Esztergom és Vidéke, 1904
1904-05-22 / 41.szám
ság kellő lelkiismeretességgel letárgyalta. A pénzügyi bizottságnak a 200.000 koronás kövezési kölcsön felhasználására vonatkozó javaslatát illetőleg olykép határozott a közgyűlés, hogy me^bizta a tanácsot, irjon ki árlejtést a szállítási anyagra és annak megtörténte után veszik ezen kérdést: a kövezés mérvét, terjedelmét és mikéntjét illetőleg ezen ügyet részletesen tárgyalás alá. A 26. gyalogezred a katonai lövölde mellett annak hosszában 10 méter széles területet kért a várostól a közlegelőből, hogy azt befásitsa és még két méter széles szalagot, hogy a fásitás védelmére árkot húzasson. Itt ismét felszóllaltak némelyek a legelő ilyetén megcsonkítása ellen, állitván, hogy a mindig szűkebbé váló legelőt ily módon teljesen elcsipkedni kész veszedelem a marhatartó gazdákra. Némi vitatkozás után olykép határoztak, hogy Összesen 8 méter széles területet átengednek, a mi azonban a város tulajdona marad, szintúgy a rajta létesitendő fásitás is, amelyet a katonaság saját költségén telepit illetve ültet. A strázsahegyi téglaház bérbeadására vonatkozólag elfogadták a pénzügyi bizottság előterjesztését, melyet lapunkban is ismertetünk, mely szerint Stern Márk bérlete az tizembehelyezése napján kezdődik, a korábbi bérek elengedtetnek. Rothnágel Ferenc főjegyzőnek a kért szabadság időt engedélyezték ós jóváhagyták az ápril havi pénztárvizsgálatról felvett jkönyveket. Ezzel a közgyűlés 7 órakor feloszlott. — Nem lesz esküdszéki tárgyalás. A folyó hó második felére kitűzött esküdtszéki ülésszakott feldolgozni való „anyag" hiányában nem tartják meg. A kisorsolt esküdtek szolgálatát tehát ezúttal nem veszik igénybe, s erre való tekintettel meg sem idéztettek. Nem tudjuk, hogy vájjon alaposan lehet-e ebből a tényből kö/biztonsági állapotaink javulására következtetnünk. — A város egyik tipikus alakja halt meg Oblath Joakim ószeres személyében kedden délelőtt. Az öregnemű üzér a pénzzavarban levő emberiség üzletbarátja volt és csak a valódi uraságoktól levetett ruhákat vásárolta a legmaga sabb árban. Vele ezen üzletág egyik legtipikusabb képviselője halt ki. — Hevenyfertöző kórok a megyében. Esztergom megye területén május hó I-ső felében az alábbi hevenyfertöző kórok fordultak elő. Typhus : Esztergom város, Pilismarót és Lábatlan községekben. Kanyaró : Uny on. Hökhurut : Esztergom városban. Dyphteritis: Esztergom város, Dömös és Nagyölved községekben. IRODALOM. f Az Én Újságom gazdag tárháza a szebbnél szebb olvasni valóknak: verseknek, meséknek, történeteknek, elbeszéléseknek, ismeretterjesztő cikkeknek Gaál Mózes most folyó gyönyörű elbeszélésének folytatását hétről hétre élén kebb érdeklődéssel várják a kis olvasók. Figura bácsi mókái, Könyves bácsi tarsolyából cimü rovatok apró cikkei mulattatva, szórakoztatva tanitják a különfélehasznos dolgok alap elemeit. Magyar ország legjobb irói segédkeznek Pósa bácsinak a lap szerkesztésében, hogy az Én Újságom mennél tarkább, változatosabb legyen. Mutatványszámot ingyen küld a kiadóhivatal, Budapest, Andéássy út 10. ahol 2 koronával egy negyedévre elő lehet fizetni. iZST^ilttér..*) Rövid használat után nélkülözhetlen. Igen alkalmas utazásoknál. Egészségügyi hatóság által megvizsgálva Bizonyítvány kelt Bécsben 1887« j 11 ^ 3nélkülözhetlen fogiisztitó szer* A fogak tisztántartásához csupán szájvizek nem elégségesek. A foghuson mindig újólag keletkező ártalmas anyagok eltávolitása csakis mechanikus tisztitájsal kapcsolatban egy frissítően és antiszeptikusaa ható fogtisztitó-szerrel sikerülhet, minőnek a „Kalodont" már az összez kulturállamokban a legsikeresebb használatra bizonyult (I.) Bérma-ajándéknak alkalmas arany- és ezüst ékszertárgyak szép választékban; javítások gyorsan és pontosan Airály Mór ékszerüzletében ESZTERGOM, Kossuth Lajos utca 343. Szám alatt, a „Vörös rak" füszerüzlettel szemben. Ugyanott kapható : orvosi rendeletre iSr pápaszem és orr csíptető különféle keretben, valamint mindennemű optikai javitások eset'eg azonnal is teljesíttetnek. Szintén itt kapható a »Radikalist íolyékony ezüst, arany és e2üst tárgyak felújítása és tökéletes tisztításához Jótállás mellett destilált tiszta bor. Az első Triesti Cognac párlati intézet (Destillerle) Camis ós Stock Barcolában Triest mellett, ajánlja belföldi GYÓGY-GOGNAC-ját mely francia módszer szerint készült és az általános ausztriai gyógyszerész-egyesület kisérleti állomása ellenőrzése alatt áll. Vi palack 5 kor., V? Palack 2 kor. 60 f. Kapható : Brenner József, Jedlicska Rezső, Leitgeb János és Vörös Józsefnél. Minden vevő jogosítva van az árut (eredeti csomagolásban az alant emiitett intézetben (Bécs IX.) díjmentesen megvizsgáltatni. Vegyi el'enőrzés a cs. és kir. bel üg> i minisztérium által jóváhagyott kisérleti ál'omás és élelmiszerek vizsgá'ó intézete által Bícs IX. Spitalgasse 31. Ha látlak oh Zacherlin, a szivem is lobban ; De nem fogadlak el, ka kínálnak tokban ; Tokban ami van, haszontalan dib, dáb; Attól ugyan nem döglik, se féreg, se a sváb. Zacherlin üv«gben ! Ez a igazi szer ! Legyen áldott aki készíti, százszor és ezerszer. S valahol függ a Zacherlin plakát: Ott kapható Zacherlin egész éven át.