Esztergom és Vidéke, 1906

1906-08-15 / 65.szám

ESZTERGOM es T1PEKE A ..VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGA"-NAK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. —,— Előfizetési árak: === Egész évre . .12 kor. Negyedévre. . '& kor. Fél évre ... 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér Nyüttér sora 60 fillér. Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók: Di 1 . Prokopp Efrjala és Brenner Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt Bnda)-utca 485. szám. Kéziratot nem adunk vissza. Ünnep. Esztergom, 1906. aug. 14. (D.) Nálunk e szó most aktuáli san hat napot jelent. Mikor Nagy boldogasszony ünnepén az azúr ég peremén a rózsás Nap telibámulja káprázatos szemével e várost, fenn, Sión véráztatott hegyén, melynek bércfalál egy egy ezredév lángoló emléke világítja be s mely körül ott dereng egy másik ezer év re­ményben égő glóriája: belebömböl a légbe a mozsárágyuk vastüdejé nek lelketrázó hangja. Sión hegyé nek ormán, a székesegyház nagy­harangjának érctorka ünnepi bari­tön bömböléssel kiállt a távol vi­dékre : — Jertek ! Jertek ma ide, ahol a Multat ünnepli a Jelen ! Jertek! Jertek ide s melegedjetek a tűznél, melyet István népe gyújtott az első Király s az utolsó Apostol em­lékére ! Jertek! Jertek ! S a hang szétrivall Hunniában. És jönnek akik megértik. Mikor az ég a kelő hajnal bi­borpalástját felváltja fényesebb kön­tösével: diadal moraj zúg végig ÜJ Madonnát Várok. Mikor fájdalmat síró nyomorultak, Kiknek homlokait barázdák vonulnak Találkoznak csalánok közt velem:' Emésztőn könnyezem. Fakó pusztákon kergetem A hahotázó tunya álmot : Egy új Madonnát várok, várok. De nem találok. Egy roggyant testű, elaszott Madonnát, Aki tűzön, mocsáron és fagyon át Megtépett, rongyos, szennyes pongyolába, Egy Gyermeket hurcol a nagyvilágba'. Egy Gyermeket, kit szent, nagy ihlet nászán, A. Nyomorúság nemzett. Ö. A Sátán. En egy ilyen roggyant Madonnát várok, Ki Magzatával Megmentené a szenvedő világot. Hosszú, álmatlan, párás éjszakákon, Nesztelen, bűvös, nagy titokban Az új Madonna füstös ködhullámon Csodaszerűn leszáll s elembe toppan. Mélán reám veti kiégett, zöld szemét. Fakó, rőtt sugarát jártatja szerteszét. Elványadt ajkán e kérdés lebeg: Tudod ki vagyok ? és hová megyek ? En álmatagon föltekintek rája. O 'az. Maga a Nyomor Madonnája. a legendás város utcasorán. Idege nek vannak itt. Idegenek sok eze ren a mi vérünkből. Nekik is tűz lobog a szemükben. A mi szivünk ünnepi lángjának tükörfénye. Test véri kötelék fűzi őket össze velünk. Sziveik ma együtt érzenek és do­bognak a mienkével. Harmónia itt minden. Az ünnep, a fény, a pompa, az öröm, az üdvrivalgás, az élet-intenzitás, amely ma megnyilatkozik. Minden. Min­den. Te idegen, kit idehítt a szeretet rózsafénye, látod, ugye, hogy ez a város haladni akar? Látod, ugye, hogy ez a város küzd, munkál­kodik, cselekszik, fárad, áldozik, reménykedik és bizva-bizik. Látod, ugye, hogy ez a város jobb sorsra érdemes ? Valamikor régen egy nép jött keresztül a Vereckei szoroson. Al­latbőrös, romantikus ruhában. Meg­alkuvást nem ismerő vakmerőség égette, fekete keleti szemeiket. Itt tanyát ütöttek. A Kárpátok alatt. A Duna-Tiszamentén. Daliás, kacagányos vezéreik később ide jöttek a Duna mellé, a Vértes nyir Karján egy gyermek, tiszta, furcsa, bús Aszott a test, alig van rajta hús. Csend, csend. Akit az anya karján ringat: Valóra váltja égő álmainkat. 0 az, ki megmenti majd a világot. • Kit egyre várok. Várok. Várok. De rebbennek a hűvös pehely-álmok. A roggyant testű elaszott Madonnát Az éj manói tivornyára vonják. S a Gyermekkel víg kacagön szalad A sok manó nyögő, zöld lomb alatt. Sír, sír a Gyermek éjén első láznak. De a sápadt manók csak hahotáznak. Kacagnak, hahotáznak. Kupákat fognak. Nevetik halálig. Nem értik meg azt, ki nagy sorsra vágyik. Ilyenek a manók. S ilyen a Gyermek. Kit a Nyomor s a Szomorúság nemzett. S én ébredek. Timik a hűvös álom. Az uj Madonnát nem, nem, nem találom. Csalános úton járok, járok. S ha egy elaszott biis anyát találok, Kinek gyermek sír altató ölén : Én azt hiszem, ballgatagon, hogy ő Az új Madonna Golgota tövén. A nyomor Madonnája. Aki iá. Ki után járok. Akit úgy várok. Várok. Várok, D Gy. kos párában rezgő csúcsa alá. A hegyoldalban ringó, kiveszett rőt­ágú bükkös alá. Innét kormányoz ták népüket a pogány szittyákat Itt volt a fejedelmi székhely. Itt született, itt élt, itt munkálkodott, itt halt meg az utolsó" Apostol. Az első király. Ennek a népnek vagyunk mi unokái. Ennek a gazdag erős, hires, büszke népnek vagyunk jmi szegény, csenevész, megalázott örökösei. Dúlta ezt a várost a tatár, a tö rök, a német. Tépte, szaggatta pusztította az ellenség. Nekünk unokáknak már csak a régi fény sugara, a régi dicsőség hire maradt Ebből nem táplálkozhatunk. De, ha szt. István-kultuszt fejleszteni akarjuk. Ha országos ünneppé emel­jük a Nagyboldogasszony napjától szt. István napjáig lefolyó időközt, akkor a régi dicsőségét aprópénzre válthatjuk, akkor táplálkozhatunk is belőle. Bátran felvehetjük a versenyt a fővárossal a szt. István-ünnep ren dezésében. Az ilyen ünnep lefolyá sának egyedül Esztergom lehet tör­ténelmi érvekkel és tényekkel erő­Válaszok a „Mi imponál legjobban a nőben a férfinak ?" cimű kérdésre. Bocsánatot kérek, kedves Vesper úrtól, meg a szép pólustól is, hogy nem irom meg mindjárt, hogy ki imponál nékem. Ugyanis van itt egy kadet, aki velem együtt nyaral, ha ez valóban azon érte­lemben vehető. Az azt hangoztatja a gyenge pólusról — pardon, nem is a gyenge, hanem inkább a harcias és hó­dító szándékú pólusról, — hogy jó, szép, hű, szerény és erényes szüzek legyenek. Pe­dig amint én a kadét urakat ismerem — hála az Istennek, — ezek nemcsak hogy nem hűek, de még csapodárok is, mert az a jól sikerült közmondás illik reájuk : „Hogy más város, más leány." Ilyenek a kadétok, jobbat kivannak, mint ami­lyenek. Én pedig, mint szegény „civil bagázs", nem vagyok olyan követelő — hisz a mai leányoktól nem is lehet már követelni, mert ha jók, akkor csúnyák, ha szépek, kacérok és ha hűek, akkor — többhöz azok és csak Napoleon mondása impo­nál a nőknél: „Pénz, pénz és újra pénz!" Dömös. Mihály. Kedves Vesper bácsi! Könyörgök önhöz, mint jó és nemes­lelkű emberhez, hogy egy árva, volt ka­dét, de ismét az leendőnek könyörgéseit sitett székhelye. És az ilyen egész­séges, hatalmas, vérmes ünnep alapját vethetné városunk boldogulásának. Ebben az évben, sajna, mégkés­tünk vele. Az ünneprendezés mó­dozatainak is mégcsak a kezdetén vagyunk. A kormány se jött se­gítségünkre a félárú vasúti jegyek­kel. Tehát az ünnepély, melynek programmja nagyobb érdeklődést érdemelne, nem sikerülhet úgy, mint azt a vérmes reményűek gon­dolják. Hanem jövőre, ha szélesebb kör­ben és nagyobb arányokban indí­tunk majd akciót, ha megnyerjük a kormány segítségét is: az ünne­pet országos érdekűvé változtatjuk. De ne rontsuk az ünnep hangu­latát a reális élet számításaival, ha­nem éljünk a jelennek. Magyar Sión lakói, szt. István népe, öleld karjaid közé az ide­gent. Aki eljött hozzád, hogy lás­son, hogy veled örüljön. Az egész ünnep-cikluson forrasszon össze véle az első magyar király és az utolsó Apostol szelleme! Idegenek, örömünkben legyetek velünk és a mieink ! hallgassa meg és lapjában egy kis helyre méltatni kegyeskedjék. A leány addig tartja fönn előttem nim­busát, amig nem csapodár; amint csapo­dár : elveszti tekintélyét. A leány kedves legyen, ne pedig le­néző. Nyakig vagyok már a pesti leányok­kal, mert ezek mindenre csak azt felelik, igen — vagy — nem. Végre ami a legfőbb hogy szép, jó és hű legyen. Ehhez tartsátok magatokai lá­nyok, mert igy gondolkodik a legtöbb kadét. Egy frissen sült civil barátom pedig, ki oly szellemes, mint a sóskifli, midőn a véleményemet felolvastam rólatok, annyira meghatotta őt, hogy gyorsan antipirint kellett bevennie és ahelyett, hogy izzasztó hatása a szive táját hozta volna rendbe : az agyára vonult és ott bódító hatást gyakorolt, amiről ti is meggyőződni fog­tok. Ezen kábultságában irta rólam és ka­dét bajtársaimról, azon véleményt és ezért bocsássatok meg neki, hiszen beteg a szegény. Imádkozzatok érette, mert ha a mai számot olvassa, melytől nagy sike­reket remél, rögtön a kis guta megláto­gatja őt lesújtó kezével. Nem hiába leszek és voltam kadét, az én eszemen nem lehet sétalovaglást ren­deznie. Titeket pedig leányok, üdvözöl a távol­ból egy forró sziv, mely egy leányért forrón dobog. Talajátok ki melyikért ? s a „Esztergom és Vidéke" tárcája.

Next

/
Thumbnails
Contents