Esztergom és Vidéke, 1905

1905-05-07 / 37.szám

ESZTERGOM es VIDÉKE r _ r A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSAGA"-NAK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. Előfizetési árak Egész évre Fél évre . . 12 kor. Negyed évre. . 3 kor. . 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók: M Píokopp Gijiila és Brenneí Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt Buda)-utca 485. szám. •= Kéziratot nem adunk vissza. ==^= „Nem teljesíthető." Esztergom, május 5. Ha, mint Esztergom város és me­gye érdekei önzetlen istápolóinak ajkairól e pillanatban a méltó elke­seredés és a jogos kifakadás szavai hangzanak el, azon csodálkozni senki sem fog. Nem hisszük, hogy van egy város még, melynek jogos ké­relmei oly állandó és következetes mellőzésben részesülnének, mint Esztergomé! Sokszor kértünk, kopogtattunk, de meg még soha sem nyittatott, ígéretekben, szép szavakban volt ré­szünk eléggé, de midőn a rózsás remények ölén ringatódzva kinyúj­tottuk jobbunkataz alamizsna számba menő falat után, mindenkoron csak kinos csalódás ért, mert mintegy varázsütésre az oázis, melyből új erőt akartunk meríteni a küzdelem­teljes jövőre, délibábként szállott is­mét vissza oda, hol a fénytan törvé­nyei szerint annak elhelyezkedni kell. Már-már biztosra vettük, hogy négyosztályú reáliskolánk állomosi­tatni fog, s főreáliskolává lesz elő­léptetve, úgyannyira, hogy már az időt emlegettük, melynek kérdése volt csak a reáliskola kibővítése, annál RészVét. Az emeleten meghalt valaki, Kis fakoporsót vittek fel neki A szomszéd mind a folyosókon áll S csoportokban a temetésre vár És összesúg; „Egy vézna kis leány, — Sebaj, maradt még nekik egynéhány ; Szegény emberre átok a gyerek, Kenyeret kér és mindig pityereg." . . . Felszáll a tömjén; a pap könyörög, Elmondja, hogy a szeretet örök .... A nép szemében lassan köny fakad Az anyasziv meg csaknem megszakad . . , Ballá Miklós. Erzsike, a jogtanácsos leánya. Komló Emil — a leányom tied . . . Elhatározott, de csukló hangon mondta ezt Bednárik Imre, a hercegi uradalom jogtanácsosa. — Aztán belevetette ma­gát az ósdi nagy karosszékbe, mely ott állott a nagy kandalló mellett, melyben vigan pattogott a nagy hasáb fenyő, is inkább, mivel a minister arra hivta fel a város hatóságát elég kur­tára szabott záros határidőn belül, hogy a kívánt adatokat terjessze be, mig most rövidesen arról értesít a minister, hogy a kérés „az ország jelenlegi pénzügyi helyzetére való te­kintettel ezidöszerint sajnálattal nem teljesithctő. i( A sorok között olvasni nem aka­runk, s igy a sorokból nem tudjuk kivenni, vájjon az ország jelenlegi pénzügyi helyzete alatt az általános közgazdasági pangást, visszaesést értsük-e, avagy a törvényen kívüli állapot szülte pénzügyi helyzetet, de bármelyikre célozzon is a leirat, az elhatározásnak országos viszo­nyokra való alkalomszerű utalása arra enged következtetni, hogy a rideg visszautasításnak enyhe for­mája az „ez idő szerinti nem telje­sithetés." Messzire lökött vissza a leirat, oda, honnét újból kell kezdeni. Reáliskolánk bővítése oktatásügyi szempontból nemcsak hasznos, de szükséges is, mit a közoktatásügyi kormány maga is concedált, s en­nek volt, köszönhető az a meleg ér­deklődés, mellyel azt csak kevéssel előbb felkarolta. mely onnan került le, arról a magas er­dős hegyről, a mely büszkén kandikált be a nagy szalon ablakán. — Komló Emil pedig ott állott az ablaknál derékon átölelve tartotta Erzsikét, ki szerelmesen simult hozzá, Erzsikét, a jogtanácsos ur egyet­len leányát, mindenét, örömét, büszke­ségét, özvegységének egyetlen vigaszát. Bednárik tenyerébe hajtotta szép ősz fejét és mintha önmagához beszélne — folytatta . . . — A tied Komló Emil, a tied . .. El­raboltad tőlem, megfosztottál tőle, menj, vidd magaddal . . . Hálátlan gyermekem volt, szívtelen, kegyetlen . . . Nem az én gyermekem többé, nem, nem és örökké nem . . . Komló Emil te győztél . . . . Önző vágyad keresztül tiport egy szegény öreg boldogságán, győztél, de piszkos, nyomorult győzelmet arattál . . . Menj, menjetek, ne lássák többé szemeim lel­kem gyilkosait, menjetek és lássátok majd miként fizeti a Gondviselő a hálátlanságot, az igaztalan önzést . . . * Komló Emil és Bednárik Erzsike ott ösmerkedtek meg, az erdős Kárpátok al­jában, egy kis fürdő helyen ... A mi­dőn két esztendővel előtte elvesztette Bednárik Imre életepárját, a kivel közel husz esztendeig élt együtt a legboldogabb családi összhangban, nem tudni a bánat A leiratban emiitett jelenlegi pénz­ügyi helyzete az országnak meg volt már akkor is, midőn a minis­ter kérelmünk teljesítését biztos ki­látásba helyezte s amidőn a kiviteli szándék komolyságára valló részle­tekbe menő tanulmányozást elren­delte. Példák igazolják, hogy akkor sem volt jobb a helyzet, midőn a mienkénél kevésbé indokolt esetekben, hasonló kérelem teljesítése nem ütközött aka­dályokba, de városunk, úgylátszik egy nagy átok súlya alatt görnyed. Aliquis. A kis ember hitele. Az országos reformok között nem kevésbbé fontos kérdés a kis em­ber hitelének rendezése, a mely nyomja a kisbirtokot, nyomja a kis ipart, s mind a kettőt végromlással fenyegeti. Ha van valamelyes kis pénze, az egy—kettőre elmegy, ha égető szük­sége volna egy kevés pénzmagra, nehezen jut hozzá. Megszűnt ma­napság már a hitelezésnek az a for­mája, mely szerint hiteladható pl. oly kis iparosnak is, ki nem ren­delkezik fényes üzlettel, nagyobb anyagi vagyonnal, hanem köztudo­vagy a kor, habár csak az ötven körül járt — kissé megrongálta úgy is gyenge idegzetét, betegeskedni kezdett, melan­cholia vonta szürke fátyolát azelőtt oly derűs lelke világára. — Csöndes, ma­gába vonult, hj'pochonder gondolatok gyötörték, egész napokon elült egy hely­ben és hol az egyik, hol a másik tagját fájlalta . . . Erzsike ezen idő alatt igen sokat szenvedett . . . Behúzta magát ki­csiny szobájába és el-el sírdogált órák hosszat . . . Olyan végtelenül boldogta­lannak érezte magát . . . Ha azután kiapadtak a könnyei, elő vett egy-egy könyvet, olvasta, el-el gon­dolkodott mellette és aztán újból sirt . . . Az orvos föltétlen szórakozást ajánlott mind a kettőjüknek . . . Egy havas ja­nuári reggelen felpakoltak sok-sok ládát meg skatulyát és elutaztak Pestre és on­nan rövidesen Abbáziába . . . Jól esett Erzsikének a kis szórako­zás, lassan-lassan lepattogott a lelkéről a bilincs, mely fájdalmas rabságban tar­totta. — Más légkörben más emberek kö­zött szabadabban lélegzett, szive erőseb­ben működött és kezdte feledni a sok bút és bánatot. — Bednárik Imre is las­san-lassan magához tért úgy, hogy ta­vaszszal vissza térhettek az ő kis falu­jukba, a hova már a kötelesség is vissza hivta, másu és ismert az illető iparos be­csületes és szorgalmas volta s igy egzisztenciája, boldogulása érdeké­ben mindent el kell követni, hogy bár szerényebb összeggel is, de se­gítve legyen rajta. Pedig hány száz és száz pénz­szűkében lévő, megszorult ember van országunkban. Es mennyi kö­zöttük a jóravaló, törekvő és mun­kás ember. De hát gyéren telik a keresetből, nagy a família és enni muszáj. Támasza nincs, hitelt nem adnak, ürügyekkel, kifogásokkal ho­zakodnak elő, csak épen azt nem mondják nyilt őszintességgel a meg­szorult embernek: „Van, de nem adok, mert feltem a pénzemet." Utolsó reménysége volna még a kisembernek a bank vagy hitelszö­vetkezet. Sovány remény! A tömér­dek számban lévő hitelintézetek nem folyósítanak derüre-borura kölcsö­nöket. Sajnos, a mai korban a bi­zalmat nem a személy erkölcsi ol­daláról ítélik meg, hanem ferde módon, a személy anyagi oldalá­ról. A hitelintézeteknek egy em­ber nem elég, a kölcsönkérőnek lagalább is két kezessel kell birnia. Ha már nagy üggyel-bajjal fel­hajszolt két jótállót a megszorult szegény ember, akkor még nem bi­zonyos a kölcsön megszavazása. A kezeseket, noha ép oly tisztességes, jóravaló emberek, mint a kölcsön­kérő, kevésbbé »jók"-nak találják­Nyáron aztán elvitte Erzsikét egy öreg nagynénje oda az erdős Kárpátok ölében csöndesen meghúzódott kis fürdő helyre, a hol a néninek kúrát kellet tartania. Komló Emil szintén ott volt . . . Négy heti szabadság idejét töltötte ott, hogy negyvennyolc hét munkálkodását kissé kipihenje .... Egymás mellett laktak egy nyaralólakban és néhány nap múlva már együtt sétálgattak délutánonként az erdőben, vagy este a sétányon . . . Szellemes társalgó, kellemes megjele­nésű fiú volt Komló Emil és végtelenül szolid, bizalom keltő .... Nem csoda tehát, ha néhány napi ösmeretség után, már nyugodtan engedte meg a néni, ha ő elfáradva lepihent, hogy kettesben sé­tálhassanak. — Két ifjú szerelemre vágyó és érzelmektől duzzadó sziv, hamar meg­érti egymást. — Addig-addig hallgatta Erzsike a már szebb témákat fejtegető beszédet, és addig-addig nézett, először csak lopva s később mindég bátrabban, biztatóbban a fiú szemébe, mig egy ál­matlan éjszakán azt érezte, hogy lelkét egy még addig nem érzett boldogság tölti be, és örömkönnyek között kérte a Gondviselőt, bárha örökké együtt tölt­hetné életét Emillel, a kit — mi tagadás — ifjú szive egész hevével szeretett, a kiért e percben képes lett volna meg­halni. „Esztergom és Vidéke" tárcája.

Next

/
Thumbnails
Contents