Esztergom és Vidéke, 1905

1905-03-02 / 18.szám

ESZTER6IH es VIDÉKE A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. = Előfizetési árak. = Egész évre . .12 kor. Negyed évre. . 3 kor. Fél évre ... 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók: Dí. Píokopp Gijala és Brennei

1 Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt Buda)-utca 485. szám. ^=^= Kéziratot nem adunk vissza. === A fűztermelésről. Esztergom? március 1. (r) Több, mint egy éve annak, hogy néhány városi képviselő kérvényt adott be a város hatóságához, melyben a fűztermelés meghonosítását, s ebből folyólag a kosárfonásnak, mint háziiparnak megteremtését célozzák. A képviselőtestület kiadta a kérvényt a gazdasági bizottságnak, mely tudomásunk szerint egy-két ülésen foglalkozott is a fűztermelés kérdésével. Hogy azóta mi történt ezen ügyben, arról tudomásunk nincs, de az kétségbevonhatlan tény, hogy a képviselőtestület előtt azóta a kérdés meg nem fordult. Több izben foglalkoztunk a fűztermelés kérdésével, mely mint ilyen is, szép jövedelemmel jár, de reámutattunk mindannyiszor azokra a számottevő közvetett előnyökre, melyek a fűztermeléssel járnak, így a kosárfonás, mint házi iparnak megalapítására, s ennek kapcsán a kiviteli gyümölcstermelés és szőleink hozamának, mint szőlőnek értékesítésére. Nem rekriminálunk, de, mint a közügyek menetének ellenőrzői emeA gyűrű. Elbeszélés. 1849-ben az ágyú bömbölése mellett vonult el az osztrák. katonaság egy tiszaparti faluból. A fegyvert nem fogható otthon maradottak mind kiszaladtak az utcára, hogy az annyira gyűlölt ellenséget megbámuják. Egy ősz aggastyán, a falu öreg földesura, lánya karjára támaszkodva ment ősi nemes kúriájának a tornácára, hogy onnan nézze a katonákat. — Erzsikém, szegény kis lányom, hogy neked át kell élned e szomorú időt. A lány, ki már viruló hajadon volt, szeretettel gondozta atyját; édes anyját már régen kivitték a tiszaparti temetőbe és Béla bátyja a honvédek sorában küzdött a hazáért. A tornácra érve, megtört atyja vállára hajtotta fejét, szótlanul nézték az egymás után elvonuló osztrák csapatokat. A távolból a katonazene egyes akkordjait hozta közelbe a szél ... Most már egészen jól hallották : egy német indulót játszó banda lépkedett el az oszlopos ház előtt és oly sok fekete-sárga zászlót lenlünk szót az úgylátszik feledésbe ment fontos ügynek felszínre hozása érdekében. Nemcsak hisszük, de meggyőződésünk, hogy ezrekre menő haszonnal hálálná meg a csekély munkát és kevés anyagi áldozatot a fűztermelés meghonosítása, mi ha való, miért késlekedünk azzal ? Intéző köreink tettre készségére appeilálunk, midőn a fűztermelés kérdésének napirendre tűzését sürgetjük. Az ipari munkások jövője. A társadalom jólétének legelső feltétele az, hogy annak minden egyes rétege, minden egyes tagja az élet bármely válságai között is tisztességesen megélhessen. Ez az alapja a társadalom békéjének és ennek az eszmének a megvalósítása a legfontosabb feladatok egyike. A munkásosztály barátai, a kik szeretetteljes érdeklődéssel nézik a szegény dologtevő emberek küzdelmeit és ezer baját: a saját legbensőbb óhajtásaikat látják életrekelni abban az egész országra kiterjedő szervezetben, a mely lassan bár, de biztosan halad kitűzött céljainak megvalósítása felé. A Magyarországi munkások rokgetett ide-oda a szél . . . Erzsike és atyja most már keservesen sirtak. Egynéhány tiszt látva az öreg embert és a vállán zokogó szép lányt, tisztelettel emelt sapkát előttük. Talán eszükbe jutott, hogy őket is várja egy aggastyán és az ő életükért is remegett egy ily szép leány. Egy szőke tisztet annyira meghatotta a leány zokogása, hogy ő is könyezett ; de hogy meghatottságát palástolja, erősen megsarkantyúzta lovát és pálcájával egyet suhitott reá ... De szerencsétlenségére ; mert a ló az erős ütésre megbokrosodott és nagyokat ugorva berohant a füzesbe. Az ezredes utána küldött közlegényeket, de azok csak a tajtékzó lovat vezették vissza. A fiatal tisztet nem találták seholsem. A katonaság azért hosszú sorban kígyózott tovább, már az utolsók'után felkavart por is leszállt és ismét minden csendes lett. Erzsike könyeit letörülve, simogatta, csitítgatta atyját. . — Ne szomorkodj, édes apám, menjünk be, majd zongorázom egy kicsit. — Hagyd, Erzsikém, ne játsz, nem akarok .mást hallani, mint a honvédek kurjantását és ma szomorú vagyok, hiszen Bélárólsem hallunk hirt, talán nem is él! —- Atyám, majd. megsegít minket az Isten. Béla visszajön és a mi édes népünk is boldog lesz még. kant- és nyugdijegyletéről szólunk, melyet ezelőtt 12 évvel a fővárosi munkások teljesen önerejükből létesítettek. Ki győzné felsorolni mindazon okokat, melyek ezen intézménynek szükséges voltát bizonyítják ? Az iparost és munkást, aki életét addig, mig dolgozni bir, szorgalmas munkában, a mindennapi kenyérért való nehéz, sokszor sikertelen küzdelemben tölti el : öreg napjaira a legirtózatosabb nyomor fenyegeti. A mig ereje el nem fogy, verejtékes munkában telik el ideje ; küzd, fárad mig csak bir. És mikor keze reszketni kezd, mikor idő előtt megvénül, elerőtlenedett kezéből kihull a kenyérkereső szerszám : hát akkor egyszerre elejti a végső fonalát is annak a reménynek, hogy kenyere lesz holnap. A dolgozó eszköz helyébe kezébe veheti a koldusbotot. Csak a könyörület ad, ha ugyan ad, egy falatot az elgyöngült, kifáradt munkásnak. Annyiszor emlegetjük ezeket a keserves siralmakat és mégis olyan kevesen akarnak igazán tenni is valamit ezek megszüntetésére, hogy a munkálkodó ember nyugodtan, borzalom nélkül tekintsen a jövőbe ! A munkásosztály körében vannak már mindenütt betegsegitő pénztárak, melyeknél a tagság kötelező és találkozunk helyenkint a baleset — Ég adja, hogy úgy legyen ! Jer kis leánykám, kérjük az Isten segítségét — áldja meg hős honvédeinket, — szárítsa fel. a mi fájó, égető könyeinket. Ne hagyd el atyánk szegény, szenvedő magyarjaidat! Az ősz nemes és lánya letérdelve a tornác kőkockáira, mondották el azt az imát, amit akkor annyian küldöttek az egek Urához. A templom-kereszt fölött az első fényes csillag jelezte az est közeledtét. Erzsike gyöngéden bevezette atyját, búcsút vett tőle, s elment, hogy a tiszaparti kis temetőben az édes anyja sírjánál erőt merítsen a még ezután következő szenvedésekhez. A ház mögötti nagy gyümölcsösön és a mezőn át itt-ott egy száll margarétáért lehajolva ért a temetőbe. Anyja sírkeresztjét átölelte és csókjaival elhalmozta, majd beszélt hozzá, mintha csak őt, az édes anyját csókolgatná. A hold már a csillagok közt világított és Erzsike még mindig a kereszt mellett térdelt Mig egyszerre, mintha fájdalmas nyöszörgést hallott volna, a hang után sietett Erzsike, hogy segítségére lehessen a szenvedőnek. De mily nagy volt csodálkozása, mikor egy sirkő mellett ájulva látta azt a tisztet, kinek a lova megbokrosodott. .Gyorsan a Tiszához szaladt, hogy a tiszt csákójába vizet hozzon és ott a teelleni biztosítással is. Bár mindezek igen fontos és áldásos működést fejtenek ki, de hivatásuknál íogva csakis betegség vagy baleset idejében nyújtanak segítséget; de nem védik meg a munkást abban az időben, mikor munkaerejének teljes kimerülése miatt rokkanttá lesz, vagy aggkora miatt többé dolgozni nem bir. A munkásosztály, érezve elhagyatottságát, végre is a saját erejéből megalkotta Budapesten 1893ban a Magyarországi munkások rokkant- és nyugdijegyletét. Az egyletnek a belügyminisztérium által jóváhagyót alapszabályai a lehető legszabadeívübb rendelkezéseket tartalmazzák. Tagja lehet az egyletnek minden munkás, iparos, kereskedő, tisztviselő, vagy bármely más rendes foglalkozással biró férfi és nő egyaránt korkülömbség nélkül és orvosi vizsgálat mellőzésével. Iparos tanoncok is beiratkozhatnak. A kedvezményes beiratási dij személyenkint 1 korona 20 fillér. A tagok 20, 24, vagy 30 fillér heti illetéket fizetnek. Ennek pontos fizetése fejében a tag, ha tiz évi tagság betöltése után a saját keresetforrásul szolgáló foglalkozásában valamely baleset, testi vagy szellemi elgyöngülés, vagy agkori gyöngeség következtében munkaképtelenné válik: 8.40, 9.80, illetve 11 korona 90 fillér rokkantsemetőben a holdtól megvilágított sirok között élesztgetni kezdte az idegent. Fehér kötényét levetette és abból kötést tépve, megmosta a fején tátongó sebet, és jobb karját bekötözte, ami egész letépve lógott testéről, majd leült a sírdombra, ölébe fektette a tiszt fejét és halántékát dörzsölve élesztgette a már kétségbe esett Erzsike, mert eddig még semmi életjelt sem adott magáról a sebesült. Simogatta a sápadt arcát és úgy kérte, hogy nyissa fel a szemét . . . Nagy sokára mélyen sóhajtva, fájdalmas hangon kérdezte a katona: — Hol vagyok ? És ki ön, jó kisaszszony ? — Legyen nyugodt, hadnagy úr, — próbáljon felálni, hogy elvezethessem innét erről a szomorú helyről Én Kövessy Erzsi vagyok. — Ez temető ? hogy kerültem én ide ? Ah most már emlékszem mindenre, a lovam megbokrosodott és kiestem a nyeregből, itt megakadtam, ebben a nagy kőben ... Ön az a szomorú lány, kit egy öreg ember vállain sirni láttam, ó hogy sajnáltam önöket. Mily jó ön, most a fejemet fogja, a karomat bekötözte, köszönöm — úgy szeretném a kezét megcsókolni. A katona Lotár Rudolf osztrák hadnagy, fel akart állni, de amint egyet mozdult, .Esztergom és Vidéke" tárcája.