Esztergom és Vidéke, 1907

1907-06-13 / 46.szám

Az urna előtt. A községi törvény azt rendeli: hogy a képviselőtestület választott tagjai, három évenként hat évre választatnak. A törvény rendelkezése nem öt­letszerű, megvan annak a célja, ra­tiója, mi az: hogy mód és alka­lom adasssék a választóknak a kö­zömbös elemek kiküszöbölésére, másrészt pedig a közügyet szol­gálni tudó és akaró polgárok érvé­nyesülésére. Ezen felette fontos jogát gyako­rolja holnap Esztergom város vá­lasztó közönsége. Az idők mos­toha viszonya, a város boldogulása parancsolja, hogy minden egyes vá­lasztója a városnak szivére tegye kezét, s mielőtt votumát leadná, mérlegelje, hányja vesse meg jól, hogy kit ajándékoz meg bizalmá­val, mert tettre képes, kitartó és a közügyekért lelkesülő férfiakra van szüksége e városnak, mely boldo­gulni csak ugy tud és fog, ha cse­lekszik. A város ügyei iránti érdeklődés­nek szomorú és szánalmas képét tárná élénkbe, ha közreadnánk az ülések látogatási statisztikáját, mely „Esztergom és Vidéke" tárcája g^z én Virágom. ^an nékem egy s\ép virágom, "(ondóm, másnak nincs olyan! J2em termeti e\ lombos ágon, Sem karmafos kerti-ágyon, Sffíégis ör^öm boldogan. S^ára hosszú, sima, rajta T2incsen tövis sekolsem • j£ virágja olyan fajta : J2íncsen sohasem illatja, 9Kégis kedves ö nekem. j£ szirmai ugyan cifrák: ' {Piros s^inü mindenik; JOágy tavasszal bárhogy várják Sflíe^öben e%f nem találják, erdőben fel nem lelik. 9ffíert e£ ű£ én s^ép virágom ^Papírból van 1... 2igy hiszem ; élete rövid álom, T2em kell sehol a világon J^ért kedves ö nekem! Romhányi Márton. szerint normális körülmények kö­zött, alig ötven százalék látogatja azokat. A cim és rangkórság szemérmetle­nül oda tolakodik a választók bi­zalmához, hogy édeskés szavakkal vesztegesse meg az elhatározás érvé­nyesülését, de legyünk erősek, ne hagyjuk magunkat eltántorítani. Számtalan esetben megtörtént már, hogy bár sürgős és fontos termé­szetű ügy volt a napirenden, dön­teni felette nem lehetett, mivel a dön­tésre szükséges száma a képvise­lőknek együtt nem volt, ami által kétségtelenül szenvedett a város érdeke. Vannak képviselők, akik nemcsak egy éven át, de éveken át alig egy-kétszer jelentek meg a zöld asztalnál, hacsak valami személyes jellegű választás, bizonyos érde­kekkel kapcsolatos vállalat, építke­zés nem csábította oda. Az ilyen képviselők érdemetlenül bírják a bizalmat: másokat, érdemesebbeket zárnak ki a közügybeni részvétel­től, ártanak a köznek, mivel mellé­kes érdekeket szolgálnak. Most itt az alkalom. Ragadjuk meg. Önzetlen, tevékeny, tettre kész, a közügyekért érdeklődő és lelke­Hódítás. (Egy leány naplójából.) Tegnap hoztak haza a fővárosból. És én ma már torkig vagyok a faluval! Én Is­tenem, hogy is élhetnek itt az emberek e csúf sárfészekben? . . . Ablakom alatt e hömpölygő, fekete ten­ger, ez volna az utca és amint itt állok, egyre azon gondolkozom, milyen Isten napja kell ahhoz, hogy e fekete, csúnya pépet kiszárítsa ? — Nem értem édes szü­leimet, mi céljok volt velem, hogy előbb tele szívattak a sok tudománnyal, ott a felsőbb leányok között és azután hazahoz­nak ide, e pocsék fészekbe. Mi hasznát veszem én itt az angol vagy francia nyelv­nek? művészi zongora játékomnak, ha egész nap liba- és ruca-gágogást, csibe­csipogást kell hallgatnom, de legalább e rettenetes sár ne volna! . . . Anyukám észrevette, hogy nagyon unat­kozom és azzal vigasztalt hogy majd meg­szokom a falusi életet, mert annak is meg­vannak a maga örömei. No, igazán kí­váncsi vagyok, mik lesznek azok az örö­mök ? — Ma reggel aztán sugárzó arccal újságolta az édes : — Megjött Józsi ur 1! ! — Ki az a Józsi ur ? kérdem én. •— Igaz, hiszen te nem ismered Róna sülő polgárokra adjuk szavazatun­kat, mert arra városunknak szük­sége van. n. Ne menjünk külföldre nyaralni!*) Fürdőzés vagy üdülés végett ne vigyük ki pénzünket külföldre ak­kor, a midőn itt hazánkban is meg­találhatjuk mindazt, amire szüksé­günk van. Nincs talán egy ország sem a világon, amelyiknek annyi sok és kitűnő gyógyhatású fürdője volna, mint hazánknak s mégis ezrével vándorolnak ki tőlünk a sokkal tá­volabbi és gyógyhatásra nézve pe­dig hazai fürdőinkkel Össze nem hasonlítható, erősen reklámozott külföldi fürdőkbe. Mily boldog esetleg ezen helye­ken az illető fürdőző vendég, ha egy magyar vendégtársat talál, ha egy pohár magyar bort ihat, vagy székely gulyást ehet, a mi megle­hetős rossz és méregdrága. Nem nevetséges az, ha pl. In­terlaken vagy Mürzzuschlagban rendeljük meg mi a mi megszo­kott ételeinket és italainkat, ugy óhajtunk élni, étkezni ott, mint idehaza, mert szervezetünk éhhez van szokva. *) Felkérés folytán vesszük át a küszöbön lévő fürdőző és nyaraló évad alkalmából az n Egészség­ügyőr"-ből ezen közleményt, mit minden magyar hazafinak figyelmébe ajánlunk. A szerk. Józsit, persze, négy éve már, hogy nem voltál itthon, hisz az iskolai szünidőket is mindig fürdőhelyen töltöttük. Róna Józsi az uj földbirtokos, ki a mult évben vette meg a mi birtokunkkal határos Róna-pusz­tát. Nagyon kedves, jó gyerek, igazán, ugy szeretjük, mintha saját fiunk volna, most nem volt itthon pár napig, különben már eljött volna téged megnézni, mert nagyon kíváncsi rád. És e közben oly édesen, oly simogatva nézett végig rajtam, hogy szivének mele­gét pár lépésnyiről is éreztem. Én egy perc alatt 'lefestettem képzele­tem ecsetjével Józsi urat, egy nagyon szőke nagyon nyurga, nagyon szögletes modorú rosszul öltözött falusi bamba gyerek ké­pében. . . Pedig anyukám kinem fogyott a Józsi úr dicséretéből, többször hangoz­tatta azt is, hogy Róna-pusztát több száz­ezer forintért vette meg, de én teljesen kö­zönyös maradtam. Hanem-azért egész nap vártam, mikor toppan be az igért Messiás és valahány kaputos embert láttam a sa­rat dagasztani, mindenikben Józsi urat véltem, de elmúlt a nap és ő ném mutatta magát. — Egész este azon törtem a fe­jem, hogy e falusi fickót hogy fogom majd ugratni. Hol a Lili, hol a Loló módszerét alkalmaztam, mert — sajnos — nekem még nem voltak „eseteim", mert a benla­kók, akik között én is nevelkedtem, na­Miért megyünk hát tulaj donké­pen ki külföldre? Hogy rendesen beteg szervezetünket az ut hosszú fáradalmainak kitéve összetörjük, rosszul elkészített és megszokott ételeinket és italainkat méregdrá­gán megfizessük csak azért, hogy ismerőseinknek eldicsekedhessünk azzal, hogy Reichenhallban, vagy Marienbadban nyaraltunk az idén, a honnan özönével küldjük összes ismerőseinknek az ansieht kártyá­kat. „Mily gyönyörűek ezek a kár­tyák, mily isteni szép vidék ez ahol Schwarzék nyaralnak!" — mondja a feleség a férjének. — „Jövőre mi is oda megyünk!" Pláne a midőn még Schwarzék megérkeznek, elmesélik, hogy mily páratlan szép hely az a Toblach, ahhoz fogható nincsen a kerek föl­dön, — noha halavány sejtelme sincs, hogy hogyan néz ki pl. Csór­ható, vagy Uj-Tátrafüred. „A beteg siessen oda, a hol leg­közelebb éri az egészségét vissza­adó feltételeket; a pihenni és szó­rakozni vágyó oda, a hol a legke­vesebb fáradsággal és a legtöbb reménységgel vélheti célja elérését. E helyett a tapasztalás mást mutat. A magyar tüdőbajos talán még a Tátrából is Davoszba siet, átszen­vedi a hosszú utazás fáradságát, ezer kellemetlenségét, nem egyszer százszorosan súlyosbítva a beteg­ségét, holott itthon, valahol fönn a gyon, de nagyon el vannak a világtól ma­radva. . . Igazán, ha a „külsők w-től nem tanulnánk el egyet-mást, ugy nőnénk fel, mint egy falusi liba. Óh, bárcsak én is tanultam volna attól az ügyes Lolótól, mily jó lenne most egy kedélyes fürttel elütni a förtelmes falusi élet unalmát! . . No, de igy is megpróbálom, bár félek, hogy belesülök és még utóbb is Józsi ur leend a párom Br! . . egy egész életen át liba- és ruca-csipogást hallgatni!! . . .Vasárnap templomban voltam és mind a mellett, hogy pár száz lépésnyire van, mégis be kellett fogatni régi cézánkba. A két nagy szürke ló csak ugy cammogott a feneketlen sárban és mire a templom előtt megálltak, mind a nyolc fehér lábán fekete harisnya díszelgett. Hogy is lehet a papának oly szerencsét­len ízlése, e sáros vidéken fehér lova­kat tartani ? A kis templom tiszta, csinos : egy ideig igen áhítatosan imádkoztam, de egyszer, a mint a jobb oldali padok felé tekintek, kit látok az elsősorban : Józsi urat. — Igen, ez ő, — gondolám, — no lám nem is épen csúnya; igaz, hogy kissé csakugyan hirtelen szőke, kevéssé nyurga is, sőt feltűnő piros nyakkendőt visel, de különben megjárja. . . Isten bocsássa meg bűnömet, nem illik

Next

/
Thumbnails
Contents