Esztergom és Vidéke, 1906

1906-09-20 / 75.szám

ESZTEBGOM es VIDÉKE A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGA-NAK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. == Előfizetési árak: == Egész évre . . 12 kor. Negyed évre. . 3 kor. Fél évre ... 6 kor. Egyes száín ára 14 fillér Nyilttér sora 60 fillér. Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók: Dí. Píokopp Gijnla és Brennei

1 Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők] Kossuth Lajos (azelőtt Bnda)-ntca 485. szám. Kéziratot nem adunk vissza. Rákóczi emlékezete. Csak törpe kor feledhet ős nagyságot, Csak korcs utódok hős elődöket!. . Kétszáz esztendő legendás ködén ragyogó dicsfénnyel övezten tör át II. Rákóczi Ferenc glóriás alakja. Évezredes történelmünk véres dicsőséggel ékes korszakainak legkimagaslóbb hőse, a haza- és szabadságszeretetnek az idők végéig legeszményibb példaképe, kinek a két század elsuhanta után immár mistikussá vált lényéhez fűződik a magyar erények minden képzelhető megtestesülése s ezekkel ékesítve trónol a hálás utódok soha nem szűnő emlékezetében. Nincs a magyar történet örökdicsőségű hősei közt, kik nevüket kardjukkal irták be a históriába egy is oly regebeli hérosz, kinek hőskölteményszerű harcai és diadalmas küzdelmei az osztrák uralom ellen oly magasztos eszményitésben részesültek volna és népünk képzeletében oly csodásan kiszínezve volnának. Az ő soha el nem homályosulható glóriája tartja ébren és élesztendi mindenkoron a késő utódokban is az igazi honszerelmet s tanit meg, hogy a hazáért hogyan kell élni és hogy lehet meghalni. „Esztergom és fiiéle" tárcája. A papucshős otthon és a hivatalban. A toronyórák, mintha csak összebeszéltek volna egyszerre ütik az éjfélutáni egyet. A néptelen utcán egy sötét alak lépeget. Lépései bizonytalanok. Mint mikor valakinek meglehetős „spicce" van. Valószínűleg valamelyes muriból tart hazafelé. Ruhája elegáns. Csak cilindere gyűrött némileg. Magában beszélget. Már, mint szokás ilyenkor. — Csak lefeküdt már az asszony ? Tyhű de nehéz a fejem. De nem is csoda. Összeittunk mindenféle tücsköt-bogarat. Nini hát ez mi ? Egy lámpa oszlop. Itt áll az út közepén. Reggel még nem volt itt. Nekem jött a marha. Mintha hozzáütöttem volna a homlokom. Különös, hogy.cseppet sem fáj. Mit csinál most az a házi keresztem ? Kitelik tőle, hogy vár. No lesz mit hallgatni. Huh, de hideg van, ha rágondolok. Eh mit, csak bátorság. Hanem az szent, hogy jól elmulattunk. Átkozott jól húzta az a betyár Marci. Szép pénzt kimuzsikált a zsebemből. Talán mégis Kétszáz esztendőnél több, hogy áldott keze mintegy isteni küldetés tudatával emelte föl a szabadság zászlóját és véres diadalokban söpörte maga előtt az osztrák zsoldos hadat s hazánk háromnegyed ré szét megtisztította az osztrák császár zsoldosaitól csupán a Dunántúl hódolt még a császárnak s e területet védte a budai, esztergomi, komáromi és pozsonyi várakból álló hatalmas láncolat. Az idén van kétszáz esztendeje, hogy a harcászatilag az országnak egyik legfontosabb pontját, Esztergom fellegvárát ostrom alá vették dicső fejedelmünk vitéz kurucai. Hónapokig győzte báró Kukländer altábornagy várparancsnok a törhetíen bátorságú kurucok kemény támadásait, mikor a fenséges fejedelem maga vette át az ostrom vezetését s rövidesen megadásra kényszeritette a várat. 1706. szeptember 13-án vonult be diadalmasan s ragyogó pompával immár rommá lőtt várba hős fejedelmünk s 19-én d. e. 10 órakor tartott hálaadó istentiszteletet a reneszánszkori Bakács-kápolnában. -* Ennek a dicsőséges időnek évfordulóját ülte meg mai nap jobb lett volna otthon maradni, Csak az az asszony volna másforma természetű. Dúdolni kezdi: „Cérna meg a gúzsai Hallja maga kócmadzag" Végre egy emeletes ház előtt megáll. — Ha nem csalnak szemeim, talán ez az én házam. Nagy nehezen előkotorász egy kulcsot. Beleteszi a kulcslyukba. Az egészen eltűnik. — Mi ez? Hát nem a sátán incselkedik velem. Forgatja, ki-betolja. Az eredmény ugyanaz. Nem nyilik az ajtó. Jobban megnézi. Nagyot káromkodik. A szobája Kulcsával akarta kizárni a kaput. Turkál, keresgél a zsebeiben. Hol a kapukulcs ? Nincs és nincs. Az igaz hogy a házmester kinyitná, de nem akarja, hogy „igy" lássák. Végre elhagyja a türelem. Megnyomja a villamos csengő gombját. Félóra múlva csoszogás hangzik. — Ki az a csendháborító ? ' Hogy az ördög vinné el a sok lump fráterjét' —hallja a kapun belül az öreg kapus hangját. — Ki az ?! — Ugyan nyissa már ki öreg. Ne ordit son — súg be neki az úr. Esztergom város és megye közönsége. A város lobogó diszt öltött s délelőtt 9 órára díszközgyűlésre gyülekezett a képviselőtestület. Bottyán palotája virágokkal ékes lépcsőin és folyosóin tömérdek hallgatóság vonult a díszterembe, hogy áldozzon halhatatlan emlékű fejedelmünk Géniuszának. Megjelent ott Gyapay Pál főispán, Perényi Kálmán alispánnal együtt a megye küldöttsége is. A közgyűlést Vimmer Imre polgármester nyitotta meg pár lendületes szóval utalva az ünnepre s elmondotta a költői szépségekben ékes emlékbeszédét, mely itt következik: Tekintetes Képviselő Testület! A mai disz-közgyülésre egy kimagasló történelmi mozzanat kegyeletes ünneplése végett voltam bátor Önöket Tisztelt Képviselő Urak egybehívni, mely városunk múltja felett egy önfeláldozó nagy lélek hazafiúi dicsőségével ragyog. II Rákóczi Ferencről, a magyar függetlenségi küzdelmek önfeláldozó nemes alakjáról emlékezzünk, ki fejedelmi vagyonát, fényes egyéni és családi helyzetének minden nyugalmát és boldogságát, Istentől nyert kiváló személyi tulajdonságainak minden erejét a haza oltárán áldozta fel, kinek jutalma mégis a letört reménység imádott hazájának mélységes keserve és meggyötörtetése, a száműzetés és bujdosás lőn. Az Ő elköltözött nagy lelkéhez száll— Nini a nagyságos úr. A kapu azonnal kinyilik. Előtte mélyen hajlong az öreg Pali bácsi. Bocsánat félét hebeg, ho^y úgy fejezte ki magát előbb. De igazán, ha csak sejtette volna is . . . Emlékezik is rá már a nagyságos úr. Kisebb gondja is nagyobb, hogy arra gondoljon. Csendet int az öregnek. Ki vesz zsebéből egy forintot, s markába nyomja. Egyik ujját pedig ajkára. Az öreg megérti. Nesztelenül beteszi a kaput s elsompolyog. A nagyságos úr meg a kapu alatt áll néhány percig. A kapualj meg van világítva. Szégyenli magát ebben a világosságban. Mintha idegen volna ő itt. Pedig saját házában van. A földszinten ők laknak. Az emeleten mások. Nem tudja magát elhatározni, mit csináljon. Végre rászánja magát. Megindul a jól táplált, pocakos, kissé kopaszodó nagyságos úr. Arca az elfogyasztott „szeszélyes italoktól" szinte kékbe játszik. Szemei vörösek. Meglehetős rosszul fest. Több, pazarul bútorozott szobán megy keresztül. Minden zajt elkerülve, szeretne a hálószobáig jutni. S ha oda jutott, minden jó. Lefekszik s reggel azt fogja mondani, hogy .... Mit is fog csak mondani ? Tudja is ő. Csak már alhatna, mert iszonyúan zúg a feje. No hála Isten. Itt az ajtó. Az a másik a neje hálószobája. Ez az övé. Most csak jon honfiúi kegyeletünk s hálánk e mai napon, mely 200 éves fordulója annak a nevezetes napnak, amelyen a dicsőült fejedelem Esztergom várának szerencsés bevételéért ünnepélyes hála isteni tiszteletet, Te Deumot tartatott a mai Bazilikába beépített Bakács kápolnában. Vallásos buzgalma hős lelkének zománca volt, s mert nagy vállalkozásának minden erőkifejtését az Isten mindenható segítségébe vetett bizalommal intézte, szent hitének szüksége volt, hogy a diadalmas nagy harc sikere után hálás szivvel forduljon ahhoz, ki buzgó kérelmét meghallgatta. Mert nagy harc és kemény mérkőzés volt Esztergom megvétele, melyet a dicső emlékű fenséges fejedelem maga intézett és vezetett. Hatalma delelőjén volt a szabadságharc ügye, de Pozsony, Komárom, Esztergom s Budapest még a császáriakat uraló erődített helyekhez tartoztak. A fejedelem hónapokig folytatott ostromzár után személyes gondjaiba vévén Esztergom várának elfoglalását, a Dunát Karvánál felülről elzáratta ; táborba szállt a Garam torkolatánál, nehéz ostrom ágyukat s mozsarakat hozat Érsekújvárból és augusztus 6-án személyesen adja ki utasításait az ostromütegek sáncmunkálatainak megkezdéséhez. Augusztus 9-én már 87. 18-án 185 bombát vetnek a várba a kurucok; 19-én is szakadatlanul bombázzák, tüzes golyókat s 140 font súlyú bombákkal lövik, de a várőrség keményen tartja magát. Augusztus 22-én rést lőttek a várfalon csendesen. Megnyomja a kilincset Az ajtó nesztelenül nyilik ki. De abban a pillanatban, mintha villám sújtaná le. Kövé meredve áll meg a küszöbön. A szobában ég a villamos lámpa s az egyik karosszékből egy éjjeli pongyolás meglett korú hölgy emelkedik föl s gúnyos hangon megszólal: — Hát már megtetszett érkezni a nagyságos úrnak. No ez szép. És ilyen állapotban. Szegyeid magad. Ez mégis gyalázat- Mint egy valódi korhely. Fuj! Fuj! Nem ég ki a szemed ? Ember, mit gondolsz felőlem ? S még ide mer jönni. Az én hálószobámat illatosítja be a szesz gőzzel és füstszaggal. No no, le ne ess ! Alig birsz a lábadon állani. Takarodj azonnal te te ... ! Egy napig sem maradok veled. Huszonöt éve élek már veled s ez már talán a „harmadik" eset. Óh én szerencsétlen teremtés. Borzasztó ember vagy. Vérszopó, haramia! — De édesem — szol a férj akadozva — hisz nem akartam én ide jönni. Eltévesztettem az ajtót. Illetőleg már rég itthon vagyok, csak nézni jöttem, hogy itthon vagy-e. — Nézze meg az ember a vén gézengúzát ! Még, hogy engem jött nézni, hogy itthon vagyok-e? Hát „ilyenkor" szoktam én nem itthon lenni is ! ? Te gyalázatos. Igy megsérteni engem, a hites feleségét.