Esztergom és Vidéke, 1905

1905-05-07 / 37.szám

ESZTERGOM es VIDÉKE r _ r A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSAGA"-NAK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. Előfizetési árak Egész évre Fél évre . . 12 kor. Negyed évre. . 3 kor. . 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók: M Píokopp Gijiila és Brenneí Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt Buda)-utca 485. szám. •= Kéziratot nem adunk vissza. ==^= „Nem teljesíthető." Esztergom, május 5. Ha, mint Esztergom város és megye érdekei önzetlen istápolóinak ajkairól e pillanatban a méltó elkeseredés és a jogos kifakadás szavai hangzanak el, azon csodálkozni senki sem fog. Nem hisszük, hogy van egy város még, melynek jogos kérelmei oly állandó és következetes mellőzésben részesülnének, mint Esztergomé! Sokszor kértünk, kopogtattunk, de meg még soha sem nyittatott, ígéretekben, szép szavakban volt részünk eléggé, de midőn a rózsás remények ölén ringatódzva kinyújtottuk jobbunkataz alamizsna számba menő falat után, mindenkoron csak kinos csalódás ért, mert mintegy varázsütésre az oázis, melyből új erőt akartunk meríteni a küzdelemteljes jövőre, délibábként szállott ismét vissza oda, hol a fénytan törvényei szerint annak elhelyezkedni kell. Már-már biztosra vettük, hogy négyosztályú reáliskolánk állomositatni fog, s főreáliskolává lesz előléptetve, úgyannyira, hogy már az időt emlegettük, melynek kérdése volt csak a reáliskola kibővítése, annál RészVét. Az emeleten meghalt valaki, Kis fakoporsót vittek fel neki A szomszéd mind a folyosókon áll S csoportokban a temetésre vár És összesúg; „Egy vézna kis leány, — Sebaj, maradt még nekik egynéhány ; Szegény emberre átok a gyerek, Kenyeret kér és mindig pityereg." . . . Felszáll a tömjén; a pap könyörög, Elmondja, hogy a szeretet örök .... A nép szemében lassan köny fakad Az anyasziv meg csaknem megszakad . . , Ballá Miklós. Erzsike, a jogtanácsos leánya. Komló Emil — a leányom tied . . . Elhatározott, de csukló hangon mondta ezt Bednárik Imre, a hercegi uradalom jogtanácsosa. — Aztán belevetette magát az ósdi nagy karosszékbe, mely ott állott a nagy kandalló mellett, melyben vigan pattogott a nagy hasáb fenyő, is inkább, mivel a minister arra hivta fel a város hatóságát elég kurtára szabott záros határidőn belül, hogy a kívánt adatokat terjessze be, mig most rövidesen arról értesít a minister, hogy a kérés „az ország jelenlegi pénzügyi helyzetére való tekintettel ezidöszerint sajnálattal nem teljesithctő.

i( A sorok között olvasni nem akarunk, s igy a sorokból nem tudjuk kivenni, vájjon az ország jelenlegi pénzügyi helyzete alatt az általános közgazdasági pangást, visszaesést értsük-e, avagy a törvényen kívüli állapot szülte pénzügyi helyzetet, de bármelyikre célozzon is a leirat, az elhatározásnak országos viszonyokra való alkalomszerű utalása arra enged következtetni, hogy a rideg visszautasításnak enyhe formája az „ez idő szerinti nem teljesithetés." Messzire lökött vissza a leirat, oda, honnét újból kell kezdeni. Reáliskolánk bővítése oktatásügyi szempontból nemcsak hasznos, de szükséges is, mit a közoktatásügyi kormány maga is concedált, s ennek volt, köszönhető az a meleg érdeklődés, mellyel azt csak kevéssel előbb felkarolta. mely onnan került le, arról a magas erdős hegyről, a mely büszkén kandikált be a nagy szalon ablakán. — Komló Emil pedig ott állott az ablaknál derékon átölelve tartotta Erzsikét, ki szerelmesen simult hozzá, Erzsikét, a jogtanácsos ur egyetlen leányát, mindenét, örömét, büszkeségét, özvegységének egyetlen vigaszát. Bednárik tenyerébe hajtotta szép ősz fejét és mintha önmagához beszélne — folytatta . . . — A tied Komló Emil, a tied . .. Elraboltad tőlem, megfosztottál tőle, menj, vidd magaddal . . . Hálátlan gyermekem volt, szívtelen, kegyetlen . . . Nem az én gyermekem többé, nem, nem és örökké nem . . . Komló Emil te győztél . . . . Önző vágyad keresztül tiport egy szegény öreg boldogságán, győztél, de piszkos, nyomorult győzelmet arattál . . . Menj, menjetek, ne lássák többé szemeim lelkem gyilkosait, menjetek és lássátok majd miként fizeti a Gondviselő a hálátlanságot, az igaztalan önzést . . . * Komló Emil és Bednárik Erzsike ott ösmerkedtek meg, az erdős Kárpátok aljában, egy kis fürdő helyen ... A midőn két esztendővel előtte elvesztette Bednárik Imre életepárját, a kivel közel husz esztendeig élt együtt a legboldogabb családi összhangban, nem tudni a bánat A leiratban emiitett jelenlegi pénzügyi helyzete az országnak meg volt már akkor is, midőn a minister kérelmünk teljesítését biztos kilátásba helyezte s amidőn a kiviteli szándék komolyságára valló részletekbe menő tanulmányozást elrendelte. Példák igazolják, hogy akkor sem volt jobb a helyzet, midőn a mienkénél kevésbé indokolt esetekben, hasonló kérelem teljesítése nem ütközött akadályokba, de városunk, úgylátszik egy nagy átok súlya alatt görnyed. Aliquis. A kis ember hitele. Az országos reformok között nem kevésbbé fontos kérdés a kis ember hitelének rendezése, a mely nyomja a kisbirtokot, nyomja a kis ipart, s mind a kettőt végromlással fenyegeti. Ha van valamelyes kis pénze, az egy—kettőre elmegy, ha égető szüksége volna egy kevés pénzmagra, nehezen jut hozzá. Megszűnt manapság már a hitelezésnek az a formája, mely szerint hiteladható pl. oly kis iparosnak is, ki nem rendelkezik fényes üzlettel, nagyobb anyagi vagyonnal, hanem köztudovagy a kor, habár csak az ötven körül járt — kissé megrongálta úgy is gyenge idegzetét, betegeskedni kezdett, melancholia vonta szürke fátyolát azelőtt oly derűs lelke világára. — Csöndes, magába vonult, hj'pochonder gondolatok gyötörték, egész napokon elült egy helyben és hol az egyik, hol a másik tagját fájlalta . . . Erzsike ezen idő alatt igen sokat szenvedett . . . Behúzta magát kicsiny szobájába és el-el sírdogált órák hosszat . . . Olyan végtelenül boldogtalannak érezte magát . . . Ha azután kiapadtak a könnyei, elő vett egy-egy könyvet, olvasta, el-el gondolkodott mellette és aztán újból sirt . . . Az orvos föltétlen szórakozást ajánlott mind a kettőjüknek . . . Egy havas januári reggelen felpakoltak sok-sok ládát meg skatulyát és elutaztak Pestre és onnan rövidesen Abbáziába . . . Jól esett Erzsikének a kis szórakozás, lassan-lassan lepattogott a lelkéről a bilincs, mely fájdalmas rabságban tartotta. — Más légkörben más emberek között szabadabban lélegzett, szive erősebben működött és kezdte feledni a sok bút és bánatot. — Bednárik Imre is lassan-lassan magához tért úgy, hogy tavaszszal vissza térhettek az ő kis falujukba, a hova már a kötelesség is vissza hivta, másu és ismert az illető iparos becsületes és szorgalmas volta s igy egzisztenciája, boldogulása érdekében mindent el kell követni, hogy bár szerényebb összeggel is, de segítve legyen rajta. Pedig hány száz és száz pénzszűkében lévő, megszorult ember van országunkban. Es mennyi közöttük a jóravaló, törekvő és munkás ember. De hát gyéren telik a keresetből, nagy a família és enni muszáj. Támasza nincs, hitelt nem adnak, ürügyekkel, kifogásokkal hozakodnak elő, csak épen azt nem mondják nyilt őszintességgel a megszorult embernek: „Van, de nem adok, mert feltem a pénzemet." Utolsó reménysége volna még a kisembernek a bank vagy hitelszövetkezet. Sovány remény! A tömérdek számban lévő hitelintézetek nem folyósítanak derüre-borura kölcsönöket. Sajnos, a mai korban a bizalmat nem a személy erkölcsi oldaláról ítélik meg, hanem ferde módon, a személy anyagi oldaláról. A hitelintézeteknek egy ember nem elég, a kölcsönkérőnek lagalább is két kezessel kell birnia. Ha már nagy üggyel-bajjal felhajszolt két jótállót a megszorult szegény ember, akkor még nem bizonyos a kölcsön megszavazása. A kezeseket, noha ép oly tisztességes, jóravaló emberek, mint a kölcsönkérő, kevésbbé »jók"-nak találjákNyáron aztán elvitte Erzsikét egy öreg nagynénje oda az erdős Kárpátok ölében csöndesen meghúzódott kis fürdő helyre, a hol a néninek kúrát kellet tartania. Komló Emil szintén ott volt . . . Négy heti szabadság idejét töltötte ott, hogy negyvennyolc hét munkálkodását kissé kipihenje .... Egymás mellett laktak egy nyaralólakban és néhány nap múlva már együtt sétálgattak délutánonként az erdőben, vagy este a sétányon . . . Szellemes társalgó, kellemes megjelenésű fiú volt Komló Emil és végtelenül szolid, bizalom keltő .... Nem csoda tehát, ha néhány napi ösmeretség után, már nyugodtan engedte meg a néni, ha ő elfáradva lepihent, hogy kettesben sétálhassanak. — Két ifjú szerelemre vágyó és érzelmektől duzzadó sziv, hamar megérti egymást. — Addig-addig hallgatta Erzsike a már szebb témákat fejtegető beszédet, és addig-addig nézett, először csak lopva s később mindég bátrabban, biztatóbban a fiú szemébe, mig egy álmatlan éjszakán azt érezte, hogy lelkét egy még addig nem érzett boldogság tölti be, és örömkönnyek között kérte a Gondviselőt, bárha örökké együtt tölthetné életét Emillel, a kit — mi tagadás — ifjú szive egész hevével szeretett, a kiért e percben képes lett volna meghalni. „Esztergom és Vidéke" tárcája.