Esztergom és Vidéke, 1905
1905-02-05 / 11.szám
ESZTERGOM es flBEEI r r A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGAINAK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. Előfizetési árak. Egész évre Fél évre . 12 kor. Negyed évre. . 3 kor. 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók: Di 1 , Píokopp Gjjula és Brennei 1 Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: {hOYa a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt Buda)-utca 485. szám. Kéziratot nem adunk vissza. A tanítók és a tfidőveszedelem. Hazafiúi magyar szívvel hivom hazánk tanítóságát egy nemzetsorvasztó kór ellen. Segítsék az elnökletem alatt álló Józseí Főherceg Szanatórium Egyesületet a tüdővész elleni küzdelemben. Minden, még oly kevés fáradozás a humanizmusért égbeszálló ima. Mert a harangszónál, zsolozsmánál is szebb imádság az emberi jótett. Olyan jótettre hivom a magyar tanítóságot, mely rendjüknek szolgál. Ismeretes, hogy a tüdővész ép a tanítói karból szedi legjobban áldozatait. Mennyi derék népnevelő mártírja hivatásának: az iskola porában, romlott levegőjében, hivatása közben befészkeli magát tüdejébe a kór s ha idején nem jut szanatóriumi kezelés alá, — elpusztul. A József Főherceg Szanatóriumi Egyesület tavasszal fölépíti első népszanatóriumát s ebben a magyar tanítóságnak ágyalapitványt ajánlok föl a Tanítók Országos Bizottságának gondozása alá, ha most az alaptőke egyrészének megszerzésében támogatnak. A támogatás módjával utalok arra a levélre, melyet az orVágy. Ha halni kell, úgy most legyen halálom, Rettegtem eddig, most pedig kívánom, Hiszen, mi bennem él az is csak álom :. Nem lesz enyém soha, előre látom. Ha már eremben a vér többé nem forr, Szemembe rejtve légyen képed akkor. Im ép elveszett földi boldogságom, A túlvilágon bizton feltatálom. Bpest, 1904. nov. 9. Szó'llősy Géza. KályhaVásár. Böde Péter hajnalban a dunyha alól hamarosan kapkodta magára a gúnyát, a foga vacogott, a térdei össze verődtek. Dideregve fordult az asszonyhoz, aki épen most nyitotta fel a szemét: — Rettentő hideg van ! Az asszony még jobban összehúzta magát, csak az orra hegye látszott ki a piros kockás puha tömeg alól s így mormogta : — Meg kék mán venni azt az izét! — A vaskemencét ? — Azt hát. Igy reggel is befűthetne szág minden egyes tanítójához intézek: kérem íölhivásomat jelentősége szerint teljes figyelembe venni és hazafias áldozatkézséggel, szeretettel fogadni. Nem direkt támogagatást, hanem erkölcsi segítséget kérek. Azt kérem levelemben, hogy a jótékonycélú sorsjátékot, melynek minden fillérje az alapot gyarapítja —- a könnyen megszerezhető pártoló résztvevők összegyűjtésével gyarapítani szíveskedjenek. Hetven-hetvenötezer ember pusztul el hazánkban évente tüdővészben. A tüdővész pusztítása az összes elhalálozások egy nyolcad részét teszi ki. A tüdővész egymaga kétszerannyi életet ragad el évente, mint az összes fertőző betegségek együttvéve. Az áldozatok átlag hat-nyolc éven át sínylődnek, amig megváltja szenvedésüktől a halál. Állandóan felmillió embernek egyharmada teljesen munkaképtelen, kétharmada nagyon korlátolt munkabírással rendelkezik. Mily sok köny és bánat okozója. Milliókban mennyi veszteség ! Szülők keserve, hitvesek zokogása, elárvult gyermekek kétségbeesése, óh ! semmi sem oly szivrepesztő, mint a nagy tragédia, melyet a tüdőbetegség idéz elő. kend egy kis csutkatővel, aztán a délebéd is megfőne ratja, aztán meleg lenne . . . — Az ám! Mormogta rá bölcsen Böde Péter s egy sort vakaródzott. — Hanem hun a pénz ? -— Nincs kendnek ? kérdezte az asszony. — Nekem ? — Felelt csodálkozva Böde Péter. — Sose vót! — Pedig én láttam, hogy vót kendnek pénze. Bizonyosan elitta kend. — Te is tartottál dugaszban pénzt! Tán elcifrálkodtad ? Ezután a kölcsönös gyanúsítás után a házaspár hallgatott és fázott. Különösen Böde Péter s amint a jégvirágos ablakot bámulta, a honnét kékes világosság szűrődött be a kis házba, elképzelte a vaskemencét minden jó tulajdonságaival. A vasárus botra gondolt, ahol a soksok vaskemence ki van rakva, mindenik olyan, mint egy ember: lába is van, szája is van, még szeme is van, ha pedig teletömik és belégyújtanak, úgy elbeszélget, hogy csupa gyönyörűség hallgatni. Hanem hát pénzér adják. A pénz pedig nem igen volt barátságban Böde Péterrel, a csizmaszárban ugyan rejtegetett vagy két pengőt az asszony elől, de épen azért rejtegette, mert egy kis szűzdohányra szánta. Ezt csak nem adja oda kemencére, de meg nem is elég arra. Végre is az asszony talált ki valamit. Szabad e közönnyel tűrnünk, hogy azt a kevés magyart is megtizedelje a kór, hiszen az orvosi tudomány fényes példákkal mutatja ki, hogy igen nagy százalékát meglehet a tüdőbetegeknek gyógyítani: ha kellő időben sanatoriumi kezelés alá juttatjuk. Ezt akarja a József Főherceg Szanatórium Egyesület. Ezt akarja a magyar tanítóság közreműködésével. Nem kér elíenszolgálat rélkül; a tavasszal épülő alföldi szanatóriumban egy állandó ingyenes hely áll rendelkezésre azoknak a tanítóknak és családjuk tagjainak, akiket a kór megtámadott. És minden ezután épülő szanatóriumban, melynek építésére az alapszabályok köteleznek: egy-egy ág}^alapitványt létesítünk. Országos nemzetsorvasztó kór ellen küzdve a magyar tanítóság a maga testületi érdekeit mozdítja elő, midőn nem is oly nehéz társadalmi munkával egy-két koronás hozzájárulásra hívja a községben tehetősebbet. , Áldjon meg az Isten minden népnevelőt, ki fölhívásomat szivébe fogadja, célunk iránt lelkesül és tanácsával, munkájával gyámolit! Lukács György. — Pedig hitelbe nem ád ám a vasárus — szólt urához. — Biz a' nem — erősítette az ember. — Menjek el kend édes anyámhoz, neki van pénze, kérjék kend kőesőn. Bődének tetszett az eszme. Kölcsön kérni! Esetleg többet, mint a kemence ára! Hogy egy kis papramorgóra is jusson. Ez már beszéd ! Kemence is, papramorgó is, a tetejébe még a dohány ára is benne marad a csizmaszárban. Mégis van az asszonynak esze! Hanem az öreg asszony csúnyán elbánt Böde Péterrel. Hogy vaskemence kell nekik ! Hát még mi nem kék! Uraskodni akarnak kendtek? — kiált az öreg asszony. Böde hiába erősítgette, hogy a búbost nem tudják fűteni, mert nincs szalmájuk, aztán a kis vaskemencén az ételt is meglehet főzni, a házban is meleg lesz. — Főzzenek kendtek a pitvarban, mint eddig, ha pedig fáznak, bújjanak össze, mi is úgy tettük, mikor fiatalok voltunk. Böde Péter ballagott haza. A lába alatt csikorgott a hó s a fákról a zúzmara a nyakába hullott. Másnap reggel még hidegebb lett. Az asszony is nagyon fázott. Mind a ketten el voltak szontyorodva. Böde Péter gondolkozott egy da-abig, Városrendezés. Esztergom, febr. 2. A mai postával vettük az alábbi sorokat, melyeknek közérdekű voltuknál fogva készséggel adunk helyet. Cikkírónak a megpendített eszme fogadtatásához fűzött aggályaiban mi is osztozunk, mert mig egy nagyobbszabású városrendezésnél központul nézetünk szerint a primási palota terjeszkedésül szolgáló térség hiányában — mifi'ek egyik oldalról a nagy Duna, másrészről a várhegy szab határokat — nem szolgálhat, addig másrészt a nagy Duna partjának tervezett szabályozása nem egykönnyen realizálható — bár egyébként lehet helyes — eszme. A sorok több jóindulattal, mint helyi ismerettel vannak megírva és az egyes dolgok körülírásának fogyatékossága^ bizonyos homályba burkolja azokat. Cikkíró sorai ezek: Tekintetes Szerkesztő Ur! Kérem, szíveskedjék városa érdekében soraimnak lapjában helyet szorítani. Tudom, hogy lesznek, kiket azok tartalma mosolyra íog késztetni, de viszont hiszem, hogy lesznek komoly emberek, akik gondolkodni íognak azok felett, s igy ha nem is lesz soraimnak közvetlen foganatja, közvetve taazután az asszony felé pislogott s csendesen megszólalt: Hallod-e ? Anyjuk! Nekem vóna két pengőm, odaadnám kemencére. Az asszony dideregve nyögte ki: — Nekem is van egy. S előkerült a két pengő a csizmaszárból, a sublót aljáról a harmadik. — Háromért csak adnak kemenczét — motyogta az ember. — Lealkudjuk — felelte rá az aszszony. Mindketten bementek a vasárus botba. A pénzt az asszony vette magához s jól bekötözte, a zsebkendő sarkába, jól beburkolta magát a nagykendőbe. Az ember is belebujt a bekecsébe. A botban sokan voltak. A segédek nyitott ajtó mellett sürögtek, forogtak. Fiatal pirosképű legény ugrott elibük : — Jó reggelt bátyám uram ! Böde Péter megbicentette a fejét és csendesen körülnézett a vasárus botban; nem szólt egy szót sem, hanem oda ment a tűzhelyekhez s elkezdett egy drágább fajtát tapogatni. — Hát ilyen kék nekünk, ugy-e ? — fordult Böde az asszonyhoz. Az asszony is végig tapogatta a tűzhelyet, fölemelgette a karikáit, kinyitotta az ajtaját s nagynehezen kimondta : — Hát ez jó vóna ! „Esztergom és Vidéke" tárcája.
