Esztergom és Vidéke, 1904

1904-06-12 / 47.szám

ÍME A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERG0MVIDEK1 GAZDASÁGI EGYESÜLET"-NEK HIVATALOS LAPJA. M^Él

e

^

cr

íík Vasárnap és csütörtökön. jpLŐFIZETÉSI ÁRAK I E^és* évr — — — — 12 kor. — lil. Fél évre — — — - ~ 6 kor. — ül. N^yeil évr* — - — — 3 kor. — ül. Exvftff ftkn\ ára: 14 ftl. Felelős szerkesztő : Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hovaakéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendői; Kossuth Ixajos (azelőtt Buda) utca 485. szán). -$>• Kéziratot nem adunk vissza. A népnevelésrol. Esztergom, június io. A tudás az élet boldogsága, a tudomány a nemzetek nagyravivője. A nemzetek nagyságméróje a tudomány, amily fokon áll kultúra tekintetében azonképen lép előtérbe. Nálunk körülbelül a 18. század végéig kevés haladást találtunk e téren, ami indokát a folytonos hadviselésben leli. Annál nagyobb lendületet vett a mult század elején és vége felé és pedig oly arányban, hogy immár az elsőrangú kulturállamok sorába tartozunk. De nemcsak az exakt tudomány a népek boldogítója, nagygyá, erőssé a nemzetet a nép minden rétegében leledző szellemiség teszi, az a szűkebbkörű tudomány, amelyet általános műveltségnek neveznek. Egy nemzet minden izében lehet tudákos, de műveltségének az általánosság mértékét meg kell ütnie. A létjogosultságnak ez az első s legfő kelléke. S hogy erre a magaslatra feljusson, nevelni kell a népet. A helyes népnevelés hordereje óriási, mit felismerve a kormányok, igyekeztek is egyes államok a nevelést ezen mederben eszközölni. Nálunk azonban nem igen sok gondot fordítottak rá ezideig. Az irányadó körök nem szeretnek reformálni, az alantosok megborzadnak tőle. A nevelés csak ment a régi módszer szerint, s csupán az iskolákra szorítkozott. Kókán a tanitó úr a korallokról tart magyarázatot s a tanulók tulajooríképen azt sem tudják, hogy mi is a szőlő. Tudják, hogy az Ararát minő magas, hogy a víziló a Nílusban létezik, de tessék kérdezni egy közelebbi, egy házi tárgy definícióját . . . Oh, jaj ! . . Ennek igy kellett lenni. A népet a tudomány teszi nagygyá, mondják. Erőszakos megtévesztés. Természetesen a tudomány, de* tessék előbb azt népszerűsíteni s ennek utánna népkönyvtárral, vándor kurzusokkal s népszerű előadásokkal (kísérletekkel egybekötve) kell művelni a népet. Oktalanság volt az eddig követett rendszer. Mellékes körülményekre fektetik a fősúlyt; a szükségest elhallgatták, vagy csupán említésbe hozták. A főbibi a kellékek hiánya volt. A tanítás szemléltetés nélkül kárbaveszett fáradozás. A felfoghatást könyebbé teszi a magyarázatot kisérő szemléltetés, a b „Eszferaom és TALÁNY. Hadd mondom el egy régi álmomat: Valaki jött, lángolt a két szeme, Szerelmi vallomással volt tele, Amint beszédesen reám tapadt. De zord felleg borult as ajakára, Csukott volt, hallgatag, merev, hidtg, Minő csak síri némaság lehet. Pedig esengve vártam egy szavára. Mtg&rthetetlen, titkos, nagy talány ! —- Vagy, meglehet, álom se volt talán. E lángolás, mely fagygyal van tele. Mert hisz a lelkem csüggeteg azóta, S azon tűnődöm gyakran elfogódva : Mi volt igazabb : ajka, vagy szeme ? ... Draskóczy Ilma. Variációk a G-húron. Ma délelőtt künn jártam a vasútnál s az öngyilkosságig elkeseredve tértem haza. Szeretnék elutazni, most, mingyárt, mindegy akármerre. Holnap, ha meg is tehetem, érzem, nem érek már majd vele semmit: de ha ma elmehetnék, ha nyomban, amint a pályaudvaron jártam, belevethettem volna magamat valamelyik kocsiba, s a párnáin hanyatfeküve nézhettem volna a telegráfdrót ok hullámzását, számlálgatva a póznákat, amik nem is mintha elfutnának az ablak előtt, hanem mintha ők to'nák s ugy kézről-kézre egymásnak átadnák a kocsit — tudom, tiz évre meggyógyít egy beteges vágyamnak azonabban a percben való teljesedése. A hit a boldogság, s ma még a véremben él az a hit, hogy ez az utazás meggyógyítana. Tudom is, honnan van ez a hitem — egy barátom tért vissza tegnap Olaszországból, barnán, erősen, kócosan és jókedvűeu, s én ugy voltam vele, mint a Zola legmeghatóbb alakja, bocsánat, hogy ismét a zoológiába tévedtem, a Germinal bányalova, — egy csöndes, öreg, vak állat, amelyik már husz álló esztendeje, hogy itt lenn él és huzza a törmelékes kocsit a bányában, itt is fog kimúlni s érzetlen szunnyad benna a honvágy a fölső világ után — de amikor társat hoztak le hozzá, egy fiatal, hebehurgya csikót, a vén pára egyszerre csak szimatolni kezdett, — amit husz esztendeje nem érzett, a jövevényen megérezte a nap ragyogását, a lég üdeséget, a mely iránt sokkal erősebb fogékonyságot tanúsít a nép. Amit az ember lát, jobban megtartja fejében, mint a mit hali. Helyes elvből indultak ki tehát a miniszterek, mikor a népszerű előadások, népkönyvtárak és vándortanitások kultuszában a helyes nevelési irányt felösmervén, azok művelését követtetik a gazdák és iparosoknál. Előbb a szakma tudományát kell az emberbe oltani, a magasabb tudományt már a könyvtárak anyagai szolgáltatják. Ná unk ettől az elvtől szerfölött borzongtak, külünösen azok, kik hivatva lettek volna a kezdeménye zésre. A tudomány népszerűsítése szerintük azonos a tudomány profanizálásával. Irni ugy, hogy mindenki megértse, nem tudományos és aki igy ir, az nem tudós. Természetesen elsőrangú tudósaink fáztak attól, hogy népszerű tudományos előadások sikerét elősegítsek. Ujabban a népmivelésnek kérdése ujból előtérbe tört. A vidéken itt is, ott is hallunk hírt az uj methódus követeséről és sikeréről. Mágnásaink és a társadalom egyéb rangú vezetői előadásokat tartatnak, szép könyvtárakat rendeznek, sőt látogatásokat mezők illatát,' s öreg szivét elfogta a keserűség . . . Ugy érzem, rabszolga vagyok, igavonó állat, s egy kis szabadság meggyógyítana. Holnapra a gondolkodás ezt a hitemet is halványnyá betegiti, s be fogom látni, hogy mindenütt rossz s még a legjobb itthon. A legjobb itthon, ahol kedvem szerint beleszőhetem magam az elkeseredésbe, mindig találok valami ürügyet s boldogtalanságra s embertársaimat mélységeién megvetve, mégis mindennapra találok közülök egyet egyet, akit megfogjak, el ne ereszszek s beszéljek neki magamról, sohasem másról, mindig csak magamról. „Találja ki, ezen a világon kit szeretek a legjobban ?

w kérdeztem egyszer valakitől, valakitől, akitől nagy okom volt ilyesmit kérdezni. „Az ön szerénysége tiltja megmondanom" — ez volt a felelet. Gonosz felelet volt, szívtelen és kacér, de bölcs és lesújtó. Valóban, vannak emberek, akik igazában nem szerethetnek, mert nem látnak mást, mint önn önmagukat. Ok az egyhangú emberek, mert csak az az egy hangjuk van, amely magukról szól. Ok az önző emberek, de nem abban az erkölcstani rossz értelemben, amelyben az egyik embert eszi a méreg, amért a másik nem hajlandó a vagyonát vele megosztani. Hanem igazában, az ő szátesznek a falusi iskolába is. Igy lehet és igy kell a népet nevelni. Az igy nevelt nép lehet erős kivül-belül s az ily néppel biró nemzet tud előnyösen haladni a művelődési uton is, mivelhogy a franciák szerint is a föld annyit ér, mint az ember, igy emelkedni fog a föld értéke a művelődéssel párhuzamban s kibővülnek a kereseti források is. Ami ezek után jön, az a haza teljes jóléte. H. A. Város-szépités. Esztergom 1904. jun. 10. Végig az egész vonalon magasan lobog a kultúra zászlaji, lobogtatván az igét: előre ! — Mind igyekeznek előre törni, magasabb fokára jutni a tökélesedésnek, csupán csak mintha a mi városunk nem akarna kivetkőzni ósdiságából ? ? Pedig már ideje volna. Esztergomnál terjedelmileg és erkölcsileg sokkalta kisebbjelentőségű városok túlszárnyalnak minket modernség tekintetében. Nálunk azonban hiányzik a vállalkozási s az újítási kedv. Sok küzdelem árán az őszre rendes világításhoz jutunk. Ki gondol azonban arra, hogy jó volna városunkat végesvégig kikövezni ; az utakat és utcákat, a tereket megszabályozni és európai forszámukra nincs más, csak ők maguk, — eszmélő első pillantásuk a maguk énjére esett, s a világ mindjárt ez az első megfejthetetlen talánya egész életükre lefoglalja az elméjüket. Ezt az örök ismeretlent, ezt a tátongó mélységet nézik, kémlelik és kutatják egyre; mentül tovább nézik, annál setétebb,mennél többet tudnak róla, annál ismeretlenebb s lassankint beteges kíváncsiság és babonás félelem szállja meg őket magukkal szemben: avval a lénynyel, a ki olyan csudálatos és kitanulhatatlan titkot hord a kebelében. Szeretik magukat, de mint az anyának készülő asszony, nem magukért, hanem azért a valakiért, aki bennünk él. A szemedet, ha csak nyolc napra is kifelé fordítani, a lelked könyvét, ha csak kis időre is, becsukni, ez a pihenés éppúgy elkel, mint ahogy olykor egy hétig elmaradunk a kedvesünktől, hogy annál szerelmesebben térjünk viszza hozzá. Igaz, hogy az énünk ez alatt az idő alatt éppúgy tesz, mint a kedvesünk: mással kacérkodik. Mint az asszony: keres, kit szeressen. Ime, itt a nap ez a ragyogó gyémánt, ez a forró csók, ez a lángoló szenvedély . . . nem, a nap asszonynak való, hamar kialszik, s a legrosszabbkor hagyja magára az embert : Éjszaka. Hanem itt az erdő, olyan