihető, hogy most, amikor minden téren, minden vonalon, a magyarfaj magyar alkotásairól van szó, sok apa számol „Esztergom és Vidéke" tárcája I^ujzka ... (Folyt, és vége.) Amint a gyomor kívánalmainak eleget tettek, a torok is kívánta. magáét. „Miféle boraik vannak?" kérdé Fekete a kiszolgálót. „Van kérem tokaji, szegszárdi, szomorodni, neszmélyi, szamárhegyi és hegyfarki és . ? ." „Elég már — szóll a néni — csak nem gondolja, hogy ezt mind megisszuk ?" „Milyent parancsolnak hát hölgyeim?" kérdé Fekete. „Maradjunk talán a polgárias középúton. Ugye Lujzkám ? Nem szükséges olyan nagyon drága italt rendelni. Jó lesz talán a szegszárdi is? Kevés vörös bort imádom." „Jó, hát hozzon egy üveg szegszárdit." Elhozta a bort. Felnyitották . „De hisz ez fehér . . . Őnagysága meg vöröset óhajtott . . . Hát nem hallotta ?" „Bocsánat . . . tévedés . . . Tetszik tudni, egymás mellett vannak a pincében, az az ügyetlen pincér eltévesztette . . . Vigyem vissza ?" „Hagyja, ha már itt van ... Mi ez?" kérdé a néni. a kérdés nagy horderejével és fiainak nevét megmagyarositja. De, hogy ezt az ember könnyen, a hivatalos labirintnek megjárása nélkül megtehesse, a törvényhozásnak meg kell változtatnia az eddigi abszurd állapotot, el kell törülni a névmagyarosítás költségeit, mert még is csak különös, hogy azért fizessen valaki Magyorországban adót, mert magyar nevű akar lenni. Az öt hatosos magyar gúnyos jelzőnek élét kell venni. Magyar embert azért gúnyolni, mert magyar neve lesz, oly dolog, amin méltán kacaghat az idegen. Hogy lehet ott a magyar faj kölcsönös fajszeretetéről beszélni: ahol az embereket azért gúnyolják, mert a neve magyar. Kicsinyes gondolkodás, ostoba gőg és nagy lelki szegénység kell ahhoz, ha valaki a névmagyarosítást is kigúnyolja, ezt kigúnyolni nem lehet, és aki kigúnyolja, az a legnagyobb ellensége annak, a mi magyar. Sok embert ez az elfogult, ostoba gőg tartott vissza eddig a névmagyarosítástól, sok embert pedig a kényelmi szempont. Igaz, hogy a megszokás és a családi tradíció mindig egyik aka„ Tokaji". Lassan elszopogatták. A szemek csillogni kezdtek. Fekete úr szerelmes pillantásokat vetett Lujzkára. A nyelvek föloldódtak. „Ha az ember meggondolja, hogy maga fiam — csak nem haragszik, ha igy szóllítom ? — milyen szimpatikus ember s hogy ismerettség — még pedig komoly — szempontjából vagyunk igy együtt, nem tartom valami okos gondolatnak, ha oly feszesen társalgunk. Gondolom, a határok közt nem kell annyira zsenirozni magunkat." „Remek néni", gondolja Fekete. „Mit gondolsz Lujzkám? Milyen benyomást tett rád Fekete úr? Mert az első benyomás a fő . . ." „Rám nénike ? Nagyon jó benyomást tett Fekete úr", szólt a szép leány pirulva . . . ; „Hát akkor tegezzetek egymást, én megengedem. Jó lesz fiaim ?" Oh asszonyom, ön túlboldoggá tesz. De hátha ő nem akarja? ..." „No, nó! már mért ne akarná. Hisz nincs abban semmi. Úgyis —• ha Isten akarja — egy pár lesznek ? Vagy tán, tán nem Lujzkám ?" „Igen nénikém." „Hát akkor semmi húzódás. Ide a kezeket." dályát képezi a mozgalomnak, de elvégre magasabb cél érdekében, a jövő kialakulásaival s unokáink s nevünk és magyarfajunk terjedésével szemben, a magyar név imponáló erejével is számolnunk kell. Ez olyan gondolat, mely megérdemli a mozgalom felkarolását. S ha ezzel számolunk, akkor nincs az az érv, mely megdönthetné az ideális célt, mert ismételjük, hogy az eddigi ellenérvek, ha nem is mindannyian, de végeredményben azt igazolják, hogy aki a magyar név nimbuszát nem tiszteli, az vagy ellensége annak, ami magyar, vagy nincs tisztában azzal a céllal, amelyet e törekvés szolgál. És mind a két ok nagyhiba ott: ahol kulturális fejlődést hangoztattak és ezzel a körülménnyel nem számoltak. K . . . t. Társadalmi züllöttség. Vájjon mi lehet actualisabb ma, az anyagi és érzésbeli szélsőségek társadalmi harca között, mint a kóros tünetek őszinte feltárása. Nem akarunk valami nagyképű fejtegegetésbe bocsátkozni az élet örök És a leány bársonypuha keze ott nyugodott az övében. Nem is eresztette el jó ideig. Sőt az est folyamán többször hatalmába kerité . . . Tiz óra felé a néni fölkelt az asztaltól. „Most már elég lesz gyerekek. Menjünk haza. Meg kell tartani a tisztességes polgári szokást. Éjfél előtt ágyban a hely. Fekete úr lesz szives hazáig kisérni" . . . Fölkelt és elfordult. A férfi meg ezalatt odahajolt a lányhoz. „Szeretlek . . . Lujzkám! Szeretsz?" „Én is, igen . . . szeretem . . . szeretlek . . . Tónikám ... „Csókolj meg édes" . . . És a leány pirulva súgá: „Ma nem . .. máskor . . . később ! . . ." A kezük nagyon forró volt. A néni most hátra fordult. „No gyerekek menjünk . . . Fizetni !" „Ez volt . . . meg ez . . . meg az. . . bor . . . stb." Összes 35 korona" . . . Gyalog kellett menniök, mert kocsi nem volt kéznél. Azt sem bánták. A két hölgy Feketéhez simulva, karöltve ment a bérkaszárnya felé. A kapu még nyitva volt . . . Ott megállottak. „Maga most menjen haza. Holnap elvárjuk, ugye Lujzka ?!" Még egy forró kézszorítás . . . néhány bajai és egyenetlenségeiről; csupán a mi szűkebb hazánk s általában a kisvárosok társadalmi életet vizsgáljuk, hogy jobban megismerkedjünk magunkkal. Az anyagi jólétben élő s előnyösebb társadalmi állást élvező körök maguk valósággal Eiffel torony magasságú exclusivitásukkal fölényüknek sokszor ép oly mélységes, mint jogosulatlan fitogtatásával egyik leghathatósabb exponensei a társadalmi bajok elhárapódzásának. Minél több alkalom van arra, hogy a kedvezőtlen vagyoni helyzetben lévő érezze azt, hogy mily sok kényelemtől és kellemetlenségtől fosztja meg őt a sors, mit amaz olykor arányos íáradalmak nélkül talán igazi szellemi fölény és társadalmi kiválóság nélkül élvez, annál inkább erőt vesz rajta a vágy, legalább a külömbségek nagy részét előidéző külsőségeket kisebbíteni, esetleg elenyésztem. Az ember érző és gondolkodó lénynek van teremtve s a kényelem és kellemetlenségre való törekvés gyarló szervezetében rejlik. Ez oly általános igazság, mely egyaránt áll a szellemi és anyagi munkával foglalkozókra. Csak egy kis önbeismerés s el kell ismernünk, hogy az a kishivatalnok, vagy kisebb mérvben az a kisiparos és kiskereskedő rá van kényszerítve arra, hogy tovább nyújtózkodjék, mint a takaró ér. A társadalom suttogó szó a leánynak . . . kézcsók . . . s eltűntek a kapu alatt ... ü is lassan megindult hazafelé. Minden lépés után megfordult. „Visszamegyek:" „Eh te bolond, hisz nősülni akarsz. Csak nem blamirozod a jövendőbelidet. Mert ő lesz. . . . Aranyos naiv gyermek. Mindent a nénire biz. És pirul, mint egy . . . igazi gyermek." Aztán beszélgetni kezdett magában : „No Tóni, hogy mulattál? Hitted volna ? Már ez csak lesz egy remek asszony. Aztán ilyen néni. Milyen tisztességes népek. Semmi hencegés, ami a szivén az nyelvén. Ézt szeretem én. Belevagyok tisztára bomolva abba a lányba. Alig várom a holnapot. Édes, kicsi aranyos Lujzkám ..." Pedig, hogy mily nagy szerencse lett volna, ha visszamegy . . . tekintsünk csak be a házba, ahova a két nő ment. Beérve lakásukba — világos volt a szobában. Nevetve néztek egymás szemébe. Odabent egy őszülő fejű, véres szemű férfi ült az asztalnál. Föl sem kelt mikor bejöttek. „No itthon vagytok ? Hol csavarogtatok eddig? Mit hoztatok,'hagy lássam?!" „Csak csendesen Öreg! Ne kiabálj ugy. Várj a sorodra. Már megint részeg vagy L" kiáltott rá a néni. „Hát pénzt nem hoztunk tudd meg. De