Esztergom és Vidéke, 1906

1906-05-31 / 43.szám

hogy őket az elnöki tiszt elfogadására és az elnöki szék elfoglalására küldöttség által meghívni méltóztassék. Az ékes és hazafias szavak elhangzása után következeit a tisztikar és választmány megválasztása. Elnöknek nagy lelkesedéssel Gyapay Pál főispánt és elnöknőnek nejét, Gyapay Pálné O Méltóságát választották meg, akikért nyomban egy, nők és férfiakból álló küldöttség ment a polgármesteri hivatalos helyiségbe, őket az ülésre meghívandó. Zajos ovációkban volt része a főispánnak és nejének a terembe lépéskor, kikkel megjelent az ülésen leányuk, Micike is. A főispán elfoglalva az elnöki széket, köszönetet mondott úgy a maga, mint neje nevében a szívélyes fogadtatásért és kitüntetésért. Szép és hazafias beszédben méltatta a tulipán mozgalmat, mely társadalmi úton törekszik anyagi gyarapodásunkat és ennek alapján függetlenségünket kivívni. Addig is úgymond, mig Brucknál felállíthatjuk a vámsorompót, állítsa fel azt minden magyar ember a háza küszöbén. Megvan győződve, hogy a mozgalomnak meg lesz a várt eredménye ami édes hazánk boldogulását fogja megteremni. Ezután következett a napirend, melynek első száma O'svátk Andor ügyvezető titkár jelentése volt, mi igy szólott. Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! A magyar nemzetet ért megrázkódtatás tanúsága az, hogy hazánkat azért akarták Ausztria jármába hajtani, mert közgazdasági szempontból az európai földrész leggyöngébb igyekezetű országainak egyike. Az aradi szabadságszobor keletkezésére fonográfban küldött beszédében azt mondotta a magyar nemzet második nagy Hontalanja : Kossuth Lajos, hogy Magyarország ország, de nem állam, mert az állam létezésének, hatalmának és virágzásának első feltétele az, hogy gazdag legyen, gazdag pedig csak az az állam lehet, melynek polgári szükségleteiért nem kell külföldre menni, mely tehát nemcsak termeli a létszükségleteknek alapfeltételeit, hanem iparával fel is dolgozza, át is alakítja azokat. Magyarország ipara haldoklik, mert a magyar emberre csak a külföldi iparcikkek gyakoroltak vonzó erőt. Az ország elszegényedésének alapokát úgyszólván egyedül ebben a szomorú tényben kereshetjük. Olyan a mi iparunk ma, mint a beteg ember, akinek szervezetét sorvasztó kór ássa alá és hozzátartozói vagy nem tudják, vagy nem akarják megszerezni számára az orvosságot és az uj vér alkotásához szükséges jobb táplálékot. De vájjon egy nemzet, mely büszke arra, hogy ezeréves dicső múltja van; mely minden igyekezetével ápolja zengetes nyelvét; mely hű ragaszkodással viseltetik az ősi traditiók iránt, tétlenül szemlélheti-e az államélet feltételeinek sorvadását ?! Ellenkezőleg. Bebizonyította ezt amaz országos mozgalom megindításának tényével, amely millió- és millió példányban ülteti el a honnak áldott teremtő erővel biró földjébe az ősi virágot: a tulipánt, amelynek látása milliók szivében gyökerezteti meg az eszmét: Magyarország újjászületésének gondolatát és amely kifejezett céloknak önzetlen szolgálatába állva, alapvetője lesz állami létünk gazdag, független és hatalmas jövőjének! A magyar nemzet közfelfogása a hon bajainak okául mindig bűnbakot keresett. Szidtuk- és szidjuk a németet, azt állítva, hogy hazánk megrontására tör. Tagadhatatlan, hogy az osztráknak nagy része van ebben, mert Magyarország elleni agyarkodását folyton ébren tartja benne az általa annyira bálványozott összbirodalmi politikának csalfa lidércfénye; ámde az is tagadhatatlan, hogy amiért az önző szomszéd ránk kapott, annak tisztára mi vagyunk az okai. Hogy is mondja a költő ? — Átok verte meg a magyart, Mert az soha össze nem tart . . . Amig mi egymással testvérharcot folytattunk; amig arra törekedtünk, hogy egymást tönkre tegyük, addig 'az osztrák azt leste, hogy mikor fogyunk ki az erőből? Egy erőtlen nemzettel, egy elszegényedett országgal könnyű elbánni, mert ahol az anyagiak kifogynak, elernyed az erkölcs, elhervadnak az erények és a romokon tort ül a zordon enyészet ! . . . A távoli múltban a költőket jós tehetséggel megáldott fényeknek hitték. Ha e

gye

gy költőnknek hátrahagyott gyöngyeit vizsgáljuk, ez a hiedelem nem épen valószínűtlen, hiszen nemzetünk nagy hegedűsei folytonosan ostorozzák a magyart és jövőbe látó hittel jósolják meg nemzetünk sorsának balra fordulását. „Mi a magyar most ? Rút sybarita váz. Letépte fényes nemzeti bélyegét . . .* Kesereg Berzsenyi Dániel és méltán ; majd jósol, mondván: ... A büszke Carthágó hatalma. Róma e erős Babilon leomlott . . . Miért vádolta Berzsenyi a magyart ? Mert a magyar erényeket, erkölcsöket, izlést, divatot és az ősi hagyományokat egyaránt elhanyagolta. Lassanként egy évszázad pereg le az időnek örökké forgó orsóján és Berzsenyi vádja ma is joggal illetheti a magyart, akit nem téritett jobb útra a balszerencse és a nemzetet ért számos csapás. Nézzünk csak körül! Hitvány haszonért, kitüntetést jelképező ércek csillogásáért, semmit mondó és embert nem nemesítő címerekért folyt közöttünk még nem is olyan régen küzdelem. Ausztria örült hiúságunknak és kielégítette azt, mert a kapcsolat, mely ebből származik, az ő erejét emeli s a magyar nemzet életére káros. Hogy ez igy van, azt mi sem bizonyíthatja jobban, mint a letűnt gyászos, sötét emlékű korszak, mely véreinket állította szembe velünk. Ha a haza sorsán aggódva, megkönyebbült szivvel örvendeztünk is azon, hogy hazánk ügye jobbra fordult, kell, hogy valami végzetszerű rendelkezését lássuk a sorsnak abban, hogy a nemzetet már-már a lét vagy nem lét nagy kérdése elé vitte. Megrázkódtatás kellett nekünk, hogy világosan lássuk, mennyire vagyunk; hogy eszünkbe jusson végre-valahára számba venni, mit vesztettünk könnyenhivőségünk és nemtörődömségünkkel és mi maradt meg számunkra abból a dicsőségesen nagy nemzeti vagyonból, melynek alapját Árpád rakta le, melynek épületét szent István emelte, melynek nagyságát Nagy Lajos gyarapította, fényét tündöklővé Mátyás király varázsolta és amelyet a török és immár háromszázhetvennyolc éve az osztrák fosztogat! Megdöbbentünk, midőn a nemzet nagy számadása előttünk feküdt. Hiszen ez az ország irtózatosan elszegényedett! Őstermelése ma is az ükapáktól Öröklött módon halad, egykor virágzó, hatalmas ipara ronccsá vált, gyermekei osztrák zsoldba szegődnek vagy százezerszámra veszik kezükbe a koldus-vándorbotot, a hontalanságot és hontalanságban jobb sorsot keresve, ruházatunk külföldi, divatunk minden, csak nem magyar; megdöbbentő módon szaporodik az értelmi osztály és mindjobban terjed a közöny az ipari és kereskedelmi pályák iránt. Hiszen ez a biztos pusztulás képe . . . S miközben meginognak alkotmányunk bástyái, éhes patkánysereg veti magát erős törvényeinknek és Magyarország népe a kétségnek rémes pillanatait éli, előtérbe lépnek a honnak leányai, magasra emelt bársonyos kezeikben egy rég elfeledett nemes virággal, gyenge szavukat óriási kiáltásként veszi vállaira a tavaszi szellő s egy jelmondat kél a nép, a milliók ajkán : Nincs még veszve Magyarország, megmenti a Tulipán ! Egy egyszerű, még nem is illatos ősi virág, melyet ősapáink, ősanyáink mint nemzeti symbolumot viseltek és amelynek emléke a közelmúlt időkben legfeljebb a régmúltból maradt dolgokon, vagy az alföldi házaknak kapufélfáin volt csak látható. Viseljen mindenki tulipánt, ez volt a jelszó és az elnyomatásnak világos előtérbe nyomult bérencei meghökkentek az egyszerű virágtól! Viseljen mindenki tulipánt, hirdették szerteszét és Magyarország népe feltűzte az ősi virágot s azzal üdvözölte az alkotmány helyreállításának ünnepi napját. Viseljen mindenki tulipánt a béke jegyében is. Viselje azt a magához tért nemzeti öntudat józanságával és kitartásával, viselje azt ha kell önmegtagadás, vagy nélkülözések árán is, de ami fő, tudja mindenki, hogy a tulipán viselése nem hívságos dolog, hanem kötelesség a haza iránt! Tűzzék fel a nemzet ősi virágát a magyar asszonyok, leányok, hazánknak legértékesebb százszorszépei, mert a nemzet nagy mozgalmában övék az elsőség és reájuk hárul a legnemesebb, de egyúttal a legnehezebb feladat. Hogy légyen, ami nincsen, Egység e bús hazán; Minden magyar, mi nem volt, Csak honfi, honleány . . . Tűzze fel az ősi virágot a mindig hazafias, romlatlan lelkű magyar ifjúság, mert övé a jövő és a haza jobb sorsa az ő sorsát is megpecsételi. Ne vádolja többé a költő a magyar nőt, mert magyartalan, cáfolják meg a magyar százszorszépek, hogy nincs a hon baján szivükben fájdalom . . . Ne mondja a halhatatlan Vörösmarty után többé egyetlen lantos sem a hazában, hogy: . . . Nincs aki omoljon Szülői karába. Sors űzi fiait, remeg élteikért; Ah! lányai égnek az idegenért! . . . Kezdjük meg a honmentés dicsőséges munkáját! Vegyük fel a harcot Ausztriával, melyet máris annyira foglalkoztat a házai tulipán-mozgalom, hogy az ellen alkotmányos kormányunk illusztris tagjánál : Kossuth Ferenc kereskedelemügyi m. kir. miniszter úrnál orvoslást keresnek. A magyar kormány azt fogja felelni Hohenlohe hercegnek, hogy a tulipánmozgalom társadalmi jellegű dolog, annak tehát gátat vetni nem lehet, mert a fenálló kereskedelmi szerződések ereje nem befolyásolhatja a magyar társadalmat, nem tartóztathatja fel azt azon az úton, amelyre a honmentés érdekében lépett. Esztergom vármegye és város közönsége a magyar társadalom alkotó része s mint ilyen kell, hogy csatlakozzék az országos tulipán-mozgalomhoz és annak jelszavait necsak hirdesse, hanem kövesse is. A mai szövetségi alakuló gyűlést előkészítő bizottságot az előkészítés nehéz munkájában azon tudat buzdította kitartásra, hogy az általa megindított kezdeményezés a vármegye és város közönségének meleg érdeklődésével fog találkozni, amint találkozott is. Méltóztassanak ezek után megengedni, hogy az előkészítő bizottság eddigi tevékenységét röviden egybefoglaljam. Azon kell kezdenem, hogy városunk polgármestere akkor, midőn az országos szövetség alakuló közgyűlésének határnapját kitűzte, nyomban értekezletet hivott össze az esztergomi tulipánkert megalakításának érdekében, majd pedig az országos szövetség alakuló közgyűlésére leutazván, ott szerzett becses tapasztalatait bocsátotta rendelkezésünkre. Az értekezlet ezután Frey Ferenc úr elnöklete alatt hozzáfogott az előkészités munkájához, melynek eredménye az, hogy javasolja a mai közgyűlésnek, hogy az Esztergomi Tulipán-kert vidéki szövetségét az orsz. szövetség alapszabályai szerint alakítsa meg és mondja ki, hogy az esztergomi szövetség a további tevékenységgel kapcsolatos költségek fedezése végett nem szed a szövetség tagjaitól megállapított dijakat, hanem felkéri a Tulipán-kert tagjait, hogy a szövetség céljait tetszés szerinti anyagi áldozattal támogatni szíveskedjenek. Az igy befolyt összegek nyilvános számadás mellett pénztárilag fognak kezeltetni és az esztergomi szövetség fentartásával kapcsolatos kiadásokra s illetve a fölösleg az országos szövetség által előirt célokra fog fordíttatni. A helyi szövetség kötelezettsége nemcsak az országos érdekeknek véghetetlenül fontos céljait szolgálni, hanem' egyúttal arra is törekedni, hogy Esztergom szive:. a város részére olyan erőforrásokat létesítsen, amelyek annak idején az ország közvagyonosodásának képezhessék többékevésbé jelentékeny alapjait. Amig tehát minden erőnkkel, ha kell, önmegtagadással is, szükséges minden hazait pártolni, szükséges, hogy Esztergom — s ezáltal közvetve a vármegye — iparát állandó és kitartó pártolással fellendítsük. Ehelyütt jól esik lelkemnek hivatkozni Esztergom vármegye uj főispánjának: méltóságos Gyapay Pál úrnak székfoglaló beszéde ama pontjára, melyben az ország vagyoni függetlensége érdekében azt mondotta: . . . „legfőbb ideje most már, hogy áttérjünk a reális politikára s addig is, mig közgazdaságunk védelmére a vámsorompókat fel tudjuk állítani, állítsa fel azt minden magyar ember a saját háza küszöbén, idegen kereskedőtől ne vegyen, idegen iparcikket ne fogyasszon, foglaljuk vissza a kereső pályákat s a haszonhajtó foglalkozásokat!" Véssük sziveinkbe ezeket a tiszta magyar hazafiságtól sugallt és az örök igazság értékével biró szavakat s legyenek azok folyton emlékeztetői annak az üdvös célnak, amelynek szolgálatára a hazai Tulipán-szövetségek vállalkoztak! Majd felolvasta az ügyvezető titkár a szövetség célját, mit olvasóink lapunkból már ismernek, amit a tisztikar és választmány megválasztása követett, mi a következőképen ejtetett meg. Elnökök: Gyapay Pál, Esztergomvármegye főispánja, Gyapay Pálné. Ügyvezető alelnök: Frey Ferenc. Alelnökök: Esztergomból: Bleszl Ferenc, Brutsy János, Büttner Róbert, Csernoch János dr., Fehér Gyula dr., Földváry István dr., Grósz Ferenc, Helc Antal dr., Horn Károly dr., Hulényi Győző dr., Janits Imre dr., Marosy József, Mattyasóvszky [Lajos, Nedecky Miklós, Oltósy Lajos, Perényi Kálmán dr., Rudolf Mihály, Szecskay Kornél, Vaszary László, Vimmer Imre, Zwillinger Ferenc dr. Nők: Bleszl Ferencné, Brutsy Jánosné, Büttner Róbfcrtné, dr. Földváry Istvánné, m