Esztergom és Vidéke, 1906

1906-10-21 / 84.szám

ESZTERfilH es VIDÉKI A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGA "NAK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. = Előfizetési árak: , Egész évre . .12 kor. Negyedévre. . 3 kor. Fél évre ... 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér Nyílttér sora 60 fillér. Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók: Dí. Pflokopp BTJÜIB ÉS Brenner

1 Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nylltterek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt Bnda)-ntca 485. szám. Kéziratot nem adunk vissza. Városunk ármentesitése. Esztergom, október 19. Megszoktuk mi már azt esztergomiak, hogy amidőn nekünk valamit ígérnek, akkor tulaj donképen vinni akarnak s ha valamit kapunk, úgy akkora, avagy sokkal nagyobb áldozatot követelnek tőlünk. Körülbelül igy vagyunk a város ármentesitésével is. Ármentesiteni akarják a várost, mi vagy félmillió koronába kerül, de úgy mondják, hogy az árvízvédelmi munkálatoknak meg kell előznie, vagy legalább is kapcsolatosan kell történnie a város csatornázásával, ami ugyancsak nem kevesebb, mint fél millió koronába jönne, s rendezni kell a hegyi vizek lefolyását s a hegyi utakat, a mi szintén pár százezer koronába jönne, mely két előfeltételt a városnak kell megadnia, mi ha való, úgy még a késő unokák is aligha fogják megélni azt. De reméljünk! Az utóbbi évek során, eltekintve attól, hogy párszor szigetünk és a külhatár mélyebben fekvő részei viz alá kerültek, hála Istennek nem igen volt okunk az ármentesitést sürKrizantemum. Irta: Bródi Sándor. Apáca ápolt engem tavaly nyáron. Most, hogy fehér krizantemummal van tele a város — nem tudom miért — minduntalan rája gondolok, de nem szomorúsággal és merengéssel, hanem vigan és boldogan. Mert nincs valami nagyobb gyönyörűség, mint visszagondolni a rossz napokra, ha már elmultak és visszaidézni azt, ami a gyötrődésben nemes és szép volt. Pokoli kínszenvedések, forró álmatlan éjek, — de ne sajnáljatok! Hilária minden öt percben megigazította a a párnámat, arcomat rózsa olajos és. ecetes vizzel megmosta és — mosolygott. — Mit mondott az orvos, meghalok-e ? — Azt előbb ki kell érdemelni! monda és mosolygott. — Lássa testvér, hogy erősen érdemlem kifelé ? — Ez a tisztító és ez magának jó, mert ott a másik tisztitóban, túlnan a mi sokkal keservesebb, kevesebb időt kell majd töltenie. A kik itt többbet szenvednek, ott kevesebbet lesznek! Nein lehetett vele vitázni, oly biztos volt mindenben és a túlvilágban ugy volt tájékozva, mint a töméntelen nagy idegetni, de annál többször az előző években, midőn minden tavasszal remegtünk és szorult szivvel lestük a jég elindulását. A mostani abnormális időjárásnál kevésbé van okunk félni a tavaszi nagy áradásoktól, bár ez természetesen csak időleges, van azonban helyette majd minden nyáron zöld ár és amióta a Dunát agyonszabályozzák, minden jel arra vall, hogy télvíz idején állandóan nagy vizünk lesz majd, s igy a város ármentesitése nemcsak óhajtandó, de szükséges is. Lapunk mult számában ismertettük röviden az ármentesítés tervezetét a? értekezleten szerzett tapasztalatok alapján. Mindenesetre a figyelem és a jóindulatjele a miniszter részéről, hogy módot és alkalmat akar adni a város közönségének arra, hogy észrevételeit a tervekre megtegye, azonban az az egy, avagy másfél órai értekezlet, mely alatt a tervezet ismertetve lett, távolról sem elég idő arra, hogy egy ily nagy horderejű munkálatról, íőleg annak részleteiről egyszeri hallás után alapos tájékozást lehessen szerezni. gen kórházban. Az ő világos szép leányszemében egyszerű és megfogható volt minden, semmi zavart, vagy befejezetlen kép. Nagy, fehér kezét rátette a leglégiesebb dolgokra és megfogta, valamint a mesterember az ő szerszámát. És nem tetszelgett; hogy ő ilyen. — Gépiesen mosolygott mindenre. Néha diadal is volt e mosolygásban, különösen éjjel, ha gummi kerekű nagy szekerek sűrűn állottak meg a kórház udvarán. — A mi szekerünk! monda. — Megint a mi kocsink. Egy álmatlan éjszaka után, megvallom harminc ilyen kocsi megállást számlált meg. Valami kicsinyt izgatottabb lett. — Mégis szép az ilyen nagy város, amilyen ez a Bécs-város. Egy nyári éjszaka legalább harmincan halnak meg hirtelen. Az ablakom a pathologiai intézetre nyílott és az apáca azokat az embereket számlálta, akiket ide szállítottak. Ez volt a „mi kocsink!" Minden másodikért imádkozott és reggel summázta : — Nekik azóta már jó. Ők nem látják, amit mi tudunk. Én is szép intézménynek, az élet legkülönb rendjének tartottam a halált: de a fiatal leány valósággal gyönyörködött benne. Magához ölelte, az élet egyedüli célját benne találta. Tett-vett, evett, ivott és dolgozott, amig a földön járt: de az csak gépies és ideiglenes volt: minduntaNem ismerjük azokat a kifogásokat, észrevételeket, melyek a város közönsége részéről tétettek, de a mi impresszióink a következők. Két nagy hibája van a tervezetnek. Az első, hogy a város nem lesz teljesen ármentesitve, a második, hogy csak a város lesz ármentesitve, mig külhatára nem, csupán az a kis része, mely a sashegyi árokig terjed. Igaz, hogy az egész külhatár ármentesitése nagy mértékben emelné a költségeket, de viszont figyelembe veendő, hogy a külhatárt inkább a nyári vizek elleti kellene megvédni, amelyek nem emelkednek oly magasra s rövid ideig tartanak, de amely idő elég arra, hogy a termést tönkretegyék. A téli víz, bár ez sem használ, de nem árt oly nagy mértékben. Másik hiánya a tervnek, hogy a Víziváros a Kolos-hidtól a Lőrinchidig ki lesz az ármentesítés dacára is szolgáltatva a nagy víznek, hol védekezési munkálatok a sok forrás végett nem lennének alkalmazva. Ezen a részen a Duna partja alacsony s igy az azon lévő házak mind viz alá kerülnének, de felnyolan azt , várta, hogy szeme végképen lecsukódjék, azaz : végre felnyíljon. — Nehéz lesz — mondottam neki egyszer, tréfásan — magának nehezen fog menni, sokára lesz meg. Olyan nagy és erős maga, mint egy bronz Bavaria. (Bajor eredet volt a leány.) Száz éves anyóka lesz, fejedelem asszony. Én ? monda némi megvetéssel. Én csak látszom erősnek. Már én voltam mellbeteg, de a nagy koszttal és erőszakos ápolással a doktorok megint lábra állítottak. Egyszer kétszer még tudnak majd, aztán nem tudnak. Mi ápoló apácák nagyon fiatalon halunk meg, Közülönk tizedik sem éri el az ötvenedik esztendőt. Aki köztünk paraszt eredet, az még állja ; de aki nem az ... A szomszéd szobában most is halódik egy testvér, tizenkilenc éves. Tavaly pedig erősebb volt mint én. Szerencsés volt. Egy varróleánytól, akit ápolt, megkapta. A varróleány felépül, ő elmegy. — És őt most ki ápolja ? — Mind, akik itt vagyunk a folyosón. — De testvérem, maga ritkán megy be hozzá. — Majd később egy pár nap múlva, ha az órája eljött. A szomszédom órája ugyancsak hamarosan eljött. Én már akkor fölkeltem az ágyból, föl és alá vánszorogtam a szobában, sőt ki-kijártam a folyosóra is. A szobám akkoriban tele volt virággal. Sok-sok emlékemódnék a Duna-menti utcákon át a viz a város főútvonalára is. Ki esnék a védett területből a szigetnek az a része is, mely a hidtöltéstől lefelé terjed, mivel a körsánc csakis a hidtöltésig lenne. Nagyon megfontolandó a kis Duna sorsa is. Oly vízmüvet alkalmazni, hogy a kis Duna csak nagy viz idején zárassák el, a szakértői vélemény szerint ki van zárva, ha pedig a tervezet szerint lenn és fenn elzáratik, és csupán egy nagyobb nyilason át kapna táplálékot, ez egézségügyi szempontból lenne hátrányos. Betömni a kis Dunát, az első pillanatra tetszetősnek látszik, de ez megfontolandó. Bár ha a hajógyárat elvitte előlünk Komárom, de nem tudjuk mit rejt méhében a jövő. A téli kikötő eszméjével a tervezet foglalkozik, azonban csak a Lőrinc-utcai hídtól, ami számba jó formán nem is vehető. De mivel sincs indokolva, hogy miért ne ;volna felhasználható az egész kis Duna. -n. ket kaptam, akár egy színésznő. Nem restellem bevallani, hogy jórészt színésznőktől kaptam őket, akik nyáron és nem kőszinházakban működtek. Az óriási bokréták némelyikében még benne maradt a naiv udvarló szerény kis névjegye is. De jó emberektől kaptam cserépvirágokat is, nyílót és bimbózót, exotikus és szinte állati virágokat, exotikus és bizar lények küldeményét, búzavirágot és nefelejtset a vidékről, ahol egyszer ringatott reményen . . . Hilária rendezte, ép ápolta ezt a buja kis kertet. A hervadt virágokat eldobta, a bimbózót öntözte. Értett hozzájuk, sőt beszélgetett is velük. A teljes piros szekfűt megintette: — Mit kevélykedel te ? Egy hét múlva kint vagy a szeméten. A fekete liliommal, rejtelmesen, majdnem szerelmesen beszélt. — Maga a legszebb virág, mert a halál virága. Magát átviszem a testvérnek. Múljanak el együtt. De nem vitte át, amig a haló dónak, ép az utolsó napon eszébe nem jutott, hogy neki virág kell, sok virág: Én át küldtem neki mind, ami csak volt, még a tuba rózsát is, amelynek illata és az illat emléke még az életbe kötött. Hilária hurcolta át a kertet, lázzal sietséggel, nehogy későn legyen. — Örült neki? kérdeztem estve. — Nagyon, nagyon. Azért csak egy per„Esztergom és Vidéke" tárcája.