Esztergom és Vidéke, 1904

1904-05-29 / 43.szám

TERfiOM es A „VAEMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET"-NEK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárpap és csütörtökön, JÍLŐFIZETESI ÁRAK 12 kor. Fél évre — — — — — 6 kor. fii. űl. Nagjed évr* — — — 3 kor. — fii. Ei*«* «Kant ára; 14 fii. Felelős szerkesztő : Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltíerek ós Mrdetések küldendő* Kossuth Irajos (azelőtt Buda) utca 485. szán}. Kéziratot nem adunk viasza. Iparunk fejlesztése. Esztergom, in áj us 25. j A nyugati civilizáció huliámcsa-, pasai már átcsaptak a Kárpátok bérces falain és hála Istennek, mi is úszunk az árral. Egy kicsit még j ügyetlenül el-elfogyó lélekzettel, de | kétségtelen sok jó igyekezettel. Azonban hogy teljesen benne volna nemzeti életünk a nyugat nagy áranvatában, azt a legvérmesebb túlzás sem állíthatja. A maradiság romjaira még sok követ kell össze hordunk, hogy föíötte nemzeti életünknek erős, sziklaszilárd épülete emelkedjék. Azok a mozgató erők, a melyek a nyugat nagy nemzeteit a fejlődés utján előbbre viszik, nálunk még szétforgácsolódnak az eszmék, ötletek zűrzavarában. Mi még jórészt az ösztönök korát éljük, akár a gyerek, aki Ítélet nélkül, de természet-fölöttinek tetsző helyes érzékkel kerüli a veszedelmet, a melynek nagyságát, mértékét valójában nem is ismeri. A világ nagy gazdaságában ez az ország eddig puszta raktár volt, a melynek ajtaján megrozsdásodott a zár. Össze volt hordva benne minden, a mi vagyont, értéket jelent, de felhasználni azt, gyümölcsöző ellenértékét keresni, senki sem tudta. Itt az ideje végre, hogy felpattanjanak a berozsdásodott zárak ! Közéletünk kiválóbb faktorai nyitogatják már az ajtókat. Rajta hát, hadd járják be ezt az elmaradott hazát a nyugati kultúra friss, ujttó áramlatai, frissüljön fel benne nemzeti, államgazdasági életünk európaiasodjunk ! Az uj kor boldogulási feltételeit jellemzi, hogy az állami lét szenzibilitása a közgazdasági kérdések felé hajlik. A közélet széles küzdőporondján nehéz fegyverzetben vonulnak föl a közgazdasági érdekcsoportok képviselői és nehéz harcot vivnak egymással. Jól van ez igy. A harc acélozza az erőket s a küzdelem ezer izgalma nélkül eltespednénk. Az utóbbi évek harci lármájában egyre erősbülő vészkiáltásként hangzik minálunk az ipar tespedése. Európai fogalmak szerint magyar iparról szó sem lehet s ennek a szomorú beismerése nyomán életre kel immár az ösztön, fejleszszük a , magyar ipart. Hogyan ? Miként ? Nehéz kérdés : ez s a feleletet hiába is keressük a külföld iparfejlesztési munkájában. Más feltételek azok, a melyek mellett iparunkat a fejlődés útjára terelhetjük, mint a külföldéi. Külön nemzeti politikánk karaktere szerint kell ezt a fejlesztő munkát kiépíteni. I Az ipari foglalkozással egy időben és egyszerre munkásbajokat is orvosolnunk kellene. Az iparfejtesztés munkája a maga fokozatos haladása utján egyenes arányban áll a munkaerő igénybevételével, ugy a kisiparnál, mint a nagyiparnál. Ime az iparfejlesztés egyik fontos, nagy jelentőségű konzekvenciája. Szociális nézőpontjai vannak tehát a mi perspektívánkban az iparfejlesztés munkájának. Az ipari feldolgozásnak régi, hogy ugy mondjuk, eredendő bűnét kelNYUGALMAS ÓRA. Nyugalmas óra, üdvözöllek újra, Kit elhozott a békés alkonyat: Hoztál magaddal csillogó palástot, Biivös palástot — fényes álmokat. Szemem behunyom — és lelkembe nézek, Behunyt szemem oly messzi, messzi lát! Beláthatatlan rónaság most multam, Virággal ékes, csendes rónaság. Virágokat himbáló rónaságról Arcomba csapnak üde illatok, Mig messziről egy foszladozó álom, Napfénynyel átszőtt délibáb ragyog. Oh, hagyj magamra most szegény valóság, Ragyogjatok be ifjú álmaim, Mig átrepülöm ezt a rónaságot Abrándaimnak tündér-szárnyain. Szentessy Gyula. A hangya. Mark Twain után. Az »Esztergom és Videke« eredeti tárcája. Egyszer utazásom közben a Fekete erdőben megfigyeltem a hangyát szorgalmas munkája közben. Legnagyobb sajnálatomra azonban, nem fedeztem fel rajta semmi olyat, a mi bennem valami magasztos véleményt ébresztett volna iránta. Azt hiszem a hangyát általában túlbecsülik, különösen az értelmességére nézve. Már ismételten megfigyeltem — mialatt sokkal jobban felhasználhattam volna időmet — és mindaddig még egyetlenegyre sem bukkantam, amely munkájánál csak a legkisebb gondolkodást vagy észszerű ösztönt tanúsította volna. Természetesen most csak a közönséges hangyára gondolok, mert a nagy afrikai fajokat, — amelyek követet választanak, hadseregük van és rabszolgát tartanak — még nem volt alkal! mam megfigyelni. Amit azokról a teri mészet-búvár elmond, lehet igaz is, de I a közönséges hangya, szilárd meggyőződésem szerint nem szolgál arra a tekintetre, amelylyel az iskolában is róla 1 beszélnek. [ Szorgalmát kétségbe nem vonom, az egész világon senki sem dolgozik annyi megerőltetéssel mint ő és csakis a butaságát kifogásolom. Figyeljük meg egyszer, ha zsákmányára indul. Most fogott valamit: de mit csinál ? Talán hazamegy ? Oh nem! Ep ellenkezőleg, mert már fogalma sincs arról, hogy merre van a lakása és nem tudja megtalálni még az esetben sem, ha csa három lábnyi távolságban van attól. Fogott valamit, modottam ; amit fog, az rendszerint olyan valami, ami sem neki, bárkinek hasznára nem lehet; rendszerint zsákmánya tizszerte olyan nagy mint ő maga, aztán ott fogja meg, a hol a legkényelmetlenebb. Felemeli teljes erejével és ugy cipeli maga után, de nem haza, hanem ellenkező irányba és nem lassan és nyugodtan, hanem szédítő sebességgel, ugy, hogy csekély erejét hiába elpocsékolja. Nekimegy egy kőnek, s a helyett, hogy kikerülné^ felmászik reá, háttal felteié, zsákmányát maga után cipelve. A kőnek másik oldalán leesik, de dühösen talpra áll, lerázva a port ruhájáról, megtörli kezeit és mohón kap újra zsákmánya után, taszítja ide-oda, majd tolja maga előtt, megfordul, vonszolja tovább, majd hirtelen felemeli és ádáz haraggal rohan megint egy egész uj irányba. Most valami növény áll útjában. Eszébe sem jut azt kikerülni — nem, felfut reá, egészen aonak hegyéig és mindehhez még értéktelen terhét is cipeli maga u*án, ami éppen olyan ókos cselekedet, mintha én Bp estről Váczra vinnék egy zsák lisztet a Bazilikán keresztül. Mikor már fenn van, akkor észreveszi, hogy nem jár jó helyen, egy futó pillantást vet a táj ra, aztán lemászik vagy lefordul, hogy leérve ujabb erővel indulhasson neki egy harmadik és aztán negyedik iránynak. Egy félóra elteltével, kiindulási pontjától alig tiz centiméternyire, g hirtelen megáll, és leteszi terhét; ez idő alatt két méter területet körben me gjárt lene expiálni. Nyersterményeinket eddig feldolgozásra jórészt a külföldnek engedtük át. Az idegenből aztán feldolgozottan szörnyű árakon vásároltuk vissza, megfizetvén rajta sok csomó közvetítési dijat, meg mi egymást. A nyerstermények földolgozása történjék ezentúl idehaza. Óriási tőkenyereséget jelentene ez s az ipari élet élénkségét is fokozná. Példát hozunk fel. A gyapjút idegenbe viszik tőlünk. És ugyanezt a gyapjút posztónak feldolgozva, lehetetlen áron vesszük meg aztán. A gyáriparnak az őstermeléssel kapcsolatban kellett volna haladnia. De a nyersanyagkivitel azonban eddig oly nagy volt, hogy a gyáripar mit sem fejlődhetett mellette. Hogy most már iparfejlesztés munkájához rendkívüli eszközök kellenek, az kétségtelen. Sok mulasztást kell helyrepótolni. Tömérdek energiával kell küzdenünk iparunk fejlesztésén, mert különben boldogulásunk legjelentősebb alapfeltételét romboljuk szét. Csak erős, rendkívüli és okos munka árán lehetünk benne a világ nagy piacában ; de nem ugy mint eddig : minden útjába kerülő fát és követ megmászott. Mo3t letörli az izzadságot okos homlokáról, nyújtózkodik és épen olyan céltalanul, de még őrültebb gyorsasággal tovább rohan. A mig igy cik-cakban szaladgál, újra megtalálja előbbi zsákmányát ; arról már sejtelme sine?, hogy azt a tárgyat már valahol látta, hanem megkeresi azt az utat, amely haza nem vezet és azon tovább vonszolja terhét. Újra átéli valamennyi előbb leirt kalandot, s mikor végre megáll, hogy kipihenje magát, szembe vele jön ha barátja. Ez utóbbi nyilvánvalóan ugy találja, hogy az a mult évi tücsökláb — ez a zsákmány — nagyon értékes lelet és felajánlja segítséget, hogy majd ketten viszik haza a terhet. Bölcs elhatározással megkapják ketten a tücsökláb két végét és teljes erővel rángatják két egymással ellenkező irányba. Majd megpihennek és tanácskoznak, valami nem lehet rendbe, de nem tudják megérteni, hogy mi. Újra megkezdik munkájukat, ép ugy mint előbb is épen olyan eredménynyel ; a hibát mindegyik a másikban keresi, dühbe jönnek, és tettlegesekre kerül a sor; birkóznak és összevissza marják egymást, végig gurulnak a föl- • dön, mig egyik láb vagy csáp a hareztéren nem marad. Erre aztán kibékülnek és az előbbi esztelen módon újra munkába kapnak. A elnyomorított hangya hátrányban van, bármennyire is rángat a zsákmányon, mert a másik a terhet béna hangyával együtt elvonszo Íja Äz „Esztergom és lite" tárcája.