Esztergom és Vidéke, 1905

1905-05-18 / 40.szám

es mm r r A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSAGA"-NAK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre Tél évre . 12 kor. Negyed évre. . 3 kor. 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók: Dí. Píokopp ßijnla és Brenner Ferenor Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt 8uda)-utca 485. szám. == Kéziratot nem adunk vissza. === Esztergom, május 17. Gyászba borult a magyar Sionnak orma ! Szomorúan, tompa bongással szólnak a harangok, mintha éreznék, hogy utoljára hirdetik az apostol nevét, akit annyi nagy örömünnepen köszöntöttek eddig. A jóságos főpap, a nagyszivű emberbarát, az egyházmegyének szerető atyja : Boltizár József örökre lehunyta szemét; váratlanul, rövid betegség után, tiszta, igaz lelke elröppent örökre, mintegy fohász lebbent föl az Égbe, hogy onnan őrködjék szerettei s nagy egyházmegyéje fölött. Nem gyötrő szenvedések, nem a kínok olthatatlan láza, nem az élet és halál rettentő, hosszú vívódása ragadta el: de szelid megadással, jóságos mosolylyal kialvó szemében — áldással remegő ajkain csöndesen elaludt, hogy csak az Úr szava keltheti fel újra! Ugy halt meg, amint élt, szelíden, jóságosan, szivében megnyugvással, mint akit készen talál a végső óra s az örök boldogság reménye enyhíti a válás fájdalmait. A magyar klérus, benne bölcs vezérét, lelkes bajnokát, fáradhatatlan főpapját veszítette el s nagy idők adnak ismét az ő helyébe oly apostolt, aki a maga szivével, lelkének magasztos nagyságával, az ő papjainak és a hívőknek a legmélységesebb érzelméig tudjon hatolni s a vallás és szerétet örök világát tudja kigyújtani. Az ő nagyságát, hosszú életének eredményeit és hatását, — a fájdalom és gyász perceiben nem vagyunk képesek méltóan mérlegelni, csak sajgó érzésünk mutatja, hogy nem csupán egy magas méltóságú egyházi férfiú, de egy, a szó legnemesebb értelmében vett „nagy ember" halála ami gyászunk, ami veszteségünk! Még nincs egy éve (1904. július 14.), hogy gyémánt miséjének ritka nagy ünnepét szeretettel és iránta való lelkesedéssel ülte meg a főegyházmegye; elhalmozta a ragaszkodás és tisztelet minden fényes jelével s teljes tündöklésben mutatta be az ünneplő íőpap egyházi és világi érdemeit; nevét, érdemeinek és a szeretetnek sok-sok drága kövéből, ragyogó gyémántjaiból rakta ki a magyar kath. egyház boltozatára s ezek a gyémántok a maguk tüzével fognak bevilágítani még messze időkbe! Mély, őszinte gyász érzete rezgi át a város közönségét is a ravatal előtt, mert jeles, nagy polgárát veszíti el Esztergom. Oly férfiút, aki magas egyházi méltóságával járó elfoglaltsága, nagy kora dacára is, igaz rokonszenvvel, minden városi kérdés iránti lelkesedő készséggel kaMottó : Nem volt élete zajos, mint a vízesés, melynek félelmes moraját viszhangoz-: tatják a távoli sziklák ormai, hanem csendes és áldásos, mint a folyó, amelynek fodros habjai termékenyítőleg öntözik a határokat. Dr. Walter Gyula. A pozsonymegyei Morva-Szent-Jánoson, hol atyja a Zichy család .jószágkormányzója volt, építették nagy idők előtt azt a tágas kúriát, melynek homlokzatára büszkén tűzték harcban kitűnő ősök családi címerüket. rolta fel a közügyeket s nem szűnt meg soha nem csak érdeklődni, de áldozatokat hozni, tenni, cselekedni, hogy e város, mely a magyar kath. egyház központja, Rómája, valóban emelkedjék és virágzóvá legyen. Azok közé tartozott akik a maguk kenyerét darabokra törik s úgy osztják el a szegényeknek, szűkölködőknek s maguknak mindig kisebb kisebb darabot tartanak meg. Kincseket nem gyűjtött, de nagy szivéből, jóságos lelkéből, ezekből a valódi drágaságokból, mindnyájan birunk és megőrizünk egy-egy fényes darabot. —F. 1821-ben, február 2-án, a mikor a Gyümölcsoltó Boldogasszony lágy sugara aranyozza be a téli álmát alvó s a tavasz után epedő anyaföldet, örömsugár lopódzott a Boltizár-kuriába is, mely éltető meleget volt hivatva majdan terjeszteni nemcsak ez ősi családban, hanem abban a nagy családban is, melyet Anyaszentegyháznak hívunk. A gondos szülőknek fiúgyermeket ajándékozott az ég, ki a keresztségben József nevet kapott. Az újszülött méltó sarja ősi családjának, mert egész élete, működése a szivjóságban kulminál. A Boltizárok címerében szintén sziv látható! A nagyműveltségű szülők hamar kezdték meg szeretett fiuk nevelését, arra törekedvén, hogy nemcsak tudományosan képeztessék, hanem egyúttal oly jellemmé is, mely a család hagyományaival összhangban van. Az alig tiz éves ifjút a pozsony-szentgyörgyi nevelőbe adták gondos szülői, mely a kegyesrendiek vezetése alatt állott és akkor egyike volt hazánk legjelesebb nevelő-intézeteinek, a hová a legelőkelőbb családok sarjai, mint Andrássy Gyula gróf is, sereglettek, hogy a tudományok tágas csarnokaiba kalauzoltassanak. Később Tatára vitték, a hol szintén a legszebb sikerrel végezte tanulmányait, mire Esztergomba jött, hogy régi vágya teljesedjék. A csendes, rendkívül buzgó, mindenki iránt lekötelezően figyelmes ifjút már ez áldott természete is a papi pályára terelte, mint a mely legnagyobb mérvben követeli nevezett erényeket. Papnövendék. Mint papnövendéket elüljárói a pozsonyi Emericanumba küldték. — A fiiozophiát 1837-ben Nagyszombatban a szemináriumban hallgatta. Középiskolai tanulmányainak befejeztével 1839-ben a bécsi Pázmány-intézetbe küldték elüljárói, a hol az egyetemet látogatta és a szent hittudományok borostyánkoszorúját is megszerezte. Miután a felszenteltetéshez szükséges kort még nem érte volt el, az Esztergomban létezett Presbyteriumba jött, — a mostani vizivárosi zárdaépület — a hol filozófiai és jogi tanulmányokat végeztek a szentelést váró ifjú leviták. Segédlelkész. Végre betelt az idő és Boltizár József 1844. évi július 15-én áldozárrá szenteltetett s Újlakra disponáltatott. A fiatal pap magával hozta az életbe mindazt, a mi szükséges, hogy ez Istennek tetsző, embernek hasznos legyen. Szive égett a vágytól, a lelkek üdvén dolgozni. Leereszkedő, mindenkit felkaroló szeretete fáradságot nem ismerő munkásává avatta őt az Ur szőlőjének. Magas műveltsége, széleskörű , tudománya nem tették őt elkapatottá. Lelkének összes jeles tulajdonait a szerénység zománca ékesítette ; igaz apostoli egyszerűség ömlött el egész lényén, mely hamar meghódította mindazokat, a kikkel hivatása s a mindennapi élet viszonyai érintkezésbe hozták. Az akkori újlaki plébános — ugyan szintén nemes ember, de egyszerű, falusi modorú pap — nem csekély aggodalommal várta az előkelő, úri családból származó új káplánt. Attól tartott, hogy oly követelésekkel fog föllépni, melyeket nem is képes kielégíteni. Midőn azonban látta, hogy az új káplán mindennel meg van elégedve és semmi különcködést nem ismer, hogy szivesen sétál ki vele a pincébe, még az egyszerű Józsi gazda társaságát sem veti meg, hogy ott jóizűn költi el a papírban kihozott libapecsenyét és issza meg a Józsi gazda által „kihéberezett" bort: eloszlott minden aggodalma és nagyon megszerette a derék ifjú papot. A legszebb harmónia uralkodott plébános és káplán között az egész községnek igaz épülésére. MÉM