Esztergom és Vidéke, 1907

1907-05-12 / 37.szám

Gazdasági munkáslakások. Az egész világon előtérbe lépett a törekvés, hogy a munkások helyzetén javítsanak. A munkásosztály erőteljes szervezkedése, amely többnyire ferde irányba terelte az osztály törekvéseit és romboló, rendbontó törekvéseket váltott ki az elkeseredett lelkekből, a legújabb idők sürgős föladatává tette az úgynevezett szociális kérdés megoldását. Időnként és helyenként veszedelmessé mérgesedett a viszony a munkás és munkaadó, sőt a társadalom összes vezető osztályai között. Önző érdekektől vezetett elemek igen sokszor a munkásokon kivül álló körökből rávetették magukat az elégedetlenek millióira. A könnyen izgatható lelkek képzelete elé képtelenül merész álmokat varázsoltak. És a sokszor elhanyagolt munkásnép mohón szívta magába a mérges, kábító gőzöket. Nem vették észre, hogy hamis vezetőik csak érvényesülni akarnak, de nem őszintén törekednek a helyzet javitására. Magyarországon is hasonló jelenségek tűntek fel. Mintegy tiz évvel ezelőtt annyira fejlődtek az iz^Esztergom és Vidéke" tárcája Vőlegény barátomhoz. Kedves Jenőm. Eddig kétkedőn hittem, mi már bizonyos : hogy vőlegény vagy. Köszöntlek hát fiú, baráti lelkem őszinteségével. És csevegek is neked az én bugó, szerelmes hangomon egy ódát ez ünnepre. Nem csúfítom el azonban bamba rimekkel, mert Te úgyis tudod melódiáját annak a nótának, amit mi szerelmes kis-titánok már ezerszer eldaloltunk ... Hol volt, hol nem volt . . . volt egyszer két szilajlángú csillag a nagy Göncöl alatt. Ott ragyogott már Ádám Éva óta. Csöndes, lusta álmok szent idején együtt bámultuk e két csillagot veled. Az egyik az enyém volt. A másik a Tied. Az enyém nyugtalan volt. Fickándozó gyémántszinekben vibrált. A Tied, mint egy szerelmes álom. Méla és békés . . . A Te csillagod mellett most egy nagylángú, álló meteort látok. Csodás színeire nincs nyelv. Lelkem, á csoda-mikroszkóp mutatja: mint simul egymásra a Csillag és a Meteor. Aza Meteor amely a Te vonzó körödbe tévedt. Hogy örökké melletted gátasok, hogy még a mezőgazdasági munkások is, akik pedig gondolkozásban és érzésben nyugodtabbak a városi gyári munkásoknál, zendülésbe törtek ki. Azóta nagy lépésekben haladt előre a munkásnépről való gondoskodás. Szabályozták a munkás és a gazda jogviszonyát. Megalapították az Országos Magyar Gazdasági Munkás és Cselédpénztárt. És ugy a törvényhozás, mint a kormány szívesen támogatott minden oly kezdeményezést, amely a munkások jogos kívánságainak teljesítését célozta. Ugyanebben az irányban tett ujabb lépést a gazdasági munkásházak illetőleg otthonok létesítésére. Minden embernek ellenállhatatlan vágya, hogy akkor, amidőn a családalapítás ideje elérkezik, nyugodt és biztos otthont teremtsen magának. A városi ember, akinek alkalma van a sok szép üresen álló bérlakás közül választania, ha nem is elégedett, de meg tud nyugodni kényszerűségből abban, hogy nincs saját háza, állandó otthona. Ez ugyan nem azt jelenti, hogy a városi munkás részére nem volna legyen. Téged öleljen, szilajszemű gyerek. Téged szeressen nobilis szépségű férfi. S az a másik, züllött, bolond csillag, az én csillagom : bámul Titeket. Irigy, sanda szemmel néz rátok. Hallja szerelmes szavatokat, melyben napkelet tüzes melódiái csengnek . . . Látja fehér kezeteket öszszefogódzni, mikor benne rezeg Mekka minden puha, meleg delejessége . . . Hallja titkos tárnák sötét öblében elcsattanni a tilos menyasszonycsókot *. . . Amely édesebb azon csókoknál is, melyek valaha az Eonok ajkain sisteregtek életölő gyehenna-tűzzel . . . O, az én szerelmem: boszorkány legenda. Miben vakon hiszek én, fehér leánynyájakat terelgető, buta, babonás pásztor. Még most is azok a szenvedelmes jajjok búgnak ajkamon, melyeket már anynyiszor megtagadtam. Azok. A régiek. Az én rút, bus, lompos, éhes, fakó, fáradt ifjúságom siralmas, lomha jajjai. Melyeket annyiszor elzokogtam Neked alkonyati órán, arról a fekete lányról . . . Akit csak annyira ismerek, hogy láttam s hallottam róla. Aki talán nem is olyan tökéletesült, mint a milyennek az én extrémé, bolondos, neuraszténiás, csapongó, lázas, forró, nagy fantáziám képzeli. Aki talán csak olyan lelkű, mint Ágnes a mosóné lánya. De én nagynak, hősnek, csodaokosnak, viráglelkűnek képszükséges állandó otthon létesítése. De ami rá nézve különösen kívánatossá teszi, az a lakásuzsora, az érhetetlenül magas lakbér elleni védekezés. Ez egyelőre másként is teljesíthető. Más a helyzet a mezőgazdasági munkásoknál. A falvakban az emberek nagy része saját házában lakik, e tekintetben jórészt egyedül a munkás kivétel. A földnélküli kénytelen lakást bérelni. De a falvakban kevés az ilyen lakás. S ha van, az is igen bizonytalan. Egy tűzvész, egy árviz, amely a rozoga épületet megsemmisíti, vagy a tulajdonos családjában beálló változás akármikor azt eredményezheti, hogy a munkás lakás nélkül marad. Már maga ez a rettentő bizonytalanság, a jövő miatt való folytonos aggódás súlyos gondként nehezedik a munkás lelkére, aki emiatt nem nagyon ragaszkodik lakóhelyéhez. Könnyen elvándorol más vidékre, újra kezdeni az életet. Vagy éppen bucsut mond a hazai földnek és kivándorol. Ez a nagy nemzeti veszedelem lebeg a szemünk előtt, amidőn kívánjuk, hogy a munkásokat minden lehetséges módon a földhöz kell kötni. zelem. És szeretem. Mint ilyent -szeretem. És ezért szeretem. Az én szerelmem olyan, mint a koldusé, aki a gróf kisasszonyba szeret. Aki csak egyszer adott neki alamizsnát. Tehát bolond szerelem. A Tied, Jenő, mint a hegedűsé, aki addig énekel, mig övé a várleánya. Szerencsés és boldog szerelem. Te is olyan álomfaló, csillagos, holdas legény voltál, akárcsak én. Beletudtál szeretni a gyöngyvirágba, mert illatos volt. Mint én a Pipacsba. Mert. .. mert nekem tetszett égő szine. Én nem ismerem lelked fehér királylányát. Azt se tudom : szőke-e, barna-e ? Álmodozó, vagy életrevaló ? De egyet sejtek róla. S ez : hogy szerelmes. No-no. Ne vedd természetesnek ezt. Ma az érdekházasságok tömkelegében ez igen ritka precedens. Hogy Te szerelmes vagy azt tudom. Ismerem ideális lelked, mely nem tud szerelmet hazudni. S azt is tudom, hogy Emmácskád az. Mert a lány-lelkeket vonza az étheri szépségekbe merülő szerelem-vágy. Megaztán, mert benned, Jenő, csakis Téged magadat, az embert szeretheti. A Te neved után nem mondhatja : bankár, vagy : nagybirtokos. Csak annyit hogy X. Y. És slussz. — Ebben a tekintetben bir kiváló fontossággal a munkás-otthonok kérdése. Az az ember, akinek egy darab szilárd talaj tulajdona van, ahol lábát megvetheti, nehezebben mozdul el onnan, mint az, akit ily erős kötelék nem vonz. Hiszen az a biztos pont alapul szolgálhat a további nyugodt fejlődés számára. Arra lehet és érdemes építeni. Az arra forditott munka nem másnak hoz gyümölcsöt, hanem a letelepült munkásnak. Az apától örökölt ház ura nem tudja igazán méltányolni azt az örömet és megnyugvást, mely abban a pár szóban megnyilatkozik : Az én házam." Csak az ide-oda vetődő, ház nélküli ember érti, hogy ebben egy egész világ rejlik. Még akkor is, ha ez a ház valójában nem egyébb, mint nádfedelü, rozoga kunyhó. K. U. Dr. Kmety Károly beszámolója. Dr. Kmety Károly, a város illusztris országgyűlési képviselője, áldozó csütörtökön eljött közibénk, hogy eddigi működéséről választóinak beszámoljon. Nagyszámú hallgatóság lepte el a Széchenyi-teret, annak a városháza előtti Eo ipso: a lelkedet szereti. Szinte tudom szerelmetek történetét. Te, mikor először láttad őt: már megszeretted. Meg találtad benne — minden Schopenhaueroskodás nélkül mondom, — azt a tipust, kit kerestél. Miről Heine azt mondja: „Es ist eine alte Geschichte, doch bleibt sie immer neu." Azon lány légköre kit megszerettél, ugyanolyan levegőjű, mint a Tiéd. Ha Te a magyar cigányt szereted: Ő is. Ha Te Wagnert imádod: Ő is. Ha Te poétalélek vagy: Ő sem prózai. És csak örül annak, ha lát Téged a pagonyi bozótok között rímet keresgélni. Szóval: szellemi egyéniségtek egy. Szivetek lángja egyforma cimképeket mutat. Ez a receptje az állandó szerelmeknek. Ahol ez a lelkirokonság ily nagyfokú, ott történhetik bármi: a szerelem él és nem csökken. Az ilyenek aztán nem tudnak lemondani egymásról. A feledés minden kísérlete meddő. Mert igaz, mit Étienne mondott: „On revient toujours á ses premiers amours." ... És fönn, a Göncöl alatt ragyog tovább az a két, szilajlángú csillag. Az egyik párosan. A másik csak egyedül: kialvó, bágyadt, lomha, irigy fénnyel. S ha az égi rónán tülekedve, vadul,