Esztergom és Vidéke, 1905

1905-05-10 / 38.szám

ESZTER6IH es mm r r A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGAINAK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. Előfizetési árak Egész évre . .12 kor. Negyed évre. . 3 kor. Fél évre ... 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók: Dr. Píokopp Gijula és Brennen Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt Buda)-utca 485. szám. Kéziratot nem adunk vissza. Valami az aszfaltozásról és kövezésről. *) Esztergom, május 8. Ha a nyájas idegen a Lőrinc-utcán át befordul városunk, szivébe s körültekint, tagadhatlanul nagyvárosias perspektíva tárul elébe. Hatalmas üstök körül, melyek füsttengerrel árasztják el a Széchenyi-teret, mint valami mithoszi alakok működnek s főzik, olvasztják az aszfaltot idegen ajkú munkások, hogy aztán szépen befedezzék az anyaföldet, miután előbb megfosztották az idomtalan kőburkolattól. Minden esetre a modern világ úttörői azok a vulkáni katlanok s a haladást jelentik. No ha már elcsúfították a várost a hírhedt villamos akasztófákkal, legalább simítsák meg a talajt, hogy még bizarabb legyen az ellentét a régi kisvárosias harmónia felett. A Kossuth Lajos-utcán és Dorogiúton szintén felfeszegetik a régi s *) Cikkíróval mindenben egyet nem értünk, kü lönösen nem a tekintetben, hogy a képviseletnek nem volt alkalma a kivitel módozataira eleve ügyet vetni, mert a városi képviselőknek módjukban állott az ügy iránt érdeklődni, azonban valljuk meg őszintén, a képviselők nagy részénél hiány zik a közügyek iránti meleg érdeklődés. A szerk. „Esztergom és Vidéke" tárcája. 2^z ég alján . . . Az ég alján, messze-messze, felhők tornyosulnak. Lelkem alig birja terhét a nagy ólomsúlynak. Fájó érzet szállt szivembe. Nyugalmamat vesztém, Hogy ki engem úgy szeretett: Egy másikért elfeledett. Nem érdemlém ezt én I Boldog voltam. Biztam benne, hogy enyém egészen Nem hittem, hogy a szerelem hiába emésszen. Nem hittem, hogy mig énnékem esküszik szerelmet Mást keressen a szemével, És tettetett szenvedéllyel Sirt ásson hitemnek. Tegnap előtt, — most is látom — ablakuknál álltam Hogy mint szokott, kijön hozzám. Oly epedve vártam. Nem adott még soha csókot j akkorra igérte. Szivdobogva, szomjas ajkkal, Nesztelenül semmi zajjal, Mentem el hát érte. Soká vártam, de hiába. Hasztalan reméltem. A függönyön betekintek. Igen most már értem. Asztal előtt ült egy legény. Uniformis rajta. Ölében az én hűtlerem. — Aki csókot igéit nekem — Ajkán a lány ajka. Hát ha igy áll vitéz uram, legyen ha nincs máskép'. Én sem leszek különb mint te ! —• elszeretem másét. S hogy mi kin az megcsalatni próbáld te is csak meg : vérlázitóan botrányos kövezetet, szélein már ott várakoznak a hatalmas kocka-kő-prizsmák sőt a Dorogiúton már jó részt le is vannak rakva. Ez is szép. Azonban mint a közügyektől távol álló ember nem voltam abban a helyzetben, hogy az aszfaltozás és kövezés tervezetével megismerkedjem s igy csak a kivitel eredményével számolhatok, mely immár jó részben az utcák és terek burkolásának teljes képével kínálkozik. Ugy tudom azonban, hogy a tervezet, melynek alapján a mostani burkolás létesül, nem sok és behatóan vizsgáló szem kritikájának lehetett kitéve, mert akkor a közönség körében nem kellene minduntalan a kifogások annyi nemével találkoznunk. A város képviselete megszavazta az utcák és terek burkolására a nagy összegeket, de nem volt alkalma a kivitel módozataira is jó eleve ügyet vetni, pedig ez a dolog nem oly részletkérdés, amely felett könnyen napirendre térni lehetne. Lássuk a következőket. A Széchenyi-térnek a városház előtti régi kövezett része már aszfalt alatt van s most burkolják a Mihalik féle háztól a gyógy tárig lévő részt teljes szélességében, mig a szt. Há Elcsábítom a kedvesed. — Ahogy te most velem teszed — Az Isten verjen meg ! . . . W. Gy. A gépész. A fehér jelzőlámpa már jó ideje je lezte, hogy szabad az út, de a pöfékelő gyorsvonat még mindig bent vesztegelt a pályaudvar vörös és fehér lámpásváltói között. Az utasok nem tudták mire vélni a ké sést, és ijedten kérdezgették a kalauzokat és a vörös karszallagos hivatalnokokat, de azokkal most nem lehetett beszélni Izgatottan szaladgáltak fel és alá . . . Az állomás főnök meg toporzékolt dü hében. „Fegyelmit sózatok a nyakába a gazembernek" mormogta az elfojtott haragtól tompa hangon. Majd előkapta az óráját. „Még öt perc, és el lesz zárva az úttest. És csak nem jön, nem jön a gazember". Nincs semmi baj. Nyugtatja meg az egyik kalauz a nyugtalankodó utasokat Itt váltják fel egymást a gépészek, és az uj még nincs itt, a régi meg már el ment . . . Egy uj vonat robogott be nagy robaj jal a szomszéd vágányra. romság-szobor körül levő terület, melynek belső övezete egyszerű anyaföld, a két szélső oldalán pedig makadám burkolat van, marad a régiben. Akik azt mondják, hogy a burkolás ebben az alakban csak félmunka, azoknak igazat adok. Azt mondják, az illetékes körök, hogy az aszfalburkolatot annak tetszetős voltán kivül azért is létesitik e helyütt még a kis-piacon is, hogy az utca terület tisztábban tartathassék. Már most hasonlítsuk össze a járdákat e tereken, melyek valóságos tyúkszemgyárak, az úgynevezett tükörsima (?) asztfaltfelüíettel, a csinosság meglepően kirívó lesz. Tessék már most elképzelni az aszfaltot, mikor a temérdek jármű, mely a város e legforgalmasabb pontjain megfordul, ráhordja innen a makadám burkolat, viziváros felől pedig a Ferenc József-út sarát arra az aszfaltra, milyen csinosan fog az mutatkozni. Köztudomású, hogy az aszfalt természeténél fogva nedvesség-fogó, látjuk, hogy ködös vagy esős időben, hogy lepi a sár a Lőrinc-utca járdáját, amelyen pedig kocsi és igás állat nem jár, s képzeljük el, milyen képet fog mutatni majd a kocsi-út aszfaltja. Könyebb Már ez is utolérte a veszteglő gyorsvonatot és a gépész még mindig nem érkezet meg. Pedig a lokomotivja hatalmas füstfellegeket bocsátott ki a kürtőjén, a melyek lassanként egybeolvadtak az éj sötétjével. A gőz sisteregve áradt ki a csapokon, a tolattyú hengerein. Ugy zú gott, sistergett a belseje, mintha már vágtatni szeretne bele a sötét messzeségbe . . . Bizonyosan részeg a semmire kellő, szitkozódott az állomásfőnök. Végre megjelent a várva-várt. Nehéz léptekkel botlott befelé a síneken. Tüskés arcán láz foltok piroslottak, és mintha nem is hallaná, a hivatalnokok korholásait, egyenesen felmászott a lokomotív lépcsőjén. A kalauzok felemelték a lámpást, a vezető belefujt a jelző sípba. A moz dony éles füttye átrezgett a levegőn, és a gép egy nagyot rántva a kocsikon, hogy minden utas egymásnak esett, dübö rögve gurult ki a pályaudvarból . . . A gépész szinte bamba tekintettel me> redt bele a sűrű éjszakába. A vonat hottogva suhant el a vörös jelzőlámpák között, az álló sötét vaggonok, és a fűtőház mellett, aztán csak £ kerekek csattogása és a csapokon sü vitve kiáradó gőz, verte fel a néma éjt szakát. tisztítani, mondja valaki. Könyebb ám, de költségesebb, mert a sár ott el nem párolog, azt csak a maga speciális vonóival lehet lehúzni és pedig esős időben napról-napra, mig a kövezés, ha egyébként nem rosz, esős időben is tűrhető járó-kelő-alap. Előre is kíváncsi vagyok a kis-piac tisztítására, hol annyi sok szerves hulladék stb. kerül a talajra, mily intenzív eredményt fog a tisztogatás általában fölmutatni. Azt hallom, hogy középütt e helyeken valami kockakő burkolat szallag lesz a kocsik számára. Már látom, hogy milyen szépen fognak a kocsisok hajtani a kockakő-szallag mellett az aszfalton. És amellett a gyalog-uton tovább is a lábficamitó kövezeten fogunk járni, mig az igavonó állatok vidáman élvezik az aszfaltot. Hát nem abnormis állapot ez! Szerencsére ezek a dolgok nemcsak az én egyéni nézetem, hanem ilyeket széltiben-hosszában lehet hallani a közönség körében, mely az aszfaltolvasztók szorgoskodását bámulja. Vizsgáljuk most a nivellirozást. Arról nem is beszélek, hogy a városház árkádjai alatt az aszfaltozás egyik oldalt jobbra, a másik oldalt balra lejt, de nézem a tér táblázaA vonat fokozódó sebeséggel rohant végig a kihalt sötét pusztaságon . . . Egyszerre csak összerázkódott a gépész. A manométerről mintha a felesége sápadt, vérrel aláfutott arca nézne rá, fájdalmasan, néma szemrehányással. Ugy a hogy otthon hagyta. Hiszen az igaz, durva volt mindenkivel. Szúrós szemében, mint azoknak az embereknek, a kiknek erőszakos hajlithatatlan lelkét lábai alá,gyúrta a világrend, ott égett az elkeseredés, a gyűlölet a világ iránt. De a feleségét, a sápadt, a sok sírástól vörös szemű, csendesen tűrő asszonyt tisztelte, még eddig nem bántotta, és magát soha nem szűnő önváddal illette. És ma megverte, házasságuk óta először. Isszonyattól felborzolódott hajjal hajolt ki a gépéből. Az erős légáram szemébe csapta a maró kőszén füstöt, a gőz elborította az arcát, de nem fordult vissza. Nem mert . . . Végre erőt vett magán, behúzta a fejét, és az ivástól rekedt hangján mormogta oda a foglalatoskodó fűtőnek, hogy élessze a tüzet . . . Nem lenne elég talán gépész ur? kérdezte a fűtő félénken, mert a brutális embertől mindenki félt. Ne törődjön vele csak rakjon rá, ugy is késtünk mondta,