Esztergom és Vidéke, 1906

1906-05-10 / 37.szám

rek cselekményeibe, ez acélozza meg az akaratot, buzdit, felemel s haladásra késztet. Egy vagyonos, gazdag nép nem tűri a szolgaságot. Mig egy szegény népet a legkisebb rázkódtatás is szétszór, mint az őszi szél a hulló falevelet. Eddig csak érzelmi politikát folytattunk. S eszménk igazságát hirdettük, legfőbb ideje most már, hogy áttérjünk a reális politikára s addig is, mig közgazdaságunk védelmére a vámsorompókat fel tudjuk állítani, állítsa fel azt minden magyar ember a saját háza küszöbén, idegen kereskedőtől ne vegyen, idegen iparcikket ne fogyaszszon, foglaljuk vissza a kereső pályákat s a haszonhajtó foglalkozásokat. Általános panaszkép hangzik nemcsak ebben a vármegyében, hanem az egész országban is, hogy a közigazgatás sem az állami, sem a magánélet igényeinek meg nem felel, mert sem a jogos magánérdekek, sem a közgazdasági érdekek kellő módon figyelembe véve nem lesznek. Nagyon sok teendő van ezen a téren. A sok közül csak egyet akarok kiemelni s ez a magyar kisgazdák és kisiparosok existentiális érdekeinek megmentése és biztosítása, mert a 48-as törvények eltörölték ugyan a jobbágyságot s kimondották a közteher viselést, de az időközi kormányok úgyszólván már semmit sem tettek ezen nemzetfentartó osztály érdekében, sőt halomszámra tudnám felsorolni a törvényeket, melyek a magyar kisgazdák és kisiparosok érdekei ellen s nem azok érdekeiben hozattak. Ezen kisgazdáinkra és kisiparosainkra nehezedő terheknek a törvény keretein belül való enyhítését és anyagi boldogulásuknak előmozdítását feladatom egyik legfőbb céljának fogom tekinteni. Áttérek ezek után jelenlegi politikai helyzetünket uraló s egész állami életünk jövő átalakulására kiható ama nagyszabású reformra, melynek életbeléptéig a nemzeti politikának minden egyéb programmja szünetel s ez a választójognak a legszélesebb alapokra való kiterjesztése. Ezen nagy horderejű kérdésnek a kormány által megjelelt irányban, vagyis a magyar nemzeti állam érdekei s a magyar faj szuprematiájának minden időkre biztosítása mellett leendő megoldását őszinte lelkesedéssel támogatom. Mert meg vagyok róla győződve, hogy ennek megvalósítása folytán a nemzet teljesen demokratikus alapra helyezkedve, százszoros erővel fogja védeni s fenntartani alkotmányát s szabadságát. Ezen általános . vonásokban előadott politikai felfogásomnak megrajzolása után talán nem is volna már szükséges külön is megemlitenem, hogy a függetlenségi s 48-as párthoz tartozom s elveimnek teljes fentartásával vállalkoztam a főispáni állásra. Ezen politikai pártállásom mellett azonban tiszteletben fogom tartani mindenkinek politikai meggyőződését és semmi sem áll távolabb tőlem, minthogy politikai pártfelfogás által irányítsam hivatalos működésemet, mert a főispáni állásból csak egy politikai felfogást kívánok érvényesíteni, de ezt teljes intenzivitással bele fogom vinni a közélet összes ágaiba és pedig a hazafias nemzeti politikát; s minden ezzel ellenkező törekvés — amely a magyar állameszme, a vallásfelekezetek között fennálló béke vagy a társadalmi rend ellen irányul, szemben fogja magát találni velem, hivatali tekintélyem, befolyásolásom s hazaszeretetem minden erejével. Méltóztassék megengedni tekintetes Vármegyei Közönség, hogy ezek után áttérhessek beszédem tulajdonképeni tárgyára, a közigazgatásra s megemlékezzek első helyen annak elsőrangú tényezőjéről, amit már az 1848: VI. t.-c. az alkotmány védbástyájának nevez: a vármegyéről. Fájdalommal kell megemlékeznem arról, hogy az eddigi kormányok a vármegyéknek alkotmánybiztositó nagy feladatát ahelyett, hogy támogatták volna, ezzel éppen ellenkezőleg, mint életképtelen s csendes kimúlásban levő beteg intézményt kezelték. Az újraszervezések 1870., valamint 1886-ban is ezen irányban indultak. A túlságos ellenőrzéssel és gyámkodással megnyirbálták az önkormányzat szellemét. Szóval vagdalták, nyesték és vérét vették, hogy majd később a lélekharangot meghúzhassák felette. De most, amidőn a lefolyt küzdelemben azt látjuk, hogy e halálra itélt intézmény uj életre támadva, a sok vérvesztés dacára is az alkotmány védelmét oly fényesen betöltötte, közjogi helyzetünkben a vármegyéktől elvett autonomikus jogoknak nemcsak visszaadását, de azoknak megerősítését és kiszélesítését is elsőrangú állami érdeknek tartom. Nem akarok rekriminációkkal élni tekintetes Vármegyei Közönség. Nem akarom tetemre hivni azokat, kik vérig sebezték az alkotmányt, akik botorul kalapácscsal akarták szétverni ezredéves alkotmányunk védbástyáját, a vármegyéket. Eltűntek ők az örök kárhozat sötétségében, ítéljen bűneik felett az igazságos Isten. A kishitűekről sem kívánok szólani, kik a harc céltalanságát hirdetve, helyeiket elhagyták s a küzdelem helyett a hatalom árnyékában menedéket kerestek. Én csak mint jó gazda, ki a vihar elmultával körülnézi hajlékát, csak azt nézem, hogy tett-e s mennyi kárt okozott az elvonult vihar. S örömmel tapasztalom tekintetes Vármegyei Közönség, hogy ezen ős vármegyének 1000 éves tölgye kiállotta a vihart s bár egy-két ága letörött, de annak törzse ma is életerős, megviselt ágai uj lombokat hajtanak. Örömmel látom, hogy a vármegyének helyén maradott tisztikara hazafias hűséggel teljesítette kötelességét s ezzel a vármegye elismerését méltón kiérdemelte. S most, amidőn a vihar elvonultával a béke napja ismét az alkotások terére hiv bennünket, azon kéréssel fordulok a vármegyei tisztikar hazafiságához, hogy tevékenységük megkétszerezésével iparkodjanak a vármegye közönségének mindazon igényeit kielégíteni, amiknek eddig a mostoha viszonyok folytán meg nem felelhettek. — Irányítani a megyei tisztikar hivatalos működését, ezúttal nem látom szükségesnek. Meg vagyok rola győződve, hogy mindnyájának lelkét átjárja azon felemelő tudat, hogy a nemzeti kormány kormányra lépte nemcsak személy, hanem rendszerváltozást is jelent. — A nemzeti és demokratikus elveknek s az igazi alkotmányos felfogás érvényesülését, az állami és megyei igazgatás összes ágaiban s ebből kifolyólag kell, hogy összes hivatalos működéseiket a hazafiság, az igazság s a nép szeretete vezérelje. Mert a közigazgatás a nagyközönség előtt csakis akkor vívhatja ki a becsülést, a bizalmat s a tekintélyt, ha szegénynek, gazdagnak egyforma mértékkel méri az igazságot: ha jóakaratú oltalmába veszi azokat, kik magukat oltalmazni nem tudják, ha a megyei tisztviselőkben a törvények igazságos őrét látják. Szíves engedelmükkel a vármegyéről áttérek ezután arra, amit Esztergom szab. királyi város mélyen tisztelt közönségéhez óhajtok intézni. Ismerem a nemzet történetéből Esztergom városának, mint az ország legrégibb városai egyikének, történelmi emlékű pozícióját. Államalkotó nagy és szent királyunk születéshelye, hol az ország nagyjai nem egyszer gyűltek össze tanácskozásra. Nagy volt ipara s kereskedelme, s a Dunántúli városok között elsőrangú helyet foglalt el; azt is tudjuk, hogy Esztergom vára, mint kiváló erősség, fényes hadi tetteknek volt szintere De — fájdalom — azt is tudjuk, hogy egykori nagyságából időkről-időkre mindinkább vesztett s azt időközi kormányok vitális érdekeit figyelmen kivül hagyták. Elvették önálló törvényhatóságát, a törvényszéket, elvittek szóval amit lehetett, de nem pótolták semmivel. Egyet azonban nem vihettek el, a város hatalmas és közismert intelligenciáját s erre alapítom Esztergom város jövendő fellendülésének reményét. Ez alkalommal eszembe jut tekintetes Vármegyei Közönség, hogy midőn egy alkalommal a kuruc sereg e város falai előtt Rákóczynak egy vezért megillető, emelkedettebb helyen sátrat akart emelni, az ahhoz szükséges földet kucsmáikban hordották össze s azon állították fel a fejedelem sátorát. Tőlük vegyünk példát mi is, s vállvetett erővel a legkisebb munkát sem megvetve s a legnagyobbtól sem riadva vissza, kölcsönösen munkálkodjunk azon, hogy nemcsak az elveszitetteket szerezhessük vissza, hanem még uj intézmények létrehozása által is visszahelyezzük szeretett varosunkat az egykori fényébe és régi nagyságába. Amely munkában nemcsak kötelességszerüleg, de egész lelkesedéssel kívánom részemet kivenni. Engedje meg tekintetes Vármegyei Közönség, hogy talán már hosszura is nyúlt beszédemben néhány szóval megemlékezhessek a községek adminisztrációjáról is, amelynek keretében különös figyelemmel fogom kisérni a községi háztartást, mert — úgyis mint megyei tisztvisztviselő s úgyis mint a közéletnek egyik szerény munkása — megtanultam azt, hogy az egészséges és megbízható közigazgatás forrása a községekből ered, s ha ez el van posványosodva, ennek hatása kiterjed a járási és megyei adminisztrációra egyformán. A mindegyre szaporodó községi pótadókkal szemben azoknak ellensúlyozásáról is gondoskodnunk kell. Mert a községek csakis jövedelmeiknek fokozatos szaporításával és hűséges kezelésével felelhetnek meg azon súlyos követelményeknek, amiket tőlük az állami és saját autonomikus igazgatásuk a mai kor fejlettebb igényei mellett megkívánnak. A közvagyonnak és közpénzeknek hűséges és tiszta kezelését szigorúan fogom ellenőrizni és ellenőriztetni. Állandóan figyelemmel fogom kisérni, hogy a községi jegyzők az állami közigazgatási teendők mellett a falunak jegyzői is legyenek, hogy a lakosság és község ügyeivel is foglalkozzanak, hogy támaszai, tanácsadói legyenek a népnek, mert csak igy várhatjuk, hogy vissza fog térni lassankint ama bizalom is, amely alapon az egységes magyar nemzeti társadalom fog felépülni. Beszédem zárkövéhez érve, még csak néhány szavam van hátra. Tek. Törvényhatósági Bizottság! Teljes-tudatában vagyok annak, hogy a magas kormány, melynek bizalma e diszes állásba helyezett, oly egyént is kitünthetett volna bizalmával, ki a köztéren való nagyobb szereplésével, szélesebb látkörrel és több tudással, a főispáni állásban több előzetes biztosítékot is nyújthatna önöknek nálamnál. Egyről azonban biztosithatom önöket és pedig arról, hogy törhetlenebb alkotmányhűséget, jóakaratot, lelkesedést és munkakedvet s az autonomikus jogoknak nagyobb tiszteletét senki sem hozhatta volna magával. Ezen általánosságban ismertetett irányelveimnek kifejtése után, szerénységem tiltja, hogy bizalmukat kérjem — mert a bizalom már jutalom, amit ki kell érdemelnem. A mit kérek az csakis abból áll, hogy kegyeskedjenek nekem azt a jóindulatot előlegezni — mint a mily becsületes és igaz szándékkal jöttem, hogy szolgálataimat Esztergom vármegyének felajánljam. Ezek után a főispáni széket elfoglalom. Szűnni nem akaró lelkes éljenzések és tapsok kisérték nagy hatást keltett beszédét, melynek közepette háromszor emelték fel karos székébe. "Dr. Csernoch János a megye közönsége nevében az alábbi szavakban üdzözölte a főispánt. Méltóságos Főispán Úr! Szívből üdvözlöm Méltóságodat Esztergom vármegye közönsége nevében. A közelben lefolyt szomorú emlékezetű alkotmányos harc együvé forrasztotta a vármegye közönségének sziveit megérlelte az összetartozás érzelmeit s ez érzelmeknek kifolyása az öröm, melylyel Méltóságodat a vármegye közönsége fogadja. Érzelmei Méltóságod érzelmeivel találkoztak hazánk ősi alkotmányának védelmében és kétségkívül találkozni fognak annak megszilárdításában is. Esztergom vármegye közönsége talán kevesebb zajjal, de annál következetesebb kitartással állott az alkotmányvédők sorában, soha szem elől nem tévesztve a végső célt, mely nem volt egyéb, mint a tiszta hazafias és alkotmányos érzületnek föntartása a polgárok szivében, hogy ha elérkezik a döntő pillanat, az érzületnek minden kétséget kizárólag kifejezést adjanak. Ez be is következett, s mi büszkén tekintünk küzdelmeink láncolatára s annak eredményeire. Méltóságod Ő Felségének kegyességéből és a magas kormány bizalmából harcedzett vármegyénk élére állíttatott. Azt mondom tehát Méltóságodnak, amit az Úr Mózesnek mondott, midőn szerény csipkebokrot környező kis területre lépett: szent a hely, amelyen állsz. Vármegyénk területét hazánk legdicsőbb történelmi emlékei szentelték meg. Itt ringott szent István első királyunknak bölcsője ; itt lett ő a szent keresztség által az egyháznak tagjává, később apostolává s az által, hogy nemzetét is a keresztény hitre téritette, annak függetlenségét, fönmaradását a keresztény államok között biztosította. Nevezetes történelmi események játszódtak le vármegyénk területén. Átélte a tatárpusztitás szenvedéseit, a török uralom romboló hatalmát; látta székhelyének, remek székházának pusztulását. De amint megmaradtak régi dicsőségé.nek fényes emlékei, szent István királynak kápolnája, Bakács Tamásnak világhírű kegyhelye, ugy megőrizte királyához való hűségét és alkotmányához való ragaszkodását. És midőn jelenleg Méltóságodnak jutott nemes feladatul e hazafias erények ápolása a prímások vármegyéjében, kérjük, hogy mint nagynevű elődei Magyarország hercegprímásai, kiknek képei e teremnek legkiválóbb ékességei, terjessze ki gondoskodását vármegyénk összes közművelődési és gazdasági viszonyaira, hogy vármegyénk amilyen nagy a történelmi mult dicsőségében, oly erős és hatalmas legyen a szellemi és anyagi élet mindennemű alkotásaiban. Biztosítom méltóságodat, hogy a vármegye közönsége e törekvéseiben készséges odaadással és buzgósággal fogja támogatni. Isten éltesse Méltóságodat! A megyei tisztikar nevében Dr. Perényi Kálmán helyettes alispán intézett poétikus lendületű szavakat a főispánhoz, melyek igy hangzottak. Méltóságos Főispán Ur ! Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! Látták-e az ártatlanul elitéltet, aki égő szemmel, szivébe fojtott keserűséggel és ökölbe szorított kézzel várja a végső csapást ?! Ugy állt ott a nemzet, ugy álltunk ott mi . . . ? !