Esztergom és Vidéke, 1907

1907-04-14 / 29.szám

Miért is szegényedünk? Egyik káros jelensége a magyar társadalmi és gazdasági életnek hogy általában szegényedünk; de különösen szegényednek azon tár sadalmi osztályok, melyek eddig a vezető szerepet viselték. Minden betegségnek meg van a maga oka s mivel a baj általános, általánosak az okok is, melyekre visszavezethető. A mit tehát alább elfogunk mondani, épugy vonatkozik a magyar társadalom egészére, mint kis városaink társadalmi és gazdasági életére. Nem tagadható, hogy manap annyi az elégedetlen ember, mint a fűszál!. Csekély része olyan az embereknek, akik helyzetüket, anyagi körülményeiket teljesen kielégíthetőknek tartják, mig a panaszkodók száma óriási. Nagyon furcsának is tűnik fel, hogy éppen a mai korunkban, midőn úgyszólván minden gőzerővel halad előre, nem birjuk megteremteni azt az anyagi jólétet, a mely egyesek, családok, sőt egész országok földi boldogulásának alapját képezi. Bizonyára nagy okának kell lenni annak, hogy a munka és a „Esztergom és Vidéke" tárcája aktuális strófák. Áprilisi idő járja, Nyakig érő sár vagyon Türelmem legyen bármily nagy Ezt már el nem hallgatom. Hogyha járok künn az utcán A kalapom, — az repül! És ahol legnagyobb sár van Ottan szépen lemerül. Vagy ha ernyőm hon felejtem Az eső csak úgy szakad! . . . Legjobb, hogy ha áprilisban, Az ember otthon marad. . . Romhányi Márton. Gyöngyvirág. Midőn a langy tavaszi szellő bűbájos csókja életre keltette a szunnyadó világot, midőn virággal hinté be a mezőt, ligetet: akkor ébredtél fel, akkor születtél te is !. Messze, messze, sugár fenyőkkel büszke tölgyekkel koszorúzott bércek lábánál a madárfüttyös bokrok árnyas pázsitján érintett a tavasz éltető lehellette s . . . fölébredtél. . . Körüled pajkosan kacsingattak' a kohászon a fáradság és a jólét közti aránytalanságot nem tudjuk egyenlíteni. És ezeknek az okoknak a fürkészése kell, hogy feladatunk legyen, ha a nyomasztó helyzeten annyira-mennyire javítani akarunk. A becsületes munka mai napság is meghozza áldott gyümölcseit, csak az a kár, hogy a legtöbb ember önmagára áldozza föl s mihelyt megmarkolta, — a helyett, hogy előre látó ésszel gondoskodnék a jövendőről, a helyett, hogy öszszegyűjtögetné a filléreket, azt tartja feladatának, élvezetének, hogy keresményének nyakára hágjon minél hamarább. Szóval nem tudunk takarékosak lenni, hajlunk a pazarlás felé. Egy másik nagy bajunk az, hogy nem szeretünk, vagy nem akarunk szerények lenni, hanem látjuk a nagyzást, a fitogtatást; ezen szenvedélyünk kielégítése pedig megbirhatatlan áldozatokat követel tőlünk. Elszegényedésünk további oka az, hogy a szomszédtól vesszük folytonosan azt, a mit saját házunknál is feltalálunk s igy vagyonunkat, melyet pedig megtarthatnánk a magunk számára, neki szolgáltatjuk ki önkényesen. lönféle bokrok százszinű virágai, melyeknek kelyhét zümmögő méhek foglalták el, lecsókolgatva róluk a csillogó harmatcseppeket. Az erdő dalosai vigan fütyörészve szelték át az illatos léget szalmáért, sárért az építéshez, aztán eleségért a kisded családnak. . . Te nem kívántad a méh édes csókját, nem az erdődalosának boldogságát. Szerényen, félénken húzódtál vissza a bokor árnyának rejtekébe, csak illatod tömjén füstjét adtad a természet oltárára . . S illatod felszállt az égbe. . . Mit a kacér virágtól, a csattogó fülemilétől, a suttogó levéltől megtagadott a végzet, a te szerénységed s illatos imád könyörgő szava megnyerte : a hosszabb életet ! Jött a nyár! . . . A nap égetőn sütött s megérlelte a gyümölcsöt, elfonnyasztotta a gyenge virágot s fennen hirdette : vége a rügyfakasztó tavasznak, itt az érlelő, meleg nyár! . . . Halálriadója volt az a hóvirágnak, gólyahirnek, ibolyának neked tápláló anyád ! . . . Minden eltikadt a forrázó melegben, csak te éltél s illatoztál . . . S midőn a rengő aranykalász szárai megtörtek s a természet magára veté a kereszteket, elnémult az erdő csalogánya, elfoszlott az erdő, mező varázsa, csak te éltél s mosolyogtál ... Vagy, hogy világosabban szól junk, ugyan ki nem látja azt a pazarlást, mikor saját hazai iparral bírunk már, mely igényeinket teljesen kielégíteni képes, s mégis külföldről tesszük a megrendelése ket, bármennyire is hangoztatjuk, hogy pártoljuk a hazai ipart, — adván hasznot azoknak, kik a mi terheinket viselni egyáltalában nem segítenek, ellenben hazai iparunkat versenygésükkel megfojtani képe sek. A pénz, mely a hazai iparosok termékeikért itthon maradna, idegen államba szóratik ki, melyből aztán vajmi nehezen szivárog többé vissza hozzánk, csak egy parányi rész is. Vájjon nem nevetséges, nem oktalanság-e az, hogy mi nyers ter mékeinket eladjuk a külföldnek s feldolgozva visszaváltjuk azokat drága pénzért; eladjuk a külföldnek a gyapjút és vissza hozzuk tőlük szövet alakjában busás áron, mikor itthon magunknak is vannak jó posztógyáraink, melyeknek produktumaival beérheti minden ember. Elszegényedésünk ezer okai közül nem emiitünk többet, mint e hármat s már ezek is kell, hogy Aztán jött az enyészet gonosz szelleme. Sorra csókolta a remegő virágokat s azok csendesen, zúgolódás nélkül hajtották le bánatos fejüket s elszunnyadtak tele fájdalommal, tele reménnyel. . . Téged azonban nem ért az elmúlás lehelete, mert valami csodás hatalom őrködött feletted , . . a jó Istenhez megmentésedért küldött forró imám ereje. . . Végre jött a tél! Sötét felhők kóvályogtak a levegőbe miket a metsző északi szél űzött tova, mint ifjú csalódott szerelme. A nap csak néha bújt elő a felhőfüggöny mögül s szomorúan szórta bágyadt sugarait, mintha fájt volna neki a természet haldoklása. De valahányszor előtört fáradt sugara, mindannyiszor téged keresett fel a lombtalan bokor alján, a zörgő haraszton. . . Emlékszel-e Gyöngyvirág, mikor a napsugárral felkerestelek! Emlékszel-e, mily fájón, mily kétségbeesetten kérdeztem ; Gyöngyvirág nem félsz a téltől ? . . . Jöjj keblemre, felmelegítem szivem hevével fagyos szirmaidat, megfürösztöm csókjaim záporába hidegtől elhalaványult arcodat. .. Te nem szóltál, csak hajlogattad fejecskédet. Nem, nem. . . Búcsúztunk! . . . Ugy éreztem örökre . . . De ismét hajtogadtad fejecskédet nem . . . nem ... sőt mintha mosolyogtál volna. minden józan embert meggyőzzenek a felöl, hogy az általános hanyatlásnak főokozói magunk vagyunk. Ugyanezért végezzük cikkünket, hogy : legyünk takarékosak, igénytelenek, pártoljuk a hazai terméket s meglehetünk győződve, hogy állapotaink gyors javulásnak fognak indulni. Esztergom vármegye selyemtenyésztése 1906. évben. (Folytatás) A párkányi járásban. Libád községben 1906. évben közterületeken és közutak mellett szederfa nem volt. A magántulajdonban levő szederfáknak köszönhetjük, hogy 2 selyemtenyésztő 72 kgr. gubót termelt és 137 koronát keresett. Átlagos keresete egy tenyésztőnek 68 korona volt; legmagasabb keresete pedig egy tenyésztőnek 86 koronára rúgott. A selyemtenyésztés megkezdése óta 479 koronát fizettek ki a községben. Szederfaállománya: Az országos selyemtenyésztési felügyelőség kiosztott részint a községnek, részint a községben lakó magánfeleknek működése óta 400 drb. 2—3 éves szederfacsemetét. Oh kis Gyöngyvirág, ha érezted volna szerető szivem fájdalmát! . . . Mert gyötört ám az a gondolat, az a kinos kétkedés, vájjon téged, kit ugy szeretek, kitől oly nehéz elválni, kit odahagyok a bizonytalan jövőnek, meglátlak-e még ? . . . Jön-e egy új tavasz, mely ismét életet oszt, mely életre kelti az alvó világot s vele tégedet ? . . . Vagy elmúlik, elenyészik minden, csupán sajgó szivem fájdalma marad meg ! ? . . . De jött az uj tavasz ! Te meg maradtál, veled szemben megtört a tél haragja s a csodás hatalom megvédett a haláltól, a pusztulástól. . . Mert virágnak születtél, de hosszabb életű virágnak. Te tündsrarcu, angyalszivü gyenge kis virág, az uj tavasz első leheletére ismét kisétáltál madárfüttyös erdőbe, a suttogó levelű bokor alá, hová nem kisért más, mint a tavaszi napsugár s szerető szivem sóhaja. De ott nem volt már sokáig maradásod ! . . . fejér arcú, mosolygó szemű, selymes hajú ifjú nyitotta ki feléd — feslő virág felé tolvaj kezét ... Le akarta tépni! Te megrémültél e vakmerőségtől, s midőn az est ráboritá fekete fátyolát a halgató vidékre, elmenekültél a régi, a kedves otthonból egy szebb, egy biztosabb