Esztergom és Vidéke, 1906
1906-09-08 / 72.szám
Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. -u-— Előfizetési árak: ===== Egész évi*e . .12 kor. Negyed évre. . 3 kor. Fél évre ... 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér Nyilttér sora 60 fillér. Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók: Di 1 . Prokopp Gijala és Brenner Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nylltterek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt Buda)-utca 485. szám. Kéziratot nem adunk vissza. Glosszák. Szept. 7. „Valami nép-pszihológus megfigyelés tárgyává tehetné azt. hogy miért használnak a nemzetek a lehurrogatásra idegen idulatszókat ? A német, ha dicsérő ovációban részesít valakit, azt kiabálja, hogy „hoch !" De ha lehurrog valakit, latinul kiabálja, hogy „pereat!" A A „pereat" a lehurrogó szava ezenkívül majdnem minden európai nemzetnek. A magyarnak nem az. A magyar. szintén a maga nyelvén „éljen "-nel dicsőíti kedveltjét s a lehurrogatásra szintén idegen szót használ. Csakhogy a latin „pereat!" nálunk soha sem lett egészen általánossá; ellenben a német „abcug !* ma temérdek jó izlésű ember tiltakozása dacára —• általános és kiirthatlan. Mindenki tudja, hogy a „le vele!" sokkal jobb volna, hanem azért, ha megharagszik, mindenki csak azt kiabálja, hogy „abcug !" Tóth Béla kuriózum-kutatásban edzett elméje tudná csak meghatározni, honnan is veszi magát ez az „abcug". Ki és mily alkalommal használta először a mai magyar értelmében ? Mert a német eredetiben az „Abzug" szónak egyáltalán sem& nyomorultak. — Beteg ember vagyok. Az orvosom öt heti fürdőzést rendelt. Nehezen megyek el. Tudod van egy dolog, ami visszatart. A feleségem. Nem vagyok féltékeny. Meg ő benne is bizom, mert tudom, hogy szeret. De mégis ! Tudod Géza, az asszony félétől óvakodni kell! Hát azt gondoltam, hogy Te rád bizom az asszonyt. Te jó barátom vagy. Meg az igazat mondva utálod a nőket. Benned megbízom. Vigyázni fogsz reá mig visszatérek. Áthurcolkodik az asszony holnaptól fogva Hozzád. Berendezed neki az udvari szobát. És együtt laktok, mig én hazajövök. Tudom, hogy Te nem fogsz neheztelni reám. De ő rá sem. Hisz' olyan aranyos, ennivaló kis jószág. Fogadok, hogy meg fogod szeretni is. Céza úgy tett, mintha nem nagyon érdekelné az ügy, de azért vágta a bajusza két végét. Mindig igy tett, ha valami bántotta. De mit volt tennie mást, belenyugodott. II. Másnap eljött az asszony. Helyes teremtés volt. Fitos orrú és kék szemű. Kedves modorával mindenkit lebilincselt. mi lehurrogó értelme nincs. Mi magyarok pusztán csak a szót, mint hangot vettük a némettől; a fogalom, az értelem, melyet vele fedezünk, a németeknél nincs e szó, e hang mögött. A német az „Abzug" szóval valami vegyészeti folyamatot, vagy produktumot jelöl meg. Mi meg azt jelöljük meg az „abzug !" szóval, hogy nem szeretjük az olyan embert, aki nemzeti és haladási vágyaink teljesülésében akadékoskodik.'' Hát ilyenformán irnak az „abzug" elméletéről. Most ez nagyon aktuális. Ugyanis Fiúméban fölöttébb sokat hallhatták e szót a napokban. A szokolistákat abcugolták a tűzvérű magyarok. Sőt előkerült a gerundium is. Ütötték egymást a csehek, dalmaták — és a magyarok. Hogy legjobban a hungarák kaptak ki: sajnáljuk. Megtörtént. Hát hogy most már mi sem lesz Kovács Ernő dr. cseh-barátkozásából, valószínű. Mert a 400 cseh megcsonkított érzékszervei tiltakoznak az ilyen komaság ellen. Gondolják csak: az Adamich-téren reflex-lámpásokkal gyűjtötte öszsze a rendőrség éjnek idején az elGézára ugyan nem a legkedvezőbben hatott, mert ő elvből ellensége volt minden nőnek, de azért készséggel állt rendelkezésére barátja feleségének az udvari szoba elrendezésénél. A sok pakkot, mi elég lett volna akár 10 évre is. Géza számításai szerint egy férfinek, mind ő helyezgette el és szedte rendbe. Alig, hogy behurcolkodott, máris nagyon otthonosnak érezte magát. Tett-vett. Úgy sürgött-forgott, dalolt, ugrándozott, hogy tele volt vele az egész agglegényes ház. Géza birkatürelemmel és megadással hallgatott, el mindent. Sőt kezdett megbarátkozni, ezzel a kis, eleven csudával. Szinte sajnálni kezdte, hogy nem vette el annak idején. Igen, mert úgy állt a dolog, hogy Klarisszét Gézának szánták a szüleik. De Géza kicsi korától „elvi" ellensége volt minden nőneműnek. Hát abbanmaradt a dolog és Klarissze Géza barátjának, Tihamérnak felesége lett. Telt az idő és ők mindjobban megbarátkoztak. Esténként már nagy bizalmasan mindig együtt beszélgettek a lugasban. Gézának tettszett a dolog. És új volt előtte. De még gondolatban sem bántotta soha barátjának feleségét. És az asszony mindjobban közeledett hozzá. Csupa „véletlenségből" mindunta lan hozzáérintette a kezét a férfiéhez. Ilyenkor Géza ijedten rántotta vissza az hullatott. cseh-dalmát füleket, orrokat és ujjakat. Hát ez a szolidaritás. Hát ott lenn, Fiók-Tulipániában ezt barátságnak tartják. Az igaz, hogy a szokolisták szép dalt intonáltak. „A magyaroknak kötél a nyakukra." A dal elhangzott. Lázba jöttek a tengerparti Töhötömök, Vazulok. S megtörtént a botrány. Annyi csattanós pofon, annyi sivár öklelés, annyi piszkos hajbakapás, annyi fegyverdörgés, annyi „abcug", annyi „pereat" még nem hangzott el soha a magyar tengerparton. Nekünk magyaroknak semmisem fájhat, csupán az, hogy magyar földön, idegenek kaptak ki. Oh, hol vagy magyarok tündöklő — vendégszeretete . . . • ? Száraz ágon hallgató ajakkal meddig ültök csüggedt esztergomiak ? Nincsen talán elfeledve a dal, melyre megtanítottak a vitéz pestiek ? Ti nem daloltok vérnótákat a lakásuzsora ellen. Pedig itt is helyén lenne. Lássátok Pesten ankéteznek, tanácskoznak, veszekszenek, gyűléseznek, tüntetnek, lázitnak, kiabálövét. Látta, amint mosolyg rajta a nő. Az a bizalomosztó sötétség közelebbhozta őket mindjobban. S a nő egyszer csak megszorította a férfi kezét. Oly erősen, amint csak birta. Géza vissza akarta rántani, de nem tudta. — Klarissze ! — Mit jelensen ez? Hát nem látod, mint szenvedek ? Mily őrülten rohanok utánnad ? Szabadíts meg, vígy el ettől a beteg embertől. Utálom már. Oly nyomorult a teste és megtört... Te szép és erős vagy . . . Géza ijedten ugrott fel a helyéből. Az Istenért, Klarissz! Ne beszéljen igy! Még utóbb is meghallja valaki! . . . — Hát bánom én ? Törődöm én valalakivel ? Mással ? Csak Te halljad meg ! Csak Te kellesz nekem ! Csak Véled törődöm, senki mással! A férfit bántotta a dolog. „Ugy kell nekem! Miért fogadtam magamhoz! Ismerhettem volna a nőket! Vagy legalább Tihi ismerte volna a feleségét jobban !" — dörmögte boszusan magában . . . . III. E naptól fogva az asszonyt alig látta. Bezárkózott szobájába és ki se jött egész nap. Az ételt is úgy kérette be magának. Már 3 hét el is mult Tihamér távolléte alatt. Géza félt, hogy barátját magára hanak a potrohos háziurak, a hájas nagytőkések meg a lakásvevő zsellérek. Hát Esztergomban is van nagy rendezni való a lakáskérdésben. Csak nem akad pacsirta, ki előre felszállna és énekelne róla. Pedig a mi lakásaink Esztergomban a legutolsó helyen állnak. Habár kevés helyen verődik össze annyi kulturkanász, mint nálunk : ez a hottentottai állapot kevésnek tűnik fel. Az egész Víziváros lakásai, maguk az iskolák is velencei nedvességűek. A szenttamási hegy alatt minden ház nedves. Nemkülönben a Dunasoron is. Egyebütt is. Hiába is izolálják. A talajunk roppant alkalmatlan a házépítésre. Azonban a házbérek egészen pestiesek. Háziuraink modernizálódnak, rajongnak a kultúráért. Követik a fővárost — a házbéremelésben. Tessék csak ezen gondolkodni és cselekedni. (_y_ö.) Játszótereinkről. (—.) Egy izben már volt szó a játszóterekről. Ha jól tudom, egy kis hírlapi vita is kerekedett belőle. ragítja, ha nejét igy, elhanyagolja. „Meglátogatta" tehát. Bement hozzá. A nő eléje ment. Leültette maga mellé a díványra. „Tudtam, hogy eljősz, Géza! Tudtam, hogy nem lész oly kegyetlen ! Géza hallgatott. — Haragszol ? És megcirógatta arcát a nő. A férfi szelíden tolta félre a bársonyos női kezet. — Nem, nem haragszom. Miért is haragudnék ? — Éreztem, tudtam, hogy szeretsz! Hisz' a szív megérzi ezt. A lelkem is súgta . . . Mindig .csak rólad álmodtam. Egy szép, magas, délceg, büszke férfiről, aki eljŐ és megszabadít engem attól a másiktól . . . attól a betegtől ... Géza idegesen ugrott fel, mintha kigyó marta volna meg. De nem tudott semmit válaszolni. Két tűz között volt. Ha nyíltan kimondja, hogy szereti e nőt, amint már érzett is valamit iránta, — mert lehetetlen is, hogy ily forró érzelem teljesen viszonzatlanul maradjon — akkor szembekerül egyetlen, igaz barátjával, kit megcsalt, elárult. Kitől elrabolta legnagyobb és legszebb kincsét. Ha nyíltan szemébe mondja e nőnek, hogy nem szabad szeretnie, vagy egy kis hazugsággal azt állítja, hogy nem szereti és gyűlöli a nőket, íszterp és Vidéke" tárcája.
