Esztergom és Vidéke, 1905

1905-04-02 / 27.szám

ESZTERGOM es mm r _ r A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGAINAK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. Előfizetési árak. Egész évre . .12 kor. Negyed évre. . 3 kor. Fél évre ... 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Laptulajdonps kiadók: Dí. PFokopp Gijala és Brenner

1 Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt Buda)-utca 485. szám. Kéziratot nem adunk vissza. „A nemzet megadta a választ." Esztergom, március 30. Midőn Esztergom város polgármestere a képviselőtestületnek mai ülésében kihirdette a határozatot, hogy a képviselőtestület 58 szóval 35 ellen elrendeli Uray István h. rendőr-kapitány ellen a fegyelmi vizsgálatot s neki bizalmatlanságot szavaz, egyik másik ajakról, bizonyos kárörvendéssel e szavak hangzottak fel : „a nemzet megadta a választ" Ezek a szavak oly ismerős hangzásúak a nemrég mult időkből, a melyek a jelen esetre vonatkozólag ha alkalmaztattak, úgy az első pillanatra elég helytelenül, de belátva a vesékbe; talán önkéntelenül is nagyon találóan jöttek azok ajakára, kik ezt hangoztatták, mert aki ismeri az ügynek előzményeit, a szereplő személyeket, azok politikai nézetét, s karakterizálni akarja az esetet, feltalálja a tiszta, hamisítatlan nedűben, a politikai zamatot, s azon elégedetlenek méltatlankodását, kik ellentétbe helyezve magukat a törvényes renddel, a „büntetett előéletű " megtorlásáért szövetkeztek. - Nincs exponáltabb, nehezebb, s «ftz asszony. Borongós novemberi délután volt, mikor megismerkedtem vele. A nevét sajnálatomra nem árulhatom el, de büszkeségem és boldogságom, hogy beszélhettem vele. Eleinte egy kicsit nehezen ment a dolog. A hires zongora művésznő nem tud magyarul.. Ezen kölcsönösen sajnálkoztunk, aztán megfeledkeztünk róla. Ha idegen nyelven kell beszélnem, szakasztott olyan kényelmetlen érzésem van, mintha diszes selyem ruhába ülnék. Ezen a délutánon elfelejtettem mindent és hallgattam beszédét. ... Nos igen, magának igaza van : a dicsőség csakugyan szép és nagy dolog, higyje el, nem is csodálom, ha annyi bolondja van. Nem is kellene az ilyen bolondokra haragudni, a ki nem bírja erővel, ugy is elmarad. Én legalább sohasem tudok az ambíción nevetni, ha teljesen tehetségtelen emberben látom is. 1 V V . Hogy magamról beszéljek! Ugyan Végyen még egy csésze teát, meglássa sokkal mulatságosabb lesz a dolog. Maga olyan sokat vár tőlem, s nekem alig van népszerűtlenebb állás ; mint a rendőrkapitányé. Legyen az vérbeli, s a törvénynek lépten nyomon a polgárokra lesújtó csapását igyekezzék a saját testével fedni, elhárítani ; a felsőbbséggel, a törvény őreivel gyűlik meg a baja, legyen indigena, ki a polgárban csak jogalanyt lát, s a törvények és rendeletek végrehajtásánál nem az egyed, de a communitás érdekét tartja szem előtt; meggyűlik viszont a baja az egyeddel, s ellenségévé szegődik az. S igy, vagy a felsőbbség adja meg a választ, vagyis nyilvánítja elégedetlenségét, vagy miként egyik másik ajakról elhangzott; a nemzet, mi alatt ez alkalommal nem a városi alkotmányunkban értett nemzet, hanem a képviselőtestület egészében értendő, s mert igy értelmezte a többség, azért mondottuk fentebb, hogy a kárörvendő ajkakról elröppent szavak, az esetre nem találók, mert habár tisztetettel hajlunk meg az alkotmányos többség véleménye előtt, a jelen esetben a kisebbség véleményét értékeljük többre, mert tántorithatlan meggyőződésünk, hogy bárkikből, még ha a rendőrkapitány ellenségeiből fog is állani az a fegyelmi bíróság, de ha annak Ítélkező tagjai mit mondanom. Nos igen, bejártam a világot, sokhelyütt voltam, Paristól Pétervárig ünnepeltek az emberek, azaz nem engem, hanem a művészetemet. Voltam Amerikában is, de hát erről annak idején eleget irtak a lapok. Volt részem a dicsőítésben annyi, hogy megcsömörlött belé a lelkem. De lássa, ez mind nem nekem szólt, hanem a művésznőnek és éppen ezen szoktam én esős, szomorú délutánokon töprengeni . . . Mert hazugság az, hogy a dicsőséget valaha megunja az ember. Megundorothatík tőle egy darab ideig; — mint bocsáson meg a brutális hasonlatért — az iszákos a pálinkától, de aztán megint előveszi a szomjúság. A dicsőségtől csömört kaphat az ember, de jól nem lakik vele soha. Nem is az a baj. A lelki katarust már kihevertem és most újra megyek messzire, — keresni azt, a mitől annyira undorodtam. ... De lássa, más fáj nekem : az, hogy mindez, a dicsőség, öröm, ünnepeltetés nem is engem ért, hanem a művészetemet. Az asszony van bennem megsértve, érti már ? Kérem ne mondjon ellent, én ismerem azt a pár udvarias frázist, a mi most az ön ajkán lebeg. Nem vágyóképpen csúnya, tudom. De lássa, mindazok a férfiak, kik velem foglalkoztak, nem az asszonyt látták bennem hanem a művészlelkiismeretük sugallatát fogják követni, úgy a kapitánynak egy haja szála sem görbülhet meg azokért a vádakért, amelyek miatt ellene a fegyelmit elrendelték, s neki bizalmatlansági votumot adtak. S ha ez-igy van, kérdjük, miért rendelték el ellene a fegyelmit? Csak azért, hogy azok a bizonyos vélt sérelmek megtoroltassanak ? Erre azonban egy oly komoly, feladatának magaslatán álló testületet, mint a képviselőtestület, felhasználni, nem helyes, mert miként a város jogi tanácsosa megjegyezte, a városnak ezen joga hamar elkophatik. Ennek előtte a képviselőtestület még indokolt esetben is nagyon fukarkodott a fegyelmi elrendeléssel, s mindig a méltányosság végső határáig ment, s most egyszerre pazarul bőkezű. Nem a kapitány védelmére irjuk e sorokat, eljárása felett ítéletet mond majd a fegyelmi hatóság. A képviselőtestület komolyságának és méltóságának megóvása az, mi felszólalni késztet. A felszólalások azt igazolták, hogy a kapitány a képviselőtestület tagjaival szemben ép oly eljárást tanúsít, miként másokkal, őket cpúgy bünnőt. Többnyire a hiúságukra hatott a nevem. Voit olyan is, kinek szivét megvette a játékom, de egy sem, érti, egyetlen egy sem volt köztük olyan, kiről bizton elmondhattam volna, hogy ez szeretne engem akkor is, ha nem az volnék, a ki vagyok, hanem csak egy közönséges polgárleányka; ha nem volna se hirem se tudásom, se szellemem, nem volna egyebem, mint a mostani tűrhető arcom. Ne nevessen, kérem. Nagy fájdalom egy aszszonyra nézve, ha tudja, hogy benne nem a nőt látják. Mert higyje el, ostoba frázis hitvány hazugság, a mit a lélek nagyságáról, a sziv nemességéről beszélnek . . . A férfi nem ezt keresi az asszonyban, hanem a fiatalságot, szépséget, jókedvet. Mi, mi nők — néha elbolondittatjuk magunkat az úgynevezett lelki szépségektől, de a férfi szerelem alapja mindig csak az asszony szépsége, bája, a többi hiúság, önámitás érzelgés, szép lélekre mutató romanticismus, de nem érzelem. Mint a hogy ezzel az érzéssel a maga elbűvölő igazában és fenséges erejében még sohasem találkoztam. . . . Látja ott azt a kis szekrényt ? Tele van levelekkel, versekkel. Férfiak irták, kik állítólag szerettek. Megtartom őket és mikor nincs más dolgom, olvasgatom egyiket a másik után. És most hallgasson reám. Halálos ágyamon Istennek ajánlva teti, s hogy több tagját a képviselőtestületnek megbüntette különféle kihágásért, kik a zsarnokoskodást tovább tűrni nem akarják. Szemére lobbantották, hogy 160 egyént büntetett meg a tél folyamán azért, mivel a járdáról a havat el nem takarította stb. Mondjuk ki: emberek vagyunk. Mikor a képviselő a havas, jeges járdán elcsúszik, s megsérül, vége nincs az interpellátióknak, a rendőrség dorongolásának, mikor pedig ugyanazt a képviselőt megbírságolják a hó el nem takarítása miatt, akkor fegyelmit kér a kapitány ellen. Az az út, melyre a képviselőtestület többsége ezúttal lépett, nem a helyes út, sőt tilos út. Mert azok a panaszok, melyek miatt a fegyelmi elrendeltetett, a fegyelmi eljárás megindítására nemcsak nem alkalmasak, de annyira erőltetettek, hogy az igazi célnak nem az esetleges fegyelmi büntetés, hanem annak csupán elrendelése látszik. Komoly ok és alap nélkül, antipatiából, avagy személyes ellenszenvből, haragból, retorsió viszketegségből fegyelmit elrendelni, egy komoly testületnek célja nem lehet, nem szabad, hogy legyen. Higgadt, tárgyilagos felfogás lelkemet sem beszélhetnék őszintébben, mint a hogy most szólok. És a mit mondani akarok, azt nem percnyi muló rossz kedv mondatja velem, hanem higgadt megfontolás. Habozás nélkül oda adnám minden dicsőségemet, művészi tehetségemet ha egyikében ezen leveleknek fölfedezném amaz imádatra méltó együgyűséget, melyeket igazán szerelmes ifjak szoktak szép fiatal leánykáknak irni. Életem felét oda adnám, ha nem volna e leveliben oly sok szép gondolat, kinyomatni való aforizma, ordítozó hiúság, beteges érzelgés, de megcsapna egy forró, epedő sóhajtás, melyet a legegyügyűbb szerelmes ember levelénél is érez az ember. Ha ez az érzelem a maga isteni nagyságában reám talált volna. De nem igy volt, és nem is lesz igy soha . . . Mert hiszen végtére láttam nőket, kik kevésbé csinos külsővel, mint az enyém, szenvedélyre lobbantották a férfi szivét. De nálam ez nem ugy van. Hogy művészetem mellett külsőm is érvényesüljön, sokkal szebbnek kellene lennem. Igy mindenki a művésznőt látja bennem, és nem az asszonyt. Kozmikus ugy-e ? Féltékeny vagyok saját magamra. Én nem akarom, hogy tehetségemért, mely asszonyi voltomtól teljesen külön álló dolog — szeressenek; mint a hogy az ilyen érzelem nem is szerelem — higyje el. A férfinak szépségre, ifjúJäszteip és vile" tárcája.