Esztergom és Vidéke, 1904

1904-08-11 / 64.szám

Esztergom, 1904. XXVI. évfolyam. 64. szám. Csütörtök, augusztus II. AZ A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK „ESZTERGOMVIDÉK1 GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS ÉS LAPJA. Megjelelik V«súri)ap és csütörtökön. Előfizetési árak : EsAm, A»r — — — — 12 kor. — fii. FM évre — — — — — ti kor. — fii. Negjei! évre — — — — 3 kor. — fii. EäJO» ««Am ára: 14 fii. Felelős szerkesztő : Dr. PRÖKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : . PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetése*, nyllüerefc és hirdetése* küldendői Kossuth Lajos (azelőtt Buda) utca 485. szánj. —Kéziratot nem adunk vissza. • A szülői ház. i. Ha végig tekintünk az emberi­ségen, ha figyelemmel kisérjük az emberek modorát, lelkületét, jelle­mét ; ha kutatjuk jó vagy rossz cse­lekedeteiknek okát ; ha az emberek műveltségi fokának pszichológiáját keressük : térjünk vissza a szülői házhoz, ha meglett emberrel van is dolgunk; a szülői ház jellege, szelleme mindenkin rajta van ; egyé­niségünk, jellemünk, előkelő vagy közönséges lelkünk, világnézetünk onnan ered. A szellemi átöröklés pszichofizikai tény, amihez még szülőink nevelő hatása járul. A szülői ház minden embernek első iskolája, amely megépíti lel­künk, jellemünk fundamentumát. >A család a társadalom lelke,“ monoja Ibsen, csak az a fontos, milyen an­nak a családnak a lelke, morálja, műveltsége, jelleme, milyen embere­ket bocsát világgá, s ezek milyen irányban növelik a társadalom szel­lemét, erkölcsét. Az egyén a csa­ládból viszi a társadalomba hatá­sát, s bár egy ember porszem a nagy társadalomban, mégis kiszá­míthatatlan messzeségbe hatolhat a családból hozott temperamentuma, lelke, jelleme. Az átöröklött jellemcsira fejlődés­nek indul a kis gyermek fizikumá­val együtt és a pszichikai élet első megnyilatkozásánál észrevehető a jellem bontakozása is. A gondos család a legodaadóbban ápolja a kicsi gyermek testét, de a pszichi­kum gondozása csak a legritkább esetben van azzal teljes harmóniá­ban. Az erkölcsi és szellemi neve­lés ma ferde, a jellem az egoizmus szolgálatában van, a társadalom zöme félmüveit, a külsőséget helyezi az értékes, a becses fölé. Helytelen világnézetét beleneveli abba a zsenge, ártatlan tiszta lélekbe, s azt onnan kiirtani alig lehet. Az ember nem átalakulás folytán lesz igazlelküvé, nemesen érzővé, műveltté, hanem nevelni kell az egyént a bölcsőtől a legnagyobb gondossággal, a leg­nemesebb és legokosabb szeretet- tel, mert csak ez tud igaz embert teremteni. ,y A szülői ház legyen az iskolának is támasza. A jól nevelt gyermek nemcsak megkönnyíti az iskola munkáját, hanem eredményét is biztosítja ; a jól nevelt gyermeknek az erkölcsi és szellemi tanítás min- d'g gazdagítja lelkét, mert a szülői házból jól megművelt talajt hozott. Amely növendék azonban otthon ferdeséget szemlél, vagy laza neve­lésben részesül, az iskola tanítását is máskép fogja fel, máskép veszi magába. Minden szülő csak gyerme­kének használ, ha igaz emberré ne­veli : az önzés, a kabzsiság, az irigy­ség, a rágalmazás csak látszólag hasznosak, valójában mindenki le­alacsonyodik, aki mást erkölcsi, vagy anyagi tekintetben megakar káro­sítani, Az ember csak a maga lei­kével emelkedbetik magasra és a 1 magáéval sülyedhet a posványba. Aki mást akar bántani, maga-ma- ' o-át bántja; az igaz ember tejet hajt a más érdeme előtt. Neveljen a család igaz embert. Kezdje meg nemes hatását a kicsi gyermeken és folytassa szakadatla- lanul, amig teste-lelke kifejlődött. Adjunk meg a gyermeknek mindent, mire szüksége van, de ne helyesel­jük ferde tetteit is ; okosan, türe­lemmel irányítsuk a helyes útra. Természetes, előbb a szülőknek kell helyes nézetüeknek lenniük. Sajnos, félszeg korunkban, beteg jellemű társadalmunkban az egyének nagy része félszeg, beteg jellemű. Pedig ez valóságos szociális átok, a nem­zetet csak a tiszta erkölcs teheti virágzóvá, nagygyá. A társadalom jellemének meg kell javulnia, mert így boldogtalan az egyén, a család, a nemzet. A jellemet főkép két összműködő tényező javíthatja meg: a család s az iskola. A család meg­kezdi az erkölcsi nevelést, az iskola kiegészíti ; mindkettőben puritán jel­lem kellene, hogy képes legyen az erkölcs nevelésére : vesse meg a család minden emberben a tiszta erkölcs alapját, szolgáltasson kiváló tanítókat, tanárokat, hogy az iskola tovább fejleszthesse a jellemet. Egyik legfontosabb feladata a szülői háznak, hogy az iskolával gyermekének jól felfogott érdekében összeműködjék. A tanító, tanár csak tiszteletreméltó egyéniségével, pél­dás erkölcsi magatartásával, eszével, gazdag tudásával, nemes világnéze­tével és a gyermek iránt való sze- retetével szerezhet tekintélyt; de azért járuljon hozzá a szülői ház is, hogy a gyermeknek, az ifjúnak, kellő fogalma legyen arról, ki szi­vét nemesíti, lelkét gazdagítja. Tiszta ösztöne megsúgja ugyan neki, ki érez iránta jóindulatot de Ítélni még­sem tud egészen helyesen, azért irányítani kell a gyermeket. A ser­dülő gyermek majdnem helyesen ítéli meg tanárát, de csak úgy, ha jelleme helyes irányban fejlődött. Mert már a gyermeknél is a jellem a cselekedetek s az ítélés főmoz­gatója, a jellemével tudja meg volta- képen, ki szereti filantrópiával, s ki hint port a szemébe. Szoktassa a család a gyermeket szerénységre. Minden embernek íz „Esztergom és fiié'1 tárcája. Két fa tojás. — Elbeszélés. — A Duna mellett fekvő kis magyar falu domb oldalán, volt az öreg negy­vennyolcas Csetey nemes kúriája. A nagy veranda előtt már rügyez­nek az eperfák. Az udvarban, kertben apró fűszálak kandikálnak ki, mint meg­annyi gyémánt ragyog rajtok a har­mat csepp. Imitt-amott piciny hóvirá­gok bólogatnak harangjaikkal. Minden éled, lassan bontakozik téli burokjából ... a tavasz uj köntöst adva a természetnek, szűzi pompával üdvözli kusvét szép ünnepét. A Csetey ház verandáján Anikó az öreg vitéz unokája, könyökölve várja vőlegényét. Elmerengve nézi a Duna apró hul­lámfodrait, majd a diszbe öltözött lá­nyok, legények mulatozását figyelve, nem vette észre az alig várt megér­keztét. — Anikóm hát nem nézel hátra ? Mondotta magához vonva a lány barna fürtös fejecskéjét, Dencső Feri huszár- hadnagy Anikó vőlegénye. — Óh a Feri ! már vártalak, de most soká nálunk maradsz ! — Bár úgy lehetne kis lánykám. Tudod te, hogy legjobban szeretem ezt a nagyapó tornácos házát, itt töltöttem legboldogabb napjaimat és lásd mégsem maradhatok, csak egy nap szabadságot kaptam, még ma este mennem kell. — Feri hát megint itt hagysz. Ezen az ünnepen el mész — nem, ez sok, én nem akarom. Átölelte vőlegényét és úgy kérte marasztalta. — Eljövök újra májusban, akkor tart­juk esküvőnket, azután elviszlek ma­gammal és soha többé nem kell el­válnunk. — Nagy apó úgy kívánja, hogy az ő aranylakodalmakor legyen, az pedig nyáron lesz. — No hát akkor mi is nyáron eskü­szünk. — Te nem szeretsz engem ba ilyen hamar adod beleegyezésedet! — Hogy mondhatsz ilyet, no nézz rám ! És már megint könnyesek ezek a szép kék szemecskék. De hát mit te­gyek és ha majd a kötelesség hiv, mit csinál akkor az én kis Annim ? — Az más, akkor én kötöm fel olda­ladra a kardot úgy, mint nagyanyó tette. — De most más időt élünk, most ti áldozzátok fel időtöket nekünk ! — Ha azt úgy lehetne, hiszen azt tennénk legszivesebben. Nézd Anni hoz­tam, holnap husvét hétfő van tudod, hogy ígértem neked valamit erre a napra. Leült a lány mellé és óvatosan kivett a zsebéből egy kis csomagot. — Mi az '? oly kiváncsi vagyok. Mu­tasd pakkold ki! — Nem ezt te fogod kibontani, én most elmegyek felkeresem nagyapát, még nem is üdvözöltem. Igen becses kincs ez — becsüld meg ! Isten veled. Elment. Anikó gyorsan ragyogó szemekkel kezdte bontogatni a kis csomagot. — Óra lesz tudom, vagy talán gyé­mánt függő, Feri tudja, hogy az régi vágyam. De mily kemény, vagy ez a tok lesz — jó ember ez a Feri, tudtam hogy meglep valami ékszerrel, majd irigyelnek a lányok — mondotta Anni. — Óh hisz ez egy tojás, egy egész közönséges, ócska fatojás ! — Nem is szép, no de ilyet, igy becsapni engem, ez már még sem szép Feritől, ezt nem hittem volna. Ilyen Közönséges ajándék. Ez nekem nem kell! Tartsa meg ma­gának az ilyen hitvány faragványt, fogta és kihajitotta a kertbe. Fütyülök erre a rongyos tojásra, mondotta gú­nyosan kacagva, Össze fogva ruhája fodrait a nagy ebédlő felé indult. Az ajtóban rég elhunyt szülei helyettese, nagyanyja várta. — Nagyanyó itt van ? édes jó anyo milyen sápadt, csak nem beteg ? — Anni te ! — Anni te — ismételgette szemrehánj^ó hangon — mit tettél! Nem tudom, hogy valami rosszat tet­tem volna. — A tojás ! . . a tojá . . nem tudta tovább mondani előtörő könyeitől — unokája karjaiba fogódzva sirt. — Nagyanyuskám édeském ne sírjon ! nem tudtam, hogy igy megszomoritom, meg aztán nem is érdemes azért a fa­tojásért. Ne mond azt Anikóm ! Jer szobámba majd elmondom az én menyasszony koromat. Az ősz öreg nő unokáját kezénél fogva vezette be szobájába. Az ablaknál ő a karosszékébe ült. Nagyanyó lassan remegő hangon mondta el történetét. Ha téged látlak, mintha magamat lát­nám én is ily vig gondtalan lány vol­tam, mint te. Nekem is Feri volt a vőlegényem, s mi nagyon boldogok voltunk. Ebben a házban ott a tornácon hus­vét vasárnap éu is kaptam egy csoma­got és abban is egy fatojás volt. En nem dobtam el. Feri faragta és azért, nagyon megbecsültem, eltettem, még­kacagtam, hogy olyan ügyetlen formája van. Nem sokára megesküdtiűik. — Hogy mily boldogok voltunk azt nem tudom elmondani. Estenkint künn ültünk a tornácon, a tengernyi csillagot bámul-

Next

/
Thumbnails
Contents