Esztergom és Vidéke, 1905

1905-05-25 / 42.szám

minchat hosszú esztendő alatt nem látott egyebet küzdelmes életnél és hogy ha néha-néha derűsebb napok virradtak reá, ezeket kétség kivül annak a szívbeli örömnek éltető napja ragyogta be, aminek hatását s melegét a kebel akkor érzi, midőn másokkal szemben tiszta önzetlenségből jót cselekszik. Vagy ki vitathatja el, miszerint egyesületünk célja, hosszú fennállásának ideje alatt tisztán az volt, hogy átérezve az emberbaráti szeretetet cselekvésre ösztönző sugallatát, a bajba jutott, a veszélybe került és súlyos csapással fenyegetett polgárság segítségére siessen ! És ha ez igy van, a kötelesség becsületes teljesítése után miért ne jutalmaznánk meg önmagunkat a benső megelégedés tudatával, ezzel a felemelően értékes gondolattal, melynek eszményi talajában ez által ujabb, s gazdagabb gyökérszálak teremnek ? A vállalt kötelességnek az emberi szellemet és erőt teljes mértékében igénylő benső megismerése, a sarkaló kötelesség érzetnek hasznos tettekben megnyilvánuló eredményei szülik a kitartást és a további buzgalmat. Egyesületünk a felebaráti szeretet dús televényébe gyökerezett kötelességeit a lehetőség határai között mindenkor teljesíteni igyekezett, s bár cselekvésének állandó kísérője volt a felületes kritika, meg a rosszakaratú gáncsoskodás, mégis lelkiismeretes őszintességgel elmondhatjuk, hogy a kitűzött célhoz vezető, kezdetben úgyszólván teljesen járatlan, később ís állandó akadályok által szegett és még ma sem göröngytelen úton törhetetlenül és kedvünket nem veszítve haladtunk tovább. Valamint az emberi életben, úgy a társadalmi egyesületek életében is vannak esetek, amikor a célhoz vezető út egyszerre járhatlanná válik. — Az elénk tornyosult akadálytól ilyenkor vissza kell rettennünk ? — Nem, mert aki egy eszményért küzd és mielőtt célhoz ért volna feladja a reményt, az nem erős, nem elszánt és főképen nem bizakodó. A mi egyesületünk életében nagy szerepe van az akadályoknak. A mi egyesületünk tulajdonképen azon elsők közé tartozik, amelyeket akkor alapítottak, midőn hazánkban még minden nemes célú vállalkozás és intézmény tisztán társadalmi kezdeményezésre és egyé pes, ott pipiskedett czéltalanul s majd megölte a fiatal lányt a sok kérdésével, a kit rosz végzete a vén fűzfához küldött ilyen korán reggel. — Hogy aludt lelkem ? Juczi haragosra húzta Össze arczát. Nem bizalmaskodni jött ő ide, de keserű — borsót venni. (Mintha bizony nem azt kapott volna.) — Sütnek, mi ? Kalácsot sütnek, he — tudakolta a vén fűzfa. A leány nem felelt. Csak a kezét csapta le a kötén}

r

e mellé s a vállán rántott egyet. János bácsi pedig folytatta az attakot. — Haha, nem tetszik a gazdasszony ugye ? Bizony nagy haragú harang szóll maguknál az egész nap. Nálam jobb dolga van a cselédnek, bizony. Nem állna be? És milyen kaczagtatóan kacsintott a selyma. Mikor az őszinte vallomásokból kifogyott, a keserű borsót kezdte a fiókban szemelgetni. Hogyne! Nem akarja, hogy gaz vegyüljön az igaz köZzé. Pedig az a keserű bors igaz, vagyis „echt." Bizony magácska kis huncut! — lódította. Aztán lepislogott nagy bizalmat gerjesztően s a pudlin keresztül szólt édesen. dül a társadalom biztosított erkölcsi és anyagi támogatása mellett jöhetett létre. Abban az időben a kezdet nehézségei mellett rendkívül nehéz volt a cél felé való közeledés, mert mig egyrészről úgyszólván saját zsebeikből szerezték meg az alapítók a működés eszközeit, másrészről a tűzoltás technikája is bölcsős korát élte. — Mi volt az első felszerelés? Az akkori időnek ma már megmosolygott vívmánya, mai tökéletes gépeink ükapja: a közönséges tüzifecskendő, mely csak aként használt, hogy ha a tűzbe vitték, akkor is százszor elromlott, mielőtt hasznát látták volna; néhány monstruózus létra, veder, horog, kukorica pamat és rettenhetlen egyéni bátorság, mely a tűzoltót bevitte az elem legdühösebb harcába, miként a régi időknek minden kockáztató harcosait, embert-ember ellen. És ha a kezdetleges eszközökkel, életünket kockára téve győzedelmeskedtek a mult jó emlékű nagy részben örök pihenőre tért lelkes tűzoltói, vájjon mi, akik a lehető legmodernebb felszereléssel rendelkezünk, akik úgyszólván oda jutottunk-, ahova a mostani katonák, hogy a hadviselésben nem a nyers fizikai erő, hanem a szellem dominál, nem győzedelmeskedhetünk-e nagyobb sikerrel és nem lehet-e teljes az örömünk egy-egy siker után ? 1 És midőn ezen kérdésre feleletet kell adnunk, röstelkedve valljuk be, hogy nincs örömünk a saját tevékenységünkben, mert habár minden eszköz meg van, amivel a legveszedelmesebb elemnek gátat vethetünk, egy hiányzik, az, ami a régieket önfeláldozásra késztette, az egyén elhatározása. Mult évi jelentésemben már szóvá tettem ezt az elszomorító tapasztalatot és kifejeztem abbeli reményemet, hogy a jövő tarthat számunkra meglepetést, hogyha magunk is igyekezünk, miszerint a működő tagjaink általánosan átérezzék vállalt feladatuknak magasztosságát. Amennyire lehetett fáradoztunk is ebben az irányban, de hiába hangzott el a lelkesítő szó, javulás csak nem mutatkozott. Minden igyekezetünket a működő csapat kiképzésére irányított, de abban, hogy egy elszánt csapatot megteremtsünk, csalódnuk kellett. A gyakorlatokra alig jelentkeztek a csapat tagjai és bár papiroson az állandó létszám 58—70 között váltakozott, tényleges résztvevővel egy-egy gyakorlaton maximum 10—14-el találkoztunk. Kutatva ezen lanyha érdeklődés okát, — De hát miért is nem szóll magácska ? A leányka azonnal kész volt a felelettel. Mert maga csúf vén róka, tudja. — Hoho, — mosolygott az öreg. Róka? Aztán lengette a fejét. Nem rosz. . . Nem rosz — motyogta. Hát csak a fiataloknak illő a színmézzel kedveskedni, ha az öregeknek jó az ágyi ecet is, mi ? És ismét felvetette a fejét — Ugy-e maga azt gondolja, mi? Azt. — Kis nyakas., Most persze megbüntetem, oda a rádás, érti ? Pedig tele vagyok jóakarattal. A kis Jucika a hogy szerét ejthette, megiramodott. János bácsi ábrándosan követte a tekintetével; a továbbiakra tekintettel, a kis kapuban húzódtam meg. — Formás kis madár — gondolkozott hangosan az öreg János, János te nagy kopé! — e közben majd hogy likat nem ütött a kopasz fején a mutató ujjával — megint hódítottál öreg, hehe ! Aztán oly ünnepélyesen kiáltott fel, mint III. Richard, mikor a lovat kéri: — Jaj, de huncut vagyok Hihi. Kackiásan kihúzta magát, s lejtett a kis bolton keresztül rangosán, módosan. Tetszet nekem az öreg. Szeméből kipusztitarról győződtünk meg, hogy nincs többé nemes ügy iránt való lelkesedés, nincs felebaráti önzetlenség, vagy ha van, úgy ezeket anyagi eszközökkel kell lekötni, magyarul mondva megfizetni. (Folyt, köv.) A törvényhatóság komprommálása. Igen tisztelt laptársunk az „Esztergom" a törvényhatósági bizottság tavaszi rendes közgyűléséről hozott referádájában fenti alcim alatt a következőket irja: „A szavazásnál,, mely ! tulajdonképen a vármegye politikai álláspontját volt nyilvánítandó, egy kinos incidens történt. Azt mindenki tudta, hogy a törvényhatóság, mely az ellenzéki megyebizottság tagjaiból áll, elitéli az eddig uralmon lézengő rendszert, de most, mikor azt kellett eldönteni, hogy vájjon radikálisan, a koalíció szellemében, avagy Vasvármegye átirata értelmében, amúgy „limonádé" hangulatban kívánja a nemzeti törekvések érvényesülését, — most a kormánypárt emberei teljes erővel léptek fel, s mind Csernoch dr. indítványa ellen szavaztak. A szavazás előtt a régi rendszer hivei mind a terembe vonultak, de az ellenzék is résen állott. A szavazás közepe felé már nyilvánvaló volt, hogy Csernoch dr. indítványát fogják érvényre juttatni. /// esett meg, hogy az „igen"-nel szavazók hirtelen szaporodni kezdtek, s egyszerre, midőn Ridly biz. tag pártolván az állandó választmány ajánlatát igennel szavazott, valaki felkiálltott: hogy szavazhat Ridly? hisz nincs is itt!!! Egy pillanatra néma csend lett a zsúfolásig megtelt teremben. A névsort olvasó főjegyző tovább olvasta a névsort, de a törvényhatóság zúgott! Szemtelenség ! Csalás! A főispán is figyelmessé lett erre és a szavazást megakasztván, határozott hangon mondta: — Ezt nem lehet szó nélkül tűrni. Itt van Ridly biz. tag úr? — Nincs, hangzott mindenfelül. — Úgy kérem azon biz. tag urat, ki Ridly felhívásakor szavazott, álljon fel. Halálos csendben, szégyenteljesen és és nem akarodzva állott fel Szekér Gyula . . . hatatlan volt a mosoly, még a füle is neki veresedett. — A vén fűzfa — mormogtam figyelő helyzetemben. A bácsi pedig pudlija között monologizált: Szép idő, aranyos napsugár, hehe. Micsoda szemek 1 Kis szent-jános-bogárkák, vagy hová is beszélek, a menny csillagai azok és hogy mosolyognak! Épp ugy, mint a lutris táblán a vörös számok. Most már idején láttam elősandarogni. És rá szóltam: — Jó reggelt, János bácsi. Ő a szemem közzé nézett, aztán nagy messze elmerült a gondolatában! — Nekem jó. Köszönöm. Szép időnk van, — valóságos tavasz. És mosolyogva dudorázta az operetté áriát. „Szerelem csupán az élet!" Én pedig kimentem a fűzfáim közé. A mint a korhadt régiségek tavaszi enyelgését néztem, lestem, bámultam: be kellett látnom, hogy az ős — anyag egy-, forma bennünk, kik zajjal vagy zajtalanul a világ bútorait tesszük. . . Verner László. Szekér Gyula párkányi lakos, volt biró, most törvényhatósági tag, azelőtt • nagy ellenzéki, a legutóbbi választásoknál hirtelen kormánypárti és Szaczellárynak legvakmerőbb főkor te se. A dorogi petíciót is ő adta be , . . A néma jelentkezésre csak úgy villogott feléje a törvényhatóság lesújtó tekintete s a főispán, ki pedig higgadtságáról ismert, haragtól pirult arccal mondta : Jegyezze meg magának a biz. tag úr, hogy ebben a törvényhatóságban ilyesmi nem járja. Én, ki e törvényhatóság tisztessége fölött őrködöm, ezt nem tűröm és a biz. tag urat rendreutasítom. Tessék ezt tudomásul venni. — Tudomásul veszem, szólt Szekér s leülve várta, mig őt is felhívják szavazásra. Fel is hivták s ekkor a közgyűlés általános csodájára Csernoch dr. inditványa mellett szavazott. Nyilván retorzióként a rendreutasitásért. A közgyűlés során ezen ügyet senki sem emiitette többé, holott ezen a főispán véleményére és a józan Ízlésre támaszkodva, nem lehet átesni. A vármegye főügyésze van hivatva a további lépéseket megtenni s hisszük, hogy csak a törvényhatóság nyugalmát féltette s azért nem tette meg észrevételeit. Ez ugyanis nem széksértés, hanem olyasvalami, amit a vármegyei szabályrendelet is a büntető bíróság elé utal. De bármilyen is a hivatalos körök e tekintetbeni felfogása, a fórvény hatóság tekintélyén ejtett csorbát erősen ki kell köszörülni, példásan megbüntetni azt, aki komprommittálta a komoly testületet." A megye gyűléséről hozott referádánkban mi is felemiitettük az esetet kíméletesebb módon, a név elhallgatásával, s konstatáltuk, hogy a bizottság ama bizonyos tagja, a jelennem lévő Ridly István nevének felolvasásakor „nem-"

met szavazott, s igy a mi és tisztelt laptársunk, az „Esztergom" referádája között a sajnálatos eset miként történtére nézve lényeges eltérés van, mivel a két tudósítás homlok egyenest ellenkezik egymással. Nem akarjuk tisztelt laptársunk tudósítását dementálni, csupán referádánk megmegbizhatóságának érdekében jelentjük ki, miszerint Szekér Gyula, Ridly István nevének felolvasásakor, úgy, amiképen megírtuk, „nem"-me\, vagyis'az állandó választmány véleménye ellen, s igy dr. Csernoch inditványa melleit szavazott, s midőn az ő nevét olvasták fel, ugyancsak „nememet szavazott. Utánna néztünk az aktákban, a szavazat jegyző lisztában, s azok is nekünk adtak igazat. Ezek után csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy ha tisztelt laptársunk positive tudta volna, hogy Szekér első izben is „nem"-mel, vagyis az állandó választmány véleménye ellen szavazott, meg-e irta volna, s vájjon úgy irta volna-e meg az esetet, mint amiképen megirta. — u. HIREK. — Szanatóriumi hölgyliga városunkban. Mint értesülünk a József kir. herceg szanatórium egyesület hölgyligáját városunkban és megyénk több helyén megalakítják. A liga országos alakuló ülése Budapesten június 4-én lesz, a melyen résztvesz Auguszta kir. hercegnő és Budapest legelőkelőbb közönsége. Impozáns, szép ünnepély ígérkezik és a közgyűlésen való részvétel az által is lehetővé tétetett, hogy a m. kir. államvasutakon Budapestre is vissza félárú vasúti kedvezmény engedélyeztetett. Városunkból es megyénkből soFERENCZ JÓZSEF KESERŰVÍZ az egyedül elismert kellemes ízű ter358333 mészetes hashajtószer. =