Esztergom és Vidéke, 1904

1904-07-21 / 58.szám

\ KSZTKRÍÍOM VIDÉKH «58 1904. július 21 állhat, a tanügynek egy félszázadon belül várható kedvező változásait falain belül nem értékesítheti, az érthetetlen ; hogy a városi elemi iskolák és a reáliskola elhelyezése a jövő lehetőségnek latolgatása közben még dűlőre nem jutott, az menthető, mert elvégre is itt az ideje, hogy a városi épitkezésekben okuljunk a kaszárnya dísztelenségén, a gymnasium célszerütlenségén, de hogy a tanítóképző céljaira immár egy izben felhalmozott épület-anyag meg nem találhatta méltó helyét, annak elfogadható magyarázatát még nem hallottuk. A tanerők ellátása tekintetében az iskola fentartókra nézve a legjutányosabban vannak intézeteink berendezve. Magyarországnak nincs egy városa sem, mely annyi intézettel bírván, mint Esztergom, oly alacsony összesített költségvetéssel tudná azokat ellátni. A tanitórendi iskolák ugy a fentartóra, mint a közönségre nézve legolcsóbbak, a világi elemekre bízott iskolák pedig eléggé olcsóvá tehetők, ha a fizetési fokozatokat berendezzük a reáliskolai tanárok javadalmazásának módjára, a nyugdíjügyet célszerűségi okokból pedig beállítjuk olykép, mint az a tanítóképző intézetben van berendezve. Bizony ezek sehogy sincsenek rendezve, de hát a ki nincs megelégedve a létező állapottal, az az illetékesek legfelsőbb beleegyezésével is kereshet magának megfelelőbb helyzetet. Az anyagi ügyek mostohasága mellett azonban jóval kedvezőbbek a szellemi állapotok, melyekről az idei évi értesítők pontosan számot adnak Paedagógus. az ócska madzaggal, de sejdítem, hogy nem jóban töröd ezt a kevés taschmuniciódat. — De mit is akarnál cselekedni ? . . . Vagy tudom; levelet kaptál a mult héten. Hazulról jött ugy-e? Valld meg fiam, vagy nem vagyok én neked jó kamarádod ? Baj van otthon mi ? Rossz fát tett az asszony a tűzre ? — Nem jól beszélsz Pali, szólal meg a legény, foltos bakancsával azt a sokat megátkozott Dalmát földet turkálja. — Az asszonyom hűséges, hisz meg fogadta. A tót asszony nem hord selyem pruszlikot, mint a tietek, maga varja meg a báránybőr ködmönkót; •zironynyal is ő cifrázza ki. Ráncos csizmát nem visel, aminek az áráért megcsalná az urát. B teg az asszonyom Pali. Azt mondja a levél. . . Nagy beteg lehet — folytatja — orvos is volt nála. És . . . Pali, én nem tudom mit tegyek . . . ? azt irja az asszony: szeretne még egyszer látni. Csillog az erős tót katona szeme, hatalmas melle nagyokat tágul belső viharától. — Tanácsolj Pali, ... az igaz, hogy messze lenne, de én mégis azt gondoltam . . . — Hej, hej infanterist Chrjen György, nagy bolond drótosa vagy te a világnak. Hát ón nem bánom pajtás, spion nem vagyok, de még is sajnálnálak. . . Térj magadba testvér az asszony kedvéért is, majd csak megjobbul, meg mondom én is sajnálnálak. Néhány szó a Kossuth L-uica rendezéséhez. (T.) Alkalomszerű és szerény véleményünk szerint mindenképen szükséges, hogy midőn a város egyes utcák kövezésére ezreket fordít, rátereljük a figyelmet a Kossuth L. utca végleges rendezésére. Tudjuk mindnyájan, legjobban a városi mérnök ur, hogy a Kossuth L. utcának a Sissay-utca torkolatától az Árokig mily nagy esése van ; annál szembeszökőbb ezen nagy esés, mivel a gyalogjáró nagyjában megtartja azon vízszintes magasságát, amelyben a Sissay, illetőleg a KUstrom-utcák torkolatánál kiindul. A Szél-uica, Magyar, Angyal utcák, az Ároksor és a Szt. Anna tér torkolatánál gyalogosra, kocsira egyaránt igen rossz a Kossuth utca nagy mélysége, mert a gyalogos vagy lépcsőn, vagy meredek közbeeső, — kaszálónak szépen használható »partont kénytelen leereszkedni a" völgybe, s felhágni a magaslatra, mig a kocsi leereszkedtekor csaknem kerékkötésre szorul, ha ellenkezőleg a városból kifelé törekszik, az Ároknál bizony bizony előfogaiot emleget. De a kovácsok örülnek ennek, mert ropog a tengely, pattog a rúgó, mig mindez kétannyi ideig eltartana, ha a Kossuth L. utca d-li fele a beletorkoló utcákkal egyenlő magasságú volna. Most figyelmeztetjük teljes tisztelettel az illető urakat, még nem késő, hogy ne csak köveztessék a nevezett utcát, hanem emeltessék is kellő magasságra kocsijáróját. Hogy miért tesszük e szerény figyelmeztetést, az kilátszik néhány szomorú példából. Volt már Esztergomban több utcarendezés. Egyik sikerült, a másik nem. Sikerült a Simor János-, Szt. Anna és Jókai utcák rendezése, balul ütött ki a Duna (Deák F.) utca és a Széchenyi tér első rendezése. A Duna utcát középső szakaszában Port Arthurrá alakították, — Nem tehetek mást Pali. Ha rabságot viselek is érte, nem tehetek mást. Nincsen maradásom, megölne az a belső féreg, ami abból a levélből szállt belém ; megölne, ha nem mennék el . . . Mindegy az, akár itt halnék meg, akár máshol, ha az asszonyom beteg. * Másnap a reggeli rapportnál jelentették a kapitány urnák, hogy infanterist Chrjén György, az éjj folyamán megszökött a várból. Másodszor rügyeztek ki azóta a Dalmát rengeteg óriásai. Tavasz van ujból. A sziklás hasadékokból eltakarodott az utolsó hó is és kizöldült alatta a sárgásba játszó, halványzöld pázsit. A kopasz hegyormok homlokára ismét rátűz a déli nap sngara, s szerelmesen csókolgatja le róla a reggeli harmat ezüstös könnyűit. Az Adria azuros tükrében tetszelegve nézdelik magukat a magas égen uszó, aranyo* szélű bárányfelhők, kacéran igazgatják, cicomázzák bodros köntösüket, minden percben más-más, szebbnélszebb alakokat öltenek magukra. A hideg szelek zúgásával elhallgatott a sirály sikongása s helyette a vadgerlice édes-bugó hangját hallgathatja a falakon sétálgató várta. A völgyből részegítő, kábító, tavaszi párázat, — kigőzö'gése a megújhodó földnek — száll fel a magasságba kimert oly magasra töltötték fel, hogy kocsi alig-alig juthatott belé ; le kellett vágatni, tehát visszacsinálni a drága rendezést, a Széchenyi teret pedig a Viola házban székelő mérnök (nem városi mérnök) tervei szerint Széchenyi tóvá változtatták. A Városház-köznél boldogan lépcsőn le, lépcsőn föl jöhettünk. Szilágyi F. Lajossal és a város akkori mérnökével azután ezt is visszacsináltatták, most legalább lábtörés veszedelme nélkül bejuthatunk a város legnagyobb terére. Fél munkát csináljunk a Kossuth L. utcával ís ? Ne irigyelje senki Mert* babérjatt. N*gy árnyékot vetnek azok viselőjökre, nagyobbat, mint az illető óhajtaná. Gondoljunk rá még arra is, hogv vizáradáskor a Kossuth L. utcából a kocsi közlekedés kiszorul a Simor utcára, mig helyén dereglyék veszik át az uralmat. No de miért ne lehetne a Kapu iskola előtti fa gondola kikötő ? ! Feszítse ki mérnök úr, mérőzsinórját a Rotunda kútjától a kaszárnyáig s emeljük fel a Kossuth L. utca kocsiutjának magasságát az igy nyert vízszintes vonalig. A Kapunál építtessen a város az utca egész szélességét átérő téglabolto-! zatu hidat, nverünk ezzel igazi szép ' és jó utcát. Ha ezt most meg nem \ tesszük, a kockakő burkolat sülyedt, I árvíztől lephető, tengely és lábtörő utcát fog födni. És minden egyes kő lerakásakor fogy a reményünk, hogy valaha a Kossuth-utca szép és jó utcává legyen. De nem! Hátha 15—20 év múlva valakinek eszébe jut, hogy jó lenne fölemeltetni az utcát! Akkor kétszeres költséggel majd visszacsinálják, mint annak idején a Duna-utcával és a Széchenyi-térrel tettek ! A háztulajdonosokra uj teher ezzel nem háramlik, mert a gyalogjárók jók, mig ha szerény óhajunk valóra válik, csak nyer házuk értéke azzal, hogy rendezett és jó utcában fekszik. ! sérve az erdő ezernyi dalosának hálaimájától ; szellő szárnyon szállnak a mindezeket megteremtő Úr, hatalmas zsámolya elé. Gyönyörű ország lehet ez — akinek itt van az otthona. De csakis annak. . . . Infanterist Chrjónt tegnap hozták vissza a várba. Két esztendőt ha1 gyott maga mögött a komáromi festungsárrestben. Piros arca halványabb talán egy árnyalattal a rendesnél, termete is minha megnyúlt volna, de meg is görnyedt volna egy kissé. Másként nem igen látszik rajta a porkoláb kosztja. Hogy végig hallgatta a kapitány úr tanácsadásait, aki egy jó félórát prédikált neki a fággelemsértésröl, meg egyéb haszontalanságokról — s amit ő kemény habtákban, hangtalanul hallgatott végig ; bement a régi cugjába és közönyös melancholiával puczoválgatta a részére kiadott ristungot. Nem igen diskurált senkihez sem, de nem is igen volt kihez. A velebeliek, köztük Csiri is, tudj' Isten, hol az Ipoly partján pattogtatták már ostoraikat, az eke elé akasztott deresnek meg sárgának ? — Volt ugyan néhány ismerőse, kiket még rekruta korukból ismert, de ezekhez sem volt semmi mondani valója. Hallgatva végezte napi kötelességót. És jól végezte. Megvolt véle elégedve minden fellebbvalója. A tót legény rossz újonc, de annál jobb öreg katona. Jó ideig rendben is folyt a várban Emeljük fel a Kossuth L. utca kocsijáróját a gyalogjáró felszinéig! Még nem késő, még meg lehet tenni. Nekünk nincs szavunk a város zöld asztalánál, csak tollal tehetünk szolgálatot szülővárosunk ügyének, de ne vessék meg szerény szavunkat azok, kik tehetnek a város javára. Érzékünk azonban van a jó és szép iránt. Gondolkodjanak t. uraim, e pár sorban foglaltakon, nehogv ismétlődjék a Széchenyi-tér és a Duna utca első szabályozásának szerencsétlen balsikere. * *Közérdekü voltuknál fogva adtunk helyet a soroknak, bár azok tartalmával mindenben egyet nem értünk. Az utca rendezés szükségességét illetőleg igaza van a cikkírónak, ez azonban jelenleg azon okból nem vihető keresztül, mivel a Kossuth L. utca nine* csatornázva, s igy ha az utca vízszintesre emeltetnék fel, a szeny és csapadék vizek le nem folyhatnának. Arra pedig, hogy a csatornázás is egyúttal elkészítessék, pénze jelenleg a városnak nincs, de nem is csatornázhatna a város, annak általános lejtmérezése előtt. A szerk. Bányász sztrájk Annavölgyön. Esztergom, juli 20. Körülbelül egy éve annak, hogy a doroghi, annavölgyi és szomszédos kőszénbányák munkásai között a bérharc kiütött, mi kölcsönös engedmények árán két heti makacs ellentállás után megszűnt. Junius vége felé tört ki, s július 10-ike körül szűnt meg, miután a bányatársulat az alábbi engedményeket tette. A munkások két fő követelményének, a 8 órai munkaidőnek és a béremelésnek a társulat akkor helyt nem adott, hanem ennek fejében a következő engedményeket tette. 1. Az összes sztrájkolóknik teljes és minden. Chrjén mintha beleélte volna magát a változhatatlanba: — Okult a példán — mondogatták — nem egyhamar lesz neki kedve újra urlaubolni magát. Vagy egy hónap múlhatott már azóta, hogy a rabruhát ismét felcserélte a sárga zsinóros nadrággal. Meieg, májusi éjjel borult rá a sziklavárra. A zümmögve röpködő rovarokkal telitett levegőben, a bástyákon álló őrszemek körül egymást kergették a denevérek. Egy egy nagyobb éjjeli madár sivított olykor bele a különben felséges csendbe: — A prikolics — gondolja a tót legény és megszorítja fegyverének agyát. — Egyen meg a fene! mormogja a magyar, s félig lehunyt szemmel tovább álmadozik. Haza gondol: Messzemessze, egy kis folyó partján van egy falu, abban lakik egy leány, aki most bizonyára édesdeden aluszik . . . kell, hogy alugyék . . . Megesküdött reá .'.. Egyszerre valamennyi pontja összerezzen a várnak. Lövés történt. Az é.-zaki bástya posztja, átlőtt mellel, üvegesedő szemekkel bámul bele a végheti en csillagos égboltba ..... Észak felé. Zanoletti József.