Esztergom és Vidéke, 1904
1904-09-01 / 69.szám
Esztergom, 1904. XXVi. évfolyam. 69. szám. Csütörtök, szeptember I. A „VAKMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAP.IA. Megielei)ik Vasárnap és csütörtökön. Előfizetési árak : fi-és* Avr — — — - Iá kor. — Hl. FÁI évre — — — — — 6 kor. — Hl. Nejeit évre — — — — 3 kor. — fii. EiC.ve* *íá»i óra: 14 fii. Felelős szerkesztő : Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA es BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal : (hova a kéziratot, előfizetések, nyílt terek és hirdetések küldendők Kossuth Irajos (azelőtt Buda) utca 485. szán}. —$>• Kéziratot nem adunk vissza. Hz „Eszter* és Vidéke“ tárcsa, Az interjúvoló látogatása. — Irta: MARK TWAIN. — . Az erőteljes, ügyes fiatal ember fel- szóllitásomra helyet foglalt, megj egyezte, hogy ő a „Naponkénti Menydörgés“ munkatársa s hozzá tette : „Remélem, nem lesz kifogása ellene, ha meginterjúvolom.“ „Ha mit csinál — ?“ „Ha meginterjúvolom.“ „Ah úgy ! Igen-igen. Hm ! Igen-igen.“ Akkor reggel igazán nem éreztem magamat egészen rendben. Mintha lelki erőim egy kissé megbénultak volna. (Ida mentem a könyves szekrényhez s miután hat-hét percig hiába keresgéltem benne, kénytelen voltam a fiatal emberhez fordulni. Megkérdeztem tőle : „Hogyan Írja ön azt ?“ „Hogyan irom ? Mit?“ „Interjúvolni.“ Én Istenem ! Hát minek akarja ön azt leírni.“ „Egyáltalában nem akarom én leírni, csak azt akarom megnézni, hogy mit jelent. „No ez, meg kell vallanom, igazán érdekes. Hát hiszen megmondom én, hogy mit jelent — ha ön — ha ön —“ „Igazán nagyon szép öntől! Jó lesz, igazán lekötelez vele.“ »I-n : in, t-e-r : ter, inter —“ „Ön tehát I-vel Írja?“ „Természetesen!“ „Azért kerestem hát olyan sokáig hiába.“ „De nram, ugyan mit gondol ön, hogy mivel Írják ?“ „En — én bizony — magam se tudom. Kezembe volt a lexikon s hátul keresgéltem benne, abban a reményben, hogy a képek között majd csak ráakadok. De ez a lexikon nagyon régi kiadás.“ „No, tisztelt barátom, annak a képét hiába keresné ön a legújabb kiadásokban is ; — bocsásson meg uram, ne vegye rósz néven — de ön nem látszik olyan — intelligens embernek, mint gondoltam. Ne haragudjék, hogy az igazat megmondtam.“ „Ó, kérem, kérem ! Sokszor mondták azt már olyan emberek is, a kik nem tudnak hízelegni, akiknek nem volt semmi okuk arra, hogy hízelegjenek, hogy ebben a tekintetben én nagyon különös ember vagyok. — Igen igen valóságos elragadtatással emlegetik.“ „Képzelem. De térjünk át a dologra. On tudja azt, hogy most minden hires embert meg szoktak interjúvolni.“ „Egy! eddig még nem tudtam. Nagyon érdekes lehet. Hogyan csinálja?“ „(Hm—ah—hm, hm, — ez bizony elkedvetleníti az embert.) Néha bizony nem ártana furkósbottal kezdeni; de rendesen úgy szokták, hogy az interjúvoló kérdéseket intéz, mire a meginterjúvolt felel. Ezt most felkapták s nagyon kedvelik. Megengedi ön, hogy különféle kérdéseket intézzek önhöz, melyek köz- és magán élete viszonyaira egy s más tekintetben világosságot derítenek ?“ „Ó szívesen — hogyne — készséggel. Rossz emlékező tehetségem van ugyan egy kissé, de remélem, az nem lesz baj. Rettenetesen szabályozatlan, — nagyon is pontatlan az elmém. Néha vágtatva halad, máskor pedig két hét is bele telik, mig egy bizonyos pontról el tud mozdulni. Aggódom is eleget miatta.“ „Ó nem tesz semmit, ha igyekezni fog ön olyan felvilágosításokat adni, a mi erejétől telik“. „Szívesen! Majd össze szedem az eszemet.“ „Köszönöm. Tehát elkezdhetjük?“ „Készen vagyok.“ „Mennyi idős ön ?“ „Tizenkilenc esztendős leszek a jövő júniusban.“ „Micsoda! En legalább is harmincöt- harminbat esztendősnek tartottam volna. Hol született ön ? „Missouriban.“ „1836 ban.“ „De hát hogyan lehet az, ha ön még esak most lesz tizenkilenc esztendős ?“ Én nem tudom, kissé különösnek tetszik ugy-e ?“ „Csakugyan. Kit tart ön ismerősei között a legkiválóbb embernek ? „Burr Áront“*) „De hiszen ön Burr Aront nem ismerhette, ha csak most lesz tizenkilenc esztendős — “ „Hát ha ön jobban tudja, akkor minek kérdez engemet?“ Csak. a véleményemnek adtam kifejezést semmi egyebet nem akartam vele mondani Hogyan ismerkedett meg Burr Áronnal ? „Véletlenül ott voltam a temetésén s akkor azt mondta, hogy ne lármázzak oly nagyon és —“. De édes Istenem ! Ha ön a temetésén, volt akkor annak elébh meg kellett halni, s ha meghalt mit törődött azzal, hogy mekkora lármát c*ap ön ? „Én, én nem tudom.“ Mindig olyan különös ember volt. „Sehogy se értem. Un azt mondja beszélt önnel, pedig hát meghalt.“ „Én nem mondom hogy meghalt.“ „Hát nem halt meg ?“ Hm, többen azt mondták, hogy *igen, mások pedig azt állították, hogy nem.“ „S miként vélekedett ön? „Ó, nekem semmi közöm se volt hozzá, hiszen nem az én temetésem volt.“ *) Burr Áron ezredes, az Egyesült Államok alelnöke volt s 1804-ben párbajban agyoslűtt egy érdé« mes államférfit, Hamilton Sándort. Kontárok az ipar terén. . Esztergom aug. 30. • A kisiparosok érdekében számtalan üdvös akciót látunk, de mindezek célhoz nem vezetnek és pedig azért, mert e törekvések részletekre terjednek ki és nem a rosszul lerakott fundamentum javítására irányulnak. A kisiparosok helyzete azért ma silányabb, mint valaha volt ; a kisiparost nem védi eléggé sem a törvény sem a közhatóság, ellenben adókkal és mindennemű terhekkel nagyon is megvannak róva. Legsúlyosabb teher az 1884. évi törvény, mely nem védi eléggé érdekeiket. Ezen törvény, melyet pedig a kisiparosok érdekében hozott a.. parlament abból a célból, hogy a kontárok eltilthatók legyenek az illetéktelen munkától, tágkörű intézkedései miatt éppen az ellenkező eredményt szüli. A kontárok ahelyett, hogy kiszorultak volna, megtízszereződtek és a tisztességtelen verseny ma sokkal nagyobb, mint amekkora volt a törvény életbe lépte előtt. A törvény alkalmazásának módja még egy és ugyanazon esetben is nagyon ingadozó s igy gyakori, hogy aki soha sem tanult semmiféle ipart, az is köny- nyen nyerhet iparigazolványt, sőt még iparigazolvány sem kell, mert anél kül ma már éppen annyian dolgoznak, mint azzal. És dolgozhatnak is, mert a hatóság legtöbb esetben felmenti őket, vagy ha már fel nem menti, akkor olyan enyhe büntetést mér rájuk, hogy azt a kontárok fel sem vesszik. Kiállják az enyhe büntetést, és dolgoznak tovább. Ezen körülmény mindenesetre felette sérti a kisiparosok érdekeit már csak azért is, mert ma már az iparostanoncot fel sem veszik, Ka legalább három polgári osztályt bem végzett, hogy pedig iparos léhess#«.- ^^—5 évig kell segédes- kednie, mig végre önlló lehet, tehát az önállóságért 15—16 évig tanul, mig a kontárok legtöbbször isko-; lába nem is jártak, ipart annál kevésbbé tanultak. így jutottunk oda, hogy ma több a kontár, mint a tanult mester és sokkal nagyobb a tisztességtelen verseny, mint volt azelőtt. Vájjon miért nincs meg a végzett iparosoknak az a kiváltsága, mint minden végzett embernek ? Miért ne lehetne oly törvényünk, mely kimondaná, hogy az illető iparágat más ne művelhesse csak az, aki arra képesítést szerzett ? Hiszen az iparos is úgy küzd az ipar elsajátításáért, mint bármelyik végzett ember. E rákfenén, csakis az ipartörvény gyökeres módosítása által lehet és kell segiteni amivel egyidejűleg- megannyi baj szanálva lesz. Vége szakad ezzel a régi, koihadt rendszernek s a kisiparos végre a megérdemelt védelemben fog részesülni. N. — L. t országos kath. ianitái ssoéSyalap ülése. Budapest, augusztus 29. Az Országos Kath. Tanítói Segélyalap szombaton tartotta meg Budapesten a módosított alapszabályok rendelkezései szerint első népes közgyűlését, a melyen az összes egyházmegyék egyházi kiküldöttei és a tanítók által megválasztott képviselők vettek részt. Városunkból dr. Walter Gyula p. praelátus, mint elnök, dr. Vézinger Károly p. prael., mint egyházi és Bertalan Vince, mint világi kiküldött vettek részt. Megelőzőleg szentmise Arolt az angolhölgyek templomában, a melynek végeztével a kath. kör díszes nagytermébe vonultak fel. A segélyalap elnöke, dr. Walter Gyula p. praelátus az alap húszéves múltjára röviden áttekintve mutatta he a tanítók közóhajának megfelelő módosított alapszabályok nyomán haladó segélyalap működését. Lélekre ható, erős, meggyőző szavakkal körvonalozta azon szerény kivánatokat, amiket az alap a tanítóktól vár. Majd vázolta azon széleskörű munkásságot, amellyet az alap fellendítése érdekében kifejtett. Végezetül lendületes szavakkal fordult a kath. tanítósághoz, hogy a nagy horderejű, magasztos rendeltetésű és elvi- tázhatlanul szükséges alapnak tagjaivá lenni legszebb feladatuknak tartsák. E tekintetben felkérte a bizottságot is, hogy egyedenként és összesen kövessenek el mindent a tekintetben, hogy minél kevesebbek legyenek a bánatos könyek, a melyek az anyagi gondokkal küzdő pályatársak szemeiből gördülnek alá. A rövid, de retorikai szempontból teljes tartalmú, szívnek szóló beszédet a bizottság meghatottsággal hallgatta és éljenzéssel fogadta.
