Esztergom és Vidéke, 1906

1906-04-15 / 30.szám

ESZTERGOM es mm A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. = Előfizetési árak: = Egész évre . .12 kor. Negyed évre. . 3 kor. Fél óyre ... 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók: Dí. Píokopp ßijiila és Brennei 1 Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nylltterek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt Buda)-utca 485. szám. Kéziratot nem adunk vissza. Húsvétra A Názáreti Jézus feltámadott. A harangok s az embernek a nagy igaz­ságot megértő szive oda vonzanak ma mindenkit a templomba, hogy a fön­séges eszme mellett eltudja feledni az élet oly sok szomorú óráját, tudjon vigaszt találni abban a ra­gyogóan fönséges igazságban, hogy ború után derű, meghalunk és fel­támadunk. A gyertya világ káprázatos fényé­ben glórifikált Megváltó nagy igaz­ságának örökké nagy ünnepe a hús­vét. Nagy igazsága mentől messzebb halad bele az emberiség történetébe, annál spontánabb, annál értékesebb és maradandóbb érzelmeket vés a hivő lelkek szivébe és nemcsak a templomok nagy ünnepe lesz ez, hanem oda fog kisérni bennünket az élet nagy harcában, az élet min­den órájában. Urunk Jézus Krisztus apostolkodá­sa a legkifejlettebb álokoskodás mel­lett is megmarad isteni erejűnek. Az ő végtelen nagyságából hova tovább több himpora tapad a vallásos em­berek lelkére és a feltámadás nagy jelentősége nagy ünnepét, a béke ünnepét, az eszme igazságának dia­Durvái} elűztél. Durván elűztél s én zokogva mentem, De kint megálltam az ajtód előtt: Egy szót reméltem hallani, csak egyet, Egy szót, egy bűnbánót, engesztelőt. . . . S kacagtam, amikor arról beszéltek, Hogy mindjobban sápadva, betegen, Arcképemet naphosszat sirva nézed S megbántad már, mit vétettél nekem. ... De hallom, hogy vigasztalóra leltél S nem vagy külömb a többinél te sem : S most én, ki könnyeid felett kacagtam, Mert boldog vagy . . . sirok keservesen. Ferke Ágost. 2^z asszony filozofál. (A szerzőnek, „Párbeszédek könyve" cimű, sajtó alatt levő munkájából.) A férfi. (Kezdődő férfi korban. A haja fekete, az arca fehér, sima. A finoman le­borotvált állán könnyű kékes-fekete árnya­lat. Az egész arc jellemző jegye, közép­pontja a fel-felcsillanó, kifejező, mély te­kintetű sötétszürke szem. Öltözködése: dalát fogja jelenteni úgy a kastély­ban, mint a kunyhóban. Mentől jobban kiélesedik az em­berek vallási közönye, mentől szo­morúbb eredménye lesz az emberek torzsalkodásának, melynek nyomá­ban az elégedetlenség eltörli az ide­álizmus virágát, annál jelentősebb lesz a Megváltó ünnepe: mert a le­targiából fölfog villámlani a nagy eszme viágitó sugara: mely az el­tévelyedetteket a szebb világ felé ve­zeti. , Ez oly egyszerű, mégis annyira mély, nagy igazság. Az emberek túlboldogsága, jóléte, gondnélküli­sége szinte megakasztja az embert abban a gondolatban, hogy hogyan is volna akkor, ha minden emberre rászakadna a nyomor. A jólétben nem törődik senki a föltámadás, a nagy változás, a jó változás es­hetőségével, eredményével és mi­helyt gondok bántanak, igyekszünk változtatni a szomorú renden s csak akkor érezzük a feltámadás nagy jelentőségét, ha jobb napok virrad­nak reánk, a szomorúságok, a csa­pások után. Igy vagyunk a szép húsvéti ün­neppel is. Harcolunk, pusztulunk, gondolkodunk. Eljön a magasztos az Ízléssel párosult elegancia, szinte nőies finomsággal a részletekben. A beszéde halk, kellemesen poentirozott, néha-néha mosolyog hozzá.) Maga most elmondta a véleményeit. Én ugy veszem, amint talán van is, .hogy ezek nem puszta nézetek, hanem elvek. Maga kritikát kér. Még azt is hozzáteszi, hogy nem azért kiváncsi a kri­tikámra, mertiró vagyok, tehát legalább egy bizonyos kör által elismert egyéniség, ha­nem csak bizonyos kiváncsiságból. Hát már maga az, hogy ezt igy nyíltan kimondta: mindennél jobban megmutatja, hogy meny­nyire nem hasonlít az átlag asszonyok­hoz . . . Az asszony. (Egytipus: a hipermodern, dekadens passziókkal tultömött léha, ün­nepelt szép asszony. A műveltsége magas, a tudása nagy és asszonyos. Fölületes, rendszertelen. Épen olyan, mint ahogyan gyűjti. Ha valami megkapja, elhatározza: ezt ismerni akarom, tudni akarok róla, belőle sokat. Nem áll meg a könyveknél. Inkább — elsiet mellettük. Hallatlanul ügyes, kényelmes módot talált: a szalon­jába hivja a könyveket élő agyakban Szinte csak interpretátornak hivja meg ezt vagy amazt az irót, művészt, de csak világfit. A szürke, unalmas, erkölcsös tu­dóst, akinek még annyi bátorsága sincsen, hogy ateista legyen, aki a sok, megtanult könyvet nem gyűri maga alá piedesztál­ünnep, az ő kikeletjében, varázsá­ban. A Megváltó mély szeretete be­levésődik a legalacsonyabb rétegű társadalmi egyénekbe is, nem kell ahhoz pszihológus, hogy a feltáma­dás nagy igazságát, a Megváltó e nagy ünnepét megértse, térdre om­lik a kérges tenyerű paraszt, imád­kozik a legnagyobb bölcs, a kiben csak elme és sziv van: mert a hús­vét az emberiségnek mindinkább nö­vekedő jetentőségű napja. És minden, mi előttünk van, oly igaz vonásokban, oly éles perspektí­vában tárja elénk ez ünnep igazságát. Az alvó természet fölüdül. Bim­bót fakaszt a fákon, a ragyogó nap­sugár. A szomorkodó ember felesz­mél, mert reményében virágot bont ki a hivés, az akaraterő, mely vál­tozást kivan, változást óhajt, tud akarni, változtatni, ideákat feltá­masztani és megváltani. Érezzük, hogy lelkünkben pezseg a gondo­lat: hogy a földi robotnak is van­nak változásai, érezzük, hogy en­nek is vannak megváltói, talán mi magunk, talán a jobbak, de ezek a megváltók élnek, valahol mellet­tünk, valahol távol, de élnek, a kik ideákból táplálkozva megváltják az embereket a szenvedéstől. nak, hanem elcsigázva vergődik alattuk . . . no hát azt nem szereti. Annál inkább a Nietsche embereket. Különben a férje is ott van néha a szalonjában Az, akitől elvált. Ne törődjünk vele, hogy miért. Az maga egy — másik irás témája, ha nem — több. Különben ő sem törődik vele. Már mint az asszony. A férfi ? őt talán csak az élteti, hogy vár. Várja az ő gyö­nyörű, okos asszonyának a visszatérését. De erről majd hallunk máskor, másoktól Tehát ilyen érdekes — legalább némelyi­künknek — ez az asszony. Ha valamibe belekap, különös szivósággal ragaszkodik hozzá — egy darab ideig. Most például filozófia van a soron. Annak vetette ma­gát : mindenről filozofál. Azok közé az asszonyok közé tartozik, akiknél az ember nem tudja, mit csodál­jon rajtuk inkább: a szépségüket, vagy azt a mesés raffinériát, eredetiséget a toa­lettjük legapróbb részleteiben is, amivel kiaknázzák és követelőn elismertetik a szépségüket. Háttal ül az ablaknak. És ahogy a füg­göny csak a sötét hajára enged rá egy kis világosságot: szinte villogóra válik ha­ján egy pár fénycsik. A szeme alatt puha zsirfényű, sötét karikák: petyhüdtségfélét mutatnak az arcán. Különben, mintha az egész gyönyörű testet valami benső hév, vagy tán ép annak elfojtása: fárasztaná. És mig a földi robot gondjait szemléljük és összehasonlítjuk a nagy Mesiást a mai reformátorok­kal, megváltókkal, mennyire nagy, mennyire igaz és isteni embernek kell tekintenünk az isteni Megváltót, a mai ünnep örökké nagy Mesterét Jézus Krisztust, ki oly régen, oly erő és oly szeretettel teremtett ne­künk egy ünnepet, melyre tekinte­nünk, melyet megünnepelnünk oly jól esik, mikor az emberek szive sivár, mikor húsvét ünnepén már gondolkodóba esnek a jobbak: hogy az emberek keressék egymást, mert a feltámadás ünnepe arra inti az embereket a lét nagy nyomorúsá­gában : Feltámadunk! A villamos összekötő vasútról. Esztergom, április 14. A politikai események rohamos váltakozásai a közelmúlt időkben háttérbe szorítottak minden más — ha még oly — közérdekű dolgot, igy a tervezett összekötő villamos vasút kérdését is, melynek pedig letárgya­lása záros határidőhöz van kötve, ha ugyan a terminus az országos válság dülőrejutásával ki nem to­A férfi szivarra gyújt. Kérdőn, hosszasan néz.) A férfi (tiltakozva int): Folytatom : én nem mondok kritikát. Nem is igen szere­tek, eleget kell „hivaalosan". Maga per­sze furcsának találja, hogy épen én kérek sokszor véleményt. Magának is ugye ad­tam kéziratot és mindig faggattam a kri­tikáért. De miért teszem én ezt? Csak egy kis fogás az egész. Nem azért kérdezem én ettől vagy attól, hogy mit szól a dolgomhoz, mintha arra volnék kiváncsi, hogy jól irtam-e meg vagy rosz­szul . . . dehogy! Nagyon jól tudom én, hogy amit csináltam, az jó-e vagy nem. Hanem abból a kritikából, amit mond, néha egy-egy észrevételből . . . igen, mon­dom ilyesmikből pompásan megismerem azokat, kik méltóknak látszanak rá, aki­ket vágyom megismerni. Ugy-e megmosolyogja ezt a nagy ön­hittséget: hogy én a saját dolgaimat állí­tom fel a megismerés kánonául. De hát én magamnak Ítélek, nem másnak . . . Persze én nem akarom, hogy egy ha­sonló valaki a saját fortélyommal fogjon meg. Nem bírálok. Még elveket sem. Nem tartom olyan fontosnak, hogy igazán an­nak ösmerjenek, aki vagyok. Rájuk bizom az emberekre. Gyönge a kifogás ugy-e? Azt akarja mondani ? Az asszony (egy kicsit csípősen): Nem, .Esztergom és file" tárcája.

Next

/
Thumbnails
Contents