Esztergom és Vidéke, 1906

1906-02-15 / 13.szám

XXVIII. évfolyam 13. szám. - . - IU. es TIIEEI A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGA"-NAK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. ===== SIlŐfizetési árak: 1 Egész évre . .12 kor. Negyedévre. . 3 kor. Fél évre . . . 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók: Dí. Píokopp Gijula és Brenner 1 Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt Buda)-ntca 485. szám. ========== Kéziratot nem adunk vissza. ========== A földbirtokok rendezése. Ujabban egyre sűrűbben halljuk hangoztatni, mint a jövendő kor­mányok egyik legsürgősebb és leg­fontosabb teendőjét, a magyarföld­birtokoknak állami segítséggel le­endő tehermentesítését olyképen, hogy az állam a földbirtokon fekvő adósságokat konvertálja olcsó tör­lesztésre. Minden esetre nagy és életbe vágó kérdést bolygat meg ezen terv és nagyon üdvös és .célszerű leend ennek megvalósítása, azon­ban eme konvertálásnak nagyon is útját fogja állni a magyar föld­birtok, különösen a kisbirtok ren­dezetlensége. Ugyanis a magyar gazda birtoka annyira el van ap­rózva, s az egyes apró parcellák oly messzire fekszenek egymástól, hogy a magyar gazda rendszeres gazdálkodásra alig is gondolhat. : Látjuk ezt megyénkben, hogy hol öröklés, hol adás-vétel s egyéb jogcímen történt áramlások követ­keztében az egyes parcellák nem egyebek hosszú, keskeny szal­lagoknál, a melyeket a gazda alig képes immár okszerűen mivelni. De igy van az az ország legtöbb vidékén s főképen a legjobb termő helyeken, mert hisz épen itt apróz­zák él a légjobban a földeket. Ily körülmények között tehát, "mielőtt a föld tehermentesítését ke­Szegény leányt . . Szegény, leányt szeretek én. Megférnek ők igen szépen, Terítetlen asztal mellett Heten esznek minden délben. Édes atyjuk munkás kézzel Keresi meg a kenyerét, De meg ís él becsülettel, Tiszteletben s kinek se vét. Gyermekeit nem neveli Édes anyjuk cifraságra, Munka után él mindenik, Becsületes mindnek vágya. Szobájukban nincs. fölösleg, Csupán csak az mi ke.ll éppen. Nemes' lélek igaz tükrét ; Látod mindnek a szemében/ A csillogás, a pompa, fény Kerüli azt a kis fészkel, Ahol anyja óvja," védi Azi a serény fehérnépet; Szegény leányt szeretek én, Kinek disze szegénysége, De lelkének gazdagsága i Minden kincsnél többet érne. Budapest, 190 I. de.ember. Szölló'sy Géza. resztül vezetnők, előbb, vagy leg­alább is vele egyidejűleg keresztül viendő a kisbirtokok rendezése, eset­leg új.tagosítás és határjárási tör­vények alkotása, miután az im­már elavult úrbéri viszonyokra vonatkozó intézkedéseken kivül oly rendelkezések, melyek a földbirtok alkalmas elhelyezését és javítását célozzák, törvénytárunkban nin­csenek. Bizonnyal elérkezett az ideje, hogy a földbirtok jellegében és minősegében fenmaradt különbsé­gek végleg megszűnjenek s az elavult és hiányos rendelkezések helyébe oly tagositási törvény al­kottassák, mely az annyira kívána­tos birtokrendezést célszerű módon lehetővé tegye. Tagositási eljárásunk hosszadal­mas, évek hosszúsora telik el, mig az eljárás véget ér. A tagosítás folyamában a bizonytalanság kö­zepette nem űzhető helyes gazdál­kodás. Jó példa gyanánt alkalmaz­ható tagositási művelét alig van. Nálunk a tagosításnál nem fő­szempont az okos gazdálkodás ér­deke. Pedig kétségtelen, hogy a ta­gositási szabályok megállapításá­nál mi sem lehet mérvadóbb, mint a célszerű és haszonhajtó gazdálko­dás közérdeke, melyet az osztó igaz­ság elvének érvényesülése nem fed. A helyzet az, hogy a kisbirtok még a tagositott községekben dü­köcsög kávé. — Egy falusi kántor jeremiádja. — Mélyen tisztelt uraim, és hölgyeim ! A kézzelfogható kapacitálások egész seregé­vel találkoztam már világéletemben, de amit a. minap. a gégém szenvedett, olyan­nal soha. Ha akarják, ha nem, elmondom. Végig­éltem én már egy pár alkotmányosait­Tisztességes emlékeim is vágynak akár Tisza Lászlónak a moóri csatából. A szivem, az én érzékeny szivem alsó kamráján két oldalbordám zötyög: ketté van törve, a lapockacsontom a helyéről félre van tolva, a tarkoponyámon forradások egész szabálytalansága hemzseg, amint itt, vagy ott elagyabugyáltak, mint a féle nyelves és énekes kántort a kortes, me­leg napok alatt.. És mindez semmi a tenger sima tük­réhez, helyesebben a köcsög kávéhoz képest! Mert úgy esett, hogy eluntam egy helyben. Lendíteni akartam a soromon. A vármegyém nyugati felében (én a keleti felén danoltam, ki az árnyékvilág­ból a kis papos, meg a nagypapos pasa­sérokat) meghalt, a kántor, jó ember volt, legalább ennek kellett lenni, hogy meghalt és reményeim friss televényen elvetette a csiraképes plánumokát. Ionként szétosztva fekszik ; mely célszerűen meg sem munkálható s a gazdálkodást annyi járással-ke­léssel, a munkaerőnek oly pazar­lásával kénytelen űzni a földmi­velő, hogy az ily viszonyok közt csak a termelési költség nő, az erők merülnek ki, a jövedelmező, okos gazdálkodásról szó sem le­het. A nyugati államokban gondja volt a törvényhozásnak arra, hogy a kisbirtokosok kezére egytagú, jól művelhető szántóföldek jussa­nak s a birtokrendezés, a hol an­nak szüksége beáll, célszerűen, gyor­san és olcsón legyen foganatosít­ható. Az osztrák és délnémet intézmé­nyekben kitűnő minták állanak rendelkezésünkre; de külföldi intéz­ményeket, bármennyire mintaszerűek is, a hazai talajba átültetni nagy körültekintést igénylő feladat, kü­lönösen nálunk, a hol nemcsak a nép tulajdonságaival, de az ország különböző részeinek egymástól na­gyon eltérő viszonyaival is számol­ni kell. Az állam feladata, hogy az álta­lános gazdasági érdekek érvényesül­jenek, a műszaki munkálatok hi­bátlanul teljesíttessenek, a birtok­rendezés jól, gyorsan s olcsón haj­tassék végre és a birtokrendezésre való hajlandóság élesztessék. E vég­ből mindenütt, ahol a birtokrende­Az a nyugati kántorság jobb volt, mint ez a keleti. Módiban van jobban a bú­csúztatás (páronként 10 krajcárjával) és a kolbász. Hire jött annak. Valami végről a fele­ségem rokonságban is volt a megdicsőült kollégával. Attól tudom. Disznóvágások idején majd szét húzták ide-oda a torba. Abba is halt bele. Irtózatosat ehetett a Császárék torán. Egy kántor aki gyomorbéli megterhelte­tések után mul ki az árnyék világból. Valósá­gos unicum és scandalum. A disznótorok délibábos ábrándjai- (már kérem, erre muszáj egy kicsinyt olyan költőiesnek lenni) csábítottak.- Itt keleten talán disznó sem volt, annál kevésbé tor. ' Felcihelődtem - hát szétnézni a kolléga örökségén. A feleségem ropogós, tepertős pogácsát rakott a tarsolyomba. Megindultam. (Majd kérem az utazá­somról kiadom külön könyvben az ele­ven impressióimat. Ruskó Flórián, ki az aldunavidékét is beutazta, fog előszót irni hozzá, most egyszerűen kalauzolás nélkül megyek a dolgok meritumába.) Megérkeztem. Kicsiny, akácfákkal garní­rozott falu volt ez. Szép fehérre meszelt ambitusok csalogattak. A templom tornyá­ban akkor is a halálhírdetővel harangoz­tak. Jó jel! ' Itt úgy látszik, még mindig zés közérdekből indokolt, ennek elő­munkálatait az állam kell, hogy vé­geztesse. Megbízható állami közegek ter­vei alapján, melyekből a rendezés haszna, a munkálat költsége kiszá­mítható, hajlandók lesznek az érde­keltek a birtokrendezésre. Ha az állami támogatás csak az előmunkálatok teljesítésére s a mun­kálat célszerű irányítására és gondos ellenőrzésére fog is szoritkozni; sok­kal nagyobb értéke lesz.e támoga­tásnak a birtokosra nézve, mintsem ha kétszer annyi államsegély adat­nék a birtokrendezés költségeihez. Mindeme feladatok teljesítésére kész szervezet a kultúrmérnöki hi­vatal és a kataszteri fölmérés. Csak rendezést és .fejlesztést igényel s mint mindenütt, nálunk is megfog felelni a jelzett feladatnak, mely a mezőgazdasági kultúra érdekében talán a legfontosabbik. A birtokrendezésre való hajlan­dóság élesedése lassú folyamat. Minden rossz gazdálkodásnak fő­oka a szétszórt darab földeken való gazdálkodás. Az ily módon dívó rendszernél fogva, hogy a kisgazdák nem egy tagú, hanem szétszórt da­rab földeken, erejüket elforgácsolva gazdálkodnak, belterjes, vagy -csak okszerű gazdálkodás el nem kép­zelhető.' < A jövedelmezőbb mezei gazdál­kodás meghonosítása érdekében te­van kedvük meghalni. az embereknek. A kántorra ez a legcsábítóbb népszokás ! Nem akadtam össze senkivel. Baktattam a pogácsáktól fogyatékos tarsolyommal és nagy kazal reménységekkel. Immár beér­tem a falu szivébe. Rangos házak kuco­rogtak itt rendre,, salugáterosok, padlásnyi­lásukból lengő piros kukorica csővél, meg fényes kaszával. Egy különösen csalogatott, az, amelyikre ez volt nagy bárdolatlan betűkkel pingálva: Varga Péter curiája építtetett itt helyben anno 1858. Micsoda takaros füst csavarodott a ké­ményéből. Itt legalább is kappanlevest főz­nek, ha ugyan -nem kolozsvári káposztát pirítanak kolbásszal. Szinte számba fu­tott az ize. A nagy ehetnékem tapasz­totta, a kilincsre tenyeremet. Jókor! Belülről is ekkor nyitottak ajtót. A gazda. Megismertem a prémes mándli­járól, tekintélyt parancsoló kucsmájáról, meg a jó gömbölyűséges arculatjáról. (Hejh, hát ennek készül a kappanle­ves ?) Mi járatban van ? —- fordult felém. — Nevem Éhes Péter, Kajlasról, kán­tor vagyok. — Aha, úgy, ugy: No forduljon be hozzánk. Éppen jókor. Az anyjuk most találja a kappan iévest. „Esztergom és Vidéke" tárcája.

Next

/
Thumbnails
Contents