Esztergom és Vidéke, 1905

1905-05-25 / 42.szám

ESZTERGOM es flBÉKI r _ r A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGAINAK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. Előfizetési, árak Egész évre . .12 kor. Negyed évre. . 3 kor. Fél évre ... 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók: Dí. Píokopp Gijula és Brennei

1 Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt Bnda)-utca 485. szám. Kéziratot nem adunk vissza. A tűzjelzés kérdésének megoldása. Esztergom, 1905. május 22. Elvitázhatlan tény, hogy kevés vidéki város tűzoltósága dicsekedhetik oly felszereléssel, mint a mienk. E tekintetben ezen intézményünk kívánni valót maga után nem hagy. Ami a működő csapatot illeti, annak, ugy tudjuk reorganizálása van folyamatban, s ha az újonc csapat lelkesedése kitartó lesz, aminthogy hisszük, ugy önfeláldozó munkásságát a legnagyobb siker fogja koronázni. A viz kérdése, hála az intéző körök bölcseségének szintén kedvezően lett megoldva, s most már csak egy volna hátra ; a tűzjelzés, ami pedig főfontosságú. Volt egy idő, midőn tűzoltóságunk önzetlen munkásságának sikere a tűzjelzésen szenvedett hajótörést, mert bármennyire versenyeztek is tevékenységük, tudásuk érvényesítésében, a várt eredményt felmutatni, a késői tűzjelzés folytán képesek nem voltak. Minden időben belátták ezt intéző köreink, s érezték egy tűzjelző állomás létesítésének szükségét, annak A Vén fűzfa. — Az „Esztergom és Vidéke" eredeti tárcája — Álmos, lassú folyó öleli keresztül a falumat. Lassan hömpölyög a hullámok szelid fodra s beláthatatlan messzeségben összevissza álló rendetlen fűzfák között vesz el Kedves látnivalóim nekem ezek a fűzfák, melyek alázatosan bólintgatják ágaikat. Az ágak vége szinte fürdik a vizben. De ah! minő metamorfosis. Mert ha télre fordul az idő, az alázatosságok kegyesen peckelődnek ég felé, dideregve zörögnek, ha végig sivit közöttük a téli szél. Mikor aztán az élet visszaköltözik, akkor újra alázatosakká lesznek. Eltűnik az ágakról a haragos rozsdaszin, s az enyelgő ág szerelmesen borul a suttogó habok alá. Ilyenkor nem meredez felfelé, mint a Titán Laci frizurája. A széles, összelágyult levelek közül szinte hamar tűnő tájakat ver az álmos viz habja s aztán nagy nehezen legyőzve akadályokat, elszánja magát tovább hömpölyögni a füzek között. Kérges, furcsa'fák ezek az én fűzfáim. megvalósítása azonban, mindég a pénz kérdésén múlott. A tervezgetések legcélszerübbike az volt, hogy a plébánia templom tornya volna arra a legalkalmasabb, azonban a kivitel oly pénzbeli áldozatba került volna, mit megadni, hajlandók nem voltunk. Pedig, ha már a város annyi ezret áldozott ezen elkerülhetetlenül szükséges és hasznos intézményre, úgy nem volna helyes, a félúton megállani. Hisz az áldozatot önmagunkért, nyugalmunkért, vagyonbiztonságunk érdekében hozzuk. A sokszor felvetett terv szerént legalkalmasabban és legcélszerűbben a plébánia tornyán volna elhelyezhető a tűzjelző állomás, már csak a központi telephez való közelségénél íogva is. S hogy a tűzjelzés megoldását épp most szorgalmazzuk, annak gyakorlati oka van. Tudva lévő, hogy az oly magasságban való építkezésnél, számottevő hányaddal emeli a költségvetés végösszegét az állványozás. Most, miként olvassuk a plébánia templom alapos restaurálásnak lesz alávetve, s igy, ha a tűzjelzés kérdése ezúttal oldatnék meg, ugy mig egyrésztlényeges megtakarítás volnaelérRégiek, mint a vármegyei diurnisták iroda kabátja s úgy nőnek, mint a meglett emberek szélességben. Vagy ugy sem. Megvannak állapodva, mint a kisvárosok tul sok bizottságai. Össze-vissza, féloldalra, ide-ode a rendetlen ócskaság. És én mégis úgy szeretem őket. Télen olyan kuszák, mint a párisi divat tudósítások, nyáron meg alázatosak s megkövéredett levelei oly andalgóan csüngnek a földre, csevegnek lassan, mélázva ábrándosan. Csúf, rücskös törzs! Mikor alvóra indul a természet, valami korhadt régiségnek gondolnók, a mit ott felejtettek, mert senkinek sincs reá számítása. Csúnya nagyon! S ha a pöckös gőgjükből engednek egy kicsit, felveszik az ágak csikós zöld viganójukat, még szépnek is tetszik. Télen ki gondolna bennük életet ? Hova fut ilyenkor az élet?Alig tartja kint valami. Pásztorfiuk kiégetik derekát. Kis vékony, kéreg, jóformán a háncson zörög a csúnya meredező vesszők serege. Ki gondolna ott életet ? . . . Most pedig, hogy elandalódom a rozsdás szint veszteni kezdő fűzágakat látva, most, hogy látom, mint kel életre egy öreg szilánk, — ne csodálkozzanak kérem, — eszembe jut János bácsi. hető, addig másrészt a templom helyesebben tornyának alapos restaurálása és a belsejében netalán tervezett változtatások a tűzjelző állomásra való tekintettel lennének eszközölhetők, mely alkalomnak felhasználása a városnak kétségtelenül anyagi előnyére volna csak. Gondolkodjunk felette, de ne sokáig. Mem or. A tűzoltó egyesület közgyűlése. Az esztergomi önkéntes tűzoltó egyesület vasárnap délelőtt 10 órakor tartotta a városháza nagytermében évi rendes, ezúttal 36-ik közgyűlését, a tagok élénk érdeklődése mellett. Vimrner Imre polgármester elnöki megnyitójában melegen üdvözölvén a tagokat, a felebaráti szeretetből fakadó önfeláldozó munkáságukban kitartásra ösztönözte azokat, felemiitvén, hogy az egyesület fenntartása a városnak évenkint mily nagy anyagi áldozatába kerül. A napirend első pontja a titkári jelentés volt, melyet nagy figyelem és érdeklődéssel hallgattak végig a közgyűlésen jelen voltak. A nagy gonddal és ügybuzgalommal egybeállított jelentésért a közgyűlés Osváth Andor titkárnak elismerését És voltaképpen itt is kezdődik a történetem. János bácsi grajzlerajos. Régi ember. A pacsirta-utcát nem lehet elképzelni nélküle. Ott siibukál a boltjában. Ráncos homloka mögül beesett szeme eltévedez messze, kitudja hova. Avagy tán a, megenyhült levegő kékjébe, vagy még messzebb ? Tán neki is volna csillagja? Kár lenne. Fiatalabb emberek számára való az ilyen időtöltés. Különben is, szó sincs ezekről. Annyit nem hederít a vászoncselédekre, mint a pék legény a lópatkolásra. Valódi bürokrata. Olyan fontoskodva mércsikéli a galaridot, bécsi kormot és pászoltatja a lámpaüveget, mint a mily pontosság kívántatik egy tanügyi polémia rektifikálásához. Nagy, kerek arcán össze-vissza meredeznek a szakái tüskéi, akár a folyómenti fűz ágai. Igen, igen ! Épen kapóra jött ez a hasonlat, mert arcán is olyanokat hajított az élet ekéje, mint a milyen kérges az a fűzfa, melyet bámulok, dereka is úgy van görbülve, mint éppen annak. Szóval, öreg fűzfa biz János bácsi. Élettelen mint amaz. fejezte ki; egyben elhatározta, miszerint felkéri a helyi lapokat a titkári jelentésnek egész terjedelmében való közzétételére. A számvizsgálók jelentése szerint az egyesület bevétele 7971 k. 52 fillér., mig a kiadás 7415 kor. 49 fillér volt, s igy a pénztári maradvány 556 korona, mely takarékos gazdálkodásért Kitzinger József pénztárosnak, valamint a vezetőségnek a közgyűlés köszönetet mondott, egyben a számadónak a felmentvényt megadta. Az 1906. évi költségvetés előirányzatának elfogadása után Osváth Andor indítványára kimondotta a közgyűlés miszerint, Dóczy Ferenc főparancsnokságának 25-ik évfordulóját, mi június 25-én lesz, ünnepség keretében fogja megülni; aminek előkészítése és rendezésére a tisztiszék és választmány kéretett fel. * A titkári jelentés, melynek közzétételére felkérettünk igy szóll: Tekintetes Közgyűlés! Küzdelmes évtizedek után lép az esztergomi önkéntes tűzoltó egyesület fenállásának 36-ik évébe. Ennyi idő alatt terebélyes fává növekszik a csemete, játszi gyermekévek, derűs fiatalság után férfikorba lép az ember és ezernyi esemény emléke vésődik fel a történet márvány lapjain. Az esztergomi tűzoltó egyesület harTélen alázatosan, lemondóan rezeg hangja, mint annak. Egy külömbség van kétségtelen, de az az egy külömbség is elenyészett. Nevezetesen, mig a fűzfa minden éven át újra feléled, lerázza magáról az ezüst fehér bikanyálat s egészen zöld mezbe kerül, őt már csak a fodrászok köcsögéiben található titkos szer öltöztetné ki s hajának rendezett ezüst szállait csupán a tinktura bujtathatná el. Nos, de ezt a szembetűnő ellentétet is kiegyenlítette a legutóbbi idő. Már látom! A vizes árok partján serceg a fű, az orgona bokrok duzzadt rügyei pattanni készülnek, a kikelet sejtelmes ébredése korszakában, mikor fölujzódnak a régi vágyak, a vér fiatalos pezsgéshez óhajt jutni, a melyen a tisztelt emberiség jobbára nem tud aludni. Én is nyugtalanul aludtam az éjjel (milyen zig-zugos mesgyékeri szaladgálok is a gondolatommal) s korán talpon voltam. Mikor betámasztottam a kis kaput, egyszerre elöntött a bámulat. Az öreg fűzfa, akarom mondani János bácsi a boltajtóban dévajkodott. Különös volt az. János bácsi arcán elterült a boldog érzés lágy mosolya, a szeméből is pattogtak a kis, perzselni nem tudó szikrák, mintha a grajzlerajos tekintélyét is feladni lett volna ké-