Esztergom és Vidéke, 1906

1906-09-08 / 72.szám

Sőt hire járt, hogy lesz is játszó­tér. A hercegprímás konyhakertje. Ahol a tiszt urak tenniszeznek. De elnémult a hir. Ma mintha nem volna az közszükséglet. Igaz. A gyermek akárhol eljátszhatik. Ott a sziget. A Borjúmező. A Duna-part. A Kálvária. A Primáskert, stb. Min­dezeket igénybe is veszik a remény­ségek. Ámde sokszor az izlés, a helyes nevelési módszerek és az il­lető helyek rendeltetésének ellenére. Szó ami szó — mégis csak lega­lább is egy Esztergomhoz méltó játszótér kellene. A sziget eredetilég sétahely. Már ott, ahol. Mert a mások része „ha­tár". Idé járnak íorró nyári délutá­nokon a nyugalmas bácsik lepihenni egy-egy padon. Ide járnak politi­zálni az öreg diákok. Itt ismerke­dik meg a kisgyerek a Nicotiana Tabacum gombolygó felhőivel. De játszani itt vájjon hol lehetne ? Ta­lán azon a hosszú úton, amelyet sétatérként gondoz a Szépítészeti Bizottság ? Talán az uj Mária-Va­léria-úton ? Vagy az „Öreg Duna" mellett, ahol tudtommal csak a hi­res esztergomi fürdések rendeztet­nek ? Mert ezen a tájon még más­féle játszást nem láttam. A főkáp­talan rétje szintén nem alkalmas e e célra. Nem alkalmas, mert ma­gántulajdon és mert rét. Más hibája nincsen. No, meg hogy messze van. De ez a hibája megvan a „Bor­júmezőnek" is. Ki ne ismerné a Bor­júmezőt ? Amely szülőnek a gyer­meke az óvodát kijárta, az már is­merheti hirből. Vagy tán egyszer­másszor maga a szülő is kiballagott oda. Mikor már vacsorához kellett volna ülni és a gyerek nem volt még odahaza. A Borjúmező egészséges, habár portól nem mentes helyen terül el. A három év előtti tornaversenyt nagy sikerrel tartották meg rajta. Azóta is olvashattuk intézeteink ér­tesítőiben, hogy néha tornaórákon a Borjúmezőre rándultak ki a nö­vendékek. Ez különben a foot-ball akkor meg a nőt távolítja el magától . . . Nem tudta, mit tegyen. Idegesen járt fel és alá a szobában. Bosszantotta az ügy. A nő pedig csábí­tón függeszté rája két g3 7 öngyszemét . . . Oly végtelenül szép volt . . . Gézában felébredt a vágy. Birni akarta az asszonyt. Aztán visszariadt önmaga gondolatától. És elvetette magától a vá­gyat . . . Klarissza ingerkedett vele. Háta mögé lopódzott. Átfonta gyönyörű karjával a nyakát. És csókolta azt a szép férfi arcot. Hosszan. Szerelmesen ... És Géza inkább fájdalmat erezett a csókra. Ami úgy égette a lelkét. Kibon­takozott az ölelő karokból. Kisiklott. De a nő mindég utánna kúszott, mint a kigyó. És rávetette magát áldozatára . . . De a férfi nem hagyta magát. Megma­radt jóbarátnak és férfinek . . . IV. Azután többé egyáltalán nem látták egymást. Géza többé nem bizott magá­ban és nem tette ki magát a csábításnak. Nem is ment az udvari szoba felé soha. Aztán megjött Tihamér a fürdőből. Még betegebben, mint valaha. Nem hasz­nált neki a fürdő semmit. Régi gyomor­baja újra elővette. Alig lélegzett. És el­vite az asszonyt, akinek vörös volt a szeme a sok sírástól. Megköszönte Gézá­nak, hogy vigyázott a feleségére. versenyek divatalos színhelye. A mely versenyekről hasábos tudósí­tások jelennek meg a litografált diák lapokban. A Borjúmezőben egyébiránt nincs hiba. Csak messze ne volna. És máshonnét nem közelíthető meg, csak a város felől. A játszani szán­dékozó gyermeknek végig kell ban­dukolni ezt a neki unalmas, hosszú, poros várost, hogy egy kissé játsz­hasson. S mire belejönne a játékba, az Istenhegy mögül végbúcsút int a Nap. Beáll a szürkület. És az ag­gódó szülők bajt sejtenek. Egyné­melyik gyerek ki is kap, amiért „csavarogni" merészelt. Éz utóbbi természetesen csak a szülők, vagy a felügyelők tapintatlanságából ered. Mert tudniok kell, hogy a játék élet­szükséglet egy eleven, viruló gyer­meknek. A Duna-part természetesen nem játék helye. Ámde a vízivárosi és szentgyörgymezei gyerekeknek nincs más- játszóhelyük. Tehát mennek a a Duna-partra. Vagy ha a szülők nem engedik őket, sehova se men­nek. A Kálváriák nem játszóhelyek. De mivel a gyerekek ezeket is fel­használják, a történeti hűség ked­véért ezeket is felemiitettem. Hátra marad még a Primás-kert. Ahol a kioszk vagyon. És ahol a szerdai térzene tartatik. Eb­ben a Primás-kertben ilyenkor ősz­tájon igen tanulságos kimenetelű vadgesztenyecsaták folynak. Ami mindenesetre testedző foglalkozás. Edzi a karokat. Működésre készteti a lábakat. Kipróbálja a koponyákat. Egyéb alkalom itt sincs a játszásra. Pedig kétszeresen aktuális most, szeptember első napjaiban a játszó­helyek kérdése. Mint láttuk, a vá­rosban csupán egy igazi játszóhely volna : — a Borjúmező. És ez sem kifogástalan. Azt gondolom, felesleges újra is­mételten azokat az érveket, melyek a játszóhelyek kijelölését, illetve ké­szítését sürgetik. v. — Mi bajod Klarisszom ? Oly kisirot­tak édes, fekete szemeid. Mi bánt? — Úgy vágytam utánnad, édes, drága férjem (pedig levelei fel sem voltak bontva még, amiket irt). — Szegény kis nőm ! . . . Megölelték egymást. Az asszony hízel­kedve simult a férjéhez. Pedig hogy gyű­lölte . . . Aztán meghitta kedves, hamis mosolylyal, hogy este keresse fel háló­szobájában, mert sok-sok mondani valója van. És fontos. És érdekes ... VI. ­Másnap Tihamér provokáltat.ta segédei utján Gézát. A legjobb barátját. Géza tudta mindjárt, mi van a dolog mögött. Tudta, hogy hazugsággal, rágalommal be­vádolta őt az asszony az uránál. De nem igazolta magát. Elfogadta a kihívást. A feltételek szigorúak voltak. Háromszori golyóváltás 20 lépésről. Minden lövés után 2 lépés avanches-al. A harmadik lövés golyója halálosan se­bezte Géza szivét. Nyomban meghalt. VII. Klarissze remegve várta a hirt a párbaj kimeneteléről. Remélte, hogy Géza marad élve. És hitte, hogy ezután szeretni fogja őt. Mindkettőben csalódott. Minden neszre ki-ki nézett, nem ők jönnek-e ? . . . Egyszerre aztán belép a — férje . . . Nem sietett eléje. Nem ugrott a nyakába, hanem félrehúzódott . . . Esztergom is diákvaros. És ki szeret fonnyadt képű, sovány, pesz­szimista diákokat látni ? És ki nem szeret életvidor, jókedélyű, erős­testű, friss szellemű diákokat látni ? Játszóteret Esztergomnak ! A szociális szellem terjedésé­nek akadályai. Sok baj — kevés orvosság. Ez a leg­jellemzőbb, mit a magyar társadalmi életre mondhatunk. Betegek vagyunk testben és lélekben, de nem akarjuk hinni. Nem az igazi orvos szavára adunk, hanem a javasasszonyéra, a kuruzslóéra. S ezek azt mondják, hogy nem vagyunk betegek, mert épen ezért fizetjük őket meg busásan. Az orvos azt mondja, hogy buták és tudatlanok vagyunk. El vagyunk maradva a világfolyástól. Konzervativek vagyunk. Patópálok. Ósdiak. S a kuruzslók azt kiabálják — jó pénzzel fizetett — teli tüdővel: „ . . . ez a jó; ennek örvend­jetek ! Igy is kell maradnotok! Nem az az igazi betegség, hogy nem tudtok semmit, hogy hülyék, bárgyúk vagytok, de az, hogy tudni akartok valamit!" . . . A magyar közönség egyik legsarkalato­sabb joga volt mindig a tudatlanság. Már nem is tulajdon ez, de jog. Nem kell nekünk semmiféle jó, vagy hasznos do­log, ha annak megszerzése — pláne szellemi — munkával jár. Ha bármilyen rosszak volnának is a szociális tanok, meg kellene legalább ismerni őket, hogy tudhatnók, mi ellen kelljen védekeznünk. De mit nekünk megismerés ! Socialismus aegále: rossz. Punktum. Ki fog ezen az igazságon okoskodni is, aki magyar? Ez olyan világos, mint kétszer kettő négy. Nemde ? Ha fülünkbe ordítják, hogy a dán kép­viselők 21"5 °/o; a németeknek 20-2%; a belgáknak 18i°/° l a franciáknak 13 % a szocialista, mit érdekel ez minket ? Mi nagyon jól érezzük magunkat Bulgáriával, Romániával. Spanyolországgal, Portugáliá­val egy társaságban. Hiszen ezeknek nincsen szocialista képviselőjük. Aztán még vannak, akik a magyar kultúrállam — Hisz te véres vagy, Tihamér ! Te megölted őt ... Ez az ő vére rajtad! . . . Ah! . . . Gyilkos ! . . . Nem tudta fékezni magát. Kitört belőle a szenvedély, a nőiesség. Aztán össze­rogyott . . . Sokáig nem tudta eszméletre hozni a nőt a férfi. Lefektette, élesztgette . . . Dörzsölte kezével a hófehér karokat. Az alabástrom testet. Nem mozdult . . . Egy­szer aztán felnyitotta szemét. Azt a két, bágyadt fényű, megtört fényességet. — Motyogott valamit rettenetes erőlködéssel: „Hasztalan minden Tihamér ... megha­lok .. . mérget vettem be . . . Ah, már érzem . . . megöl . . . eléget . . . Géza . . . ár . . . tat . . . lan ... Én vagyok a bűnös . . . Ő . . . oly.jó volt hozzám . . . Én akartam magamhoz csalni . . ." Lehunyta szemeit ... Nem látott és nem szólt többé. A szive is megállt. Ez a nagy, dobogó, véres, rossz szive . . . Nem hallatszott a[ lehelete sem többé . . . Nem élt már . . . S a férfi nem mozdult el az asszony mellől. Nem futott segítségért. Valami ret­tenetesen nyomorultnak és megcsaltnak érezte magát. És sokkal betegebbnek, mint eddig ... Aztán megeredt a könnye . . . Leborult a felesége ágya szélére. A két karjára tette beteg fejét és úgy sirt, zokogott . . . Siratta a barátját, a feleségét és önma­gát .. . Gabriella. rögeszméjét nem tudják kiverni a fejük­ből .. . Hogy a francia, angol, német tanitási rendszer, művészetek, munkástörvények hogy állnak és milyenek, nekünk ahhoz semmi közünk. Nemde ?! Ki törődik más ország bajával. Ez hazafiatlanság volna! Hogy is indulhatnánk mi például Fran­ciaország után, mikor Franciaországot már kiradírozták a mappáról. Mikor erkölcsileg már nincs. De ha át­halljuk az orosz fegyvercsörgést, meg az üldözöttek halálfélelmét, miért ne szoruljon ökölbe minden igaz magyar kéz s miért ne üssön kardjára minden igaz hazafi, hogy segítsen a veszélyezte­tett hatalomnak ? Hogy is vehetnők mi pártfogás alá menekültjeiket, mikor ezt csak a humanitás követeli ? Katonánk, csendőrünk, rendőrünk már annyi van, hogy mindent felfalnak elő­lünk. De ez nem baj. Korántsem. Leg­alább látják az angliánusok, hogy erős, hatalmas nemzet vagyunk. A tanítás és nevelés még teljesen olyan kezekben van, melyek igy vezetnek. Valláserkölcs! Szép jelszó. De egy kicsit spanyol ize van. Meg olyan kis ungusz­ciózus szagot érez rajta az ember. Álla­mosítani, ingyenessé tenni a tanítást. Ingyen adni a tudást; a felvilágosodást terjeszteni — ingyen. Semmiért, csak azért, hogy legyen: furcsa. Hát ki is kívánhatna ilyesmit ? Csak felforgatók lehetnek. Pedig csak igy terjedhet az egészséges szocializmus. P. Z HÍREK. — EskÜTŐ- F. hó 15-én tartja Saághy Malvin kisasszonnyal esküvőjét Dickl Rudolf úr, az intendaturánál alkalmazott főhadnagy. — Takarékpénztárból. Az Esztergomi takarékbénztár részvénytársaság igazgató­sága és telügyelő bizottsága f. hó 5-én Bleszl Ferenc h. igazgató elnöklete alatt ülést tartott, melyen letárgyalták az igaz­gatói állás betöltésének mikéntjét, özv. Reusz Józsefné nyugdiját, továbbá a for­galmi kimutatást és gyakornokot válasz­tottak. Az igazgató választó közgyűlés ide­jéül 1606. szeptember 23-ik vasárnapi napjának d. e. 11 óráját állapította meg az ülés, melyben az elnöki tisztet Frey Ferenc, az alelnökit Vimmer Imre fogja betölteni. Gyakornokul Müller Gyulát az Eszt. keresk. és iparbank volt és a Pesti hazai I. tkpt. jelenlegi, tisztviselőjét választották meg 20 szavazattal, Mariin Ferenc 8 szavata ellenében. A forgalom az intézet ügykörének minden egyes ágá­ban örvendetes emelkedést jelez, melynek tudomásulvétele után az ülés bezáratott. — Esztergomvármegye közigazgatási bizottsága f. hó 12.-én tartja rendes, havi ülését. — Az Új CSeadŐrŐrS számára kifogadta a párkányi elöljáróság Kovács Ábel újon­nan épített házát, a Fő-utca felső részén. A kakastollas legények már megkezdték működésüket. — Faragó lÓZSef Utolsó Órái. Mult szá­munkban hirt adtunk az Esztergomban született Faragó Józsefnek, külföldön el­hunyt művészünknek öngyilkosságáról Most Berlinből, ahol a művész véget ve­tett életének, részletek érkeznek öngyilkos­ságáról, melyek némi világot vetnek a tragikus végű művész utolsó óráira. A le­velekben, amelyeket hátrahagyott, himnu­szokat zeng a legjobb nőről, szegény, ko­rán elhunyt feleségéről, Violáról. Bátyja nejéhez irt bucsusorait így fejezi be: „ . . . Nem vagyok már szomorú, nem bánt semmi. Rövidesen részem lesz az örök boldogságban. Hiv Vtola ! Isten ve­letek ..." Faragó Józsefet a végzetes ...J. JM^^^^^H^^KtotiMto^mfaiiM-'^"'--'--^ -"- ä-«"-»* • !H'iliMíif-f farm

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents