Esztergom és Vidéke, 1904

1904-08-14 / 65.szám

Esztergom, 1904. XXVI. évfolyam. 65. szám. Vasárnap, augusztus 14. ESZTERGOM / es A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMV1DÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET“-NEK HIVATALOS LAPJA. IViegjelerjik Vasárnap és csütörtökön. Előfizetési árak : évr — — — — 12 kor. — íil. Fői évre — — — — — ti kor. — lil. N«KJr<í,i évre — — — — 3 kor. — til. Efíje* «Kém áru: 14 íil. Felelős szerkesztő : Dr. PR0K0PP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PRQKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (boYa a kéziratok, előfizetések, nyíltak és hirdetések küldendő i Kossuth Ixaj°s (azelőtt Buda) utca 485. szán). —Kéziratot nem adunk vissza. A sztiiai ház. H. Korán fejlesszük a gyermekben az altruizmust. Tanítsuk meg arra, hogy másért is kell dolgoznunk, nem csak magunkért, még pedig szíve­sen, szeretettel. Értünk is dolgoznak mások, ott ahol nem is sejtjük, mert a nagy világot az emberiség össz- működése képescsak fenntartani.Sok­szor oly munkában kell segítenünk, amely tán a más osztályrésze volna, de ha ránk szorul, végezzük el he­lyette szeretettel odaadással. Az altruisztikus munka magunkat is boldog érzéssel tolt el. Szeressük az emberiséget. De ne üres szóval, külső komédiával, ámítással hitessük el a rosszul látó emberekkel, hogy szeretjük, hanem segitsük, gyámolit- suk, támogassuk anyagilag, erkölcsi­leg szellemileg. Az üres szó soha­sem lehet a szeretet megnyilatko­zása, a gondolkodó lélek a csele­kedetekben nyilvánul. Tettekben mutassuk meg az embe- rek iránt való szeretetünket, hogy gyermekeink is kövessenek. A gyer­mek mindent jónak tart, amit ott­hon lát, azért legyen rajta a szüiő, hogy a serdülő ember csak jót, szé­pet, nemeset lásson. Aki a gyer­mek előtt tesz rosszat, kétszeresen vétkezik. Legyen rajta a szülő, hogy a gyermekben korán kifejlődjék az igazság, a méltányosság érzete. Ta­nulja meg, hogy a jól kiérdemelt erkölcsi jutalmat senkitől sem sza­bad megvonni ; de a gonoszát hagy­juk igen gyakran büntetlenül, mert elég büntetés neki — a rossz lelke. Tanítsuk meg a fejledőző embert ar­ra, hogy igyekezzék biztosan állni a lábán, akkor majd felnőtt korá­ban sem fog ingadozni : megtartja adott szavát, helyt áll cselekedeteiért, beszédjéért következetes lesz tettei­ben, nem fog engedni sem a csábí­tásnak, sem az önzésnek, sem az álnézőpontoknak ; a szofizmust, mely bölcseségnek szeret látszani, meg­fogja vetni. Az erős igazságérzet megalapítja az ember helyes ítélő képességét, világnézetét. A világ­nézet a gyermekkorban fejlődik az anya világnézetéből, s ennek folyto­nos hatása alatt erősödik. Helyes vagy ferde irányban-e, a szülői ház tói függ. Az ember világnézete morál niozotémeájából, tudásából, mű­veltségéből képződik, de alap­ja mindig abból a kicsi körből való, melyben nevelkedett. A társaság is hat a gyermekre, az ifjúra, azon­ban ennek hatása is anyánk nézetén szűrődik át. A jó anya megfigyeli a társaságnak gyermr.kére való ha­tását; ha roszz az, távol tartja tőle, ha jó, a kis lélek nevelésére fordít­ja. A köznapi, selejtes, gyenge jel­lemű embert bizonyára hasonló anya nevelte, valamint a lelki nagy­ság talpkövét is az anya rakja le. Óvjuk a gyermeket a hiúság min­den nemétől. Legyen öltözéke tiszta, csinos, rendes, de ne cicomázott. Ne szokja meg a fényűzést, cicomázást, mert felnőtt korában is megkívánja ; már pedig meglett, komoly nemesen gondolkodó, fejlett Ízlésű ember nem cicomázkodik. Azt mondja Eötvös : „Az ember külseje egy része sorsának.« Eme igazság mel­lett külsőnk még tanujele esztheti- kai és művészi érzékünknek, lelki műveltségünknek. Szép, magasztos, fenséges csak az egyszerű lehet, anyagilag is, eszthetikailag is, szelle­mileg is. Az anyagi és erkölcsi hiú­ságot se engedjük bele az ifjú lé­lekbe. A módos család ne nevelje bele a gyermekbe a vagyonáról való tudatot. Ha felnő úgy is tudja anyagi helyzetét, s ha lelke eléggé művelt, anyagi elsőbbségét nem fog­ja mással éreztetni, mert az oktalan kevélykedés nevetségessé tesz min­denkit. Általában ne engedje a szülő, hogy a fejledező ember töb­bet tartson magáról, mint amennyi. Mert az ilyen ember tán imponál az üresfejű, műveletlen sokaságnak, de az okos, igaz, művelt ember sajnálkozik rajta, E helyett fejlesszük a gyermekben a nemes önérzetet. Minden okos em­bertudja körülbelül, mekkoraaz erköl­csi és társadalmi értéke. Ezt túlbecsül­ni nem szabad. Legyünk mindenkivel szemben tisztességtudók, tipintato- sak, udvariasak, finomak ; de ne hizelegjlink, ne alázkodjunk, a hizel- o'és rendesen rut eszköz a cél elé- résére, az alázkodás szolgalélekt e vali. Mindkét esetben békóba verjük a lelket. Ezt pedig senki se tegye, az akarat szabad legyen. Teljesít­sük kötelességeinket mindenkor pontosan, ne akarjunk másokkal töb­bet elhitetni, mint amennyit te­szünk. A legszigorúbb biránk lelki­ismeretünk legyen. Olyanok legyünk mint a milyeneknek látszani akarunk. Legyen a szülő minden tette igaz, őszinte, nyílt, nemes, a jót célzó, hogy önérzete is tiszta legyen, és nemes például szolgáljon gyerme­kének. Plántáljunk a gyermekbe idealiz­must, iparkodjunk azt úgy kifej­leszteni, hogy az eszményiség al­kotó eleme legyen a léleknek, hogy mindent ideálisán fogjon fel, a szép, jó, nemes, magasztos, fensé­ges felé törekedjék, s az erkölcsi­leg tökéletesben lássa a tekintélyt. A inai ifjúságból teljesen hiányzik az idealizmus, a közönségesben, mindennapiban leli szórakozását, örö­mét, sokszor gyönyörűségét, a nemesebb időtöltés untatja. S mi ennek az oka ? —- Az, hogy az anyákban sincs idealizmus, — tisz­telet a kivételnek ! — s ők csak a saját leiköket ültethetik át gyerme­keikbe. A gyermek előtt tárgyalnak Iz „Esztergom és Vidéke“ tárcája. VALAMIKOR----­V alamikor . . . réges-régen Erdőt, mezőt, rétet Mint gondtalan fürge gyermek Bebolyongtam véled; Kalapunkhoz, koszomba Vadvirágot szedtünk S kora reggtől, késő estig Vidám volt a kedvünk. Később, mikor fülserdültünk Csókba is forrt ajkunk Es egymásnak nagy szerelmet, . . . Hűséget fogadtunk. Egyszer csak az életharcban Utaink eltértek . . . Nekem nincs még feleségem S neked — van már férjed! Tuba Károly. Lélekszakadva futott át Bőse laká­somra. Csinos, begyes kis parasztleány volt, most meg ki is pirult s libegett, mint egy galamb, valakinek megijesz­tett galambja. Akadozva beszélt. — Kérem hivatja a kisasszony, de rögtön ! — Rögtön lelkem ! Mit nem mond ? Es miért oly hamar . . . valami baj van ? — Azt hiszem ! Megfogtam pici, begyes állát, mire Böse távozni készült s kezem eltolta magától. i — De jó kedve van ! Hagyjon békén. Türelmetlenkedett s az ajtón kiosont. Utánna néztem az ablakon. Valóban csinos volt. — Hivat rögtön ! rögtön. E pár szót többször elmondtam, mig egyet mást magamhoz vettem. Azután tovább áll­tam, siettem Mariskához. Baj van ! e szó zúgott fülemben. — Ugyan mi baj lehet ? kérdeztem önma­gámtól, de választ senki sem adott. Útközben feltekintettem, őt láttam befelé menni a kaputól. Fehér kendő volt a kezében ezt lóbálta. Meggyorsítottam léptem s egyenesen a szép, fehér ház felé tartottam. Mariska hangosan sirt, könyökére tá-; maszkodott s kendőjébe takarta bánatos arcát. — Jó napot I — köszöntem. — Igen egy óra után jő ! De hiába kérem, hogy siessen, mások előbbre valók. — Zsörtölődött a baba. Nem bírtam beleélni magam a hely­zetbe. Ismerve természetét, bogy sok­szor még kicsiségek is mélyen sértik, nem voltam elég okos elképzelni, vájjon elég komoly-e a tárgy ? Én annak vettem. Nyugodtsággal kérdeztem. — Miért sir ? — Mert okom van reá, miben ön is részes — felelt durcásan. — Azt tudtam, hogy nem jó kedv­ből sir. — Nem is jó kedvből, de mindennek maga az oka: — válaszolt elkeseredve, mérgesen és ismét erős zokogásban tört ki. Megsajnáltam. Odaléptem hozzá s megfogtam remegő kezét, mely sima és puha volt. mint a bársony. — Mondja csak édes, hát ki bántotta, hogy igy fel von hevülve. Legyen kissé nyugodt s aztán beszélje el fájdalmát. Hiszem, hogy azért hivatott. Kéró'leg tekintettem arcára s intet­tem, hogy ne boszankodjék. Mariska alig birt önmagával, egész testében rezgett, mint a nyár levele ; arca az izgatottságtól halvány lett. Szavaim után csendesülni kezdett, de a fájdalom meg-meg csavarta szivét s felszeppent beszéde közben. — Lássa, lássa mily szépen kértem magát, hogy amit önnek mondok, arról hallgasson mindenkinek. Akkor a kert padján megígérte, azt mondta sértődve, hogy a mit önnek mondok,' az el van temetve, hogy bizalmatlan vagyok. Soha! Én hittem magának, de most haragszom. Kezdett a dolog érdekessé válni, min­dig jobban éreztem, honnan fuj a szél ! Gondolatokba mélyedve hallgattam be­szédét, mit ő folytatott. — Gondoljon vissza mikor egyedül voltunk s ön azt az ajánlatot tette, hogy keressük fel Bertát is, nehogy valakinek a haragját magunkra vonjuk, én azt feleltem, mit nekünk a mások haragja, csak mi ne haragudjunk. Ön azt válaszolta, — mi soha! És ma? . . — Ha kérdezne ma is azt felelném ! — Ma nem azt felelné ! legyen őszinte édes Győző ! Akkor is máskép gondol­kozott és ma is ! Szomorúan tekintett rám, mint egy mártír. Valami különös, eddig nem tapasz­talt érzés fakadt szivében Mariskának, melyet legyőzni nem volt ereje. Sértett szavaival. Röviden, de szeretettel szól­tam hozzá. — Ön ismét bizalmatlan ! Ö megértette szavaim.

Next

/
Thumbnails
Contents