Esztergom és Vidéke, 1905
1905-05-04 / 36.szám
ESZTEK6IH es VIDÉKE r r A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGA'-NAK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. Előfizetési árak Egész évre Tél évre . 12 kor. Negyed évre. . 3 kor. 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Lap tulaj donos kiadók: Di. Pfokopp Bjula és Brennen Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt Buda)-utca 485. szám. ===== Kéziratot nem adunk vissza. . A városi gazdasági tanácsosi állásról. Esztergom, május 1. Ma már nem titok, mert hisz általános szóbeszéd tárgya; hogy a városi gazdasági tanácsnok nyugalomba készül menni. A nyugalomba vonulás okaival nem foglalkozunk, a megüresedő állás be-, vagy be nem töltésének kérdése az, mi a közfigyelmet magára vonja. Sokszor képezte már komoly diskussió tárgyát a gazdasági tanácsosi és az erdőmesteri hivatal egyesítése, ami aktuálissá akkor vált, midőn erdőmesterünk nyugdíjaztatását kérte s még inkább kell, hogy komoly megfontolás tárgyát képezze most, midőn az egybeolvasztani szándékolt mindkét állás megüresedik. Ki sem vonhatja kétségbe, hogy Esztergom város tisztikarának létszáma oly nagy, mely a redukálást meg ne birná a teendők helyes és célravezetőbb beosztásával, mert sehogysem találjuk összeegyeztethetőnek azt, hogy a gazdasági tanácsos, kinek munkaköre a gazdasági ügyek vezetése, egyúttal pl. árvaszéki referens is legyen. Midőn a szervezési szabályzat ezt igy alkotta „Esztergom és Vide" tárcája. Gizike Vizsgája. — Az Esztergom és Vidéke eredeti tárcája. — A termet bódító virágillat ülte meg. A padok lázas kis hősnőit a fulladt levegő már lankasztani kezdte. A vizsgabiztos úr lagymatagon vetette hátra a zsöllyére csontos vállait és egy csöppet sem boszszantotta, hogy az elnöki emelvény diszes vázájának pántlika virága az orrát piszkálja : csak a nyugalomban levő professzor, a nagy „műkedvelő" sertepertélt fáradhatatlanul. Mint az aratások marokverője hordta az évi szorgalom szép aratását : térképeket, próbalapokat, akvarelleket, kézimunkákat és mutogatta a boldog mamáknak szaporán, nagy bőbeszédűséggel magyarázva, hogy az iskola minden vonalon a magyar motívumokat keresi. Ő még ebben a subtilis babafőkötoben is meglátja a magyar géniuszt. Persze az öreg bombasztjait megmosolyogták a menyecskék, de az legkevébbé sem gyéritette az öreg úr lelkesedését. Következett a vizsga óra: a szavalás. A legtöbb vizsgát hallgató tulajdonképen a szavalatokért izzadja végig, mert előtte a lehetetlenség bizonyítása és az ingalenmeg, már meglevő dolgokkal kellett számolnia, miként akkor, midőn egyet-mást a városrészek egyesítésének hozott a kényszer helyzet és a viszonyokkal való megalkuvás okából áldozatul. Most azonban, midőn az egyesíteni szándékolt két állás megüresedik, nagyon is kínálkozó az alkalom arra, hogy a szervezési szabályzat vonatkozó részeinek megváltoztatásával, a város gazdasági ügyeinek — beleértve az erdészetet is — vezetése, egy kézben öszpontosuljon, mig azon teendők, melyek e körön kivül esnek, mások hatáskörébe utaltassanak, mely célszerű beosztással mig kevesebbedni fog a létszám, addig másrészt helyesebb lesz a munka beosztása. Igaz, hogy a gazdasági tanácsosi és az erdőmesteri állásnak egyesítése munkaszaporulatot fog előidézni, ámde segítségül a gazda, akinek hatásköre tágításával meg lesz oldható a kérdés, mig azon ügyek ellátása, melyek nem gazdasági jellegűek, osztassanak be azok teendői közé, kiknek munkakörébe azok legjobban beillenék. A tervbe vett állásnak beszüntetésével apadna a létszám, a helyesebb munkakör kijelelése előnyére gés törvénye már csak ócska, unalmas emlék. ' Mikor a vizsgabiztos jelentette, hogy a növendékek szavalni fognak, az ajtóban hol zsúfoltan állottak a növendékek legszigorúbb birái, a tánciskolái udvarló ifjúság köréből halk moraj vonult ki a folyosóra. Mórocz Jenő elsápadt, mint a fal, Fellegi Giza meg nekipirosodott, mint az árokparti pipacs. Volt is reá ok az elsápadásra, meg az elpirosodásra is, mert a vizsgabiztos minden keresés nélkül egyenesen Fellegi Gizit szóllította ki, s mikor Gizike az ifjúság káprázatos bájosságával meghajtotta magát, mint epedő sóhaj, a Mórocz Jenő neve lebbent el ajkairól. A hallgatóság meglepetve eszmélt föl. Az ifjúság körében még jobban erősbült a kíváncsiság moraja. A mi pedig Mórocz Jenőt illeti, egész nyugodtan merem kockáztatni, hogy magán kivül volt. Csodálom, hogy félre nem beszélt, mint a lázbetegek. Mórocz Jenő neve ugy került a Gizi ajkaira, hogy ő irta neki a vizsgái költeményét. A cime „Letört rózsabimbó" volt s Gizike a bevezető akkordokat meglehetősen elfogódva szavallta; de mikor rátért az érzelmek festésére, mikor eltudta feledni, hogy száz szem tapad rá csodálkozva, elragadtatva, szunnyadó geválnék az administrációnak. A hatáskörök újbóli megjelel és évei egyikmásik tisztviselőre újabbi teendők ruháztatnának, aminek folyománya volna azok fizetésének javítása, ami mellett azonban még mindig százakat takarithatna meg a város, a beszüntetni tervezett egy állással. Azok a tisztviselők, kikre új teendők hárittatnának, szívesen végeznék azt, az azzal járó fizetésjavitás fejében, s igy habár munkájuk szaporodnék is, de fáradságuk árát megkapnák s nem kellene fizetésjavitásért folyamodniuk, s mig a fizetésjavitásnál a város a bonificatióért több munkát nem kap, addig az emiitett módon kapna. Tagadhatlanul kényes kérdés a felvetett théma, s annak megoldásához nagy előrelátás kell és körültekintés, s ez volt oka annak, hogy azt e lapok hasábjain az általános disküssió anyagául felvetettem, szólljanak hozzá, s gondolkodjanak felette azok, kiknek szivén fekszik városunk boldogulása, nehogy a készületlenség kényszer helyzete jobb meggyőződésünk ellenére tenni késztessen. —n. nie-je szárnyakat kapott, az ex-tanárnem győzte eleget a mamák között sepegni. — Jászai, valóságos Jászai. A költemény is megható poéma volt. Hősnője egy leány, aki eloltathatalan szomjúságot érez a világot jelentő deszkák iránt. Nem ifjúsági bárány-himlő ez, melynek romantikáján minden ifjú lélek átvonaglik, hanem a genie öntudata. S ezt a szomjat eloltani nem tudja senki 1 . Sejtelmek, lelkiismeret s az anyai sziv se — a rózsabimbó letörik. Oh, milyen érzéssel, milyen megrázó drámaisággal tudta ez a leány hősnője lelkiharcát festeni, mikor világgá megy, az anyai sziv fájdalmas epedését visszaadni. Most már nem érezte, hogy egyszerű iskolai záróvizsga konvenciójának tesz eleget, hanem teljesen átadta magát érzéseinek. Könnyezve, megsápadva figyelte a megilletődött közönség ezt az érzelmi orkánt s szinte nem is hallotta már az extanárt, a ki váltig ezt sepegte a fülekbe: — Csodálatos talentum, valóságos Jászai, Márkus Emília. ... A rózsabimbó letört, (szavalta tovább a leány) a festett világnak ujabb áldozata van. Az eltévelyedett leányt elfelejtik, a művészet kósza vándora egy kis falucskában meghal; de a költő ekkor sem lesz Magyarnyelv és az óvodák. Hogy mily szükséges és hasznos intézmény az óvoda általában, azt felesleges bővebben fejtegetni. Falun, a mezei munkák idején minden ép-kéz-lábu ember künn a mezőn dolgozik, otthon csak aggot, beteget s az anyai táplálására már nem szoruló apróságot lehet találni. A felügyelet kellő hiánya igen sok balesetnek volt oka. A gyermek akárhányszor testi épségét, egészségét, sőt életét vesztette el, csak azért, mert a mindennapi kenyérért dolgozó szülők őket vagy teljes felügyelet nélkül hagyták, vagy pedig a felügyeletet Öreg s erre már nem alkalmas egyénekre bizták. Az óvoda nemcsak ezen bajokon segített, hanem mint az iskola, a nevelés és tanítás úttörője is kiváló szolgálatot teljesít hivatott kezek vezetése mellett az emberiségnek. A gyermek tudvalevőleg könynyebben engedelmeskedik idegennek, mint anyjának, rendhez, pontossághoz szokik, a különböző játékok testi ügyességét, a versikék és ének emlékező tehetségét- és értelmét fejlesztik, ugy, hogy az iskolába már egy kellően előkészített kis egyéniség kerül. Az óvoda tehát falun áldás a szegény földmives-népre, üdvös és hűtlen ifjúsága tündéréhez, aki őt a lemondás költészetének lantosává inspirálja, tavasz ujultával a siron friss nefelejtskoszorúk díszlenek szalagján e szavak „A letört rózsabimbónak!" Még a lagymatag vizsgabiztos úr is elérzékenyedett erre a nagyon szomorú befejezésre, alig tudta elmondani, mikor Gi" zike meghajtotta magát előtte: — Remek, Gizike, remek! A közönség csak e szavakra ocsúdott föl. És tapsolt, újra tapsolt! A királyi tanácsosné, a ki valamikor a színpadon leste el a teátrális hatásokat, oda is ment a padhoz és a meglepett leányt homlokon csókolta. Újra taps! E taps volt a felköltött érzelmek reakciója, e taps csengett Gizike fülébe egész életén. Dämon volt a taps, mely vezette. Néhány hónap múlva Mórocz Jenő Gizikének a következő sorait vette: „Jenő! Ne mondja, hogy költői agyrém vezette. Megyek igazolni az ön jövendölését. Naponként imádkozni fogok, hogy eltudjon feledni . . ." Prózában elmondva e levelet, bizony nagyon szomorú dolog történt. A tekintélyes Fellegi ház szégyene és mélységes nagy bánata. Egyetlen leányuk, az engedelmes, az okos Gizike, nem törődve édes
