Esztergom és Vidéke, 1907
1907-06-02 / 43.szám
határolt. Igy, egy alkalommal oly tér képet kivánt, melyben fel legyen tüntetve az Eufrates folyó völgyében volt minden hadjárat Crassus és Antoniustól kezdve Traján és Juliánig, ez pedig a legmegbízhatóbb mű legyen. Majd Nagy Sándornak történetét kérte, melyet valamely perzsa történész készített. Mily szándéka lehetett azonban Napóleonnak, midőn oly műveket kivánt, melyben Litvánia kimerítő ismertetése van. Meg legyenek benne erdei, mocsarai, folyói, utai, hidjai stb. Majd Kurland történelmi ismertetését, majd XII. Károly betöréseinek történetét Lengyel- és Oroszországba. Ezekhez Livonia és a balti tartományok földrajzi és topográfiai leírását óhajtotta és még egy akkor megjelent ismertetését a muszka hadseregnek. Kétség nélkül valamely uj hadjáratnak tervével Oroszország ellen foglalkozott. Eme harcászati tanulmányok mellett előszeretettel foglalkozott a szépirodalommal. Szorgalmasan olvasta Montaigne essays-t. Nagy vonzalma volt a császárnak a német irodalom iránt is. Nemcsak olvasta Goethe „Werther"-jét, hanem egész részleteket könyv nélkül tudott belőle. Midőn 1803-ban a császár Goethével az erfurti fejedelmi napon találkozott, ezt vele tudatta. Bizony a könyvtár hűségesen tolmácsolja, mily eszmékkel foglalkozik tulajdonosa. — s. 1 Üzlet eladási! © l - W AV Komáromban egy régi jó A\ Í»V hírnevű m \\ Ví k szálloda és vendéglő, k #\ továbbá egy 54 év óta fennálló 5\ k fényképészeti műterem ty w teijes ieiszereiessei szaoaa w JjJ kézből eladó. Bővebb felvilágosítást ad : ^ Berinkey Bálint lapszerkesztő ^ A\ Komárom. Ä a Horgony-Pain-Expeller pótléka egy rógjónak bizonyult háziszer, mely már több mint 37 év ota legjobb fájdalomcsillapító szernek bizonyult köszvénynél, csúznál és meghűléseknél, bedörzsöléskóppen használva. ••••••••>•» Figyelmeztetés, Silány hamisítványok miatt bevásárláskor óvatosak legyünk és csak olyan üveget fogadjunk el, mely a „Horgony" védjegygyei és a Richter czégjegyzéssel ellátott dobozba van csomagolva. Ára ivegekbenK—.80, K 1.40 és K 2.— és úgyszólváu minden gyógyszertárban kapható. — Főraktár: Török József gyógyszerésznél, Budapest. Dr Richter gyógyszertára az „Arany oroszlánhoz" Prágában. Elisabethstrasse 5 neu. Mindennapi szétküldés. Tisztelettel értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy az éttermi helyiséget ismét megnyitottam, hol a legjobb ételek és italok lesznek felszolgálva. Naponta friss csapolás a legjobb minőségű udvari sör (a la pilseni). A sörcsapolás rendes csappal történik, szénsav illetve levegőnyomás mellőzésével. A kávéházi helyiségben a legjobb kávéházi italok felszolgálása mellett különös súlyt fektetek a fagylalt és jegeskávé készítésére és külön e célra egy szakavatott cukrászt szerződtettem. Naponta zeneestély Bangó Lajos jól szervezett zenekara által. A nagyérdemű közönség szives pártfogásáért továbbra is esedezve maradtam kiváló tisztelettel PORGESZ BÉLA. Kula, Bácsmegyének a Telecska magaslatán fekvő JOLÁNFÖLDI szólöoltvánj és kertészeti bérletén tavaszi szállításra kapható: 1. Szokvány minőségű, minden alanyon fajtisztán, sima és gyökeres zöldoltvány. 2. Amerikai és európai sima és gyö keres vessző. 3. Alma, körte, barack és kajszinfák 1, 2, 3 éves ojtványok a legkiválóbb fajokban. 4. Gleditsia és Maciura Aurentiaca élősövény, amelynek gyökerei nem sarjadzanak, tövisei igen sűrűk, semmiféle rovar nem pusztítja, minden időjárásnak ellenáll. — Kívánatra név- és árjegyzéket készséggel küldök. Szives megkereséseket kér: Manhold Kálmán, nagybérlő. Premier-gépek hangadók a minőségben. Mezőgazdasági tárgyak eladása. Egy darab utazókocsi ruganyos üléssel. Egy darab ruganyos fajtonfaju kocsi. Egy darab extirpator. Egy darab cséplőgép négy lóerőre. Két darab szelelőrosta. Egy darab szecskavágó kéz- és járgányra alakítva. Egy darab szárazmalom. Egy darab hintószán. Hat darab vasalatlan és tizenkét darab vasalt dragacs. Két darab Il-od osztályú sertés ól. Két darab telitett vízhatlan ponyva. Egy darab hordóeresztő kötél. Továbbá egy darab kis konyhaszekrény, felül csavarral. Egy darab festett ágy. Mindezen tárgyak szabad kézből eladók Krafft Lipót úrnál Piszke, 70. szám. Egyedüli elárusító Esztergomban Sehenkengel A. Csak valódi Mack-féle A valódi Mack-féle Kaiser Borax a leglágyabb és legegészségesebb s mar évek ota ismert bőrszépitőszer, a vizet puhává, s a bőrt tisztává, gyengéddé és fehérré teszi. Kedvelt antiseptikus szer a száj és fogápolásnál és orvosi rendeletnél. Vigyázzunk a bevásárlásnál ! Valódi csakis vörös dobozokban a 15, 30 és 75 fillér a mellékelve látható védjegygyei és kimerítő utasítással. Sohasem mérve! Egyedüli készítője Magyarország és Ausztria részére Gottlieb Voith, Wien III/l. a „GNOM" benzin és „GNOM" szivógázmotor. Referenciák : Nincs szükség fütöre. Nincs szükség vízszállításra. Nincs szükség szénszállításra. Nem jár költse* ges javítással. lovag Wiener Velten Béke. Glücher Jakab Ga hinta. Gróf Pálfy János Szomolány. Gróf Esterházy János Nyitra-Ujlak. MANHOLD KÁLMÁN Legolcsóbb és legbiztosabb üzem I Obernrseli motorgyár részvény-társaság, Budapest VI. ker., ü-utca 6. szám. — Bécs VI/2 Gumpendorferstrasse 72.