Esztergom és Vidéke, 1907

1907-05-01 / 34.szám

Május elseje. A rózsák havának, melyben a megújhodott természet virágpompájának üdeségével Örvendezteti meg az emberiséget, első napja, már a régi, pogányvilágban ünnep volt. A különféle periódusokban, különféle volt az ok, mely az embereket ünneplésre sarkalta, abban azonban valamennyi találkozott, hogy a tavasz diadalünnepe volt pünkösd hó első napja. A legboldogabb kor kétség kivül az volt, midőn május elsejét azért avatta ünneppé a romlatlan köztudat, hogy kimenve a szabadba, erdőbe, ligetbe, mezőre, a pompázó természet ölén ujongva köszöntse a tavaszt. Százával, ezrével vonulnak ki ma is a földkerekség minden tájékán azok, akiket azonban nem a tavasz szingazdag és virágillatos poezisának varázsa, hanem a vörös lobogó lengése csal ki és csal már évek, egy-két évtized óta ki, mely mindjobban hatalmába keriti a gyengéket, akik, édes hazánkról szólva: „Nem érzik a magyar íöld éltető erejét, nem látják a nemzeti összetartozandóság kapcsait, nem látják IV. B^la király sirja.*) Esztergomnak, a török uralmat megelőző korban egyik jelesebb épülete volt a Szent-Ferencrendűek zárdája, segitő szűz Máriának címére szentelve, remek templomával, (Ad B. V. Mariam Auxiliatricem) melyet maga IV. Béla király kezdett építeni „nagy költséggel és diszes núvezettel"

} mint Thuroczi János mester mondja. Midőn 1531-ben a zárda és vele a templom teljesen leégett, keserű panaszszal emlegették e nagyszerű épület pusztulását. Építészeti műbecsén kivül nagy értékét e templom magának az építőnek, IV. Bélának sírjától nyerte. A templommal együtt Béla saját sírját is előre elkészítette, mely több testet is befogadható, diszes márvány-lappal, faragott tetőzettel lezárható földalatti üreg volt. Számára a legkegyeletesebb helyet szemelte ki, mely a szűz Mária oltára előtt volt. Eme oltár pedig a főoltár volt, mert a templom védszentjének oltára is volt. Mely évben *J EGY JELES RÉGÉSZ ÉS TÖRTÉNÉSZ TOLLÁBÓL VETTÜK E SOROKAT, MELYEK IV, BÉLA SÍRHELYÉNEK FELKUTATÁSÁNÁL HASZNOS SZOLGÁLATOKAT TEHETNEK, AKINEK NEVÉT KÉRELMÉRE MELLŐZZÜK. A SZERK. saját boldogulásuknak itt lévő föltételeit. Oktalan gyűlölség és fásultság tölti el őket képtelen agyrémekkel, vágyakkal, idegen hazában beválni Ígérkező reménységekkel." Aggódó szomorúság tölti el valónkat, ha látjuk, hogy mennyien lépnek arra az ingadozó talajra, melyben a valódi, a szó nemes értelmében vett szocializmus fattyú hajtásai burjánzanak és csenevésznek. Tisztelet a munka embereinek, a productiv osztálynak, melynek ha vannak jogai, vannak kötelességei is, melyeknek egyik sarkalatos tétele, hogy értse meg a társadalom szavát, mely kinyújtja kezét a munkáskéz felé ott és addig, amig méltánylásra talál, viszont azonban fölveszi a. harcot a végkimerülésig. Ne hallgassunk azokra, akiknek elve: ubi bene, ibi patria ! Béküljön ki a munkás kéz a társadalommal, mert az áldatlan harcban mindkét fél kárát vallja. Hassa át az egyetértés szelleme az ellenséges táborba hajtott feleket, legyen béke azok között, akiket a rút önérdek tett ellenségekké, hogy a jövőben május elseje ne a vörös lobogó, hanem a társadalom békekötésének legyen ünnepe. n. épité Béla a templomot és benne a sirt, a feljegyzézek különfélesége miatt, azok után indulva, meghatározni nem lehet. Azonban a sir első lakóját, Béla herceg testével kapta; azért ennek elhalálozása idejében a Ferencrendüek templomának és benne a sírnak késznek kellett lennie, vagy legalább is • közel volt a befejezéshez és bizonyára már fel volt szentelve. Szükséges tehát, hogy Béla hercegnek elhalálozására figyelmet fordítsunk. Béla király ez időben számos okmányt bocsátott ki. Sőt maga a „jó Béla herceg" is, mint nevezték, a szlavóniai hercegség kormányzatában, melyet 1268-ban vett kezébe, bocsátott ki okleveleket. Ezek nyomán mondhatjuk, hogy 1269-ben június 20-án még életben volt, de atyja már u. a. évi október 2-án kelt levelében a szomorúság fájdalmaitól megtörve így panaszkodik: „Az Ur Isten keze megmutatja, mily muló és veszendő a földi szerencse. Szomorúságot hozott reánk, megfosztva minket igen kedves fiunktól Bélától, Szlavónia méltóságos hercegétől és. igy boldogtalanná lettünk mint apa, az ő. halála által, a mit talán bűneink miatt érdemeltünk meg, hogy az örök keserűség nyilával sebeztessünk meg." Béla herceg elhalálozása 1269 június 20 és október 2-dika közé esvén, a templomnak ebben az időben olv késznek A sajtó reform. Günther Antal igazságügyminisz ter e hó 4-ére hivta össze a sajtó ankétet, miután már előzőleg publikálta azon pontozatokat, melyek a leendő reformoknak valószínű vezérlő pontjai lesznek. Misem mutatja a miniszter concilians gondolkodásmódját s a sajtónak tagadhatatlan hibái mellett is méltó megbecsülését, mint az a körülmény, hogy az ankétre az újságírókat is meghívta. Egymagában ez az eljárás is elég garancia arra nézve, hogy nem sajtóelnyomásról, szájkosárról, megkötözésről lesz ott szó, hanem üdvös rendszabályokról, melyek egy, a lehetőségig liberális sajtótörvény keretében egyrészt az államhatalom biztosítását, a közérdeknek és magánbecsületnek intenzivebb védelmét, másrészt magának a sajtónak a kinövésektől való megtisztítását célozzák. Bizonyára üdvös cél ez. Nemcsak a nemzeti becsület és biztosság, de a sajtónak jól felfogott érdeke is kívánja az ilyen irányú reformot. És mégis úgy látjuk, hogy a sajtó munkásai között, de még magában a nagyközönségben is bizonyos bizalmatlansággal néznek a következendők elé. Az aggodalom érthető. Hiszen a sajtó szabadsága a nemzetnek legnagyobb kincse; animozitástól sugallt rendszabályok órikellett lennie, hogy a temetést meglehetett benne tartani. A templom építése megkezdése évét az ujabb történetírók 1240, 1250, sőt 1270-re helyezik. Az okmányok keltezése helye után ítélve bizonyos, hogy Béla király 1234. febr., 1239. okt, 1242. nov., 1255. okt. és 1266-ban volt Esztergomban. Ü szívesen időzött Esztergomban. Neje, Lascara Mária itt adott a trónörökösnek életet, akit az agg Robert érsek Szent István emlékére Istvánnak keresztelt, mert azt itt keresztelte meg 'Szent Adalbert. A trónörökös megkeresztelése nagy ünnepléssel történt Szent Lukács evangélista ünnepén. A király örömében tekintélyes pénzösszegeket adományozott és a nép között számtalan dénárt szóratott szét. Az ünnep után tizenötöd napra az agg érsek meghalt és igy nem élvezhette ama fejedelmi ajándékot, melyet Béla király, bizonyosan a trónörökös születésének örvendetes esete következtében adott az agg egyháznagynak, már szept. 29-én kelt okmányával, mellyel Esztergomnak a vár alatti részét, építendő város számára adományozta az érsekségnek. A király e nagylelkűségéből következtetjük, hogy midőn a felsorolt években Esztergomban volt, ott ismét fejedelmi kegyeket osztogatott. Ezek egyike, hogy ási kárt okozhatnak. Nagy érdekek fűződnek a sajtóhoz és amit epen kiakarunk emelni, ezek az érdekek a közérdek elágazásának és a politika változásai miatt sokszor ellentétesek s igy bárminemű reform az üdvös szándék és valószínű eredmény mellett is sok fájó sebet is üthet. Mindenesetre nagyon nehéz lesz a törvényt az életben oly finomul disztingválni, mint amilyen korrekten papirosra lehet vetni. Nagyon helyes ugyanis a köznek és a magánbecsületnek intenzivebb védelme, de lehet-e majd a revolvercikket a közérdekű cikktől, a magánbecsületet a közérdektől, a nemzetellenes tendenciát a nemzeti tendenciától pontosan megkülönböztetni ?! Nem üres képzelődés, nem félrevezetésre szánt eszköz tehát a sajtó munkásainak aggodalma, midőn bárminemű korlátozásokban, megkötésekben a gondolat halálától, a sajtó lenyügözésétől félnek. És mellettük áll a magyar társadalom legnagyobb része is annyiban, hogy a sajtószabadságban a nemzet szabadságának, fejlődésének, művelődésének egyik legfontosabb eszközét látja, melynek felvirágozásával vagy elhanyatlásával lépést tart saját boldogulása. De viszont a sajtó munkásainak sem szabad szemüket behunyni, fülüket bedugni másfelől, a szintén amint a Ferencrendiek történetirója Wadding feljegyezte, Béla király zászló elővitele melleit, vezette be a Ferencrendieket Magyarországba és pedig Feszler szerint fehér zászló vitele mellett, melyet maga Béla vitt. Ami a ferencrendüek feljegyzése szerint Esztergomban történt. Általános a vélemény, hogy a szent Ferencrendüek Magyarországba kevéssel a tatárok benyomulása előtt jöttek be. Dalmáciából jöhettek, mert Zárában már 1226-ban működtek, a midőn az ottani püspök János akadályokat okozott nekik, ugy, hogy az ottani működésüket IX Gergely pápának kellett oltalmába venni. Kilenc évre ezután IX. Gergelynek 1234 és 1236-ban kelt leveleiben már említés történik a Minoritáknak Minister Strigoniensiséről. Mivel arra nézve feljegyzést nem találunk, hogy Béla a Ferencrendüeket a tatárjárás után vezette - volna be Esztergomba, e bevezetésnek határozottan a tatárjárás előtt kellett történnie, a midőn itt csekélyebb zárdában nyertek elhelyezést, a mely a tatárjárás alkalmával elpusztult. A tatároknak eltávozása után, Esztergomnak felépítése alkalmával, hihetőleg 1255-ben, midőn Béla Esztergomban volt, intézkedett az uj zárda építése iránt. A város újjáépítésénél, a király hívó szavára