Esztergom és Vidéke, 1905

1905-01-22 / 7.szám

ESZTERGIM es flIEKI A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGAINAK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre Fél évre . 12 kor. Negyed évre. . 3 kor. 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók: M Píokopp Gijala es Brenner

1 Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (nova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt Buda)-ntca 485. szám. Kéziratot nem adunk vissza. A választás és városunk közbiztonsága. Esztergom, jan. 20. Nincs országgyűlési képviselőválasztás anélkül, hogy a pártok hadilábon ne lennének. Minden választás izgalmakkal jár, melyek tetőpontjukat, a választás napján, a választás eredménye hirül vételében érik el, midőn is megtörténik, hogy a vesztett fél a bukás pillanatában, a boszu érzetétől lihegve oly tettekre ragadtatja magát, mi a legszebb jog gyakorlásával össze nem fér. Városunk polgársága a választásokon a magasztos aktushoz méltóan viselkedett mindég, eltekintve természetesen holmi korcsmai jelenetektől, melyeket a választások teherszámlájára írni nem lehet. Nem igy a jelenlegi választásnál, melynél a koalíciós ellenzék győzelemre vezető fegyveréül az erőszakot, a terrorizálást választotta. Tisztelettel hajlunk minden egyéni és mindenféle pártfelfogás és érdek előtt, de nem akkor, midőn kezében a nyers erőszak fegyverével küzd, melynek lövegei oda is eljuthatnak, hova nem is irányozvák. S ez az, mi kezünkbe adja a tollat. Csak Esküvőkor. Valóra válva sok-sok álom, Menyasszony lesz a szép leány. Tesznek fejére mirtusz-ágot, Hintnek elébe sok virágot, — Hogy illatozzék mind a hány ! Amerre visz az út előtte ; Fény s ragyogás veszi körül, Aranyködén a napsugárnak Az ábrándok valóra válnak, — A lelke, szive úgy örül! Mily szép menyasszony —. igy susognak, — Az arca mily kedves, vidám, Minthogyha kétes boldogsága Egy fényes, édes, szép világba Repitné lágyan hintaján. S a vőlegény? — Az arca sápadt, A vőlegény, ah, halovány 1 Minthogyha nem is esküvőre, Minthogyha gyászos temetésre Robogna sebes hintaján ! . . , Fülöp Zsigmond. Santa Barbara. Tizian „Assuntája" után Palma Vechio hires „Santa Barbara "ját akarta látni. A mint az Akadémia csodás kincsesházát elnemrégiben foglalkoztunk az országgyűlési képviselőválasztásokkal, társadalmi és nem politikai, a polgári önbecsülés szempontjából, amidőn elmondottuk, hogy a lelkiismeret csak akkor nyugodt, ha nem a vak szenvedély, a gyűlölség, hanem a józan ész, a higgadt megfontolás vezeti azt, elmondottuk, hogy a nemzeti zászló hazaszeretetet, békességet, reménységet hirdessen s a legszebb polgári jog gyakorlása ne hintse el közöttünk a viszály, a gyűlölség magvait, hogy tiszteljük egymás meggyőződését. Ma, midőn még egy hét választ el bennünket a döntő ütközettől, — hozzá tesszük — sajnosán kell constatálnunk azt az erkölcsi elvadulást, mely a város polgárainak személy és vagyonbiztonságát fenyegeti. Az ellenzéki terrorizmus az elfajulásnak oly alacsony fokára sülyedt, hogy a védtelen polgárokat, de nemcsak ezeket, hanem hozzátartozójukat is, nyilt utcán inzultálják, s nemcsak szavakkal, de tettlegesen is bántalmazzák, amire példa a csütörtöki eset, midőn a szabadelvűpárt hat oszlopos tagját, közöttük magát a jelöltet is, nyilt utcán, hagyta, a gondola ingva-ringva suhant végig a Canale grandon. A tavaszi napsugár zöld smaragddá olvasztotta a lagúnát. A levegőben benne volt a tavasz lehellete. A régi palotákról virágok kacsingattak. És a gondola ingva-ringva suhant tova. Egymásután vonultak el az ős régi paloták a Palazo Vendramin, Pesarelá Doro . . . Grimani . . . Desdemona . . . A smaragdzöld viz fölött pillangó röpködött . . . Mert tayasz volt . , . A lelkében még benne volt az „Assunta" bubájának áhítata . . . Benne volt az ifjúság. És benne volt a tavasz. És ő most Velence legszebb asszonyát akarta látni. Akiről már olyan sokat álmodott. A Santa Barbarát. A gondola ingva-ringva suhant tova. Letért a Canale grandéról és apró kis ce Iákon keresztül siklott. A viz gyöngyözve csobogott a karcsú evezőről. A fordulóknál a gondoliere elkiáltotta magát. — Sia stai! . . . És jött válasz a másik gondolástól: — Sela premi! — Sta li ? . . . Különben csend. Az apró hidakon nagynéha facipők kopogása. A levegőben a tavasz illata. Olyan édes harmónia. A lelkében ifjúság és tavasz. A szive olyan a város főútvonalán nemcsak becsmérlő szavakkal iliették, hanem kövekkel, az utca sarával megdobálták, sőt reájuk kést rántottak anélkül, hogy arra a legkisebb okuk is lett volna, s mindezt csupa fanatismusból. S amidőn ezt szóvá tesszük, teszszük azt a polgárok érdekében, kiknek testi épsége annyira veszélyeztetve van, hogy az orvtámadások elhárítására védelmi eszközökkel kénytelenek magukat ellátni. De nemcsak a személy, hanem a vagyonbiztonság is veszélyeztetve van. Nincs nap, nincs éjszaka, hogy az ellenzék fanatizmusa a vagyon ellen ne intézzen orvul támadást. Igaztalanul vádolna az, ki sorainkban túlzást, célzatosságot látna, mert a tények megcáfolhatatlanul adnak nekünk igazat, melyek a város hatóságát már is arra bírták, hogy falragaszokon figyelmeztesse az erőszak alkalmazóit a törvényes megtorlásra s hogy a város polgárai személy és vagyonbiztonságának megvédelmezése végett katonai őrjáratok alkalmazását szorgalmazza. Ha már most, jóval a választások előtt a fanatisált szenvedélyek oly fékevesztetten dühöngenek, hogy a pontosan, szabályosan, rendesen dobogott: kip, kop, kip, kop, mint amilyen rendes, szabályos volt az ő híres kronométerjének a ketyegése : kip, kop, kip, kop. Pedig most Velence legszebb asszonyát fogja meglátni. A lelkében zsongott valami. Egy dal. Hazulról hozta magával. A tarlóról: Pi-piros a pipacs virága Hull a harmat reája . . És a gondola ingva-ringva suhant tova. A Formosa templom közelében csaknem kiugrott a gondolából. A szegény rampino csaknem kiejtette kezéből fanyelű horgát, amivel a gondolát a tragettóhoz húzta. Sietett. A templom koldusai megsüvegelték. A bőrajtót félre vonták. Sietett. Egyenesen a jobboldali oltár felé. A legszebb velencei asszonyhoz, Santa Barbarához. Bíbor a ruhája. A fején diadém. A kezében pálma. . De az arc, az arc! Egy szentté avatott velencei szépség. Nem szenvedélytől izzó, nem lángra gyújtó, nem a dél forró leánya. Kék szemében sejtelmes igézet, gömbölyű arcán a szelidség bája, boldogító, lelket mámorító mosoly. És a termete .. . személy és vagyonbiztonságot veszélyeztetik, mire fogja az magát kinőni a választás napjáig s mire fog vetemedni a fanatizált tömeg akkor, ha a győzelem szerencséje tőle elfordul, s ki lesz az előjelekből bekövetkezhető tatárjárás következményeiért felelős ? Azok, kik az erőszak és megfélemlítés fegyverével küzdenek, gondolják jól meg a következményeket, gondolják meg, hogy habár a választók elvei eltérők, azok jogosultsága teljesen egyenlő. Tiszteljük hát kinek-kinek elveit, meggyőződését, s nevessük meggondolatlanul amúgy is pangó és áz egymásra utaltság láncszemeivel egybekapcsolt társadalmunkba a boml as, a széthúzás, a boszú, a harag üszkét, ne törjünk egymás élete, testi épsége és vagyona ellen akkor, midőn mindnyájan gyermekei vagyunk annak az anyának, a városnak, melynek boldogulását — bár eltérő elvek alapján — de mindnyájan akarjuk, s azon munkálkodunk. —a. Kereskedelmünk és tekintélye. A vitéz magyar nemzet fejlődésének története egészen az ujabb korig a háborúskodás szakadatlan Ián* egy hős istennőé. Hatalmas és mégis olyan lágy, olyan nőies. Fönséges nyugalom, mely édes sejtelmekbe ringatja a lelket . . . Ilyen Santa Barbara, a fegyvergyár tüzérségének védőszentje. .* Sokáig, sokáig nézte, csodálta, bámulta. A templomban mély csönd volt. De jól hallotta, hogy a szive egész szabályosan, rendesen dobog: kip, kop, kip, kop. Velence legszebb asszonya nem zavarta meg a szive dobogását. Kék szemében sejtelmes igézet. A termete egy hős istennőé. Alakjának fönséges a nyugalma ... de ő a dél forró lányát kereste izzó szenvedéllyel, lobogó lánggal, szikrázó tűzzel . . . Neki élet kell . . . élet . . . Odakünn pedig a levegőben tavasz volt . . . És a nap ragyogott . . . Zöld smaragdban csillogott a laguna. . És vidám női kacagás hallatszott egy palota nyitott ablakából. Itt volt az élet, a nevető, mosolygó, ragyogó élet. A szive pedig vigan dobogott: kip, kop. Mikor a tőrre del Orologio bolthajtásos átjárója alatt kifordult a Márk-térre, fönn a toronyban a mórok éppen tizenegyet ütöttek. Önkénytelenül a kronométerje után nyúlt.