Esztergom és Vidéke, 1906

1906-03-15 / 21.szám

mében megtompilott ifjúsággal még a fakadó rügyekben megfagyasztott gyümölcsfához sem hasonlítható, mivel emennek léte, ereje, faji szaprodásának tényezője fennmarad és ki nem hal, mint az emberé, kinek eltompultsága a csendes resignátió, melyben kialudt az élet reményének tüze. Ifjúság! te édene a nemzeti reménységnek : jer, hadd köszöntselek a nemzeti eszme, a nemzeti diadal mámorában szilaj lelkesedésed által vezetett gazdag hazafiúi érzelmed megnyilatkozásában. Jer! hadd csókoljon homlokodon a nemzet, az édas haza sorsán aggódó édes atyád és anyád, nem azért, mivel tán ereje íogytán volna, hanem azért, mert benned a tölgyerdő nyomán ékes csalitját látja meg, mely mint mi, egykor tölgyerdővé fejlődik. A tomboló vihar meg-megrázza fa tölgyerdő lombozatát, de nem bir sem vele, sem csalitjával, rnert törzsének gyökérverése a nemzeti érzelmek dús talajában nyugszik és jaj annak ! ki gyökerétől akár orvul, akár nyíltan választja el a törzset. A magyar nemzet ifjúsága nemzetének önállósítására törekvő harcában oly drámai jeleneteknek tanuja, mint aminőknek az önvédelmi harcot megelőző küzdelmek alatt folytak le. A nemzet ifjúsága akkor is éberen figyelte meg az eseményeket, amelyek következménye lett a bécsi bevonulás és a harctér. Ott a szabadságot manifesztálták, emitt a szabadságért küzdöttek, sokan közülök majdnem még gyermekkorban. Egy a mult évszázad alkonyán elhunyt kúriai biró beszélte el e sorok írójának, hogy mint 18 éves ifjú a dúló csaták sorozatán keresztül menve, Világosig harcolt a nemzet szabadságáért, s midőn a túlnyomó haderővel szemben letette a fegyverét, nem tudott megmaradni a nemzet eme gyászmezején, hanem haza bujdosott az édes anya keblére, Ki az istálóban a lovak előtti jászolyban találta testileg a fáradságtól, nyomortól elcsigázott, de lelkileg a nemzeti eszméért ifjan lelkesülő fiát a kocsis ama jelentésére, hogy egy ifjú magyar jövevény kért éjjel bebocsátást. — Menjen! Isten vele! A vőlegényem — — és ment a léptek felé. Cserte csak nézett egy ideig utánna s aztán távozott. Egyenesen oda ment, a régi megszokott helyére, hol búra, gondra könnyen talál az ember orvosságot. Ott már várták is. Nem sokan, csak a szokott társasága. Mikor belépett, a cigányok tussal fogadták s aztán megindult a bus vigalom. A nóta mellett megjött a kedve Csertének is, vig volt és ötletes, szinte azt hitte, hogy lelke rugékony erejét viszszanyerte. Éjfél után magához vette a cigányokat és haza indult. Az éjjeli éles levegőben, a mélységes csendben valami édes, lemondó érzés lopódzott szivébe, — valami csendes megnyugvás szállta meg. Csak a mikor Neszmédiék előtt haladt, kezdett hevesebben lüktetni a vére. De az is elnyugodott. A háza előtt odaállította a cigányokat a kerítés vasrácsához. — Fiúk! Aztán ha majd jelt adok, a nótámat! Ugy, mintha a lelketekből húznátok ! Lövés lesz a jel! Azzal belépett a- kertbe, lépteinek zaja elveszett lassan az uton. A barna fiuk vigyázva, s nótára készen állottak helyükön, még a lélegzetüket is visszafojtották. Pár perc múlva a kert lombozatán kereszTudjátok-e ki volt ez ifjú? Zalának fia Malatinszky Lajos, ki könynyezve beszélte el szabadságkori tetteit és élményeit. És hányan voltak ilyenek ! ? Mind, mind, kik ifjúságukban fegyvert emeltek a magyar szabadságért. Ennek legszebb bizonyítéka a legutóbbi évtizedben elhunyt aggharcosaink, kik 60—70 életévek között költöztek el a vérrel megszentelt haza földjéről, visszaadva porlandó testüket a rögnek, mely a szabadságért ontott vérükkel van keverve. És miért sorakoztak ők, mint ifjak a szabadság hősei közé? Azért, mert hazaszeretetüknek lángoló lelkesedését a haza sorsa szollitotta s nem találkozott magyar szülő, tanár, tanitó vagy más társadalmi állású ember, ki az ifjúság ama szent érzelmeit elfojtani igyekezett volna. És az az ifjúság kivette részét a szabadságharcban, mint egyetlen egy nemzet ifjúsága sem a Hellénekét kivéve. Miért is tiltanók el a legszentebb érzelem külső és nyilvános megnyilatkozásától az ifjúságot! ? Vagy talán a termekbe, annak fojtó légkörébe utaljuk ? Mit a szabadságok ? amelynek legszentebb temploma a szabad ég alja és oltárai azok a sírhantok, amelyek alatt, a hősök nyugodnak, azok a szobrok, amelyek nagyjaink dicső emlékét örökítik meg. Ifjúság, te aranyifjúság ki e nemzet lelke vagy, ámulattal állok szent lelkesedésed előtt. Az öröm könnyűi nedvesitik a gondolat tükrét és üdvözöllek az ébredő természet idején megörökített ébredő szabadság napján. Menj, ünnepelj, imádkozz a hazáért s tedd le a kegyeletes emlékezés koszorúját az ősök sírjaira, de viseld magad nyugodtan. Gondold, meg a csaták küzdelmeiben, hol a vér gőzölög a föld rögén ép ugy higgadságra, komolyságra és nyugalmas kedélyre van szükség, mint a béke küzdelmei között a verítéket gyöngyöztető murikában. Ne lázongjon fel nemes kebled takarta drága és a hazáért dobbanó szived. Oly édes, oly kedves oly féltett kincsünk vagy, ugy szetül megcsillant a fény Cserte szobájából. Neszezve, halkan lökték egymást oldalba a cigányok s figyeltek. Hirtelen tompa dörgés zaja reszketette meg e léget. Az volt a jel. A cigányok az első pillanatban félve lapultak meg egymáshoz, de a másik pillanatban már ráfektették a hegedűre a vonót és halkan lágyan, szívhez szóló édes hangokon, nótába fogtak: Hull a levél a virágról, Elválok én a rózsámtól . . . A néma éjszakában ugy zokogott rezgő akkordokban szerte a bánatos dal, mint mikor a temetőben megszólal valami bús halotti ének, lágyan, ünnepi csendben -. . . És a szellő vitte messze, halk szárnyakon . . . messze egy boldog kastély felé, melyben a boldogságról álmodott szépet valaki . . . Másnap, mikor a Neszmédiék boldog menyaszonyának fejére tűzték a mirtuságat, odakünn a megcsendülő harangok búsan hirdették az elmúlás diadalát. Az emberek csendesen mondták egymásnak. — Valaki meghalt! Fülöp Zsigmond. retünk téged! Hallgasd meg szavunk, hallgasd meg annál is inkább, mert büszke és a zavart kerülő fellépésiek öröm könnyekkel áztatja meg az atyák, az anyák arcait. És mi tanárok, tanítók, szülők mind együttvéve legyünk örvendező tanúi gyermekeink lelkesedésének. Egyengessük a béke útjait, kerüljük az ellentállásra szitó zavarokat és a multak nagy eseményein merengő lélekkel legyünk tanúi, résztvevői a szabadság ébredésének napján-. Telítsen meg bennünket a gondolat, a remény: hogy ifjúságunk vére az ősök vére, tele lángoló hazaszeretettel és örífeláldozásra kész hajlammal, cselekvő képességgel és egy biztos jövővel: a magyar nemzet^ nagyságával. És ha ezen érzelmeink szent hevében elcsuklik szavunk, ha zokogva is, meg ne szűnjön szavunk azt rebegni: Isten áld meg a magyart! Meg ne szűnjön szavunk magunkat a szent igékkel erősíteni; Hazádnak rendületlenül, légy hive óh magyar! Üdvözlégy március hó dicsőségteljes, szép tizenötödik napja. Bertalan Vince. Válasz az „Esztergomi Lapok"nak. Esztergom, márc 14. Az „Esztergomi Lapok" március ll-én megjelent 19-ik számában a következő hir látott napvilágot. „— Dementi és egyebek. A helyi lapok tisztes nesztora, a jó öreg „Esztergom és Vidéke" legutóbbi számában az élénk dementizés terére lépett. Tette ezt éppen akkor, midőn valójában az általa kolportált hírek szorulnak cáfolatra. Éppen mult számunkban foglalkoztunk azzal, hogy a f. hó 13-iki városi részleges tisztújításon a rendőrfogalmazói állás nem kerül betöltés alá. Tettük ezt a közönség és a pályázók körében elterjedt balhiedelem eloszlatása céljából. És mégis mit látunk? Az „Esztergom és Vidéke" igen tisztelt laptársunk legutóbbi számának „Pályázatok" cimű hírében igy ir: „A rendőrségnél megüresedett alkapitányi, fogalmazói, rendőrbiztosi és irnoki állások ..." Igen t. laptársunk és a közönség tájékoztatására újból ki kell tehát jelentenünk, hogy a" rendőrfogalmazói állás nem üresedett meg és az igy nem is lesz betöltve." Mindenek előtt konstatáljuk, hogy tisztelt laptársunk idézésében malitia van, mert ha ő az általunk irott hírnek nemcsak két sorát, hanem egész mondatát idézi, úgy olvasóinak tiszta bort öntött volna. Mi, lapunk márc. 8-án megjelent 19-ik számában a következő hirt hoztuk: „— Pályázatok. A rendőrségnél megüresedett alkapitányi, fogalmazói, rendőrbiztosi és irnoki állásokra hirdetett pályázatok beadásának határideje tegnap d. u. $ órakor járván le, a következő pályázatok érkeztek be. Alkapitányi állásra: Cérnák Béla rendőr dijnok, Polczer István anyakönyvvezető helyettes, Garami Károly r. biztos, Finta Árpád városi végrehajtó, Gyarmati Dénes r. irnok, Záhorszky Árpád tokodi segédjegyző, Weiner Sámuel nagysallói magánzó, Denner Ferenc egegi körjegyző, kik Finta, Polczer és Denner kivételével az alkapitányi álláson kivül a többi állásokbra is pályáznak. A fogalmazói és esetleg egyéb állásokra : Magyar Endre városi dijnok, Fuhrmann Ede és Barmos János. Az irnoki állásra: Mácsik Lajos, Barmos János 26-os őrmester, Kiss Endre, ifj. Zalába József és végül a rendőrbiztosi állásra : Tóth Mór nyugalmazott fővárosi rendőr." Hogy a rendőrségnél az alkapitányi és fogalmazói állás megüresedett, ezt az „Esztergomi Lapok" február 15-én megjelent 12-ik számában is napvilágot látott következő hirdetményből tudta meg a nagyközönség : „Esztergom város tanácsától. 895/906. Pályázati hirdetmény. Esztergom szab. kir. város tanácsa, a vármegye alispánjának 1015/906. számú rendelkezése folytán közhírré teszi, hogy az üresedésben lévő alkapitányi és rendőrfogalmazói állásoknak, és az ezeknek betöltésével esetleg megüresedő egyébb állásoknak választás utján leendő betöltése céljából folyó évi március hó 13-ik napján közgyűlést fog tartani. Az alkapitánv javadalmazása 1800 korona évi fizetés és 400 korona lakbér. A rendőr fogalmazói állás javadalmazása 1400 korona évi fizetés és 200 korona lakbér, stb. Kelt Esztergomban, a szab. kir. város tanácsának 1906. évi február hó 8-ik napián tartott ülésében. Vimmer Imre Rothnagel Ferenc polgármester. főjegyző.* De, ?iemcsak ezen hivatalos hirdetménynyel volt publikálva az „Esztergomi Lapok" ban az, hogy a rendőr fogalmazói állás üresedésben van, hanem a következő hirrel, mely az „Esztergomi Lapok" február ll-én megjelent n-ik számában látott napvilágot s amely igy szól: „— Az idők jele. Hauslohner István hivatalvesztésre ítélt esztergomi rendőrfogalmazót Zemplémmegye főispánja 2620 korona évi fizetéssel megyei iktatóvá nevezte ki. Hauslohner már minden fórumon jogerősen hivatalvesztésre ítéltetett és legutóbb kegyelmi kérvényt nyújtott be a belügyminisztériumhoz. A mostani zavaros viszonyok közepette azonban jobbnak látta Hauslohner esztergomi rendőrfogalmasói állásáról lemondani, miért is fegyelmi ügye is egyszeriben megszűnt és igy nyugodtan fogadta el kinevezését, sőt már el is foglalta uj állását. Mi csak annyit jegyzünk meg, hogy igen jól ismerjük eme másodszor indult karier öszszes rugóit." Kérdjük ezek után az „Esztergomi Lapok"-at: 1. Csak a mi híreink szorulnak cáfolatra ? 2. Ki terjesztette a közönség és a pályázók körében azt a balhiedelmet, hogy a re?időrfogalmazói állás megüresedett ? Hogy Hauslohner lemondott? 3. Ha szükségét látta annak, hogy a mi hírünket dementálja, miért nem dementálta saját hírét? 4. Ha nem igaz, hogyan és mi alapon irta meg, hogy Hauslohner rendőr fogalmazói állásáról lemondott ? 5. Miért irta március 4-én megjelent 17. számában „— Az alkapitányi állásra" cimű hírében ezeket: „Az alkapitányi és fogalmazói állásra Garami Károly rendőrbiztos és Csernák Béla rendőrségi dijnok concur álnak." stb. 6. Ha a mi híreink és tudósításaink oly megbízhatatlanok, kérdjük az „Esztergomi Lapok "-at, miért kért és fogadott el a közelmúlt farsangban tőlünk névsort (a mulatságon jelenvolt hölgyek névsorát), miért javította ki a saját névsorát az általunk küldött kefelenyomat után ? s miért fordult több esetben hozzánk, —a kezeink közt levő sorok igazolása szerint — kérve a köziga zgatási bizottsági referádánkkefeletiyomatát felhasználás végett ?